Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-08 / 19. szám
8 ■m 2011. május 8. PANORÁMA Evangélikus Élet A boldog család A holnapi nap gondja Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog család. A férj és a feleség soha nem bántotta egymást. Még csak hangos szó sem esett köztük. Szerették egymást. Az ördögnek nem tetszett a család boldogsága. Mindig ott settenkedett a férfi és az asszony körül, leste, mikor viheti valamelyiket kísértésbe. Hiábavaló volt azonban minden mesterkedése, nem tántorodott meg sem az asszony, sem a férfi. Élt a faluban egy vén boszorkány. Egyszer elhatározta az ördög, hogy szövetkezik vele, hátha neki sikerül megrontani a család boldogságát.- Egy szép pár sárga csizmát kapsz, ha megrontod a boldogságukat! - mondta az ördög a boszorkánynak. A boszorkánynak éppen sárga csizmára fájt a foga, hát elfogadta az ördög ajánlatát. A férfi kint szántogatott a mezőn, mert éppen szántás ideje volt. Felesége minden délben vitte neki a jó ebédet. Odamegy a boszorkány a férfihoz.- Mit csinálsz, jó ember? - kérdezte tőle.- Csak szántogatok - felelte a férfi.- Nem éheztél meg?- Most már mindjárt hozza a feleségem az ebédet - válaszolta, s nézett a falu felé, ahonnan ilyenkor szokott feltűnni a felesége a kosarával. A boszorkány gyorsan elillant, felült a söprűjére, s gyorsan berepült a faluba. Egyenesen az asszonyhoz ment.- Mit csinálsz, jó asszony? - kérdezte tőle.- Megfőztem az ebédet, most készülök a mezőre, az uramhoz. Kiviszem neki az ennivalót.- Nem kell ma ebédet vinned, most jövök tőle. Azt üzeni, hogy mindjárt végez. Még egy-két fordulója van, aztán már jön is haza - hazudta a boszorkány. Az asszony nem hitt a boszorkánynak, csak rakta bele az ételt a kosárba, hogy vigye az urának a mezőre. A boszorkány azonban csak beszélt neki, bizonygatta, hogy úgy van, ahogy ő mondja. Közben szép kendőt vett elő meg pruszlikot, és csak biztatta az asszonyt, hogy próbálja fel a kendőt meg a pruszlikot, meglátja, milyen szép menyecske lesz bennük. Az asszony először nem akarta, de aztán csak felkötötte a kendőt, meg a pruszlikot is felvette. A boszorkány akkor tükröt vett elő, s mutatta az asszonynak, hogy nézze csak meg magát, mennyire igaz, amit ő mondott, ilyen szép menyecske nincs is a környéken! A kendő és a pruszlik is igen jól állt az asszonynak, elnézegette sokáig magát a tükörben. Észre sem vette, hogy lassan eltelt a fél délután. A boszorkány, mikor elérte a célját, újra felült a seprűjére, és kirepült a mezőre. A férfi már régen megetette és megitatta a teheneit. Nem tudta, miért nem jön a felesége. Éhes volt nagyon, a szemei majdnem szikráztak az éhségtől, de hajtotta a munka, A jelenkor életének szinte megoldhatatlannak tűnő problémáival szemben az egyház hivatása, hogy az evangéliumra irányítsa mindazok tekintetét, akik követni akarják Krisztust. Isten igazsága kerül így az első helyre, és a földi élet javaiért való gondok az őket megillető helyre szorulnak. „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogány ok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,31-34) Az egyház is gyakran elveszíti ezt a sorrendet. Következménye, hogy elveszítik a keresztények is az eszkatologikus látóhatárt. Nem várják többé az Isten országának elsőbbségét, hanem az egyháztól is csak a földi élet gondjainak megoldását várják. Krisztustól is csak a földi életre, a mára vonatkozó reménységek beteljesedését várják. Erről mondja az apostol: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk” (íKor 15,19) Krisztusban ugyanis Isten igazságának azzal a többletével szembesülünk, mely feltámadása által vezet a mából az emberiség új korszakába. A Szentlélek által eljövendő világ reménységében részesülő hit élete megszűnik aggódni a holnapi napért. A társadalmi vagy egyéni, az univerzális emberi, vagyis a világmindenséget is átfogó kérdésekkel a holnapi nap Istenébe vetett hittel néz szembe Krisztus követője. Ezért tekinti a Krisztus-név álarcába öltözött emberi igényeket és reménységeket csupán csalfa tévhitnek. Az eljövendő kor reménységében ugyanis a jelen élet is más értékelést kap. Az elmagához. Valójában az evangéliumot hamisította meg, visszavonulást és vereséget álcázott. Reménységet színlel „Krisztusban”, de úgy, hogy benne a földi, emberi problémák megoldását ígérgeti, melyre nincs felhatalmazása. Megtévesztő, ha még az egyház is elhiszi azt, hogy neki egy jobb e világot kell hirdetnie. Visszavonul a közös emberi felelősség hangoztatásával, és sikerét színleli e világ hatalmasaival való szövetségében. Frontszűkítése nem veszi figyelembe azt az életveszélyt, mellyel Csak a Krisztus feltámadásáról szóló, eljövendő korszak halálból életbe vezető látóhatára tud szembenézni. Ez az evangélium többlete, mely a holnapi nap gondjaira Isten eljövendő korszakának igazságával tud csak fényt vetni. A bűneset utáni emberiség nem tud „az égi madarak és a mezei liliomok” gondtalanságával bánni a földi javakkal. Megrendült a gondviselő Teremtőbe vetett hitében. Kezébe veszi a felelősséget, és jólétét maga akarja biztosítani. Elsődleges gondjává vált úgyannyira, hogy a földi javakat helyezi Isten helyébe. Áldozatává válik az önmaga által gyártott bálványoknak. „Akikpedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyednek a hittől, és sok fájdalmat okoznak maguknak” (íTim 6,9-10) Még azok is elfeledkeznek a bibliai intelmekről, akik Krisztus tanítványainak kívánják nevezni magukat. Cselekedeteik indítékaként idézik az emberi felelősséget a veszélybe rohanó világban. Csak a veszély gyökerét nem akarják látni az ember bűnösségében. Még ha a tanítványok is figyelmen kívül hagyják a holnapi nap oltalmát a bűnön és halálon egyedül sőrendű kérdés az egyház evangéliumhirdetésében, hogy megnyílik-e Krisztus országa nevében a látóhatár az eljövendő világra. A földi életre való leszűkítés ugyanis nem az evangéliumból táplálkozik. Az egyházat sokszor vádolták azzal, hogy egy eljövendő élet ábrájával kísérli meg elvonni a figyelmet az emberiség földi problémáiról. Az egyház erre szóló válasza gyakran a „sikeres frontrövidítés” módszerére emlékeztetett. Megkísérelte, hogy az evangélium földi előnyeinek, társadalmi sikereinek nyelvével vonzzon diadalmas Krisztus közösségében, akkor éppen az emberiség jövőjének egyetlen lehetőségét szorítják háttérbe. Jézus ugyanis nem „felelőtlen”, amikor tanítványait olyan világba küldi, ahol minden ingyen kapott ajándék, melyet ugyancsak ingyen lehet továbbadni. Mindezt persze Isten uralmának közelségét hirdetve: „Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatokfel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok” (Mt 10,7-8) Fe-Forrás: Istenes magyar népmesék és Krisztus-legendák. Gyűjtötte: Hernád Tibor. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, 1996. hát befogta újra a teheneit, és szántott tovább.- Na, jó ebédet hozott a feleséged? - kérdezte a boszorkány.- Nem hozott ma bizony semmilyet - felelte a férfi. - Biztosan valami fontos dolga akadt. Sietek is este haza, hátha valamiben segítenem kell neki.- Hihihi - nevetett fel éles hangon a boszorkány -, nem kell annak semmi segítség, csak útban lennél neki, ha most hazasietnél. Én tudom, miért nem kaptál, te jó ember, ma ebédet! Vendége volt. Egy deli fiatalember. Kendőt és pruszlikot kapott a feleséged tőle. Most nézegeti magát bennük a tükörben. Elsötétült a világ a boldog ember előtt. Ilyet mondani a feleségéről! Kapta is mindjárt az ostorát, hogy végighúz a csúnya vénasszonyon, de az akkor már messze repült az erdő felé. Nem ment tovább a munka az embernek. Nem hitte el, amit a boszorkány mondott. De azért csak kezdett gyanakodni, hiszen a gyomrán érezte, hogy valami rendkívüli történhetett a feleségével, mert eddig mindig pontosan hozta az ebédet. Felrakta az ekét a szekérre, és indult nagy sebesen haza. Szegény fáradt teheneit egészen hazáig ostorozta. Otthon a felesége még mindig a tükör előtt nézegette magát.- Hát mégis igazat mondott a boszorkány! - mondta keserűen az ember, és jól elverte a feleségét. Kész lett köztük a harag. A boszorkány megkapta a sárga csizmáit. Fel is húzta, és egyenesen a boldogtalan család házához sietett. Látta, hogy az ördög is megelégedve leselkedik be az ablakon. Az ördög és a boszorkány elkezdett táncolni örömében, csak úgy dongott alattuk a föld. Az asszony, amikor kisírta magát, megkérdezte, hogy miért nem jött haza ebédre, ha megüzente, hogy hazajön. Ekkor tudták meg mindketten, hogy a boszorkány vezette félre őket. Az rontotta meg a boldogságukat. Az asszony mindjárt bele is dobta a kemencébe a kendőt meg a pruszlikot is, aztán megfogadta, hogy soha semmilyen csábításnak nem enged. Szent lett a béke közöttük, újra boldogok lettek. Még most is élnek, ha meg nem haltak. Időtlenül azok cselekszenek, akiket „az élet gondja és a gazdagság csábítása” ragad meg. Az egyházzal is megtörténhet, nem csak egyénekkel vagy a társadalommal. Így fojtják el az evangélium igéjét (Mt 13,22). Isten uralmának hívását elhárítják a földi gondok miatt, ezért nem válnak vendégekké (lásd a nagy vacsoráról szóló példázatot, Lk 14,15-24). Talán nem túlzás azt állítani, hogy napjainkban meglepő rokonszenvet éreznek még keresztények is azok iránt, akik kimentették magukat a meghívás elfogadása helyett. Első a holnapi nap gondja az egyházban is? Csak be kell helyettesítenünk az evangélium „kínálatát” az emberiség ínségével elfoglalt egyházi fórumokon is, hogy felfedezzük azt az érdekeltséget, mely Isten országát nem engedi első helyre. Isten országát és igazságát nem lehet a földi életről, a holnapi napról való gondoskodás igazságosságával behelyettesíteni. Az ilyen „szociális evangélium” és „politikai felelősség” az egyházban csakis Krisztus evangéliumának meghamisítását eredményezi. Nem számol komolyan azzal, hogy a bűn pusztító hatalmát hogyan lehetett megtörni az emberré lett Krisztus halála és feltámadása által. Ezért „keressétek először az ő országát és igazságát”! Jézus nem azért jött a világba, hogy annak fejlődését egyengesse, és az emberiség önmegelégedett jólétben élhessen. Ahol ez kerül előtérbe, ott megtörik Isten uralmának és igazságának elsőbbsége, és Krisztust elutasítják mint a hitből fakadó új élet példaképét. Helyét ember faragta bálványok foglalják el. Az emberi jólét társadalma válik olyan követendő példává, mely noha még messze lehet a céltól, de csalétekként jó szolgálatot tehet. Nem csoda, hogy a jólét bálványai kárhozatba vezetik magát azt a földi életet, melyet egy tévhit elképzelése szerint meg akarnának menteni: „Mert sokan járnak másképpen: ezekről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami gyalázatuk, mert földi dolgokra törekszenek” (Fii 3,18) A bálványok mindig új neveket kapnak, nehogy túlságosan primitíveknek tűnjenek. Tudomány és filozófia, időnként a teológia alátámasztásával, igyekszik a modern világ bálványait színgazdagabban kidolgozva az emberiség számára rokonszenvessé tenni. Az egyház tragédiája, hogy még a legragyogóbb etikai eszmék is befurakodhatnak az evangélium helyébe, és félrevezethetik azokat, akik Krisztus követésében kívánnak járni. Erkölcsi teljesítmények a társadalmi életben olyan vonzókká lehetnek, hogy modern bálványokká minősülnek. A hitből fakadó élet helyét a holnapi nap gondjainak álmodozó utópiája foglalja el. Az eljövendő élet kiesik a képből, s csak a jelen élet tökéletesítése tűnik a „keresztény hit” felelősségének. Ez a gyökere az elvilágiasodott kereszténység problémájának. Nem Isten népének „holnapjában” az örök szombat nyugalmában él, hanem a „mában", melyet holnap tökéletesítve élvezni akar. Az „új ég és új föld” így tűnik el az elvilágiasodás eredményeként a láthatárról. ■ Vajta Vilmos Forrás: Vajta Vilmos: A hitbőlfakadó élet - Teológiai meditáció. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, 1990. Ára: 200 forint.
