Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-09-18 / 38. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. szeptember 18. *• 15 „Legyen élet a gyülekezetben!” Interjú Szabó Lajos professzorral, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorával ► Napsárga háttér, fénybuboré­kok és egy szokatlanul színes, tekintetet vonzó Megváltó-ábrá­zolás: a balatonboglári templom oltárképe. Már borítójával is kitűnik a Luther Kiadó új köte­te, dr. Szabó Lajos gyakorlati teológiai professzor munkája, az Élet a gyülekezetben - Alapve­tő és aktuális kérdések a gyüle­kezetépítés tárgykörében. Jó rá­nézni a kötetre, és érdemes el­olvasni. Színes, vonzó, életigen­lő, fénnyel teli, középpontban a Megváltóval - erre asszociálha­tunk. Mint az ideális gyüleke­zet... A cím szélesre tárja a ka­put (vagy a könyvborítót), hi­szen mindannyian „élünk a gyü­lekezetben” lelki otthonunk­ban: lelkészek és laikusok, kicsik és nagyok.- Mégis izgalmas lehet: írás közben ki volt a szerző szeme előtt mint re­ménybeli olvasó? Röviden: kinek szánta professzor úr a könyvét?- Ma a gyakorlati teológiának van egy olyan irányultsága, hogy részben szól a teológusoknak - érthetők ezen a hallgatóim is, hiszen magam ezt a tantárgyat tanítom a teológi­án. Másrészt a gyakorlati teológia irodalma itthon és külföldön is szé­lesebb körhöz szól: megcélozza a fel­nőtt, gondolkodó gyülekezeti ta­gokat is. írás közben ez utóbbiakat láttam magam előtt: azokat az ér­deklődő, felelősséggel gondolkodó evangélikusokat, akik a különböző fórumokon - egyházkerületi csen­desnapokon, Szélrózsán, országos missziós találkozón - olyan kérdé­seket tettek fel, amelyekre a gyüle­kezetépítés tudományának vannak válaszai. A teológusok számára is izgal­mas, hogy minél részletesebben foglalkozzunk azokkal a kérdések­kel, amelyek a gyülekezeti tagjain­kat érintik, mindennapjaikat meg­határozzák. A könyv első része alapvetés, amely áttekinti, ismerteti a gyülekezetépítés legfontosabb kérdéseit, a másodikban pedig a mai, aktuális valóságot érintő konk­rét kérdéseket tárgyal.- Milyen forrásokra támaszko­dott a Gyülekezet az ezredfordulón fejezet írásakor? Saját gyülekezetisme­retére, népmozgalmi adatokra, a kö­zelmúltban publikáltfelmérésekre... ?- Lényegében mindezekre. Fábri György egyházszociológiai felméré­se a munka vége felé került elém, és azzal a többletértékkel bírt, hogy adataiból kontrollálni tudtam saját forrásaimat. Segítségemre volt az elmúlt tíz év tapasztalata is: a gyüle­kezetépítés tantárgy keretein belül minden teológushallgatót hospitáci­­ós gyakorlatra bocsátottam ki egy­­egy gyülekezetbe, ahol ők az általam megadott tíz kérdésről beszélgettek a lelkésszel és a felügyelővel. Indirekt módon ezek a mélyinterjúk állnak az adatok hátterében. Református és ka­tolikus körökben is értek olyan im­pulzusok, melyeket a munka során hasznosítani tudtam.- jutottak-e tudomására az inten­zív kutatómunka során olyan pozitív vagy negatív adatok, tények, amelyek netán még Önt is meglepték a gyüle­kezetek életét, állapotát, statisztiká­it tekintve?- Volt jó és rossz, sőt sokkoló in­formáció is, számos olyan, ami mé­lyen érintett. Mondok egy példát. So­kat beszélünk arról, és hajlamosak va­gyunk azt gondolni, hogy igazából a nagy létszámú - ezres vagy ennél is nagyobb lélekszámú - gyülekezete­ken áll az egyház jövője. Rá kellett azonban döbbennem, hogy bizony mindennapi értelemben véve a leg­több gyülekezetünk maximum két­háromszáz fős vagy ennél is kisebb aktív közösségben él. Ez a mai való­ság. Lehet a hivatalos lélekszám en­nél magasabb, de az aktív létszám ennyi. Ez volt az egyik tanulság szá­momra: hogy ha meg akarunk újul­ni, ezeknek a kis közösségeknek kell megfelelő programot, jövőképet és bátorságot adni. A másik konk­rétum, amelyből kiindultam, az a kérdés, amelyet év­ről évre feltesznek nekem a hallgatók. Nevezetesen: mi­lyen életpályára számíthatnak öt, tíz, húsz év múlva? Milyen lesz az ál­láshelyzetük, mi­lyenek a munka­­körülményeik?-Elébe is ment, professzor úr, a kö­vetkező kérdésemnek, mikor a kötet egyik legizgalmasabb felvetésére utalt. Az életpályamodell kifejezést jól ismerjük: pedagógusok, orvosok, jogászok számára létezik ilyen. A lelkészi életpályamodell eleddig isme­retlen volt. Miért tartja szükségesnek ennek a bevezetését? Egy ilyen speci­ális szolgálatot, mint a lelkészi, egy­általán lehetséges-e életpályamo­­dellel leírni, pályaívét meghatároz­ni, majd pedig a gyakorlatban meg­valósítani?- Amikor valaki befejezi a teoló­giai tanulmányait, nem lát maga előtt egy aránylag kiszámítható élet­pályát, hiszen ez jelenleg hiányzik az egyházunkból. Mire gondolok? A fejlődésnek, a továbbképzésnek az ívére, amelyet konkrétan tervezni lehet, amely a jövőre nézve motivá­ciós tényezőt is adhat a lelkésznek. Ma teljesen kiszámíthatatlan, hogy ki, mikor, hol, hogyan, milyen munka­­körülmények között fog szolgálni tíz, húsz év múlva. A fiatalok tuda­tosak, kérdeznek, rákérdeznek a jö­­vőjükre.- Kitekintés gyanánt: ha jól tudom, külföldön létezik már működő példa.- Igen, több német tartományi egyházban - beleértve testvéregyhá­zunkat, a Bajor Evangélikus Egyhá­zat - kidolgoztak egy életpályamo­­dellt, amelyet nagyon jól lehet követ­ni. A Lutheránus Világszövetség tag­egyházaiban is vannak már kidolgo­zott utak. A lényege az - ezért tartom szükségesnek és fontosnak -, hogy igazi, őszinte belső motivációt ad a pályára lépőnek. Ha becsülettel dolgozik a helyén, akkor lesz egy következő lépés, majd jön egy újabb, más jellegű vagy na­gyobb megbízás, egy „kihívási rend­szer" részeként. Egyházunkban ma sok olyan lelkész van, aki egészen fi­atalon odakerült egy nagy gyüleke­zet élére, és onnan nem tud tovább­fejlődni. Más pedig évtizedekre „be­szorul” egy kisebb helyre, és ott re­ked meg. Ezen kellene véleményem szerint változtatni. Ma a hívek, a gyülekezetek egyre érezhetőbben, kitapinthatóbban mi­nőségi munkát várnak el a lelkészek­től. A lelkészi munka minősége ugyanis mérhető! Az, hogy valaki milyen gondosan készül fel; mennyit publikál, milyen teológiai munkát végez - akár egy igehirdetés közlé­sére is gondolhatunk. S még számos olyan terület van, amelyeken meg­ismerhetővé válik a tudás, amelyet az adott lelkész a fejlődése során el­ért. Mindezeknek az értékét meg kellene találni, és jelezni kellene a gyülekezeti életben. Ez ma nem történik meg.- Az új lelkészgeneráció tehát igényli ezeknek a távlatoknak a meg­fogalmazását.- Bonyhádon láthattuk: hihetetle­nül fiatalok a lelkészek. Ez szerintem nagyon jó. Negy­ven év alatti az át­lagéletkor. Emberi számítás szerint évtizedek állnak előttük a szolgá­latban. Célokat, motivációs erőket várnak. A könyv­ben több helyen is említem, hogy bi­zonyos mobilitás­ra, mozgásra nagy szükség van. A lel­készi állásoknál mind a lelkésznek, mind a gyüleke­zetnek be kellene kalkulálnia, hogy tíz-tizenkét évenként hasznos válta­ni. Hogy ez nem probléma. Egy új helyen a lelkész azokat a ka­rizmákat is megélheti, kipróbálhat­ja, amelyeket a korábbi területén nem. A mozgás biztosítása és belső igénye nem lenne hátrányos, sőt hasznára válhat lelkésznek és közös­ségnek is. Arról nem is beszélve, hogy borzasztó aránytalanságok van­nak lelkész és lelkész élet- és munka­­körülményei, fizetése, leterheltsége között. Nagy belső feszültségeket gerjesztenek ezek az aránytalanul nagy eltérések.- Kinek a feladata a megoldás?- Könnyű lenne azt válaszolni: a püspököké. Ennél azonban bonyolul­tabb a kérdés. Tapasztaljuk, hogy a lelkészek jelentős része szükségsze­rűségből átvállal olyasmiket is, amik nem lelkészi feladatok. Szinte „me­nedzseléskényszerben” élnek, intéz­ményeket igazgatnak. Vagy rendkí­vül sok hittanórát vállalnak, amibe gyakorlatilag belefáradnak, és ke­vesebb energiájuk marad a gyüleke­zeti munkákra. A gyülekezet működése óriási ti­tok. A gyülekezetépítés tudománya nem akar mindent „mechanikusan megmagyarázni” Nem erről szól. A titok mögött azonban a teológiának kell megnyitnia az emberek érzé­kenységét, a részvételben tanúsított felelős hozzáállását. Teológiai meg­fontolások indíthatnak csak el meg­fontolt és jelentős változtatásokat az egyházban. A lelkészi munka el­ső renden ma is teológiai munka! Enélkül lehet éppen gyorsan dönte­ni, rendelkezéseket hozni, csak hosszú távon nem érdemes, mert az egyházban, ha hittel és felelősséggel gondolkodunk, mindent teológiai alapon kell megfontolnunk. Közös gondolkodásnak kellene elkezdődnie ebben a kérdésben!- Új és átalakult gyülekezetek épí­tésének elveit is taglalja - ami üdítő­en hat, hiszen gyakrabban hallunk ki­haló, megszűnő közösségekről.- Nagy örömmel tölt el, amikor valami új kezdeményezésről hallok. Megelevenedhet a régi, hagyományos közösség, és elkezdődhet új közösség építése is. Mindkettő fontos! Evangé­likus megújulásokról is tudunk: hir­telen láthatóvá válik a felpezsdülés. Tudatos gyülekezetépítéssel, szer­vezéssel, a templomkapu képletes ki­tárásával megélénkülnek a koráb­ban statikus gyülekezetek. Magam is átéltem olyan kezdeményezéseket, megújulást, amelyet például egy új lelkész érkezése hozott. Balatonbog­­lár, Kőszeg, Nyírtelek, Szentendre, Sárbogárd, Debrecen, Pilis, egyes budapesti gyülekezetek jutnak most hirtelen eszembe. De jó példa lehet a kiterjedt városi szolgálatot vállaló és megújuló gyülekezetre Szarvas- Ótemplom, Szombathely vagy Nyír­egyháza-Kertváros is. Persze nem elég a mozdulat, amellyel kinyitom a templomajtót, be is kell hívni az embereket az alkal­makra, például a média segítségével. _ Vonzóvá tenni, amit kínálunk, mert keresők ugyan vannak, de el kell ér­ni, hogy be is jöjjenek, és ami a leg­fontosabb, otthonra is találjanak ná­lunk! A fiatal, aktív generációt a ma eszközeivel lehet és kell megszólíta­ni. Lukács László professzor fogalmaz erről a Vigília legújabb számában úgy, hogy kritikus keresők tömege vesz körül minket, és ez nagyszerű le­hetőség. Tartalomra éhesek. A forma kevés feleletnek.- A győri Öt templom fesztiválról is elmondható, hogy - ökumenikus jelleggel - megmozgatja egy vá­rosrész) híveit, és szélesre tárja a ka­pukat. Hogy vasárnap is betérjen majd az, aki hétközben jelen volt. Mi­vel lehet még mozgósítani?- Ma Magyarországon rengeteg ember van, aki szívesen csatlakozik egy kisebb csoport aktivitásához. A csoportos alkalmakat a hasonló hely­zetű, érdeklődésű emberek mindig szívesen keresik fel. A lelkésznek leginkább az a feladata, hogy megta­lálja és összehozza a hasonló élethely­zetben lévő, hasonló érdeklődési körbe tartozó embereket. Ezt vi­szont mindenütt a helyszín adottsá­gai szerint lehet csak végezni. Persze ha egy összejövetelt nem „biblia­óra” néven hirdetünk, attól az még le­het kiváló igei közösség, kapcsolódá­si pont. Még az is lehet, hogy nem hetente, hanem havonta kell egy-egy találkozást megszervezni. És nem feltétlenül a lelkész a fő szervező.- Magam például hónapok óta ke­resek gyászfeldolgozó csoportot, eddig sikertelenül...- Emögött az is ott lehet, hogy egy kicsit félünk az élet nehéz kérdései­től. Azoktól az élethelyzetektől, ame­lyekben valakinek igen-igen kemé­nyen szembe kell néznie a helyzeté­vel. Egy-két ponton vannak áttörések, az élet könnyebb és szebb oldalán - például jegyesoktatás van -, de a lel­készi munkának része a gyászoló kísérése is, amely valóban nem ér vé­get a temetés szertartásával. Egy másik aktuális példa: Német­országban evangélikus körökben a munkanélküliekkel való foglalkozás az utóbbi évtizedben rendszeres té­mája a gyülekezeti alkalmaknak. Vagy a nyugdíjas évekre felkészíteni az idősebb tagokat. Az alapstruktú­rát, „alapszolgáltatást” ki kell széle­síteni, mert annyi a speciális, az ed­dig megszokottakon túli helyzet! Ne féljünk ezektől - véleményem szerint ettől lehet jobb a klasszikus gyüleke­zeti szolgálat is. A jövőben a jelenle­gi gyülekezeti struktúrát vajon med­dig lehet őrizni, és milyen pontokon kell radikális változtatásokat elér­ni? Ez is napjaink kérdése.- Nem lenne teljes a kép, ha nem mutatna rá a diktatúra örökségére, valamint a rendszerváltás adta lehe­tőségekre mint kihívásra, mellyel élt - vagy éppen elmulasztott élni - az egyház.- A politikai fordulat óta eltelt idő­ben egy prioritási sorrendet vettem figyelembe, és a lelki ébredés helyét vizsgáltam. Azt látom, sokszor a szervezeti, működési kérdésekre, in­tézményekre, külső keretekre kon­centráltunk, miközben a belső, lelki tartalom, a hívogató szó, az elmélyült teológiai gondolkodás, a lendület másodlagossá vált. Nem jó helyekre tettük sajnos a hangsúlyt. Az akkori hihetetlen lel­kesedés ma már nem lehetőség. Miért fontosabb egy épület reno­válása, mint az, hogy elérjünk öt em­bert egy faluban, és az az öt ember lelkileg testvéri közösséget alkosson? Előbb kell fejleszteni egy közösséget - és azután épületben gondolkod­ni! A rendszerváltás után közvetle­nül például miért nem adtunk lehe­tőséget a civil gyülekezeti tagoknak laikus prédikációra? Olyan jó lett volna odafigyelni arra, hogy e katar­­tikus helyzetben mi szakad fel a lelkűkből! De még most sem késő e téren lé­péseket tenni. Az is jó stratégia le­hetne az egyház megújulásához, ha jobban megbecsülnénk egymás ka­rizmáit. írjon ifjúsági éneket, aki erre kapott talentumot... Ebben a legutóbbi, rohanó időszakban keve­sebb figyelmet szenteltünk a belső, értékteremtő folyamatoknak, ezek nélkül pedig az egyház nem tud megújulni. Végső soron mindig tar­talmi kérdés a megújulás. S ha vala­hol van valami értékes, akkor azt be­csüljük meg, és legyen elérhető min­denki számára. Sokkal több érték van lelkészekben és gyülekezeti tagok­ban, mint amennyi nyilvánosságra kerül. Nagyobb figyelemnek kellene öveznie mások értékelhető eredmé­nyeit most is.- Hogyan látja a jelen és a jövő gyülekezeteit? Optimista?- Abból a szempontból igen, hogy napjaink roppant nehéz kérdései el­indítanak egy „őszinteségi folyama­tot” Megtanulunk lassan tényleg az emberi élet legnehezebb részeiről is beszélni a szószéken, legyen az a devizahitel, a munkanélküliség vagy a krízisben élők problémái. Minden megújulás akkor kezdődik el az egy­házban, ha a templompadban ülő azt érzi: ami itt elhangzik, az az ő min­dennapi gondjait alapjaiban érinti. És amit hall, az az életében segítség, az róla szól. Ne legyen távolság a temp­­lompad és a szószék között! Amit mondunk, ahogy élünk, annak az aranyfedezete megvan-e az egyhá­zunkban - ez a kérdés. Azaz: hitele­sek vagyunk-e.- A kötet milyen visszhangjával lenne igazán elégedett?- Szívesen megyek és beszélgetek róla, ha hívnak. Református, katoli­kus helyről is érkezett már visszajel­zés. Annak örülnék, ha lenne folyta­tása, azaz ha nem csupán a polcra ke­rülne a többi könyv mellé, hanem át­gondolná ki-ki a konkrét lépéseket, és gondolatban, közös beszélgetések­ben, nyilvános fórumokon továbbír­nák az olvasók. Jövőre például álta­lános tisztújítás lesz, erre is fontos lenne már előre felkészülni, hogy fe­lelősen éljék meg a választásokat a gyülekezetek tagjai. Ez a könyv nem receptgyűjte­mény, nem végső megoldás, hanem a kezdete valaminek. Akinek kreatív megoldásai vannak, ahol valami jó történik, az adja közre, hogy más is okuljon belőle. A jó példákból ötle­tet meríthetünk, és megfogalmazhat­juk, mit szeretnénk a magunk kis kö­zösségében, mihez kérjük Isten ere­jét. Siker és eredmény - ez a kettő a gyülekezetépítéshez tartozó szó. Fel­szabadult örömmel építsük gyüleke­zeteinket, azzal a hittel, hogy végső soron nem rajtunk múlik, hanem Is­ten szeretete és öröme munkálkodik. Szabad örülni az evangélikus gyüle­kezetben is! ■ Kőháti Dorottya Szabó Lajos Élet A GYÜLEKEZETBEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom