Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-31 / 31. szám
} * » '» I ' J Evangélikus Élet 4 '' t \ . I I l X EVANGÉLIKUSOK 2011. július 31. W 7 ...GYÜLEKEZETEINK HÁZA TÁJÁN Prédikáció a fáskamrában Kincsek a sorok között ^ A vasárnapi istentiszteleteken számtalan ismerős arc tűnik fel, de csak nagyon ritkán fordul elő, hogy ténylegesen odafordulunk egymáshoz, hogy lássuk is, kik azok, akikkel együtt hétről hétre ezt az órát Isten számára odaszánjuk. Dr. Träger Herbert hídmérnök - vagy ahogyan a szakmában egymást nevezik: hidász - a gyülekezet oszlopos tagja. Családjának története is az evangélikusokhoz köti őt, később Danhauser László volt lelkésze a Tartsay Vilmos utcában. De esküvője, a keresztelők és későbbi presbiteri munkája révén is a budahegyvidéki közösséghez kötődik. A hihetetlen vitalitással megáldott, nyolcvannégy éves Träger Herberttel beszélgetünk hivatásról, hitről, családszeretetről.- Mióta foglalkozik hídépítéssel?- Már a Műegyetem mérnöki karán - 1949-ben - eldöntöttem, hogy hídépítéssel szeretnék foglalkozni, így a hídépítéstani tanszéken demonstrátorként működtem. Innen később az Állami Mélyépítéstudományi és Tervezőintézethez mentem, illetve rövid itteni tevékenység után a Közúti Hídberuházási Vállalathoz. 1950 áprilisától szinte megszakítás nélkül harmincnyolc éven keresztül a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közútihíd-osztályán dolgoztam.- Ezek szerint több mint fél évszázada a hidakért él? Körülbelül hány magyarországi hídfelépítésénél, kivitelezésénél, felügyeleténél tevékenykedett?- Megközelítőleg ezer híd, kishíd, autópályahidak korszerűsítésénél, építésénél, illetve a tervek kidolgozásában vettem részt.- Mit tart eddigi élete legnagyobb szakmai sikerének?- A munkálatok már folyamatban voltak, amikor bekapcsolódtam az Erzsébet híd megalkotásába, de sokan a mai napig a nevemhez kötik - mint a Budapest fővárosi hídépítési tevékenység felügyelőjéhez - ezt a projektet. Számomra azonban még nagyobb elégedettséget jelentett a Keleti-főcsatorna megépítése. Kismotorral jártam be azt a területet, vizsgáltam a hidakat. Emlékszem, amikor egyszer - a nevem miatt, hiszen osztrák gyökerű családból származom - egy markos legény egy igazoltatásnál NDK-s ügynöknek titulált - talán arra gondolt, hidakat robbantani készülök... De további nagy kihívásokat jelentett a Duna-hidak, a metróval kapcsolatos hídjellegű műtárgyak felügyelete, az új felüljárók kiépítése és az Árpád híd szélesítése is. A hatos számú út építésével kapcsolatos mecseki völgyhidak, a sárospataki Bodrog-híd, a tokaji Tisza-híd, és még sorolhatnánk... „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt..(Fii 4,6) Vasárnap ♦ úr Jézus, köszönöm, hogy te feltámadott Úrként jelen vagy a te gyülekezetedben, életemben. Uram, add, hogy ebben a tudatban kezdhessem el ezt a hetet. Kérlek, adj nekem figyelmet az istentiszteleten. Add, hogy veled és testvéreimmel is igazi közösségben lehessek. Ámen! Hétfő • Uram, a te kezedbe teszem le a hétköznapjaimat is. Látod, hogy milyen feladataim vannak, és milyen nehézségekkel kell szembenéznem. A te erődet kérem ehhez. Ámen!- A több évtizedes kitartó és fegyelmezett munka eredményeként elmondható, hogy a magyarországi hídépítés dr. Träger Herbert nevéhez kapcsolódik. Egy ilyen nagy ívű pályán hogyan alakult a „mai értelemben vett” karrierje?- Soha nem voltam párttag, noha periodikusan előfordult, hogy mint minisztériumi dolgozót be akartak szervezni, de számomra nem volt kérdés a hovatartozás. Ezzel együtt tudomásul kellett vennem, hogy noha harmincnyolc évet szolgáltam hidászként, a legmagasabb „rang” - ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről -, amelyet ilyen politikai körülmények között elérhettem, az osztályvezetői volt. Döntésemet viszont soha nem bántam meg, mint ahogyan azt sem, hogy nem váltottam később a magánszektorba. Lehet, hogy anyagilag megérte volna, de a terveim megvalósulhattak, és ez a jelenre is elmondható, mivel a mai napig is egy, a minisztériumhoz tartozó szervezetben dolgozom, félmunkaidőben, tanácsadóként. Életpályám során sokat utazhattam, konferenciákon vettem részt, a Imádságlap Kedd ♦ Úr Jézus, te tudod, milyen sok elesett ember él körülöttem, és teelőtted nyilvánvaló az én nyomorúságom is. Kérlek, add, hogy ne a magam problémái körül forogjak, hanem hadd lássam meg a te szabadításodat, és másokat is hadd segítsek ebben. Ámen! Szerda ♦ Uram, taníts minket imádkozni! Adj nyitott szívet nekünk, hogy megérthessük akaratodat; adj bátorságot, hogy megtehessük azt, amit megértettünk! Ámen! Csütörtök ♦ Uram, köszönjük a közösségünket! Kérünk, te legyél ennek központja. Adj nekünk őszinteséget, és add, hogy megbocsátó, elmunkámat elismerték. Sőt később, a nyolcvanas években az a furcsa helyzet állt elő, hogy az ország valamennyi hídügye egyedül hozzám tartozott.- Családjáról mit szabad megtudnunk?- Feleségemmel a Tartsay Vilmos utcában házasodtunk össze, két fiam van, egyikük, folytatva a tradíciót, hidász, de másik fiam is mérnök. Öt unokám van. Sajnos feleségem hosszabb betegség után, tizenöt évvel ezelőtt elhunyt. Noha annak idején az orvosok tudatosan felkészítettek bennünket a várhatóra, az űrt, melyet feleségem hagyott hátra, bizony a munkámmal igyekszem kitölteni. Ezért is vagyok hálás az Istennek, hogy a mai napig szellemi és fizikai frissességgel áld meg, így használhatok továbbra is a magyarországi hídépítésnek. * Dr. Träger Herbert elért eredményeinek felsorolása éppúgy hosszú oldalakat venne igénybe, mint kitüntetéseinek és szakmai, baráti elismeréseinek bemutatása. Csak bepillantásképpen: Munka Érdemérem (1962), Munka Érdemrend ezüst fokozat (1963), az év hidásza (1997) vagy a nyolcvanadik születésnapjára ismerősei, barátai által titokban összeállított, nagyszabású, az életrajzát bemutató kiadvány a Lánchíd füzetek sorozatban. Búcsúzóként még bepillantást enged az általa és szakmabeli társaival összeállított, lektorált és írt, Dunahídjaink címet viselő könyvbe, illetve figyelmünkbe ajánlja a 2010-ben megjelent, az összes európai Dunahidat bemutató, háromnyelvű kiadványt, Duna-hidak a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig címmel. És a kérdésre, hogy ezt a rendkívüli eredményekben gazdag életművet mi motiválja, Droomgoole-nak A hídépítő című verséből idéz: Az öreg felnézett és szólt: Az úton, melyen jöttem, volt egy ifjú is, ki ugyancsak e szakadék felé halad. Az átkelés semmi nekem, de neki veszélyes verem. Hogy átjusson a nagy vízen, a hidat neki építem. ■ BükyAnna Égigérő - a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet lapja, 2011. nyárelő fedező szeretettel tudjunk egymás felé fordulni. Ámen! Péntek ♦ Mennyei Atyám! Köszönöm neked, hogy odaadtad értem a te egyetlenedet, a te Fiadat, Jézust. Nem tudom ezt meghálálni neked, de fogadd el az én elrontott életemet, és használd fel a te dicsőségedre. Ámen! Szombat ♦ Uram, te látod, mennyire szennyes az életem. Bocsásd meg, hogy ilyen engedetlen és haszontalan szolgád vagyok, és minden elszántságom ellenére ezen a héten is mennyi mindent elrontottam. Újíts meg engem, kérlek! Ámen! Filadelfia Evangélikus Egyházközség (Nyírtelek) - Hír- és imádságlevél, 2011. június-július Még első szolgálati helyemen voltam. Tél volt, illetve már a tél vége felé tartottunk, amikor beléptem a fáskamrába, hogy tűzifát hasogassak. Furcsa dolgot tapasztaltam. Ugyanis a tél folyamán, amikor naponta fát vágtam, azokat a darabokat, görcsöket, melyeket nem tudtam felaprítani, félredobtam: majd még növök, mint a népmesében, majd még erősödöm, és akkor újra nekiveselkedem. így ment ez alkalomról alkalomra, mígnem ezen a nevezetes napon a tűzifából már csak görcsök maradtak. Mit csináljunk, amikor már csak görcsök vannak? Lehangoló látvány, amikor már csak görcsöket látsz. Tűnődtem magamban. Érdemes-e még valamit is csinálni? A görcsök kemények. Nem lehet csak úgy széthasítani, nem éri meg a fáradságot, és nem is lesz belőlük rendes tűz - próbálgattam magyarázatokat találni erőtlenségemre. Aztán adtam még egy esélyt magamnak, és belevágtam a fejszét az egyik göcsörtös tuskóba. Na, most aztán se ki, se be. Egy darabig ácsorogtam, aztán mentő ödetem támadt: elhívom a mestert, segítsen. Nem volt ez alapvetően olyan rossz gondolat, mert a harangozó asztalosmester volt, aki értett a fához, ő majd segít összevágni. Fél liter kétszer főzött szilvapálinkát készítettem a fáskamra sarkába, sose lehet tudni, mikor lesz rá szükség alapon, illetve bátorításul, aztán elindultam. Szó nélkül jött, nagyon segítőkészen.- Mi a gond? - kérdezte.- Nincsenek már, csak görcsök - tártam elé a nagy igazságot.- Az is fa. Az is elég. Az is melegít. Ránézett az üvegre. Bólintottam, hogy csak bátran. Elvette az üveget, szájához emelte. Nekem egy Shakespeare-szonett jutott az eszembe, ahogy hatalmas kortyokkal magába engedte a spirituszt: „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér / S tavaszi zápor fűszere a földnek; / Lelkem miattad örök harcban él...” De a 75. szonett soraiból nem tudtam többet idézni, mert a mester közben megragadta a fejszét, s az egyik ormótlan akácfatuskóba eresztette olyan erővel, hogy a szilánkok úgy repültek, mintha gyalogsági aknára léptem volna. Hamar fedezékbe is vonultam, és néztem, ahogy a fejszecsapások eredményeként a tuskók engednek, elrepednek, eltörnek, megnyílnak, akár a tavirózsa. Néhány perc után megállt a mester, letette a fejszét, gyöngyöző homlokát megtörölte a kabátujjával, majd ismét beleivott az üvegbe. Most már bátrabban. Amikor kellően feltöltekezett, intett a tőke felé.- Most maga jön, tiszteletes úr. Rendben. Nézni néztem eddig is, hogyan dolgozott a mester, de hát sokszor nem elég nézni a másikat, hogy le tudjuk utánozni. A fejsze már az első suhintásnál beleragadt a görcsbe. A mester szótlanul nézte. - Szedje ki!- Nem tudom. - Próbálja! - adta az utasítást.- Próbálom, de nem megy.- Hogy nem megy? Fordítsa meg! Maga az erősebb, gyerünk! Nehezen, de valahogy kiszedtem a fejszét az ormótlan és nehéz görcsből.- Nem nekem való ez a mesterség!- Nem a csudát! - sóhajtozott. - Fogja azt a fejszét! Na - magyarázta, mielőtt lesújtottam volna -, mondok valamit. Mindig a szívére üssön. Aha. Könnyű azt mondani, gondoltam.- De hol van a szíve a tuskónak?- Itt, ni! - mutatott a tuskó erezetének közepére hiányos ujjkészletével, ahogy ez már megszokott dolog a favágóknál. (Nekem még mind megvan!) - Ide kell ütni. Ezt kell eltalálni. Ha a szívét eltalálja, akkor megnyílik. Hátrébb állt, alakja a fáskamraajtóban olyan volt, mint az éppen feltámadott Jézus Krisztusé, aki a fényben áll.- Rendben - sóhajtottam megadóan, bár nem sok esélyt adtam magamnak, hogy eredményesebben fogom végezni a munkát, de azért ami tőlem telik, megteszem. Lesújtottam. Beleragadt. A mester türelmesen várt. Nem szólt. Sem azt, hogy jó, sem azt, hogy nem jó. A tizenötödik kudarc után már kezdtem látni a fatuskók szívét. A huszadik után már engedtek a görcsök, repültek a szilánkok. Látszott a munka eredménye.- Na, lássa! Ezek a száraz görcsök sokkal jobbak a hagyományos fáknál, mert ezek reggelig tartják a parazsat. Öregek, szárazak, de kemények. Nehezebben alszik ki belőlük a parázs. Némán bólogattam. Mit is lehetett volna erre mondani?Az üres üveget a földre dobta. Fejébe nyomta kucsmáját, aztán elégedetten távozott.- Na, Isten áldja, tiszteletes! - Azzal eltűnt a havas úton. Azóta is eszembe jut ez a tanács, és mint engedelmes diák, amikor egy-egy nehezen hasadó görcsöt kell elhasítanom, elismételem a fáskamrában tanítottakat, szóról szóra. És a görcsök engednek, megnyílnak. És melegítenek. Este a cserépkályha valahogy másképpen ontotta melegét. Igen, azt hiszem, nemcsak hőt sugárzott, hanem melegséget is. ■ Horváth Csaba Orosházi Harangszó - az Orosházi Evangélikus Egyházközség ingyenes lapja, 2011 pünkösdje
