Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-06-19 / 25. szám

Pünkösdi inverz? Ha itt a vég... Válságok - a vég jelei? Európai Magyar Evangéliumi Ifiúsági Konferencia, Holzhausen, 2011 Különös gondolatom támadt a na­pokban pünkösd ünnepével kap­csolatban: az ötvennégy éves Úti­társ története a pünkösdi csodával párhuzamba állítható, jóllehet épp az ellentettje annak. Természete­sen ötvennégy év nem vethető össze két évezreddel, azzal a két­ezer évvel, amióta él az egyház, de ha egy folyóirat ötvennégy esz­tendőt megér, az igenis szép kor­nak számít. Ha ezen túlmenően azt is figyelembe vesszük, hogy 1947-től napjainkig milyen idők jártak, továbbá hogy a lapot egé­szen 2008-ig nem Magyarorszá­gon szerkesztették, és azt, hogy ugyaneddig az újságot kizárólag adományokból tartották fenn, ak­kor talán nem ok nélkül mondjuk: az Útitárs létezése kisebbfajta cso­dának számít. És hogy miért a cím? Pünkösd fordítottjának biblikus alapon a bá­beli nyelvzavart szokás tekinteni. Az, ami az emberek bűnéből Bábel­ben széttöredezett, a Szentlélek erejéből pünkösdkor egybeforrt. Mondhatjuk úgy is, ahogy Willy Brandt egykori német kancellár fo­galmazott híressé vált mondatában a berlini fal leomlásakor: „Most összenő, ami összetartozik.” Én azonban egész más vonatko­zásban szeretnék most pünkösd inverzéről beszélni. Mi is történt pünkösdkor? Együtt voltak az apostolok, és „hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, (...)■ Majd valami láng­nyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyi­kükre. Mindnyájan megteltek Szent­lélekkel, és különféle nyelveken kezd­tek beszélni: úgy, ahogyan a Lélek ad­ta nekik, hogy szóljanak. ” (ApCsel 2,1-4) Mindenki más nyelven beszélt, és mégis értették egymást? Hogy lehet ez? Eszünkbe juthatnak most az úgynevezett „villáman­gol”, „villámnémet” nyelvkurzu­sok, az azonban aligha feltételez­hető, hogy a tanítványok ott és ak­kor ezzel a nyelvtanulási mód­szerrel éltek volna. Ennyire talán még a közismert metódus kitaláló­ja sem gondolta villámgyorsnak a nyelvtanulás folyamatát. Akkor mi történhetett? Az, hogy a tanít­ványok, a nyelvek különbözősége ellenére, az idegen nyelvi kódok ismerete nélkül mégis értették egymást. Csoda volt ez kétségte­lenül. Mi is a helyzet velünk? Mi, az anyaországban és a határon túl élők, lakjunk bár a Kárpát-meden­cében vagy Európa más részén vagy akár a tengeren túl, ugyanazt a nyelvet beszéljük, sokszor mégsem értjük egymást. A lap felelős szerkesztőjeként háromévnyi tapasztalat alapján el­mondhatom: nem könnyű minden igénynek megfelelni. Ezt persze nyilvánvalóan minden újság szer­kesztője elmondhatja, hiszen egyetlen periodikának - legyen az napilap, hetilap vagy valamely szakterület, avagy hobbi orgánu­ma - sincs homogén olvasóközön­sége. Esetünkben két összekötő elem van, mindkettő olvasható a lap alcímében: magyar és evangéli­umi. A két fogalom azonban annyira tág, hogyha a konkrétu­mokat nézzük, nagyon nehéz megtalálni, hogy ki miről olvas szívesen. Különféle kritikákat hallottam az elmúlt három évben: „Túl ke­vés benne a lelki tartalom, túl sok a tudósítás.” Vagy: „Túlságosan evangélikus.” (Határon túl sok a református olvasónk, nekik ugyanis nincsen ilyen típusú, ki­mondottan őket megcélzó magyar nyelvű lapjuk.) Megint mások nem találják elég relevánsnak a té­mákat, úgy érzik, az írások nem mai viszonyokra reflektálnak. Olyanok is akadnak, akik eleve szkeptikusan fogadták, hogy le­het olyan lapot készíteni, amely egyszerre szólítja meg a barcasági faluban élő idős asszonyt, a pesti polgárt és az amerikai pro­fesszort. Többen a formátum miatt elé­gedetlenkednek, és van, aki a nyomdaminőség miatt. (Talán ke­vesen tudják az Evangélikus Élet olvasói közül, hogy akik lapunkat nem a hetilap mellékleteként kap­ják kézhez, hanem önálló újság­ként, azok lényegesen gyengébb minőségben, fekete-fehér lenyo­matban olvashatják az Útitársat.j Sok tehát a kritika, nagyok az el­várások, ellenben - látszólag - ke­vés a kézzelfogható eredmény. Negatív csoda lenne hát az előbb felvázolt pünkösdi inverz? Ellenkezőleg! Ugyanúgy a Lélek csodája az újság ötvennégy éves története, hiszen széttöredezett­ségünk, emberi gyarlóságunk és minden nehézség ellenére mégis él az Útitárs, Európában húsz, a tengerentúlon hat országba jut el, mintegy nyolcezer példányban ol­vassák, sőt támogatják anyagilag, és biztosan olyanok is akadnak, akik imádságban hordozzák. Talán még egy vonatkozást megemlíthetünk pünkösddel kap­csolatban - és itt bizonyosan nem inverzről, hanem egyértelmű pár­huzamról van szó. Az egyház pün­kösdi születése után a keresztény­ség terjedni kezdett. Ha képek­ben gondolkozunk: úgy, ahogyan egy követ a tóba dobunk, majd a hullámok egyre több, egyre széle­sebb kört rajzolnak a vízre. Az Útitárs ötvennégy esztendős történetében is megfigyelhető ez a fajta terjedés. Először csak az ’56-os forradalom után nyugatra emigrált evangélikus lelkészek és lelkigondozók lapja volt, később a református testvérek is - és ekkor már nem csak lelkigondozók - ol­vasták, majd kézbe vették az er­délyi, felvidéki magyar protestán­sok is, három éve pedig minden anyaországi, az Evangélikus Életet rendszeresen olvasó hívő is az Útitársat olvasók nagy családjá­nak tagja. Adja Isten, hogy az újság még hosszú időn keresztül lehessen az, ami eddig: magyar evangéliumi lap. Szűcs Petra Az i960 óta minden évben meg­rendezett Európai Magyar Evan­géliumi Ifjúsági Konferencia 52. összejövetelének április 16. és 22. között ismét a festó'i környezetben fekvő' Holzhausen melletti Kékkeresztes Üdülő és Konferencia-köz­pont adott helyett. A konferencia nyitóren­dezvényeit, a megér­kezést követő ismer­kedési estet és a vi­rágvasárnapi isten­tiszteletet az ugyan­ezen a helyen ülésező Nyugat-európai Pro­testáns Presbiteri Konferencia résztve­vőivel közösen tartották, így eze­ken az alkalmakon közel száz fő volt jelen. A virágvasárnapi istentiszteleten a hollandiai református lelkész, Van Bolhuis-Szabó Emőke Jn 12,12-19 alapján hirdette az igét. Az ünnepi együttlét során külön­leges zenei élményben részesítet­te a gyülekezetei a Fike Band né­ven ismert, teológusokból és ze­neművészeti hallgatókból álló, ke­resztyén együttes Kolozsvárról. Természetes frissességük, hitval­ló beállítottságuk folytán könnyű volt megszeretni őket. További zenei fejlődésükhöz a legjobbakat kívánhatjuk. A konferencia témáját még a 2010-es esztendőben határozták meg a szervezők, de a 2011. év ese­ményei, természeti és társadalmi katasztrófái, háborúskodásai, ha lehet, még aktuálisabbá tették: Ha itt a vég... Válságok - a vég jelei? Vagy ahogy ezt a meghívó rövi­den megfogalmazta: „Mit mond az utolsó időkről a Biblia, és mi­lyen útmutatást ad nekünk kriti­kus helyzetekben?” A témát négy bibliatanulmány és négy előadás dolgozta fel, s tet­te szinte „kézzelfoghatóvá” a hall­gatóság számára. A bibliatanulmányokat Ittzés István Százhalombattán élő nyug­díjas evangélikus lelkész tartotta, Máté evangéliumának 24. fejezeté­ből Jézus tanítványokhoz intézett szavai alapján. Már előadása egyes részeinek címe is felszólító és eligazító jellegű volt:,, Tartsatok ki!” (a 24. fejezet 1-14. versei alap­ján), „Meneküljetek!” (15-22.), „ Vi­gyázzatok!” (23-27.), majd végül: „Legyetek készen!” (28-44.). Szám­talan történelmi és mai példát fel­sorakoztató, lebilincselő és sokol­dalú, figyelmeztető tanítását rövi­den a 11-12. verssel lehet summáz­ni: „Es sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. Es mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. ” A konferencia másik előadója, Virágh Sándor, a sárospataki refor­mátus gyülekezet lelkipásztora a témát általánosabban, a világban -beleértve az egyházat is - megfi­gyelhető válságjelek oldaláról kö­zelítette meg. Szemléletes előadá­sában - a gyakorló lelkipásztor szemszögéből, gazdag hétköznapi példatárából válogatva - mindig biblikusán mutatta be a válságok jellemzőit, a helytállás és a véde­kezés lehetséges stratégiáit, a vál­ságkezelés konkrét eseteit. Ön­kritikus megjegyzései tanulságul szolgálhatnak arra, hogy a válsá­gok okainak vizsgálatakor ne es­sünk abba a hibába, hogy leegy­szerűsítő magyarázatokat kere­sünk és vélünk megtalálni. A két előadó témamegközelíté­se erősítette és kiegészítette egy­mást. Mindketten óvakodtak mindenféle - hasonló témakörök tárgyalásakor bizony sokszor el­uralkodó - túlzástól, ami azonban sohasem csökkentette megszívle­lendő mondanivalójuk súlyát és komolyságát. A program további fontos alko­tóeleme volt az előadások által fel­vetett általános és személyes kér­dések csoportokban történő meg­beszélése. A szokásos egyéb al­kalmak, a reggeli imaórák és az es­ti áhítatok témái váltakozva vagy a húsvéti ünnepkörhöz, vagy az előadások által felvetett gondola­tokhoz kapcsolódtak. Ez évben - mindenki nagy örö­mére - a megszokottnál is több kisgyermek volt jelen, akik szá­mára külön foglalkozásról gon­doskodtak a rendezők. Külön is meg kell emlékeznünk a konferencia ad hoc kórusának teljesítményéről: a hét kántori te­endőit is ellátó Koós Anita kórus­vezető irányítása mellett, rövid felkészülési idő után, Gárdonyi Zoltán három négyszólamú kórus­művét adták elő. A színvonalas bemutatóval igazi húsvéti örömöt szereztek a ház minden lakójának és dolgozójának. A nagycsütörtök esti vigília méltó befejezése volt a konferen­ciának. Dr. Bereznai Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom