Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-08-07 / 32. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2011. augusztus 7. !► 9 Egyedül a Parlamentben A száz éve született Bibó Istvánra emlékezik fia, ifjabb Bibó István ► Mintha megállt volna az 1956-os forradalom örök idejében. Fiatal arca nem öregedett. Észrevétlenül példa lett a demokratikus ellenzék körében. Bibó István Genfben járta ki legfelső iskoláit. Nagy műveltségű család gyermekeként került oda - a szegedi egyetem főkönyvtárosának nagy tehetségű fiaként hogy jogot tanuljon. A politikatudomány egyetemi tanára lett. 1945-48 között folyamatosan jelentette meg politikai, történelmi és társadalom-lélektani esszéit vagy - ahogyan Illyés írta - megszenvedett gondolatait, és előadásaival sokat segített a járható utat kereső, paraszt- és munkásgyökerű értelmiségnek... Az utóbbi két évtized mindent átírt, más értékrendeket állított föl. Hol van most a helye? Kell-e vele vitázni? Századik születésnapja jó alkalom a számvetésre. Fiát, ifjabb Bibó Istvánt kérdeztük. Nagy tisztelettel és kíváncsisággal beszélgettünk a hajlíthatatlan férfiról és a hatalmas életműről. befogadja saját szervezetébe a reformációt. Ezt a művet maga és apósa, Ravasz László beszélgetéseként képzelte el; végleg kidolgozni nem tudta, de a vázlatból érdekes adalékok szűrhetők ki kettőjük viszonyára vonatkozólag is. írt egy nagy terjedelmű könyvet az kát: „Hogy tehetett ilyet a családjával?” Ilyen szemrehányást anyám sem tett neki soha. A beszélőkön megismert börtönviszonyok - rács, korlát és külön smasszer minden egyes rab és hozzátartozói között, zsúfoltság, hangzavar - csak a személyiségének a nagyságát emelték Elsőként a híres pillanatot idéztük: 1956. november 4-én a Parlamentben egyedül ő maradt a helyén.- Apám elbeszéléséből ismerem a történetet - kezdi az emlékezést. - 1956. november 2-án őt is jelölte a Nemzeti Parasztpárt az új, koalíciós kabinetbe, amelynek első ülését - Nagy Imrének, a Minisztertanács elnökének rendkívüli tárgyalásos elfoglaltsága miatt - csak november 4-re tervezték. Apám 3-án próbált - hiába - bejutni Nagy Imréhez, mert egy külpolitikai kormánynyilatkozatot, amelyhez tervezetet is készített, nagyon sürgősnek tartott. Negyedikén hajnalban ágyúdörgésre ébredtünk. Telefonon hívatták apámat a Parlamentbe, de mire hat óra körül beért, a kormánytagok közül csak Tildy Zoltánt és B. Szabó Istvánt találta ott. Nagy Imre már elment, úgy tudták, hogy a szovjet követségre tárgyalni, és letartóztatták. Apám a nála lévő nyilatkozattervezetet némileg átfogalmazva hét óra körül leadta a közeli amerikai nagykövetségen, majd visszament a Parlamentbe, amelyet a nem sokkal ezután érkező oroszok harc nélkül elfoglaltak, és a fegyvertelen civileket hazaengedték. Tildy és B. Szabó el is mentek, de apám úgy döntött, hogy kormánytagként kötelessége a letartóztatott kormányfő helyett megfelelni - legalábbis szimbolikusan - annak a nyilatkozatnak, hogy „a kormány a helyén van”. Az oroszok a néhány szobás irodaegység bejáratához őrséget állítottak, de ezen belül békén hagyták írni és telefonálni. Ekkor írta meg a november 4-i, „Magyarok” kezdetű, kiáltványszerű nyilatkozatát, amelyet több példányban le is gépelt, és egy telefonon rögtönzött „sajtóértekezleten” a külpolitikai nyilatkozattal együtt több nyugat-európai követségnek is beolvasott. Többet, mást nem tehetett. Két vagy három nap múlva az érkező Kádár-kormány egyik hivatalnoka, akivel korábbról ismerték egymást, elintézte, hogy az oroszok kiengedjék - akkor hazajött.- 1958-ban életfogytiglani börtönre ítélték...-1957. május 23-án tartóztatták le. Nyilatkozatai, az indiai követtel való tárgyalása és a forradalom tanulságait összefoglaló, 1957 tavaszán írt és külföldre juttatott emlékirata miatt szervezkedés és hazaárulás vádjával ítélték el. Mi, a család azonban erről értesítést nem kaptunk, és az ő peréről és ítéletéről a szokásos rövid újsághír sem jelent meg. Persze tudni lehetett, hogy megvolt a per, és ő életben maradt, abból, hogy 1958 augusztusában megkapta az első beszélőt (addig csak levelet írhatott egy- vagy kéthavonta, nagy lila pecséttel: „ELLENŐRIZVE”). Félhivatalosan is csak fél év múlva tudtuk meg: jött egy jóindulatú végrehajtó, aki a mellékbüntetéshez- teljes vagyonelkobzás — tartozó iratokból megmutatta anyámnak az életfogytiglani is. „Szerencsére” apámnak nem volt vagyona: a dolgozószobája bútorait vitték el, amelyeket Sárközi Márta az eljárás végén azonnal visszavásárolt nekünk a Bizományitól. A börtönben apámat - és nemcsak őt - végig közellenségként kezelték. Amikor 59-ben vagy 60-ban egy csalódást okozó kisebb amnesztia miatt vagányabb rabok éhségsztrájkot szerveztek, a pesti nyomozók eleve azzal mentek ki a váci börtönbe, hogy ezért „a Bibót, a Gönczöt és a Rácz Sándort” kell újabb perbe vonni. Erről aztán letettek, de a börtönfegyelmi büntetés nem maradt el: egy évig nem írhattak levelet, nem kaphattak csomagot. A levél egyébként harmincsornyi lehetett, s ha valaki a harmincöt soros vonalas papírt teleírta, előfordult, hogy a végét egyszerűen levágták. Ezért volt nagy dolog, hogy az egyéves büntetés alatt rabtársa, Lőcsei Pál a saját leveleiből rendszeresen adott neki négy-öt sort. Az ellenőrzőknek nem feltűnő, ügyes megfogalmazásokból Lőcseiné rögtön rájött, melyik az a néhány sor, ami nem neki, hanem az én anyámnak szól, például „Boriskát csókoltatom” kezdettel, s ezeket már ő vágta ki és küldte el nekünk.- Mikor szabadult? Merre vitt az életútja?- 1963-ban a nevezetes - de korántsem teljes körű - amnesztiával szabadult. Szerény állást kapott a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában. A megélhetés kényszeréből mellékmunkákat kellett vállalnia - főleg fordítást -, és saját témáihoz alig jutott hozzá. Egy tanulmányt magnóra mondott az európai társadalomfejlődés értelméről - talán a legérdekesebb ebben, ahogy Jézusról beszél -, és bő vázlatban hátrahagyott egy szellemes történelmi „Mi volna, ha” gondolatjátékot arról, hogy állna ma a világ, ha a katolikus egyház annak idején elfogadja és elintézetlen nemzetközi - főleg területi-etnikai - kérdéseknek nemzetközi döntőbíróság felállításával történő megoldhatóságáról. Itthon erre nem talált kiadót, s végül Angliában jelentette meg angolul, 1976-ban. Többek közt ezzel is jelezte, hogy nem kíván a Kádár-rendszerrel „kiegyezést” kötni - igaz, a Kádár-rendszer sem akart vele kiegyezni. Jele volt ennek, hogy amikor 1974-ben kilencvenéves egykori genfi professzora meghívta Genfbe kutatómunkára, úüevélkérelmét kétszer is nagyon durva indoklással utasították el - „kiutazása közérdeket sért”. Itthoni publikációra életében gyakorlatilag nem volt lehetősége.- Önt mikor lehet - érett fejjel - hozzákapcsolni?- Az én kapcsolódásomat a börtönnek sem ténye, sem hossza nem fékezte és nem szakította meg, s tőlem akár az egész béketábor minden lakója nevezhette ellenforradalmárnak vagy bukott politikusnak, kiskamaszból felnőtté válva egy pillanatig sem volt kétséges, hogy kinek van igaza. Már gimnazistaként is meglepetéssel hallottam - nem az igazi barátaitól, mert azok csudálatosán álltak mellettünk, hanem másoktól - az ilyenfajta kommentároki; s noha én ezt magamnak akkor nem fogalmaztam meg, otthon, távollétében is hatása alatt voltam, s ez sohasem volt nyomasztó, mindig csak felemelő...- Hogyan lehetne meghatározni: ki volt Bibó István?- Többnyire így említik: jogtudós, politológus és szociológus. Mind igaz, de valahogy kevés, mert mindig azonosan magas szinten, a vizsgált jelenség természete szerint használta a politikai, szociológiai, történeti, államelméleti és társadalom-lélektani megközelítéseket. Jobban, sőt nagyon szeretem a nem szakmai válaszokat: Szabó Zoltán szerint ő „a legtürelmesebb magyar” mások szerint „a nemzet lelkiismerete” (Kende Péter), „a szellemi ellenállás jelképe” (Szilágyi Sándor).- Ha visszapergetnénk az időt, s mindketten fiatalabbak lennének, vitázna valamiben édesapjával?- Nem, és „a legtürelmesebb magyar” ellen a kamaszos lázadásnak sem volna értelme. Ha a mai eszemmel fiatalabb lennék, és ő élne, hallgatni és figyelni szeretnék rá.- Milyen megemlékezések lesznek a századik születésnapon?- Már volt is: a II. Kerületi Önkormányzat szép ünnepség keretében posztumusz díszpolgárrá fogadta. Augusztus 6-án Leányfalun születésnapi megemlékezés lesz előadásokkal, képzőművészek tisztelgő kiállításával, filmvetítéssel. Augusztus 7- én Galambos Ádám evangélikus teológus az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány nevében szervez Bibó-délutánt a Kossuth Klubban. Szeptemberben az Akadémián lesz egy konferencia a Bibó István Szellemi Műhely rendezésében, novemberben az ELTE jogi karán, ezt az állam- és jogelmélet tanszék szervezi. De a legszebb az volna, ha minél többen levennénk a polcról valamelyik könyvét, és olvasni kezdenénk. Megéri a fáradságot: gazdag ajándékot kapunk. ■ Fenyvesi Félix Lajos HIRDETÉS Bibó 100 Bibó István augusztus 7-én lenne százéves. Ennek alkalmából az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány augusztus 6-án Leányfalun, míg augusztus 7-én Budapesten, a Kossuth Klubban szervez rendezvényeket. Az ünnepi hétvége Bibó István budapesti szobránál gyertyagyújtással ér véget. A rendezvény mindkét napon ingyenes. A részletes program a http://asztali.lutheran.hu oldalon tekinthető meg. Bibó István híres nyilatkozata, amelyet a harmadik Nagy Imre-kormány államminisztereként 1956. november 4-én írt a Parlamentben. MAGYAROK! Nagy Imre miniszterelnök a hajnali szovjet támadáskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni nem tudott. A reggel összehívott minisztertanácson a Parlament épületében tartózkodó Tildy Zoltánon kívül már csak B. Szabó István és Bibó István államminiszter tudott megjelenni. Mikor a Parlamentet a szovjet csapatok körülfogták, Tildy államminiszter a vérontás elkerülése végett megállapodást kötött velük, mely szerint ők megszállják az épületet, a benne levő polgári személyek pedig szabadon távozhatnak. Ő, a megállapodáshoz tartva magát, eltávozott. Az Országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam mint az egyedül törvényes magyar kormány egyetlen képviselője. Ebben a helyzetben a következőket nyilatkozom: Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benn akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, miszerint a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be. A harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. A néhány napirenden volt utcai igazságtételt, valamint ókonzervatív erőknek minden fegyveres erőszak nélkül való jelentkezését a kormány rövid úton megszüntethette volna. Az az állítás, hogy evégből óriási idegen hadsereget kell az országba behívni, illetőleg visszahívni: komolytalan és cinikus. Éppen ellenkezőleg, e hadsereg jelenléte a nyugtalanság és a zavargások legfőbb forrása. A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen - kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében. Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter. Isten óvja Magyarországot! Budapest, 1956. november 4. Bibó István államminiszter
