Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-18 / 38. szám
12 -m 2011. szeptember 18. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE 2011 A biztonság képei Egy Bárkában evezők Van egy hittanos fotógyűjteményem. A teológushallgatók jól ismerik. A hitoktatásra felkészítő szemináriumokon gyakran használjuk. Olyan képekkel van tele ez a dosszié, amelyek a látás csatornáján lelki tartalmakat hoznak közel hozzánk. Van köztük két kedvencem. Amikor a biztonságról esik szó, akkor szoktuk őket kézbe venni. Az egyik fekete-fehér fotó egy kikötött hajót ábrázol. Maga a hajó tán nincs is rajta teljes egészében, valami más a hangsúlyos: a mozdíthatatlan, tömör vascölöphöz erős, rengeteg szálból sodort drótkötéllel van kipányvázva a hajó. A kötél a fontos. Meg a vascölöp. Rendíthetetlen - ez az érzésed, ha nézed. Ennek a fotónak a párja szintén egy feketefehér felvétel. Kötéltáncost ábrázol. Fenn a magasban kezében egy finom, hosszú pálcával egy vékony drótkötélen egyensúlyoz az artista. A kép csupa feszültség, mégis tiszta harmónia. Semmi görcsösség, semmi kényszeredett mozdulat. Maga a kiegyensúlyozottság, maga a ritmus és a teljes belső harmónia sugárzik a képről. Ha nézed, furcsa, dinamikus nyugalom vesz erőt rajtad. Eszedbe nem jut, hogy akár le is eshet. Élvezed a kockázat, mégis biztonság izgalmas feszültségét, gyönyörködtető képét. Biztonságérzet. Melyiket választanád? - kérdezem magamat, a teológushallgatót, a hittanost, az olvasót. Az elmúlt hétvégén az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is megkezdődött a tanév. Az évkezdő csendesnap vendégelőadó lelkésze így szólította meg a fiatalokat: „Iszonyúan bátrak vagytok!” Hát igen, ma, amikor az emberek többsége totális közönnyel néz egy templomra, nemigen lehetne találóbb jelzőt mondani arra a fiatalra, aki lelkésznek áll. Én magam vagy negyven éve voltam ilyen fiatal ember. Jól emlékszem, akkor is égnek meredt az emberek minden hajszála, ha rám néztek, és lehet, hogy nem bátornak, inkább bolondnak tartottak. Mert ez a pálya - hiába fordult közben 180 fokot a világ - akkor is, meg most is maga a bizonytalanság. Diplomás minimálbér, életpályamodell, magas társadalmi presztízsű diploma, elismertség, respekt, „jobb körökbe” tartozás - minek is soroljuk?! Minket sose kötött ezer szálból font acélsodrony a tömör vascölöphöz. Talpunk alatt érezzük a vékony kötelet, kezünkben az egyensúlyozást segítő vékony pálca - és élvezzük a harmóniát. Mert valahol mélyen meg vagyunk arról győződve, rendíthetetlenül hisszük, hogy Isten nap mint nap gondoskodik rólunk. A napi kenyerünkről, az értelmes élet lehetőségéről, a belső megelégedettségről és a meggyőződésről: nélkülözhetetlen, amit csinálunk. Fontosak vagyunk. Néha tényleg hajmeresztőén kockázatos, mégis hihetetlen élmény az Isten tenyerén egyensúlyozni - drótkötél és vascölöp nélkül élni. Mindenki kipróbálhatja, aki akármilyen ügyben teljesen rá meri bízni magát Istenre anélkül, hogy egyéb biztosítékokat keresne. Ebben az új tanévben ilyen típusú kalandba is érdemes belevágni. ■ Szabóné Mátrai Marianna Névjegy: Szabóné Mátrai Marianna Pécsi, majd budapest-zuglói gyülekezeti lelkészi szolgálat után 1996 óta az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetében dolgozom. Feladatom a lelkész szakos hallgatók gyakorlati évének, az úgynevezett hatodévnek a vezetése. Az Evangélikus Élet Palackpostájában a következő tizenkét üzenetet az idei hatodévesek küldik majd. Fogadjátok szeretettel! OSZTOZÓ Dallal az úton - Pál apostol nyomán Már húsz év telt el azóta, hogy megjelent az evangélikus Gryllus Dániel és Halmos Béla közös lemeze, amelyen Pál apostol leveleit feldolgozó dalaikat mutatták be. Az énekek nemhogy megkoptak volna a két évtized alatt, hanem - Pál apostolhoz hasonlóan - missziós útra indultak. A művészek háromszáznál is több koncertet tartottak a páli levelekből, és többször csatlakozott hozzájuk Ferenczi György és a Rackajam is. Éppen ezért nem leporolásra, hanem csak új zenei köntösre volt szükség. A Cartaphilus Kiadó gondozásában a napokban bemutatandó, Pál apostol című album azonban sokkal több, mint egy lemez. Gryllus Dániel a Magyar Televízió népszerű műsorvezetőjét, a katolikus hitét gyakran nyilvánosan is megvalló Süveges Gergőt kérte fel, hogy a hanghordozóhoz kötetet szerkesszen. A könyv első részében megismerkedhetünk Pállal. Teológusok elemzik a damaszkuszi úton történteket. Az alkotmányjogász arról ír, mit jelentett akkoriban római polgárnak lenni, és miért kellett az apostolnak hosszú időt börtönben töltenie. A művészet- és zenetörténész a kor alkotásait elemzi. A pszichológus afelett lamentál, hogy a száraz villám, az epilepszia vagy az ezekben megnyilvánuló isteni sorscsapás vezetett-e fordulathoz. A megszólalók között ott van Fabiny Tamás és Ittzés János püspök, Gryllus Dorka színművész és Jankovics Marcell filmrendező is. A kötet második felében azok a zenészek emlékeznek vissza az elmúlt húsz évre, akiknek szerepük volt a dalsorozat létrejöttében. Süveges Gergő így vall az elkészült könyvről: „Tükrözi azt a páratlan szellemi és intellektuális élményt, amelyben az elmúlt fél évben részem lehetett. (...) S amíg Ön hallgatja a zenét, lapozgatja a könyvet, Pál apostolt is jobban megismeri. Tükör által, homályosan, meg színről színre, meg őszintén, meg tudományosan, meg érzelmesen - meg személyesen.” Ha pedig élőben is szeretnéd hallani a páli levelekből készült dalokat, válts jegyet október 2-ára a Művészetek Palotájába Gryllus Dániel és barátai koncertjére. A lemezbemutató est második felében Weöres Sándor A teljességfelé című kötetének megzenésített verseit többek között olyan nagyszerű művészek szólaltatják meg, mint Sebestyén Márta, Palya Bea, Szirtes Edina Mókus és Sebő Ferenc. Szeptember 21-én este fél 6-tól - szintén a Müpában - ingyenes műhelybeszélgetésen találkozhatsz a koncert fellépőivel. Részletes információ a www.mupa.hu oldalon található. ■ Jenő Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit ► Az önkéntesség európai éve apropójából eddig olyan fiatalokkal ismerkedhettetek meg ezeken a hasábokon, akik életük egy-egy meghatározott szakaszában hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkénteskedtek. Észak-írországba és Németországba, Kárpátaljára és Malawiba látogattunk el velük, hogy meglessük, hol és mivel töltötték ezeket a hónapokat. Ezúttal itthon maradunk, és olyan huszonévesekkel beszélgetünk, akik a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) Bárka szakcsoportjának szervezésében nyaranta mozgássérült emberek táboroztatásában vállalnak aktív szerepet. Interjúalanyaink Bence Orsolya, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium iskolapszichológusa és MuntagMárton, az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematikus szakos hallgatója.- Hogyan ismerkedtetek meg a Mevisz-Bárkával? Orsi: Középiskolai barátnőmtől hallottam először a Bárka-táborokról. Nagyon becsültem őt, amiért a vakációja egy részét mozgássérültek segítésével töltötte, de számomra akkor még idegen és elképzelhetetlen dolog volt, hogy én is csatlakozzam hozzá. Elsőéves egyetemista koromban érett meg bennem a gondolat, hogy mégiscsak kipróbálom magam ebben a szerepben. Közösséget, értelmes elfoglaltságot és lelki feltöltődési kerestem magamnak a nyárra, és egy másik ismerősöm is biztatott, hogy szerinte mindezt a Bárka-táborban megtalálhatom. így kapcsolódtam be 2002-ben az akkor Csepregi Anna és Ittzés Ádám vezette telekgerendási táborba. Márton: Engem is Csepregi Anna „csábított el” segítőnek a Bárkához. Azóta tartom magam meviszesnek, noha már gyerekkoromban is többször jártam az egyesület nyári családos táborában.- Mennyit tudtatok korábban a mozgássérültek életéről? szembesültem azokkal a körülményekkel, amelyekről a nem családi körben élő mozgássérültektől hallottam. A táborokban újra és újra meglep az a bizalom, amellyel a mozgássérült társaink vannak felénk. Bár sokszor segítek ügyetlenül, még soha nem éreztem azt, hogy emiatt nehezteltek volna rám. És hiába a többéves gyakorlat: mindig vannak suta mozdulatok, nem lehet minden helyzetben működő „tudást” szerezni, a sokadik alkalommal is ugyanúgy oda kell figyelni a másikra. Orsi: A mozgássérült résztvevők valóban nagyon toleránsak az új segítők iránt. Ugyanígy a régi segítők is óvatosan és lehetőség szerint lépésről lépésre vezetik be az újoncokat a személyi segítés nehezebb - kényesebb, intimebb - részeibe. Pontosan emlékszem, ki volt az, aki „beavatott” akinek először segítettem a fürdésben, vagy aki egy ártatlannak induló esti beszélgetésben megosztotta velem hányatott életének terheit. Megrázott, amit tőle hallottam, de közben lelkileg nagyon sokat adott az, hogy a megpróbálMárton: Számomra is annak megélése a legfontosabb, hogy egy közösség, egy gyülekezet tagjai vagyunk. A mély beszélgetések, a tábori áhítatok mindig maradandó emlékek. Persze felejthetetlenek a nomádabb körülményekkel vagy a nehezebben megoldható problémákkal kapcsolatos történetek is. így elsőre azok az esetek jutnak eszembe, amikor a Velencei-tónál strandoltunk, vagy amikor kerekes székekkel másztuk meg a csókakői várat.- Van olyan pártfogoltatok, akivel a hétköznapokban is tartjátok a kapcsolatot? Orsi: Egy önszervező életet élő kerekes székes fiúnak időnként a mindennapokban is szoktam segíteni, mégis inkább úgy fogalmaznék: nem pártfogoltjaim, hanem barátaim vannak! A táborokban kialakuló ismeretségeket az év során is igyekszünk ápolni. Nyilván könnyebb a kapcsolattartás azokkal, akik Budapesten laknak, de időnként például egy mencshelyi mozgássérült barátnőmmel is meg szoktuk látogatni egymást.- Az évek során a táboroztatáson kívül milyen feladatokban vállaltatok még szerepet a Meviszben? Esetleg más keretek között is önkénteskedtek? Márton: A szervezetben korábban elnökségi tag voltam, illetve titkári tisztséget töltöttem be, ebben a ciklusban pedig elnökségi póttag vagyok. A kőszegi és a szarvasi Szélrózsán a mozgássérült résztvevők ügyeivel foglalkoztam. Az önkéntesség szerintem valami olyasmit jelent, hogy az időm, energiám egy részét a társadalomnak felajánlva dolMárton és Orsi jobbján Fischer Béla (mozgássérült), Aladics Anna és Molnár Dénes (segítők) Orsi: Én csak annyit, amennyit a barátnőm mesélt nekem. A hallottak alapján meglehetősen nehéznek tűntek a mindennapjaik, nem is annyira fizikai, mint inkább lelki értelemben. A táborosaink egy jelentős része kiszolgáltatottan és/vagy a világtól elzártan él egy-egy szociális otthonban, intézetben. Az életüket rengeteg olyan akadály nehezíti, amelyekkel szemben mi tehetetlenek vagyunk. Nehéz feldolgozni, hogy csak átmenetileg tudjuk kimozdítani őket a hétköznapjaikból, és hogy sokszor „csak” a barátságunkat tudjuk adni. Márton: Mivel Vince öcsém mozgássérült, nekem több tapasztalatom volt az első táborom alkalmával, mint más újoncnak. Mégis számtalan új impulzus ért, és váratlanul tatások ellenére mennyire kitartó és reményteli tud lenni.- A hosszú évek alatt nyilván számtalan emlékkel, élménnyel gazdagodtatok. Felidéznétek közülük néhányat? Orsi: A legszebb élményeim közé azok a pillanatok tartoznak, amikor azt érzem: Isten gondoskodó szeretete van a táborral, a táboron. Táborvezetőként rengeteg dologra kell odafigyelni, és a mi emberi erőnk, tudásunk, szervezőkészségünk, türelmünk az ő támogatása nélkül önmagában kevés lenne egy-egy tábor sikeres lebonyolításához. Emellett fantasztikus megélni a szeretetnek, egymás elfogadásának azt a közvetlen kifejeződését, amely a táborokban olyan természetes, és amely a hétköznapjainkban olyan sokszor hiányzik. gozom egy ügyön. A Mevisz számomra kicsit más: inkább egy közösséget jelent. Jó társaságot, kikapcsolódási lehetőséget, ezért a feladatokra sem „munkaként” tekintek. Orsi : A bárkázás az én életemet is kitölti. Elég hamar Bárka-témafelelős lettem, majd 2004-ben a Mevisz elnökének választottak. Jelenleg az elnökség tagja vagyok, és elsősorban táborvezetőként veszem ki a részem a feladatokból. Valamiféle „belső kényszertől” hajtva végzem az ezzel járó teendőket. Jó érzés azt látni, hogy amit csinálok, csinálunk, az másoknak örömet szerez. Bár lehet, hogy ez az önkéntesség lényege is: teszel valamit, ami a környezetednek és neked is jó, és közben szépül a világ! ■ V.J.
