Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-03 / 27. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. július 3. «► 5 Templomnyitás az európai uniós elnökség záróeseményei között Kiállítás, orgonakoncert, előadás, film és áhítat ► Akik az év legrövidebb éjszakáit különleges programokkal kívánták emlékezetessé tenni, idén nem csupán a múzeumok éjszakájának gazdag kínálatából választhattak. A Duna Party 2011 rendezvényfolyam keretében ugyanis a nagy tömegeket vonzó programok között múlt szombaton - hazánk európai uniós elnökségének finiséhez kapcsolódóan - „nyitott templomok” is megmutathatták magukat a főváros tizenkét pontján. Akiknek az érdeklődését az egyetlen lutheránus helyszín kínálata keltette fel, azok a Fasorban érhettek célba. Márai temploma Az Evangélium Színház előadása a Szilágyi Dezső téri református templomban Az est nyitányaként a zsúfolásig telt gyülekezeti központban Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész - Angyalok és szakrális terek című - tárlatát nyitotta meg Galambos Ádám. A gyülekezet mellett a program társszervezőjeként közreműködő Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány elnöke beszédében Kopin Katalin művészettörténészt idézte: „Aknay János biztos pontból eredő, sűrű szövésű, »láncszemelvű« festői jelrendszerében fontos szerepet töltenek be az újra és újra felbukkanó transzcendens égi követek.” Tíz angyal kíséretében, művészek, közéleti emberek színes karéjában elhangzott pohárköszöntőjében D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök utalt a János-áldásra. (A kiállítás augusztus 20-áig látogatható.) A Pecz Samu műépítész által tervezett templom Angster orgonáján 19 órától Pál Diana adott fajsúlyos koncertet Német orgonamuzsika címmel. Az ismert művész - a közelmúlttól a budapest-kelenföldi evangélikus gyülekezet orgonistája - J. Rheinberger (1833-1901) két műve mellett az egyik legjellegzetesebb evangélikus műfaj, a korálelőjátékok közül játszott négyet. Johannes Brahmstól a Herzlich tut mich erfreuen (Op. 122 No. 4) és az O, Gott, du frommer Gott (Op. 122 No. 7), J. S. Bach lipcsei sorozatából az Allein Gott in der Höh’sei Ehr két verziója (BWV 662, BWV 663), míg záróműként a dór toccata és fúga (BWV 538) szólalt meg. Reformáció és szabadság volt a témája dr. Korányi András előadásának. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke a lelkiismereti szabadság kérdését helyezte a Luther korától a 20. századig ívelő referátumának fókuszába. A hallgatóság a norvég hitvalló egyház és Bonhoeffer szellemi öröksége kapcsán „teológiai mélységekbe” is bepillanthatott a szellem- és kultúrtörténeti érdekességeket is felölelő, egyórás programban. A fórumbeszélgetéssé alakult nyitott eszmecserét élénk érdeklődés kísérte. Rövidfilm volt a következő program: Hajduch-Szmola Patrik fasori teológushallgató és Zsíros András egyetemi lelkész egészen friss alkotását láthatták az érdeklődők Jónás próféta Ninivében, avagy Mókás Jónás flótás címmel. A Jónás próféta kalandos történetét bemutató kisfilm eredetileg az Evangélikus Hittudományi Egyetem évadzáró áhítatára készült, majd a sikerre való tekintettel került fel egy videómegosztó oldalra, ahol hamar ismertté vált. A vetítés után az egyik alkotóval, Hajduch-Szmola Patrikkal beszélgetett Aradi György fasori lelkész. — Az egész Zsíros András egyetemi lelkész irodájában kezdődött, ahol megpillantottam egy elektromos zongorát, majd rövidesen megtaláltam rajta a legidétlenebb hangszínt, amit valaha hallottam ilyen hangszereken. A hangszín ihletett meg, és ebből hasonlóan „idétlen” zene született. Mivel az elejétől kezdve valamilyen kisfilmben gondolkodtunk, egyből az jutott eszünkbe Zsíros Andrással, hogy Jónás könyvét dolgozzuk fel, hiszen Jónás karakterét is ilyen mókásnak képzeltük el. Ezután megszületett a verses forgatókönyv, természetesen a bibliai üzenetet alapul véve, végül pedig a felvételek készültek el - mondta el a teológushallgató. A közönség érdeklődésére a folytatást illetően kiderült, hogy a teológián alakult, Kreatív Tanszék nevű alkotócsoport a jövő tanévben egy nagyobb projektbe kezd. Hogy ez pontosan mi lesz, azt a forgatókönyvírófőszereplő még nem árulta el. 23 órakor vette kezdetét a napzáró áhítat Lélek és élet címmel. Miközben az összes harang istentiszteletre hívott, mint nappal, furcsa érzés volt este tizenegykor megérkezni a templomba... Az áhítat különlegességét az is adta, hogy az énekek mind az Evangélikus énekeskönyv gregorián énekanyagából kerültek ki, és az orgonakíséret is ezekhez illeszkedett. A meditativ elemeket is tartalmazó igehirdetés a gazdag ifjú (Mk 10) története alapján hangzott el. Ehhez kapcsolódóan a hála jeleként gyújthattak gyertyát a jelenlévők, majd kéréseiket megfogalmazva egykét szót vagy mondatot írhattak egy színes lapra, melyekből ki-ki magával vihetett egyet, hogy később otthon imádságban hordozza egy ismeretlen testvér kérését. Ezekkel a papírokkal és rengeteg lelki élménnyel térhettek haza - éjfél körül - azok, akik mindvégig kitartva vállalták, hogy a programsorozat miatt lekésik az utolsó BKV-járatokat... Vasárnapi záróakkordként, az istentiszteletet követően a gyülekezet megemlékezett azokról az áldozatokról, akik Magyarország 20. századi katonai megszállása idején szenvedtek, haltak meg hazánkért. (Az emléküket őrző dombormű - dr. Pfahler Pál főorvos-szobrász, fasori öregdiák alkotása - a templom főbejáratától balra, a gimnázi-Dr. Korányi András um melletti homlokzaton található.) Idén, a huszadik, jubileumi megemlékezésen Csordás János fasori evangélikus történelemtanár mondott beszédet, a koszorút pedig Benyik Béla öregdiák és dr. Gálos Miklós gyülekezeti felügyelő helyezte el a domborműnél. ■ SZAKOLCZAY LAJOS Márai Sándor Füves könyve (1943) az egyik műfaji megjelölés szerint „prózai epigrammák" gyűjteménye. Vagyis a szövegek - nem idegen ez az írótól - költői módon megírt élettanácsok. Magyarán az emberről, a hazáról, a sorsról, a művészetről, a férfinő kapcsolatról, a természet fenségéről és (ellenpontként!) a reszelt almáról stb. való erkölcsi, viselkedéstani, tartást erősítő és az élet különféle helyzeteiből merítő példázatok. Az ínyenceknek és a „köznépnek” egyaránt érdekes - mert az ügyes-bajos dolgainkra rávilágító - kötet kétszázkét rövid írást tartalmaz. Aki írta, az - többek között - „a világ fia is” volt, „rokona a négereknek és a csillagoknak, a hüllőknek és Leonardo da Vincinek, a Golf-áramnak és a maláj nőknek, a földrengésnek és Lao-cénak”. Ez a jobbára befogadhatatlan tágasság - az érzés és gondolat egyetemessége - egyidejűleg lefegyverző és (bocsánat) egy kissé riasztó. Ugyanakkor bámulatos is, hiszen a „világnagy” személyiség kizárólag a tollal teremti meg magát, növeszti megkerülhetetlenné személyét. Akaratos, dacos, megengedő, szigorúan ítélkező, játékos, furfangos és - legtöbbször magához - kegyetlen. Azt hiszi, hogy mindenre figyelve s a jelenségeket jóra és rosszra „osztályozva” zsebében hordja a bölcsek kövét. S amit ő nem tud életről, halálról, boldogságról, szenvedésről, barátságról, nőkről, a gondviselésről, a betegségről-pihenésről, az ünnepekről, a fájdalomról, a színházról, a remekművekről, az Istenről és a nikotinról, az nincs is. Erősnek, legyőzhetetlennek képzeli magát - innen az exkluzív megszólalás erélye és (paradox) gordonkahangja -, ugyanakkor (ettől a leírt szó hitele) hiába okosság, erkölcs, kitartás, elbotlik egy fűszálban. S attól lesz izgalmas a leírt szó, hogy meri bevallani esendőségét. A folyamatos gondolkodásban leledzik az író - s ennek igényét kiterjeszti az olvasóra (hallgatóra) is - megtisztulása. A fontiekből kitűnhetett, hogy a Füves könyv nem színpadra termett alkotás. Hiszen a sokszoros meditációnak ellentmond a párbeszéd dinamikája. Csakhogy Udvaros Béla a színpadnak olyan mestere, aki ebbe a gondolatilag élénk, de a megjelenítést tekintve holt anyagba életet tudott lehelni. Rendezése a maga nemében bravúr. S az, hogy Márai templomát bevitte egy valódi templomba, hit és tudás, gondolat és erkölcs, szószék és színház, beavatás és ünnep együtt „működését” - egymáshoz való tartozását? - rögzítette. A pódiumjáték - az elöl és hátul lévő, illetve az úrasztala körüli „kifutóval” - a színészek mozgásának is tág teret ad. S a nő és a férfi - a „dráma” kibontását két kitűnő színész, Buzogány Éva és Pelsőczy László segítette - van annyira aktív, érzelemmel teli és gondolati, más szóval „világkerék”-pörgető, hogy a Márai-földrész tökéletesen megjelenik előttünk. A pódiumon lévő kevés díszlet (kis asztalka, két szék, két fogas) és egypár kellék (cigarettatárca, legyező, gyertyatartó, kávéscsésze, kompótos tál stb.), illetve a velük való játék csak segíti a „családi” és „közösségi” gondolatok, egy elementáris érzelemvilág kiteljesedését. A fokozatos vétkezésnek - a háziköpeny alatti „reneszánsz” talárnak és nagyestélyinek - éppúgy megvolt a funkciója, mint a megannyi mozgásvariációt rejtő „találkozásoknak". Buzogány Éva egyszerre volt meditációra hajlamos hölgy, a sikítástól sem visszariadó hisztérika, kikapós nő, házisárkány, megadó szerelmes és dizőz, aki másik felét (a férfit!) magához tudja láncolni. Pelsőczy László ugyancsak kitűnő játékkal, a filozofálásba beleférő komédiázással - magára vett, csak a bensőt közvetítő Márai-maszkkal - jelenítette meg ennek a férfigondolkodásra épülő erkölcstárnak sarkalatos tételeit. Megannyi közös énekük (elsőbben is a Kosztolányi mélabúját közvetítő „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni...”) a szöveg viharai fölötti napsütés volt, a szöveg monotóniáját egy kissé oldó bravúr. Az óramű pontosságával zajló, negyvenhét perces előadás szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató - a közönséget fölemelő - produkció. Bebizonyosodott, ha a szó erkölcse élő valóság, a templomban elfér egy másik templom is. A szerző irodalomtörténész, kritikus ■ A. Gy. - H-Sz. P. Istentisztelet utáni koszorúzás a fasori templom homlokzatánál Aradi György helyi lelkész (bal szélen) köszönti a tárlatmegnyitó résztvevőit FOTÓK: MILOS JÓZSEF
