Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-04-03 / 14. szám

14 ◄! 2011. április 3. KRÓNIKA Evangélikus Élet Harminc gyülekezeti munkatárs kapott bizonyítványt Nyíregyházán ► A kétszázhuszonöt éves nyír­egyházi evangélikus Nagytemp­lomban tartott ünnepi isten­tiszteleten adta át múlt vasárnap D. Szebiklmre tanfolyamvezető azokat az okleveleket, amelyeket a megyeszékhelyen első ízben megszervezett gyülekezetimun­­katárs-képző tanfolyamon si­keresen végzettek érdemeltek ki. A képzésért felelős nyugal­mazott püspök harminc laikus munkatársnak nyújthatta át a Luther-rózsával díszített, az 1753-ban alapított egyházköz­ség pecsétjével hitelesített bizo­nyítványt. Igehirdetésében a kerület volt főpász­tora az előírt alapige (Jn 1,29-32) alapján szólt egyházunk legnagyobb lélekszámú gyülekezetének tagjai­hoz: „Nézzünk fel Jézusra, az Isten Bárányára! Ezt tette Keresztelő János is, aki szintén őrá mutatott. Legyünk Az istentisztelet liturgiáját dr. Kovács László Attila igazgató lelkész végezte, a záró oltári szolgálat előtt pedig Zsarnai Krisztián nemrég beiktatott parókus lelkész keresztelt meg egy kisgyermeket, majd egy fi­atal felnőttet, aki konfirmációi foga­dalmát is elmondta; így a gyüleke­zet teljes jogú tagjaként részesülhe­tett a jelenlévőkkel az úrvacsora szentségében. Az oltár előtt térdeplő harminc gyülekezeti munkatársat D. Szebik Imre egy-egy bátorító bibliai igével áldotta meg és küldte ki a szolgálat­ba. Abba a szolgálatba, amelyre a négy hétvégén tartott tanfolyam so­rán tőle és több teológiai professzor­tól kaphatott hiteles, hasznos „szak­mai” ismereteket a vegyes életkorú la­ikus „osztály”. Végül Márk Borbála, az elmúlt év­ben Piliscsabán végzett gyülekezeti munkatárs, e tanfolyam szervezője látta el jó tanáccsal szolgatársait, útravalóul elmondva Túróczy Zoltán Tanács című versét: „Csak az lesz ti­mi is az Úr Jézus tanúságtevői; végez­ze mindenki a maga helyén az egye­temes papság elvéből fakadó szolgá­latát! A most végzett harminc gyüle­kezeti munkatárs hirdesse bátran: nem mindegy, milyen vallásnak, esz­mének vagyunk a követői; konok pogányságunk bűn, mely elválaszt az élő Istentől.” ed, amit odaadtál, / Csak az, mi minden kincsnél többet ér: / A tett, a szó, mit szeretetből adtál, / Veled marad, s örökre elkísér.” (Az istentisztelet teljes hanganya­ga és a gyülekezeti munkatársak névsora elérhető a tudósító honlap­ján: www.garainyh.hu.) ■ Garai András Istentiszteleti rend • 2011. április 3. Böjt 4. vasárnapja (Laetare). Liturgikus szín: lila. Lekció: Gál 4,21-31; Ézs 54,7-10. Alapige: Jn 6,28-40. Énekek: 360., 365. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; de. II. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/411. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Bolba Márta; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv., szupiikáció) László Lajos Gergely; du. 6. (úrv., Tamás-mise) Grendorf Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 10. (családi) Pelikán András; de. 11. (úrv,) Pelikán András; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Gáncs Péter; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Gáncs Péter; IX., Haller u. 19-21., I. emelet de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Gát u. 2. (katolikus templom) du. 6. (vespera) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. (úrv.) Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Horváth- Hegyi Áron; de. fél 10. (úrv., családi) dr. Joób Máté; de. fél 11. (úrv.) Horváth-Hegyi Áron; du. 6. (vespera) Missura Tibor; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. negyed 12. (családi) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Grendorf-Balogh Melinda; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-H. de. 10. (úrv., családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) dr. Bácskai Károly; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) dr. Bácskai Károly; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák térde, fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Vincze Katalin; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. dr. Lacknerné Puskás Sára. Összeállította: Boda Zsuzsa Ifjúsági munka norvég mintára ► Ünnepi istentisztelet keretében iktatta hivatalába március hato­­dikán Hasza Mónika szombat­­helyi másodlelkészt Rostáné Pi­ri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese. A fiatal lelkésznő sze­mélye egyáltalán nem ismeret­len a szombathelyi hívek számá­ra, hiszen már jó három eszten­deje ebben a gyülekezetben vert gyökeret. Hasza Mónikát 2008-ban szülőfalu­jában, a Győr-Moson-Sopron megyei Szakonyban szentelte lelkésszé Ittzés János, az egyházkerület püspöke. Azóta segédlelkészként tevékenyke­dett tovább Szombathelyen. Minden bizonnyal a hívek megelégedésére, hi­szen nyáron letett lelkészvizsgája után meghívással jutalmazták az egyházközség hívei. A sokszínű hitéletet élő, általános iskolát és idősek otthonát is működ­tető egyházközség életébe először ne­gyedéves korában, első szuplikáció­­ja alkalmával pillanthatott be. Itt, a szombathelyi szeretetotthonban töl­tötte diakóniai gyakorlatát, és hatod­éves tanulmányait is itt végezte Gre­­gersen-Labossa György mentorsá­­gával. Gyakorolta a kazuális szolgá­latokat, beletanult a hitoktatásba és a hivatali munkába. Az ifjúsági mun­ka már ekkor tevékenységének elő­terébe került. Hasza Mónika hívő evangélikus környezetben nevelkedett. Már gyer­mekkorában sok időt töltött el az őri­­magyarósdi táborban, idősebb diák­ként pedig segítőként tevékenykedett. Fiatal éveiben két lelkésznő is nagy hatással volt rá: Fatalin Helga szako­­nyi lelkipásztor és Solymár Mónika, a soproni líceum akkori iskolalelké­sze. A középiskolai évek alatt érlelő­dött meg benne az elhatározás, hogy a lelkészi pályát választja. Teológiai tanulmányait 2001-ben kezdte meg Budapesten. A szakonyi gyüleke­zetbe teológusként is visszajárt. Szombathelyi megválasztása, majd beiktatása után úgy érzi, lényegében az eddig már megszokott feladatait folytatja a gyülekezetben, ám azzal is tisztában van, hogy most már na­gyobb felelősség hárul rá.- Nagyon szívesen maradtam itt, megkedveltem a szombathelyi gyü­lekezet változatos életét - mondja. — Gregersen-Labossa György lelkész úrral megosztjuk a feladatokat. Az is­tentiszteleteket hónapokra előre be­osztjuk egymás között, és felváltva végezzük a kazuális szolgálatokat is. Feladataim között szerepel a hitok­tatás, a családlátogatás, a szeretetott­honban az idősekkel folytatott beszél­getés egyaránt. A munkamegosztá­- A legfontosabb feladat, hogy a fi­atalokat a konfirmáció után, tizen­négy éves koruk felett is a gyüleke­zetben tartsuk. Ebben az életkorban ugyanis a sok új környezeti hatás és az életkori sajátosságok miatt hajla­mosak rá, hogy eltávolodjanak a ko­rábban kedvelt közösségtől. Ahhoz, hogy megtartsuk őket, mindig újat kell kínálni a számukra, minél több élményt kell nyújtani nekik. Az ifjú­sági foglalkozásokon sokat játszunk, beszélgetünk. Az ifjúsági munkának nemrégiben új lendületet adott, hogy Szombathe­lyen is megalakult az úgynevezett Ten Sing csoport. Ez a Norvégiából elin­dult mozgalom a Keresztyén Ifjúsá­gi Egyesület (KIÉ) egyik munkaága, amely a fiatalok bevonását szolgálja a gyülekezeti életbe. Mottójuk: „Krisztus - kreativitás - kultúra”. A Ten Sing közösségben mindenki ki­bontakoztathatja a képességeit, az összejövetelek énekkel, tánccal, szín­játszással telnek. A fiatalok mindig egy-egy új koncertre készülnek, és a produkciók rendre valamilyen őket érdeklő téma köré épülnek. Épp a na­pokban járt Szombathelyen egy tu­catnyi norvég fiatal: műhelyfoglalko­zásokon mutatták meg az itteni tizen­éveseknek, hogyan is képzelik ők a vi­dám, aktív gyülekezeti életet.- Természetesen a gyülekezetben előttem, elfogadják az útmutatásai­mat. Mindig arra törekszem, hogy ne én mondjam meg, mi a helyes, hanem inkább próbálom rávezetni a beszél­getőtársamat, hogy magától meg tudja oldani a problémáját. A gyüle­kezeti iskolában is igyekszem minél több időt tölteni, odafigyelni a gyere­kekre. Nagyon fontos, hogy fiata­labb testvéreink megérezzék, jó a gyülekezet közösségében lenni. Erre jók a kötetlen közös alkalmak vagy a családi istentiszteletek, ahol a fiata­lok ifjúsági énekek éneklésével gazda­gítják a liturgiát. Hasza Mónika napjainak jelentős részét a parókián, a kápolnában, a templomban, a KIE-pincében vagy va­lamelyik intézményben tölti. Ha még­is akad egy kis szabad ideje, kirándul, muzsikál vagy fotózik. Kedvelt időtöl­tése a természetfotózás, de a gyüleke­zet nagyobb eseményein is - ha épp nem ő végzi a lelkészi szolgálatot - mindig a kezében van a fényképező­gép. A muzsika szintén jelentős sze­repet játszik az életében. Mindenfé­le zenét szívesen hallgat, attól függő­en, hogy éppen milyen a hangulata. Énekel a gyülekezet énekkarában, öt évig tanult magánéneket. Szeret gitá­rozni is, nemcsak az istentiszteleteken, hanem a hittanos foglalkozásokon, az iskolában és a baba-mama klubban is. ■ Varga T. Krisztina Kerületi vezetők Egyházaskozáron A Déli Egyházkerület vezetői - Gáncs Péter püspök és Radosné Len­gyel Anna felügyelő - március 27-én látogatást tettek az Egyházaskozári Evangélikus Egyházközségben. A nap folyamán részt vettek az egyhá­zaskozári, a mágocsi, a mekényesi és a nagyhajmási közösségek istentisz­teleti alkalmain, melyeken a püs­pök igehirdetéssel szolgált. Az egyházaskozári istentiszteleten a kerület vezetői köszöntötték Kos­kai Erzsébet lelkésznőt (képünkön), aki harminc esztendeje szolgál hűsé­gesen a gyülekezet nem kevés felada­tot jelentő szórványterületén. ■ WlSZKIDENSZKY ANDRÁS felvétele son belül azonban elsődlegesen az is­kolás gyerekek lelkigondozása és az ifjúsági munka a feladatom, amit nagyon szívesen végzek. A fiatal - alig huszonkilenc éves - lelkésznő nem tagadja, hogy az ifjú­sági munka hullámzó és bizony sok­szor nagyon nehéz. is vannak problémás fiatalok - teszi hozzá Hasza Mónika. - A teológiai képzés során kaptunk felkészítést a lelki vezetésükhöz, és számos óraváz­latot is felhasználhatunk a közös fog­lalkozásokhoz. Előfordul, hogy négy­­szemközti beszélgetésekre is szükség van. A fiatalok általában megnyílnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom