Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-24 / 30. szám
8 « 2011. július 24. PANORÁMA Evangélikus Élet Nagygyűlést tartott a Nemzetközi Lepramisszió ► Amikor e sorokat írom - már itthon arról értesülök a sajtóból, hogy egy Thaiföldön tanuló huszonhét éves magyar fiatalembert elraboltak, és százezer euró váltságdíjat követelnek érte a szüleitől. Különös érzés, hogy én is ott voltam, éppen abban az ázsiai országban, ahol ez történt. Május 29. és június 1. között ugyanis - a Magyar Lepramisszió elnökeként, a szervezet igazgatójával, Riskóné Fazekas Mártával együtt - a Nemzetközi Lepramisszió nagygyűlésén vettem részt e távoli államban. Huszonnégy órás utazás után érkeztünk meg úti célunkhoz, Chiang Maiba. A thai királyság Kelet varázsát és Nyugat luxusát egyszerre kínálja. Érdekes látni a végtelen egyszerűséget, szerénységet, ugyanakkor a személyre szóló figyelmességet: kedves thai hölgy fogadott minket, kezében egy táblácska a nevünkkel. Az első szakmai élmény egy gyógyult leprás ember farmján ért minket. A hetvenöt éves férfi és felesége működteti a gazdaságot meghökkentő egyszerűséggel és céltudatossággal. Azt tartják: „Jobb, ha a tyúk kapirgálja ki a szemetet, és hasznosítja belőle azt, amit még lehet, mintha az ember kényszeríti rá akaratát a természetre.” Meglátogattuk a város régi leprakórházát is, ahol gyógyult leprások rehabilitálását végzik. Megdöbbentő volt látni, hogy olyan asszonyok és férfiak, akiknek alig vannak ujjaik, milyen ügyesen bánnak a különböző eszközökkel - kerti szerszámokkal, ollóval, késsel, festékkel, ragasztóval, gépekkel -, és hoznak létre számukra szükséges és megélhetésükhöz nélkülözhetetlen tárgyakat (például művégtagok). A nagygyűlés „az elnökök napjával” vette kezdetét. Élmény volt számomra látni, hogy a negyven országból érkezett százharminc ember lassacskán hogyan „ölt testet”, egy-egy név miként kap arcot, személyiséget, ahogyan egyre jobban megismerkedtünk egymással. Este külön köszöntötték azokat, akik először vettek részt ilyen eseményen, majd földrészek szerint szólították előre a küldöttségeket. Közben kivetítő segítségével énekeltünk egy-egy éneket, és rövid imádságok hangzottak el. A következő napok mindegyikéhez kötődik egy-egy jelentős esemény. Hétfőn az új charta aláírását ünnepeltük. Kedden a Wellesley Bailey-díj átadására került sor. Ezt a díjat kapta korábban a farmjáról ismert Jamnian Laekwong is, aki díszvendége volt az esti ceremóniának. Idén az elismerést két leprából gyógyult és értékes szolgálatot végző személy - Ariján Dey (India) és Mainudin Dafali (Nepál) - vehette át. A nagygyűlés utolsó napján volt az újjáalakult misszió első közgyűlése. Hálás vagyok mindazért, amivel gazdagodtam, s azért az egyre erősödő reménységért, hogy szerte a világban vannak, akik egyre tudatosabban és bátrabban akarják képviselni Jézus parancsát: „Gyógyítsatok meg betegeket... tisztítsatok meg leprásokat... Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Mt 10,8) ■ Kapi Zoltán evangélikus lelkész Korábbi leprabeteg Chiang Maiban Egy édesanya a kalkuttai kórházból Testi-lelki gyógyulások eszköze A lepramisszió thaiföldi és indiai szolgálatáról Átfogó testvériség A Nemzetközi Lepramisszió Chiang Maiban (Thaiföld) tartott nagygyűlése mérföldkő lett: ott került sor az új szervezeti forma elfogadására és aláírására. Eddig - 1874 óta - az adománygyűjtő országok hozták a döntéseket, míg az ázsiai, afrikai lepragyógyító országok passzív felhasználók voltak. Mára a felhasználó országok vezetőit egyenrangú partnerekként vonják be a döntéshozatalba és a felelősségvállalásba. Az évtizedek alatt a Nemzetközi Lepramisszió ugyanis a felhasználó országokban olyan hiteles szakembergárdát nevelt fel, amelynek tagjai keresztény elkötelezettségük, szakmai felkészültségük alapján méltó partnerek a misszió kórházainak és intézményeinek irányításában is. Ennek az új keretnek a neve: „globális partnerség” A testvériség csak gazdagodott a tagország-igazgatók négynapos értekezletén első ízben jelen lévő korábbi „felhasználó” országok vezetői által. Kalkutta Az értekezletek után Indiában a kalkuttai Premananda lepramissziós kórházat látogathattam meg. Megrendítő, de fel is emelő tapasztalatot jelentett. A városban tapasztalható körülmények - indiai mértékkel mérve is - megdöbbentik a látogatót. (Nem véletlen, hogy a lepramisszió kórháza és Teréz anya missziójának központja egy utcában van.) A nyomor termeli ki sok egyéb más kór mellett a leprát is! Ezért a lepra elleni harc a szegénység elleni harc ikertestvére. A tíz nap alatt közelről láttam, hogy milyen áldozattal adnak számukra az evangélium által. Indiában a hindu és a muszlint lakosságból is sokan térnek meg. Az egyházak erős felelősséggel munkálkodnak népük megtérésén. A leggazdagabb keresztények támogatják a belmissziót, lelkészeik és híveik pedig óriási áldozatokat vállalnak a szolgálat végzésében. Megrendítettek egy lepraorvos férjének szavai: „Európa lakossága tudja, hogy kicsoda Jézus, de a legtöbbjüknek nem kell. Indiában Európa összlakosságánál sokkal több ember nem is tudja, hogy kicsoda Jézus, mert soha nem hallott még róla.” Imádkozzunk a pogánymisszióért, a világ ébredéséért, a testi-lelki gyógyulásért, amelynek - Isten kezében - áldott eszköze a lepramisszió is! (A thaiföldi és indiai lepramissziós útról szívesen tartok képes beszámolót gyülekezetekben, közösségekben.) ■ Riskóné Fazekas Márta igazgató (Magyar Lepramisszió) Pogánymisszió Mind Chiang Maiban, mind Kalkuttában sokat hallottam arról is, hogy Isten igéje terjed, és a hívők száma növekszik ezekben az országokban. Megláthattam a Chiang Mai-i lepramissziós kórház vasárnapi istentiszteletén, hogy a húsz évvel ezelőttihez képest (amiA kalkuttai kórház fiatal leprabetegei a gyógytornásszal végzik szolgálatukat a lepramisszió orvosai, ápolói, szakemberei. Nincs vége a munkaidőnek, mert jönnek nemcsak leprások, hanem mindenféle betegségben szenvedők, gyerekek, kamaszok, idősek. Sok esetben egy szomszéd vagy rokon küldi az illetőt a jó hírű kórházba. Ugyanis a lepramisszió kórházaiban a gyógyításon túl a teljes élethez használhatóvá teszik a betegek kezét, lábát is! Művégtagot készítenek nekik, vagy szemműtétet, sőt plasztikai műtétet is végeznek rajtuk orruk, arcuk helyrehozására. Oktatást, szakmát is ad kezükbe a misszió további életük rendezése érdekében, illetve felkarolja gyermekeiket is. Három életminőség-javító projektünket is meglátogathattam Kalkutta különböző nyomornegyedeiben. Mert a lepramisszió - Jézushoz hasonlóan - az egész embert látja testi, lelki, anyagi, társadalmi szükségleteivel együtt, és mindezekben szeretne segíteni. kor először jártam ebben a kórházban) miként erősödött meg a lelki élet. Akkor még csak néhány idős leprabeteg, no meg a dolgozók jelentették a kórházi gyülekezetét. Most pedig „kintről”, a városból is szép számmal jöttek fiatalok, családok, gyerekek mint gyülekezeti tagok, és két istentiszteletet kell tartani vasárnaponként! Isten munkálkodik azon keresztül, ami a lepramisszió kórházában történik: az emberek előtt vonzó a hiteles bizonyságtétel. Sőt sok korábbi beteg munkatársként szolgál már az evangélizálásban! Segítő kezüket nyújtják a prostituáltak, drogfüggők, válságban lévők felé, és megoldást
