Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-08-07 / 32. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. augusztus 7. » 11 A HÓNAP IGÉJE - AUGUSZTUS Simek Valéria „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek” (Mt 7,7) Azért nem akármit kérhetünk. Az ige folytatásából világos, hogy javunkra és mások javára való dolgokról van szó, és olyanokról, amelyek Isten dicsőségét tárják az emberek elé. Nem kérhetsz ötös lottóeredményt, a másik ember kárát jelentő bajt, és nem kérhetsz istentelen dolgokat. Nem sokkal előbb olvassuk a Hegyi beszédben, hogy „keressétek először az ő [Isten] országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek”. (Mt 6,33) Tudnunk kell, hogy mit kérjünk. Ha egy nem önkiszolgáló boltban a pultnál állsz, az eladó háta mögött látod az árut. Azokból kell kérned, hogy kapj. - Hogyhogy kérnem kell, ha ott van? - Azért, hogy amikor megkapod, tudd, hogy Isten adta. Sok ember nem érzékeli az Úr hatalmát és szeretetét. Egyszer egy vitatkozónak azt mondtam: „Ha nem is érted ezeket, ha nem is hiszel Istenben, majd ha nagy bajban leszel, jusson eszedbe az Úr, kérd őt, imádkozzál hozzá, és meg fogod tapasztalni, hogy ő él. Mert megsegít. Hiszen ő a szeretet Istene, és nem mondja, hogy bezzeg most jössz. Ő szemrehányás nélkül megadja, amire szükséged van. És akkor majd tudni fogod, hogy ő él.” Havi igénk az imádságot meghallgató Istenről beszél. Aki szól hozzánk igéjében, és akinek válaszolhatunk imádságban. Imánk lehet egyre sürgetőbb: kérünk, keresünk, zörgetünk. Van, hogy egyszerűen kérünk - és megkapjuk. Van, hogy szorgosan kell keresnünk a helyes utat, kutatni Isten szavát és akaratát. Máskor pedig zörgetünk. Nem dörömbölünk, zúgolódunk, hogy „ha vagy, miért nem adod meg, amit kérek?”, hanem állhatatosan, napról napra, talán óráról órára az Úr elé állunk kérésünkkel. Talán kitartásra is akar nevelni. Ezt mondta egyszer az Úr Jézus: „Mindig imádkozni kell, és meg nem restülni’.’ (Lk 18,1; Károlifordítás) Valakiért hűségesen imádkoztál évekig, és amikor föladod, talán a következő napon már meghallgattatást találnál. Légy kitartó az imádságban és a hűséges Krisztuskövetésben is. Sokféle imádság van. Például hálaadó, bűnvalló, kérő, közbenjáró és dicsőítő imádság. Milyen jó, ha kéréseinket hálaadás előzi meg. „...hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt’.’ (Fii 4,6; Károli-fordítás) Havi igénk biztat, hogy fordulj bizalommal az Úrhoz, és biztos, hogy meghallgattatást találsz. Próbáld ki még ma, a mostani legnagyobb kéréseddel. ■ Széll Bulcsú PÁSZTORNAPLÓ Vasárnap délutáni találkozások „Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet” (Zsolt 119,9)- Holnapután, vasárnap délután két órakor itt az iskolában vasárnapi iskola lesz. Szeretném, ha senki sem hiányozna! - közölte a gyermekekkel az igazgatónő.- Nem ölég hét közben idejárni?- Mér, hogy éppen még vasárnap is?- Még azt se tudjuk, mi az. Mit köll tanulni? - dörmögték a nagyobbak egymás szavába vágva.- Meg fogjátok tudni, és valószínű, tetszeni is fog. Beszéljétek meg a szüléitekkel, és gyertek el! Ha nem volt is ott mindenki, de szép számban jelentek meg a gyerekek. Több családi otthonban kiderült, hogy a nagyszülők visszaemlékeztek gyermekkoruk vasárnapjaira és az akkori vasárnapi iskolai eseményekre. A fiatal szülők számára azonban - minthogy őket az iskola az állami elvárásoknak megfelelően gyökeresen más szemléletben oktatta-nevelte -nemkívánatos volt az ilyen foglalkozás. Egy fiatal anyuka mégis kéréssel állt elém:- Tessék megengedni, hogy a még óvodáskorú lányom részt vehessen az alkalmon! Boldogan egyeztem bele. A nagyobbak szinte dédelgették a csöppséget, aki viszont jobban figyelt a többieknél is. Pontosan megjegyzett mindent, amit hallott, és elsőnek mondta el az aranymondásokat. Egy év múlva elköltözött az előző lelkész, és megkaphattuk a parókiát. A hétköznapi, iskolai hittanórák mellett egy kicsit kötetlenebb módon zajlottak a vasárnapi iskolai foglalkozások, ezeket többnyire asztali vagy udvari játékokkal fejeztük be. Egyik vasárnap már fél kettőre megérkezett az egyik gyermek. Számomra ez egy kicsit korai volt, ugyanis általában déli fél egy, egy óráig ott maradtak a presbiterek az irodában, én meg a konyhában ebédhez készülődtem. Az érkező gyermekhez siettem, és köszönés után megkérdeztem:- Nem ebédeltél, kedvesem, hogy már itt vagy?- Ó, dehogynem! Csak sietni akartam, hogy magamnak olvashassak!- És mit olvasol?- Hát azt, amit Vera néni ma mondani fog. Előre tudni akarom! Ezzel buzgó olvasásba merült. Átélve a történetet egyszer csak hirtelen az asztalra csapott, és felkiáltott:- Nahát! Ez a Hámán... micsoda gonosz! Hát ez? Ez tényleg aljasság! A közben érkezők tudni akarták, mit olvas a kislány.- Elmondom, csak hadd érkezzenek meg a többiek is! - nyugtatgattam őket. Akkor ugyanis Eszter könyvének történeteivel foglalkoztunk, de úgy, hogy a gyermekek számára is könnyen felfogható legyen. Aztán otthon többen is elmondták... és észrevétlenül megfordult a trend. Nem a szülők, nagyszülők mondták már fiaiknak és azok fiainak Isten nagyságos tetteit (vö. 5MÓZ 4,9-10, Károli-fordítás), hanem a gyermekek az ő felmenőiknek. A tanévek végén soha nem tartottunk hittanvizsgát, helyette vetélkedő, Ki mit tud? játék zajlott többféle módon, de a tanult hittan-, ének- és bibliaismereti anyagból. A szülők, nagyszülők közül néhányan a vetélkedők utáni szeretetvendégségen megsúgták, hogy egyikmásik kérdésre ők is tudtak volna válaszolni, mert ezt ők is megtanulták! Egy délután meglátogatott bennünket egy nagymama. Elmondta, hogy valamikor mit és milyen jól tudott ő a Bibliából, de... az élet... a sok baj, a rengeteg munka csak elfelejtette vele. Szeretettel hívtuk közénk és vele másokat is. Be is kapcsolódtak a gyülekezeti életbe. Az említett nagymamának még élt az édesanyja, kedves, jólelkű dédike. Férjem, János egy alkalommal elment hozzá úgy öt óra körül, hogy lelkészként kicsit beszélgethessen vele. Nem nyitott ajtót. Nem hallotta a zörgetést. János bekukkantott az ablakon, és nem zörgetett tovább. Meghatódva látta, hogy a dédmama egy jó nagy betűs Bibliát olvas. „A jobb részt választotta!” - mondta férjem mosolyogva. ■ Klucsik Veronika Átszűrődő szavad Uram, adj békét lelkemnek, mert lelkiismeretem belső parancs, ítélőszék. Elindít valamit, és bűn fogan benne, áthullok rostád lyukain. Mocsárban fetrengő lelkemnek csak Te tudsz otthont adni. Térdig az augusztusban járok, és a kijózanítóan nyers pillanat létezéseddel és hiányoddal meghatároz. Kösd össze életem kijelölő érzelmi, érzéki kötelékével. Benned lebeghessek, és Te bennem élj, Uram. Árnyakat uszító szélben, ölszagú melegben, úgy, mint akik ezerszer kipróbált lépést igazítanak egymáshoz. HETI ÚTRAVALÓ „Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek’.’ (Ef 2,19) Szentháromság ünnepe után a 7. héten az Útmutató reggeli és heti igéinek közös kulcsszava: a vacsora s a hozzákapcsolódó kenyér. Jézus az élet kenyere, s Isten a belé vetett hit ajándékával örök életre hív, melynek gyönyörű képe az asztalközösség: a királyi menyegző, amit népének készített. Ezért már most: „Örvendezzetek az Istennek vigasságnak szavával!” (GyLK 708) Ő az egész föld Királya, ti is „ízleljétek meg, és lássátok, hogy jó az Úr: boldog az az ember, aki benne bízik” (Zsolt 34,9; LK) A zsidókból és a pogányokból lett keresztények egyaránt Isten hívő gyermekei, „mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus...” (Ef 2,20) Ám ő nem kenyérkirály, hanem Üdvözítő, Messiás! S ennek jele az ötezer férfi és családtagjaik saját kezű megvendégelése: „Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak’.’ (Jn 6,11) Az első gyülekezetben az úrvacsorával szeretetvendégség keretében éltek. Akik pedig hittek Péter pünkösdi beszédének, megkeresztelkedtek, és „kitartóan részt vettek (...) a kenyér megtörésében”, „és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben...” (ApCsel 2,42.46) Ezékiás király meghirdette a páskaünnepet: „Azután levágták a páskabárányt...”- „Azután megtartották a Jeruzsálemben tartózkodó izráeliek a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át nagy örömmel’.’ (2Krón 30,15.21) S mivel a választott népből meghívottak méltatlanná lettek a menyegzőre, ezért a király parancsára: „Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel’.’ Csak a menyegzői ruhába öltözöttek maradhatnak a mennyek országában: „Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak’.’ (Mt 22,10.14) Már prófétája által boldog jövendőt ígért a Seregek Ura választott népe számára: „...úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!” (Zak 8,15) Újszövetségi népét az úrvacsorával erősíti, amely közösség az élő kenyérrel (lásd Jn 6,51) és egymással: „Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk!’ (íKor 10,17) Az Úr Jézus utolsó vacsorája páskavacsoraként kezdődött, és úrvacsoraként fejeződött be: ,JEz az én testem, (...) ezt cselekedj étek”! „E pohár az új szövetség az én vérem által...” (Lk 22,19-20) - „A kenyér és bor szentségében a Krisztussal és minden szentekkel való közösség és az egy testté levés bizonyos jegyét vesszük. Oh, micsoda hatalmas szentség ez, melyben Krisztus és az egyház egy testté-vérré egyesül.” (Luther) Isten örök létre hív: „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jel 19,9) „Örülj, szívem, / Vigadj, lelkem, / Ékességed lett a hit! / Vacsorához / Mégy Jézushoz, / Hivatalos vagy te itt.” (EÉ 309,1) ‘ . . .É .Garai András
