Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-19 / 25. szám
2 • 2011. június 19. Születőben a Németországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége Ismét Hannoverben üléseztek a németországi magyar protestáns gyülekezetek, a magyarországi egyházak és a Németországi Protestáns Egyház (Evangelische Kirche in Deutschland - EKD) képviselői, hogy a magyar gyülekezetek jövőjéről tanácskozzanak. Az egyeztetés elsődleges célja a magyar közösségek által létrehozandó bejegyzett egyesület alapszabályának kidolgozása volt. Az EKD a jövőben az egyesületnek nyújtott anyagi támogatással segíti a magyar közösségeket. A gyülekezetek, meghatározva stratégiájukat, akár idegen forrásoknak, többek között az anyaegyházak támogatásának a felhasználásával biztosíthatják a magyar nyelvű lelkigondozás jövőjét. A június 6-i megbeszélésen a képviselők megfogalmazták az alapszabály-tervezetet; miután a magyar gyülekezetek véleményezték, a dokumentumot a novemberre tervezett, immár valamennyi magyar közösség és az érintett tartományi egyházak képviselőivel zajló tanácskozáson akár véglegesíthetik is a felek. Az egyesületnek - a javaslat szerint - minden gyülekezet alapító tagja lehet, azaz minden olyan magyar protestáns közösség, amely rendszeresen tart istentiszteletet, és van presbitériuma. Az egyesületet a tervek szerint a gyülekezetenként két delegált részvételével működő taggyűlés által választott háromfős vezető testület irányítja majd. Az ez év február 22-én tartott első egyeztetésen az EKD legfelsőbb szinten is kifejezésre juttatta, hogy a magyar nyelvű lelkigondozást a jövőben is biztosítani kívánja. Thorsten Leisser, az ügyben felelős egyházi főtanácsos, az EKD migrációs és emberjogi referense úgy fogalmazott, hogy „a szív és a hit nyelvének” megtartását az EKD a jelentősen szűkölő forrásai ellenére is támogatni kívánja. A magyar közösségek gyakorta egy helyi német gyülekezet részeként, a gyülekezet presbitériumának egy bizottságaként működnek, de vannak önálló gyülekezetek, illetve gyülekezeti központok több prédikálóállomással, amelyek egy németországi egyház szervezetének részei. A jelenlegi helyzetet az érintett közösségek jogi státusának sokszínűsége, a lelkészek alkalmazásának különbözősége, illetve a lelkészi állások fokozatos megszűnése jellemzi. Az új modell lényege, hogy az egyes gyülekezetek megtartják ugyan jelenlegi beágyazódásukat a tartományi egyházakban vagy a helyi német gyülekezetekben, de egy bejegyzett egyesületet hoznak létre. Az egyesülettel az EKD hosszú távú támogatási szerződést köt, és a jelenlegi szinten tartja a támogatást. Az új helyzet előnye, hogy az egyesületbe tömörülő közösségek maguk intézhetik sorsukat, határozhatják meg céljaikat és stratégiájukat. Ehhez a rendelkezésre álló eszközökről is maguk dönthetnek. Kihívást jelent, hogy a gyülekezetek együttműködésre és összefogásra kényszerülnek, és a szűkös anyagi forrásokat közös akarattal kell elosztaniuk. Az EKD az átmeneti időszakra többlettámogatást is kilátásba helyezett. A Magyarországi Református, illetve a Magyarországi Evangélikus Egyház az érintett tartományi egyházakkal, partneregyházaival is egyeztet részállású lelkészek közös alkalmazása céljából. Számos egyéb, önmagában elégtelen megoldás összehangolása is szóba jöhet. E tekintetben a németországi ösztöndíjasok „bevetésén” túl az egyik legfontosabb előrelépést az jelentette, hogy a nyugateurópai szórványközösségek segítésére január i-jétől a református Generális Konvent elnöksége hivatalosan és Kárpát-medencei szinten koordinálja lelkészek alkalmankénti kiküldését istentisztelet tartására. Forrás: www.reformatus.hu Húsz esztendő - két gyülekezet - egy akarat Hálaadás Oltszakadáton Lapunkban korábban már foglalkoztunk a budapest-kőbányai és az erdélyi oltszakadáti evangélikusokat összefűző testvér-gyülekezeti kapcsolattal. Május elején jeles eseményhez érkezett a két lutheránus közösség: a partneri viszony kezdetének huszadik évfordulóját ünnepelték meg együtt. Ez alkalomból a Nagyszeben melletti kis közösségbe látogatott a kőbányai gyülekezet küldöttsége Benkóczy Péter lelkész és dr. Csepregi Gyula felügyelő vezetésével. A küldöttség tagjai voltak a finnországi Lohja gyülekezetének vezetői is. Az együttlét során vendéglátók és vendégek felidézték az elmúlt két évtized programjait, továbbá fotókiállítást nyitottak meg a gyülekezeti teremben. A május elsején tartott ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök, a kőbányai gyülekezet egykori lelkésze hirdetett igét. A liturgiában mások mellett részt vett Zelenák József erdélyi püspökhelyettes, Hankó Szilamér, az oltszakadáti gyülekezet jelenlegi, valamint Kajcsa László, a közösség korábbi lelkésze. Az istentisztelet után az Oltszakadát magyar mártírjaira is emlékeztető oszlop mellett faültetésre is sor került. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük Fabiny Tamás püspök itt elhangzott igehirdetését. * * * „így szól a Seregek Ura, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” (jer 29G-7) Keresztyén Gyülekezet, kedves Testvéreim! Többen talán azt gondolták, hogy ma a két évtizedes testvérgyülekezeti kapcsolatról fogok szólni. Lenne miről beszélni: éjszakai megérkezésünkről 1990 vízkeresztjén, az ifjúság színielőadásáról, amelyen a főszereplő, Jani sapkában játszott, mert előző este beverték a fejét; vagy felidézhetném a ti Pestre érkezéseteket: a gyerekek és az ifjúság harsány énekét a kőbányai ifjúsági teremben: „Eljöttünk, szóljon hát az ének...” Szólhatnék a találkozásról a hídon vagy könnyes búcsúkról autóbusz és vonat mellett, beszélhetnék közös táborozásokról és kirándulásokról, beleszőve a lohjai és a dombóvári testvéreket is. Ám nem a múltat szeretném felidézni. Ezt tegyétek meg ti, tegyük meg együtt, istentisztelet után, gyülekezeti és családi találkozásaink keretében. Most a jövővel szeretnék foglalkozni, Jeremiás igéje alapján. Az élet és megmaradás levele - ezt a címet lehetne adni annak az ősi igeszakasznak, amely Jeremiás könyvének29. részében található, s ahonnan igehirdetésem alapigéjét választottam. Keserves történelmi előzményei voltak ennek a fogságba irt levélnek! Mintegy kétezer-hatszáz évvel ezelőtt a hatalmas babiloni birodalom meghódította Izráelt, s a nép javát fogságba vitték. Deportálták őket. Idegen földön, idegen kultusz közepette, idegen körülmények között kellett élniük. Más volt a nyelv, amit itt beszéltek, mások voltak a hagyományok, amiket itt ápoltak, más volt a nép, amely mellett kisebbségi sorban éltek. A száműzöttek körében eltérő vélekedések jelentkeztek. Sokan vonakodtak attól, hogy tartósan berendezkedjenek idegen földön: a birodalom gyors bukásában bíztak, várták a közeli hazatérést, reménykedtek az anyaországgal való boldog egyesülésben. Mások viszont azt vallották: hosszabb időre be kell rendezkedni, elfogadva a geopolitikai realitásokat. Fel kell készülniük arra, hogy talán még gyermekeik és unokáik is ott fognak élni. Ez a szemlélet nem számitott megalkuvásnak: ezt az is bizonyítja, hogy a számos vakmerő tettéről ismert Jeremiás is ez utóbbi vélekedést osztotta. Valahogy úgy, ahogyan harmadfélezer évvel később az erdélyi költő, Reményik Sándor vallotta: „Ahogy lehet”. A zsidóság babiloni helyzetét nemcsak a Szentírás, hanem a történettudomány segítségével is rekonstruálni tudjuk, s elmondhatjuk: nem börtönben éltek azért, hanem volt bizonyos mozgásterük. A többségi hatalomtól földeket, területeket kaptak, hogy azokat műveljék. Saját véneik irányítása alatt folytak hétköznapjaik és ünnepeik. Templomi kultuszra, áldozatbemutatásra nem volt mód, de éppen ebben az időben alakult ki a zsinagógái istentisztelet, valamint kezdték tudatosan összegyűjteni szent irataikat. Igen, az „ahogy lehet” jegyében. Közösségeikben nemcsak az imádságnak, hanem a prófétálásnak is helye volt, hiszen éppen Jeremiásnál olvashatjuk ezt a mondatot: „Támasztott nekünk az Úr prófétákat Babilonban!” Ha a testvérek most valami „áthallást” érzékelnek, az nem a véletlen műve. Magam is vallom, hogy Isten igéje a legváratlanabb helyzetekben elevenedhet meg, lehet élővé és hatóvá. Ti, erdélyi magyarok, szakadáti evangélikusok a hajdani zsidókhoz hasonlóan átélhettétek azt, hogy egy világpolitikai döntés következtében megváltozott a sorsotok. Ezúttal azonban nem ti léptétek át a határokat, hanem a határok léptek át rajtatok. Az évtizedek során sokakban lángolt föl talán a vad remény, hogy hamarosan véget ér a száműzetés. Mások azonban az „ahogy lehet” programját hirdették meg. Abban bizonyos vagyok, hogy ti is elmondhatjátok: „Támasztott nekünk az Úr prófétákat Erdélyben!” Vendégként - nagy örömömre: gyakori vendégként - azt érzékelem, hogy közöttetek talán ízesebb a szó, és szenvedélyesebb a hit, hitelesebb a hazaszeretet, tüzesebb a hitvallás, és mélyebbről fakad az imádság. Hetven évig élték Babilonban? Úgy tűnik, tovább! De Isten igéje arra utal, hogy az ő ereje több mint megannyi geopolitikai realitás... Élni lehet, élni kell. Élni és megmaradni. Ahogy lehet. Jeremiás levele - amely könyvének 29. részében olvasható - nem egyszerűen vigasztalja a deportáltakat, hanem csodálatos programot is ad nekik. A Jeremiás által felvázolt nagyívű programot talán négy pontban lehet összefoglalni: mind a négy alkalmazható az erdélyi magyar evangélikusság helyzetére is. Először ezt mondja a próféta: „Építsetek házakat, és lakjatok bennük!” Vagyis ne az átmeneti sátortáborokban és szánalmas menekülttáborokban éljenek, hanem telepedjenek le, rendezkedjenek be. Mert szükség van hajlékokra, otthonokra, házakra. Emberek házára és Isten házára. Istennek hála, a ti templomotok közel nyolcszáz éve áll már ezen a helyen, és ezt kell, ezt lehet folyamatosan felújítanotok. Öröm, hogy házaitok is állnak, és azokban otthonosan és mind kényelmesebben élhettek. Csak reméljük, hogy a külső biztonság belső, lelki békét is jelent. Másodszor ezt mondja Jeremiás: „Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét!” Vagyis gondoskodjanak a környezetükről. A kerítéseket, ha vannak, takarják el zöld növényekkel. Ma úgy mondanám, hogy ne szögesdrótok, hanem gyümölcsfák között éljenek. Műveljék kertjeiket, műveljék önmagukat. Virágozzanak a fák, virágozzék a remény. így, májusban különösen is. A szürkeség rút színét váltsa föl a remény zöldje. Jeremiás harmadik intelme így szól: „Fáradozzatok annak a városnak békességén...” Majd józanul hozzáteszi: mert attól függ a ti békességetek is. A falu, a város, az ország javának keresése nem megalkuvás, hanem a szeretet és az egymásrautaltság jele. A testvérszereteté. Az apostol ezt így mondja: Amennyiben lehet, amennyiben rajtatok áll, igyekezzetek békességben élni minden emberrel. Jeremiás negyedik mondatát érzem azonban a mai ünnepi órában leginkább érvényesnek: „Házasítsátok meg fiaitokat, adjátok férjhez leányaitokat. Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, ne fogyjatok!” Az első tehát a megmaradás. Hogy nem olvadunk be, nem szűnünk meg, nem szívódunk fel, ha csak lehet, nem vándorlunk ki. A második a gyarapodás: nemcsak megmaradunk azon a szinten, amelyen korábban éltünk, hanem ahhoz hozzá is tudunk tenni. A harmadik a jövő. Nemcsak visszaemlékezünk, és a múlton merengünk, hanem tudván tudjuk: van holnapunk is. Egyéni és közösségi értelemben egyaránt. A negyedik összefügg ezzel: a gyermek Isten áldása! Az ige megtanít arra, hogy ajándékként fogadjuk a gyermekeket. Az isteni szeretet jelének tekintsük őket. Ezért is nagyon fontos a gyermekmunka a gyülekezetben. így emlékszem vissza azokra a gyermekekre és fiatalokra, akik húsz évvel ezelőtti szakadáti és budapesti találkozásaink során a kapcsolatok motorjai voltak. Istennek hála, sokan, immár felnőttként, itt lehetnek még, és saját gyermekeiket hozzák ide - mint ahogyan mi is elhoztuk gyermekeinket, a következő nemzedéket. Hiszem és vallom: Istennek terve van a gyermekekkel. A mindenkori Ábelekkel. Ők kevesebb sérüléssel és több bizalommal élhetnek a világban és itt ebben a közösségben. Általuk is valósággá válhat Jeremiás számos további ígérete: „Békességet és nem romlást tervezek, reményteljes jövőt adtam számotokra!” A levélnek ebben a részében három egymással összefüggő mondat áll egymás mellett. A sorrend döntően fontos, a lépéseket felcserélni nem lehet. Az első: Megtaláltok engem, ha kerestek. A második: Jóra fordítom sorsotokat. A harmadik: Összegyűjtelek titeket arról a helyről, ahová szétszórtalak. Sorsunk jobbra fordulása és a szétszórtságból való hazatalálásunk akkor valósulhat csak meg, ha mindenekelőtt keressük az Urat. Ezt pedig már nemcsak Jeremiás, hanem Jézus is mondta: „Keressétek először Isten országát és igazságát, és minden egyéb megadatik nektek!” Ámen.
