Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-08-07 / 32. szám
IO 41 2011. augusztus 7. FÓKUSZ Evangélikus Élet Magunk alatt vágjuk a fát - avagy ki fog itt énekelni tíz év múlva az istentiszteleten? ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Konferenciák, csendesnapok, csendeshetek, találkozók. Zeng az ének. Vetítve, fénymásolva, füzetekből éneklik. Ifjúsági énekek, ébredési énekek, más keresztény közösségek dalai. Fülbemászó, bár nem túl igényes dallamok (főleg az angolszász világból), egy kicsit „slágergyanúsak”. Olyanok, amiket könnyen megjegyez az ember, bár tartósságuk nem szavatolt. A szövegek igen vegyesek, igencsak szubjektív kegyességet tükröznek, irodalmi értékük nemegyszer megkérdőjelezhető. Dallamok és szövegek, amelyeknek megvan a maguk helye, maguk szerepe, maguk funkciója a gyülekezetben, az egyházban, de érdemes vigyázni. Észre sem vesszük, és furcsa szerepcserékkel feje tetejére áll a rend: az ideiglenes, az átmeneti elfoglalja az állandó, a stabil, az értékálló helyét. Én magam is szívesen vettem kézbe gitáromat, hogy ifjúsági órán, egyéb alkalmakon egy-egy ilyen éneket kísérjek, énekeljek. De nem feledtem, hogy mellette ott vannak az igazi, igét hordozó, evangélikus hitünket tartalmazó énekek, amelyek nem a szubjektív hitérzéseket visszhangozzák csupán, hanem hitünk titkait fogalmazzák meg, adják szánkba, vésik értelmünkbe, és rejtik a szívünkbe. Súlyuk, horderejűk, gazdagságuk nem mérhető a tiszavirág-életű ifjúsági és mozgalmi énekekéhez. Az utóbbi időben azonban azt tapasztalom: felborult az egyensúly. Hetes konferenciák, komoly egyházi rendezvények zajlanak le úgy, hogy egyetlen énekeskönyvi ének sem kerül elő. Még csak nem is gondolnak rá. Ez már-már természetes a résztvevők részéről, hiszen a mai világban minden a könnyebb ellenállás felé megy, s ez alól nem kivétel az énekelt lelki táplálék sem. Ugyanakkor hihetetlen nagy a lelkészek, a kántorok, az énekválasztók felelőssége. Vajon tudják-e, hogy rájuk vár a feladat: megismertetni, megtanítani, megszerettetni az evangélikus énekkincset? Tudom, ez fáradsággal jár. Tudom azt is, hogy ezek az énekek „nem adják olyan könnyen” magukat, mint a könnyed, slágerekhez hasonló, könnyen emészthető énekek. Meg kell értük küzdeni. Ami azonban könnyen jön, könnyen is megy. Amiért megküzdünk, amit „elsajátítunk" az a miénk marad. Értékekért pedig érdemes áldozatot hozni. Ráadásul ott van előttünk, tálcán kínálják az igazi, a maradandó értékeket. Ugyanez a helyzet a hitoktatással, konfirmációi előkészülettel is. Hónapok telnek el úgy, hogy csak ifjúsági énekek kerülnek napirendre. S a hitoktató könnyed válasszal elintézi: a gyerekek nem szeretik az énekeskönyvi énekeket. Hát persze, hogy nem szeretik. Mert nem ismerik. Mert nem csináltak nekik hozzá kedvet. Mert nem mutatták meg a benne rejlő kincseket. Ismerek olyan közösségeket, ahol kisgyerekek és fiatalok rajonganak az evangélikus korálokért. A titok nyitja egyszerű: erre nevelték őket, közel hozták hozzájuk. Megtanították nekik, természetessé vált számukra a gyakorlat által. Félreértés ne essék: én nem az ifjúsági és mozgalmi énekek ellen beszélek. Én az értékvesztéstől féltem az egyházamat! Amikor újra meg újra az evangélikus identitásról és annak hiányáról beszélünk, nem élünk az evangélikus kegyességet, evangélikus hittant, evangélikus biblicitást hordozó énekeinkkel. Számos alkalom és számos műfaj kínálkozik arra, hogy közel vigyük az emberekhez az evangélikus énekeket. S ha ezeket megismerik, mellettük megfér azután a könnyedebb műfaj is. Ma már városon senki sem énekel egy-egy temetésen. Falun is egyre inkább szokássá válik, hogy néhány asszonytestvér körülállja a fungenst, de a gyülekezet már nem énekel. Esküvőn elvétve hallani gyülekezeti éneket. (A gyülekezeti éneket kicserélték a divattá vált Ave Mariára - közben nem vették észre, hogy ez a jelenség is a fogyasztói társadalom jellemzője.) A negatív irány egyértelmű, és sokat elárul... Ha nem fogunk evangélikus éneket tanítani, ha kiengedjük kezünkből az énekeskönyvünkben megtalálható lutheránus énekkincset, akkor ki fog itt énekelni tíz év múlva az istentiszteleten? Itt (is) magunk alatt vágjuk a fát!? A szerző evangélikus lelkész, a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatója NYÁRI TANFOLYAMOK A FÓTI KÁNTORKÉPZŐ INTÉZETBEN Alapoktól a négy szólamig ► Amint e lapszámunk első és harmadik oldalán olvasható, a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet ez évi nyári tanfolyamai közül a második július 30-án ért véget. Abaffy Nóra tanfolyamvezetővel a zárónapon, szombaton beszélgettem az itt zajló intenzív munkáról és a jövőben várható személyi változásról.- Körülnézve csupa fiatalt látok, akik a nyári szünetükből adtak föl két és fél hetet, hogy Foton zeneelméletet, szolfézst és korátokat tanuljanak.- A tanfolyam hallgatóira - negyvenhármán voltak - valóban a tinédzser szó illik leginkább: legtöbben tizenöt és tizennyolc év között vannak. Sokan visszajárnak közülük, ráadásul nem is mindenki evangélikus; református és katolikus testvéreink is örömmel jönnek közénk.- Pedig mindkét testvéregyházban van kántorképzés. Mi az, ami ezeket a fiatalokat Fótra vonzza?- Egyrészt a forma: a bentlakásos, intenzív munka kevésbé hasonlít az iskolai képzésre, másrészt pedig igen meghatározó az a testvéri légkör, amelyben életre szóló barátságok születnek.- A hétből hat nap reggeltől estig tartó tanulással és gyakorlással telik. Hogyan néz ki pontosan a hallgatók egy munkanapja?- A reggeli áhítat után 9 órától 11- ig egyéni órarend szerint van szolfézs-, hangszeres óra, illetve egyéni énekóra. A gyakorlás reggel 7 órától este 10-ig, egyéni beosztás szerint, félórás blokkokban történik. Az orgonistáknak több kötelezettségük van, mint azoknak, akik még csak harmóniumon játszanak, ugyanis ők ebéd után karvezetésórára is járnak, illetve közösen tanulnak orgonaismeretet. Ez utóbbinak főleg praktikus okai vannak: nem árt, ha egy kántor tudja, hogyan kell például egy sípot felhangolni. A délután első felében a hallgatók a himnológia területén is bővítik ismereteiket, valamint az Evangélikus énekeskönyv és a Gyülekezeti liturgikus könyv felépítésével, illetve énekeivel ismerkednek. Fél 5-től két órán át a délelőtti egyéni órarend szerint folytatódik az oktatás. A mi tanfolyamunkon hagyomány, hogy a vacsora utáni áhítat mindig vesperás alkalom, illetve este 10 órától a hallban közös énekléssel és igeolvasással, imádsággal búcsúztatjuk a napot.- Egyházunkban viszonylag kevés fiatal mondhatja el magáról, hogy közel kétszázötven gyülekezeti éneket ismer. Hogyan osztották be a résztvevőket, hogy mindenki a saját szintjének megfelelő oktatást kapja?- Hallgatóink közül az idén huszonkilencen harmóniumon, tizenöten orgonán játszottak. A harmóniumosokat négy, az orgonistákat két tanár segítette. A teljesen kezdők esetében a cél az volt, hogy az egyházi énekek dallamain keresztül ismerkedjenek a billentyűs hangszerrel; a kicsit haladóbbak számára az, hogy a tanfolyam végére már el tudjanak játszani egy-egy négyszólamú koráit, az orgonisták pedig ezek pedálos kísérete mellett az istentisztelet egyéb helyein is megszólaltatható darabokkal bővítették repertoárjukat. Közülük többen kísérhették az énekeket a reggeli és esti áhítatokon. Két tanár vezette a szolfézsórákat. A tanfolyam elején, a szintfelmérő vizsga után á hallgatókat a kezdőktől a már összhangzattant tanulókig tíz csoportba osztották. A kántorképző tanfolyamain mindenkinek van egyéni énekórája is. Itt nemcsak evangélikus énekeink megtanulása a cél, hanem a helyes hang-Abaffy Nóra képzés elsajátítására is lehetőség nyílik. Az utolsó előtti nap énekverseny keretében mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A negyedik nagy terület a kórusmunka. Idén a tanfolyam elején a Kar énekeskönyv második kötetét használtuk, majd Mendelssohn Te Deumátés J. S. Bach 21. kantátájának egy kórustételét gyakoroltuk, próbáltuk. És hogy ne csak a magunk örömére tanuljunk meg kórusműveket, a tanfolyam közbeeső vasárnapjain gyülekezetekben kérünk szolgálati lehetőséget. Idén a fóti, a második vasárnap pedig a csömöri istentiszteleten énekeltünk.- Ne feledkezzünk meg a „Profidról sem!- Mindenki, aki játszik valamilyen hangszeren, magával hozhatja azt a tanfolyamra. Ezekből a zenészekből szoktuk megalapítani a protestáns fiatalok kamarazenekarát, vagy ahogy viccesen hívjuk, a „Profik”-at. Velük barokk műveket tanulunk és adunk elő a tanfolyam során - a záró istentiszteletünkön például prelúdiumként Bach 21. kantátájának nyitótételét játszották. Németh Sándor vezényli a Profikat- Hány tanár segédkezett az oktatásban?- Tízen voltunk, és az énektanításban már egy hallgató is segített. A tanárok mindannyian képzett muzsikusok. Sokan közülük - mint ahogy én is - itt, Foton „nőttek fel” magyarul belenevelődtek a kántorképzős tanárságba. Többen a Zeneakadémia egyházzene, zeneelmélet vagy orgona szakán tanulnak, vagy már végeztek.- Említette, hogy ön is ezt az utat járta végig.- Én 1992-ben jártam Foton először hallgatóként. A keresztmamám, Ásztai Csabáné (Abaffy Katalin) is itt tanított akkoriban, neki köszönhetem ezt a fajta egyházi indíttatást. A debreceni zeneművészeti főiskolán szolfézs-zeneelmélet-karvezetés szakon szereztem tanári diplomát, majd a Zeneakadémia egyházzenész szakán kézhez kapott egyetemi diplomám után a doktori iskola hallgatója voltam. Jelenleg a disszertációmat írom, a témám a 16-17. századi protestáns graduálok magyar nyelvű himnuszanyaga. 2002-től már magam is tanítok a kántorképzőben, 2003-tól vezetem a júliusi tanfolyam kórusát, s Ecsedi Zsuzsa, Ecsedi Klára, majd Ördög Endre után 2008-tól magam vehettem át a tanfolyam vezetését is.-A záró istentisztelet előtti tanfolyami beszámolóban hivatalosan is elköszönt a résztvevőktől, és említette, hogy utódjául Németh Sándor szolfézstanárt fogja a kántorképző igazgatójának, illetve igazgatótanácsának a figyelmébe ajánlani. Megtudhatnánk, mi áll ennek a hátterében?- A búcsúzásomnak személyes okai vannak - néhány nap múlva hosszabb időre Svédországba költözöm, mivel a kedvesem svéd. Alapos mérlegelés után be kellett látnom, hogy ilyen nagy távolságból nem tudom felelősen elvállalni a jövő évi tanfolyam megszervezését és vezetését. Idén áprilistól - a korábbi gyakorlattól eltérően - ilyen esetben nem a tanfolyamvezető választja ki a saját utódját, és adja át neki a stafétabotot, hanem az igazgatótanács nevezi ki hivatalosan a tanfolyam vezetőt. Én a júliusi tanfolyam vezetését illetően a folytatást - lelki és szakmai tekintetben egyaránt - Németh Sándor személyében látom biztosítottnak, hiszen ő is ezen a tanfolyamon nőtt fel, így pontosan ismeri azt a lelkületet, amely az évek hosszú során itt kialakult. Emellett gyülekezeti háttere is van - a kemeneshőgyészi evangélikus gyülekezet tagja -, valamint a kellő szaktudással is rendelkezik, mivel a Zeneakadémián végzett szolfézs-zeneelmélet-karvezetés szakon. Évek óta segít nekem a kórusvezetésben, idén pedig teljesen átvette tőlem a Profik irányítását. Sőt ezen a nyáron egy napra Budapestre kellett mennem, így ő volt a tanfolyam „házigazdája”. Teljesen jól működött a dolog a vezetésével.- Beszélgetésünk közben is fény derült rá: ha hangszeres játékról van szó, a szorgalom és a kellő mennyiségű gyakorlás elengedhetetlen a fejlődéshez. Reálisan mennyi időbe telik, míg valaki kézbe veheti a kántori oklevelét?- Az sok mindentől függ. Itt a két és fél hét alatt az intenzív tanulás során el lehet sajátítani egy alapot, de ez nem elég ahhoz, hogy az illető a következő vasárnap már átvegye az otthoni kántor helyét. Ha a lakóhelyén lehetősége van zeneiskolába járni vagy a gyülekezeti kántor segítségét kérni, az nagyon sokat jelent. Többen vállalják a téli tanfolyamunkat is. Ennek során októbertől áprilisig minden szombaton itt, Foton képezhetik tovább magukat. Ennek a tanfolyamnak a működését szintén jól ismerem, hiszen 2003-tól tanítottam ott éneket. Habár mindent egybevetve szorgalmas gyakorlással több évbe is telik, mire a kántorjelölt magabiztosan kísérheti a gyülekezeti énekeket, én ennek ellenére mindenkit bátorítok, aki indíttatást érez erre a szolgálatra, hiszen egyházunkban nagy szükség van a jól képzett, elhivatott kántorokra. ■ - BODAZS -
