Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-26 / 26. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2011. június 26. *• 3 Püspöki búcsú !► Folytatás az 1. oldalról Pekka Huokuna egyházfőtanácsos a finn evangélikusok üdvözletét hozta, Szabó György kerületi felügyelő pedig a kerület lelkészeinek és gyülekezeteinek jókívánságait tolmácsolta. A hazai testvéregyházak részéről Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Steinbach /dzse/re forrná tus püspök, valamint Huszár Pál református főgondnok intézett kedves szavakat a búcsúzó püspökhöz, majd Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke és Széles Sándor képviselő, a kormányhivatal megyei elnöke köszöntötte Ittzés Jánost, akit a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkész és nem lelkész munkatársai - egyetlen példányban készült -Emlékkönyvvel ajándékoztak meg. A püspöki búcsú-istentiszteletre jelent meg A reformációtól - napjainkig / Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon című, CD melléklettel ellátott, kétkötetes monográfia. A 984 oldal terjedelmű könyvet vezető szerkesztője, D. Keveházi László egyháztörténész, nyugalmazott esperes lett volna hivatva bemutatni, de az idő előrehaladtára való tekintettel csupán néhány alapinformációval ajánlhatta az ünnepi gyülekezet figyelmébe a későbbiekben lapunk hasábjain is ismertetni tervezett kötetet. A június 18-i istentisztelet résztvevői azonban minden bizonnyal így is tisztában voltak azzal, hogy ők maguk is egyháztörténeti esemény résztvevői - a negyvennyolc évnyi kényszerszünet után 2000-ben újjászületett Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület történetének meghatározó fejezetét lezáró esemény tanúi... Mint ismeretes, a kerület új püspökét, Szemerei Jánost június 25-én iktatják be a győri Öregtemplomban. ■ T. Pintér Károly Esperesváltás a Somogy- Zalai Egyházmegye élén ► Az emlékezés és az előretekintés alkalmává, az öröm és a hála ünnepévé vált június 19-én, vasárnap délután Surdon a Somogy- Zalai Egyházmegye új esperesének beiktatása. Smidéliusz Zoltán egykori elődjéből lett utódja Szemerei Jánosnak, az egyházkerület hivatalba lépő püspökének. Az iktatás szolgálatát Derne Dávid, Sikter János és Szemerei János lelkészek végezték. Igehirdetésében Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület megválasztott püspöke Zsolt 105,1-5 alapján arról beszélt, hogy ünnepeink lényege az Isten cselekvésére való emlékezés. Csodáit a jelenben is megtapasztaljuk, és a jövőre is így tekinthetünk előre. Reménységünk az ő áldása. A sport világából vett példával élve úgy fogalmazott, hogy az egyházban szolgálatot végző emberek szerepe a bírókéhoz hasonlítható: nélkülözhetetlenek, de nem jó, ha előtérbe kerülnek. Az a fontos, hogy folyjon a játék - hogy Isten cselekedjék. Az istentiszteletet követő közgyűlésen, melyet dr. Háry Tibor, az egyházmegye felügyelője vezetett, köszöntések hangoztak el - többek között - a magyar evangélikus egyház, az egyházkerület, a szlovén evangélikusok és a braunschweigi német protestáns tartományi egyház képviselői részéről. Dr. Korányi András, a zsinat lelkészi elnöke, Kákay István országos irodaigazgató, Radosné Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettes, Szabó György egyházkerületi felügyelő, Novák Leon muraszombati (Szlovénia) és Wolfgang Boether német lelkipásztor és mások mindmind utaltak arra, hogy Smidéliusz Zoltán személyében - akit egyébként Szemerei János példaképének nevezett - egy általuk emberileg is felettébb tisztelt és szeretett testvért köszöntének. (Gáncs Péter elnök-püspök és dr. Fabiny Tamás püspök levélben köszöntötte a régi-új esperest.) Az ünnepi alkalmat a gyülekezet óvodásainak rövid műsora és a liszói asszonykórus éneke színesítette. A Surdról és környékéről érkezett hívek színültig töltötték a templomot, e rendhagyó vasárnap délutáni órában is kifejezésre juttatva lelkészük iránti szeretetüket és ragaszkodásukat. Smidéliusz Zoltán (balra) és Szemerei János együtt osztott úrvacsorát A beiktatott esperes beszédében az egyház mint hajó képet emelte ki, s ennek alapján fogalmazta meg a szolgálata elé kitűzött célokat. Smidéliusz Zoltán elmondta, hogy egyrészt tartani szeretné az adott irányt, másrészt fel kívánja készíteni az egyházmegyét a „tisztikar” részleges cseréjére. Mindezek mellett azonban tudatosítani kell a gyülekezetek tagjaiban az egyház „anyahajó”, „bázis” mivoltát is. Mint mondta: noha most az egyházmegye „parancsnoki hídján” változás történt, a hajónak egy kapitánya van - Jézus Krisztus. ■ Adámi Mária Hol van a te testvéred? Hálóba kerítve? Könyvbemutatók a Credo-esten ► Két könyvbemutatót is tartottak a június 16-án megrendezett második Credo-esten a Luther Kiadóban. A két tanulmánykötet és a Credo készülőben levő száma volt a téma a szervezők szándéka szerint hagyományteremtő, családias alkalmon. A Luther Kiadó könyvesboltja adott otthont a második Credo-estnek, ahol az evangélikus folyóirat főszerkesztője, Zászkaliczky Zsuzsanna ajánlotta a hamarosan áz Evangélikus Élet című hetilap mellékleteként megjelenő ajándék különszámot az egybegyűltek figyelmébe, szemezgetve a készülő szám tartalomjegyzékéből. Az est másik főszereplője, a Sólyom Jenő-díjas Eszmecsere sorozat hatodik részeként megjelenő; Hol van a te testvéred? - Tanulmányok a társadalmi nemekről és a testvérszeretetről című kötet volt. A dr. Orosz Gábor Viktor által szerkesztett könyv bemutatására vállalkozó Réthelyi Orsolya a különböző szerzők műveit egységes kötetté szervező kihívásokról beszélt, amelyekkel egyházainknak szembe kell nézniük: ilyen kihívások a férfi és női szerepkörök társadalmi megítélésének változása és a keresztény felelősség különböző olvasatai. A Hálóba kerítve - Konferencia az evangélikus lelkészek és az állambiztonság kapcsolatáról című kötetet dr. Fábri György kommunikációkutató mutatta be a megjelenteknek. Személyes emléket idézve említette csömöri nagyapját, aki a rendszerváltáskor halt meg, és akivel kapcsolatban többször felmerült benne, hogy az ügynökkérdés napi téma volt-e az ő generációjának, vagy ez csak az utolsó húsz évben vált ily mértékben a nyilvános közbeszéd tárgyává. Válaszokat adni nem akarván inkább több szinten sarkallt a vizsgálódásra. A személyes, a közegyházi és a társadalmi szint más és más megítélést feltételez, noha van egy közös pont: mégpedig hogy a kérdéskör nem a múltról, hanem a jövőbe tekintő jelenről szól. Erre utalt felszólalásában a kötet szerkesztője, dr. Fabiny Tibor is, amikor az e tudósítás címében olvasható kérdéssé olvasztotta össze a két bemutatott kötet címét. Az alkalmon Regős Júlia viola da gambán játszott, olykor megtörve a könyvméltatások között beállt csendet. ■ Kiss Tamás Forrás: evangelikus.hu Elbocsátó szép üzenet - helyett: megkésett emlékezés egy igaz testvérre ÉGTÁJOLÓ ► Ide-oda cikáznak gondolataim: miről is írjak ebben a számomra egészen biztosan utolsó, de a főszerkesztői információk szerint is talán az egész sorozatot lezáró Égtájolóban? Mivel a június 18-i búcsú-istentisztelet után, Szentháromság ünnepén még két feladatom is volt - délelőtt a győrújfalui filia istentiszteletén, délután pedig a győri Péterfy Sándor Oktatási Központ tedeumán (tanévzáró istentiszteletén) szolgáltam -, akár még arról is írhatnék néhány sort, vajon ténylegesen hol és miként zárul az aktív szolgálat, s miként kezdődik a nyugdíjas időszak. Persze mindez elé odakívánkozik annak rögzítése, hogy nemcsak az azóta hallott visszajelzések, hanem szívem hálás emlékezése szerint is ez a „prototípus-istentisztelet” (ugyanis ilyen egyházunkban eddig még nem történt) liturgiájában és körülményeiben illő és méltó alkalma volt az aktív szolgálattól való elköszönésemnek. Hála legyen érte az Úristennek, és illesse köszönet minden munkatársamat és segítő testvéremet, akik az alkalom előkészítéséért és jó rendben való megtartásáért munkálkodtak. Deo gratias! - És mégsem ez búcsúirasom fő témája! Ugyanis egy karcsú, de rendkívül fontos könyvet hozott ma a posta! És bár érkezése nem volt váratlan - hiszen egy pár nappal korábban jött e-mail alapján, ha nem is ilyen gyorsan, de számítottam rá -, megérkezése egy csapásra eldöntötte a kérdést: fel kell használnom az éppen rám váró, engem terhelő „égtájolási” alkalmat, és erről a szélesebb nyilvánosságot is tájékoztatnom kell. Annál is inkább, mert megint csak kullogunk az események nyomában, és megint elkéstünk. Indoklásul egy évekkel ezelőtt általam írt könyvajánlóból idézek, amelynek megállapításai e mai konkrét összefüggésben is fájdalmasan igaznak látszanak: „Oly sokszor megesik velünk, hogy késő bánat könnyeit sírjuk, és helyrehozhatatlan mulasztásaink fájdalmát hordozzuk. A mögöttünk lévő évtizedekben megtörtént ez velünk olyankor is, amikor fortélyos félelmek, ránk parancsolt bizalmatlanság miatt bezártuk szívünket a még közöttünk lévő, de már az utolsó nagy útra készülő testvéreink előtt. Máskor meg csak figyelmetlenek voltunk. Halogattuk az alkalmakat, de nem számoltunk azzal, hogy az idő és az élet kereke nem a mi ujjunkon perdül. S mivel ezek a testvéreink nem oszthatták szét kincseiket, tele tarisznyával kellett elindulniuk az utolsó útra... Akárhogy is történt, mi maradtunk szegényebbek." Már megint csak csigázom az érdeklődést (legalábbis ezt remélem), és még mindig nem tártam fel „titkomat” Persze igazából nem titok ez, az említett német nyelvű könyv címlapján bárki olvashatja: Taníts engem utaidra, Uram — Joachim Heubach (1925-2000) emlékére—A teológus - az igehirdető - a püspök. De ki volt ez a Joachim Heubach? - hangzik sokak kérdése. Az, hogy a legkisebb német tartományi egyház, Schaumburg-Lippe püspöke volt 1979-től 1991-ig, bizonyára nem tette mifelénk ismertté a nevét, de talán még az sem, hogy a németországi Luther Márton Szövetség (Martin- Luther-Bund) elnöke volt 1985 és 1995 között. Nincsenek illúzióim, még arra sem reagálunk a váratlan felfedezés és meglepetés örömével, ha megtudjuk, hogy a ratzeburgi Lutherakadémia páratlanul fontos szolgálata is elválaszthatatlan Heubach püspöktől. A halála tizedik évfordulójára kiadott kötet szolgálatának olyan értékeit veszi számba, amelyekkel kicsiny egyházának, de a nagy német evangélikusságnak a határán túl is figyelemre és megbecsülésre tarthat számot. Hetilapunk olvasóit nyilván nem lepi meg, ha jelzem, különösképpen is örültem annak, hogy az emlékkötet tőle idézett első írása ezt a címet viseli: Legkedvesebb Luther-szÖvegem. Nem tagadom, közel került hozzám Heubach püspök azzal is, hogy ebben az írásában megvallja: a Luther írásmagyarázata alapján szívének oly kedvessé vált zsoltárverset fénymásolva évtizedek óta a tárcájában hordja, és naponta szívében forgatja. (Zsolt 32,8: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem!) Meg egyáltalán, amit a lutheri teológiai örökség megtartásáért tett a Luther-akadémia páratlanul fontos tanulmányi munkájának szervezése és irányítása terén, az is Isten iránti hálával tölti el szívemet. Sajnos, Európára, de Németországra gondolva sem olyan magától értődő, hogy valaki elkötelezetten vállalja a lutheri reformáció örökségét. Heubach püspök azon kevesek közé tartozott, akik ezt tették. Halálával nagy veszteség ért bennünket, akik - távol mindenfajta felekezeti sovinizmustól - azt valljuk, hogy a lutheri reformáció felismeréseiben páratlan ajándékot kaptunk. Személyesen mindössze kétszer találkozhattam vele. Egyszer csak egy egészen rövid köszöntés erejéig, amelynek pontos időpontjára nem is emlékszem - meglehet, hogy a Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti nagygyűlése alkalmával történt -, egy másik alkalommal pedig Erlangenben, a Luther Márton Szövetség székházában, amikor őszintén érdeklődött itthoni egyházi helyzetünkről. Akkor nem túl sok örvendetes fejleményről tudtam vele beszélgetni. S itt kell elmondanom a vele kapcsolatos, számomra legtöbbet jelentő információkat. Megbízható személyes tanútól származik: Mikor Heubachot püspökként szándékoztak jelölni, és éppen Ordassnál járt, megkérdezte, mit tanácsol, jelöltesse-e magát. Ordass válasza egy kérdés volt: „Ha püspök leszel, tudsz-e vállalni szenvedést is?”Heubachot meglepte a kérdés, de igennelfelelt. Erre Ordass: „Akkor vállald el a jelölést’.’- S tudjuk, püspökké választották. Minden bizonnyal ő volt az egyik a kevés nyugati egyházi vezető közül, aki a maga jelentőségében megértette és értékelte 1984-ben Dóka Zoltán Nyílt levelét. Meggyőződéssel vallom: ha Heubach püspökre hallgatunk, sok minden másként is történhetett volna. S akkor talán a búcsúzó püspök szívében is kevesebb aggodalom lenne szeretett egyházának és egyházkerületének jövője felől... Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
