Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-22 / 21. szám
6 -m 2011. május 22. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Mint az áfonya keserédes íze Gondolatok Petrőczi Éva születésnapján Két új könyv is köszönti Petrőczi Évát hatvanadik születésnap) án. Az egyik a költő régi és új verseiből válogat, a másik a puritanizmussal kapcsolatos esszéit gyűjti össze. Megcáfolva a nálunk divatos tévhitet, mely szerint jaj annak, aki Magyarországon egyszerre áldoz a művészet és a tudomány oltárán, mi több arra is vetemedik, hogy egyetemi katedrára álljon. Alig tettük le remek esszénaplóját (Áfonyahegyi jegyzetek), máris itt vannak az újabb munkák. Egy szüntelenül figyelő szellem termékei, egymásban viliódzó és fölerősödő tükörjátékai. Sokszínű, sokrétű ez a világ, átitatva sugárzó életörömmel. Petrőczi Éva indulásakor is nemzedéke legjobbjai közé számított. A hetvenes években a reneszánsz költészethez nyúlt vissza; Janus Pannonius, Szenczi Molnár Albert, Bethlen Kata vagy éppen Petrőczi Kata alakját öltötte magára. Később mai és régmúlt asszony- és anyasorsokról beszélt, választott és vállalt muszáj herkulesi szerepek képtelenségéről, mégis szépségéről. A hit erejéről és mindenen átsegítő kegyelméről. „Petrőczi költői arculatának, lírai világképének legnemesebb értékei közé tartozik - írta Bertha Zoltán - az az egészséges és könnyed életszeretet, érzelmi és intellektuális szenvedély, amellyel a világ végtelen szellemi térségeiben is otthonosságot tud teremteni, ahogyan Názárettől a szatmári fatemplomokig, Pécstől Heidelbergig, a dunántúli pannon vidéktől a felső-magyarországi vagy erdélyi hegyekig-falvakig-városokig." Mestereitől, Jékely Zoltántól, Kormos Istvántól az értékhűséget tanulta, az igazságkeresés végtelen türelmét. Rab Zsuzsától a műfordítás gazdagító ajándékát (lásd a walesi R. S. Thomasnak, a „rejtekező Isten költőjének” verseiből készült műfordításait). Versek, fordítások, régiek és újak, mindenütt jól látható a fiatalon megtalált hang és forma. A sokszínű Petrőczi-vers csillagszóróként fellobbanó üzenet. Csiszolt szavak és sorok finom szövése. Születésnapi verseskönyvének, A patak énekének a címadó verse a költő 1979-es kötetéből való. Szigorú a válogatás; a Kálvin Kiadó ünnepi könyve karcsú, szép figyelmesség. „Petrőczi Éva egyként kapta Istentől a hit, az intelligencia és az érzékenység ajándékait - írta Steinbach József püspök -, ezért ezek a versek tömör gyémántként vallanak hitről, örömről, bánatról, megfáradásról és újrakezdésről, emlékekről, családról, munkáról, hétköznapokról, azaz rólunk...” Az új kötet jeles költőnk imádsága, aki itt versben szól az Úrhoz és olvasóihoz. Gyufaláng-lobbanású költeményekben, melyek mégis bevilágítják a mindenséget! Miképpen vallásos esszéiben, azzal a szándékkal, hogy szívünket is erre a közös szépségre hangolják. Megpihenve kis időre, joggal mondhatja: gazdag termést takarított be. Új könyve bemutatóján, kissé megkésve, egyik tanítványa érkezett, karján ölelve gyermekét. Pár kedves szót váltottak, és a kisfiú feléje integetett boldogan. Ezzel a nem múló, sugárzó képpel köszöntőm Petrőczi Évát: Isten éltesse kerek születésnapján! Vigyázza és segítse életét még sokáig a szépség szolgálatában! ■ Fenyvesi Félix Lajos HIRDETÉS ‘Evangélikus Élet®; A Digitalstand online lapáruház május 31-ig minden nap megajándékozza Önt egy ingyenes újsággal! Regisztráljon weboldalunkon, hogy azonnal hozzájusson az ingyenes kiadványhoz! Próbálja ki most! www.digitalstand.hu Emlékek ösvényén Németh László születésének no. évfordulójára Aki Hódmezővásárhelyen született, a hosszú évtizedek alatt bizonyára találkozott a nagy íróval, Németh Lászlóval. Az én találkozásom különös, szép ajándék az 1968-as évből. A városi könyvtárban vendégeskedett az író, s mint mindig, előtte most is kedves tanár barátjánál, Sipka Sándornál töltötte a napot. A gimnázium igazgatója délután engem szalasztott hozzájuk, figyelmeztessem őket, ne feledkezzenek meg az estről: kétszáznál is többen várják. A nagykapu nyitva volt, lent, a lombarany őszben tündöklő kert végén beszélgettek. Az asztalon foszlós kalács és szőlő, kancsóban könnyű vörösbor. Felsorolni is hosszú, mi minden hangzott el: irodalom, művészet, a latin nyelv ódon szépsége, politika... Tolsztoj és Gandhi... kertészkedés Saj kódon; az író annyi támadás után sem tört meg, elevenebb, mint valaha. Ámulatom nem szűnt, néztem a szeptember végi kilobbanó fényben. Ez a törékeny ember lenne Németh László? Honnan az erő a hatalmas ívű regényekhez, esszékhez és drámákhoz? Tette a dolgát, fáradhatatlanul, mint kedves költője, Goethe. De ő Weimarban a világ közepén élt. A magyar író mindig be volt zárva népébe. Magyarország nem a német kisváros, innen legföljebb a nagy irodalmak előszobájába lehet belépni, nem a színpadára. A nagy írónak létérdeke az emelkedő nemzet, amelyről oly sokat töprengett. „Azt, hogy ki a nagy író - fogalmazta meg Vekerdi László -, többnyire nehéz eldönteni. A mű minőségével és tömegével, súlyával megadja a választ. Ilyen Németh László életműve is. S ezért feloldhatatlan a tragédiája. Az ő szenvedése a kis nép-nagy író tragikus ellentéte, mely feloldást csak úgy nyerhet, mint a prófétáké: az apró közösség a lehetőségek világában fölismeri és vállalja a hozzá tartozó nagy lelket.” Keserűen, de be kell vallani, ez utóbbi nem történt meg. Maradt az író töprengése: mi lehet a kis nép sorsa a világ hatalmas erői közt? Elkerülheti-e a szétszóródást és pusztulást? i960 óta majd minden cikkében ez az égető kérdés gyötri, kínozza. Ezért ma különösen is fontos, hogy emlékezzünk az 1901. április 18-án született Németh Lászlóra, mint a 20. század egyik legnagyobb magyar gondolkodójára. Most, a gyűlölködő új évezredből visszanézve, hogy mivé lett a magyarság, tisztán látszik: az egyik legsúlyosabb életmű az övé! A legérzékenyebb antennájú elme volt; hűségesen adta le lelkiismerete jelzéseit, a belső hang igazságszavát. Talán nem ünneprontás, ha megemlítjük: öt évtizedes pályáján nevezték nacionalistának, magyarkodónak, enciklopédistának, vallásalapítónak, felhőgyártó zseninek. Egyik sem igaz. Illyés kései vallomása a pontos: „Nem a maga irányát kereste, hanem egy népét." Egy veszendő nép megmaradását a világviharokban. A megemlékezések közül, azt hiszem, a Németh László Társaság megújulása kívánkozik az első helyre. A társaság 1987-ben Hódmezővásárhelyen jött létre; most, több mint húsz év elteltével, ismét ide tért vissza, s reméljük, „megfiatalodva” végleg haza is ért. A város áprilisban tudományos tanácskozáson emlékezett az íróra. Imre László, a Debreceni Egyetem professzora Németh László VII. Gergely című drámájáról tartott előadást. Fűzi László, a kecskeméti Forrás folyóirat főszerkesztője az életműnek és utóéletének mozgását elemezte. Monostori Imre irodalomtörténész az író „szellemi organizátor” szerepének évtizedét, az 1926-36 közötti esztendőket vizsgálta. Olasz Sándor, a Németh László Társaság korábbi elnöke közösségépítő munkálkodásának véget vetett váratlan halála. Az ország minden tájáról érkezett tagok egyhangúlag Fűzi László irodalomtörténészt választották meg új elnöknek. Akik egész nap ott lehettek, megmerítkeztek Németh László gondolataiban talán azt vitték magukkal, hogy a közép- és kelet-európai kis nemzetek összetartozásának híveként nekünk is feladatunk legyen egymás minél jobb megismerése. Nagy művének őrzése, a minőségre való törekvéssel együtt. Szüntelen fáradozás a nemzet megmaradásáért - ez az intelem érvényes marad, amíg lesz magyar szó, magyar emlékezés. ■ F. F. L. Németh László balján Sinkovits Imre és Borsos Miklós (1972)
