Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-09 / 2. szám
2 -m 2011. január 9. FORRÁS . Evangélikus Élet Oratio VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP - EF 5,8B-14 Ébresztő! oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, te világosságot adtál ennek a sötétségben élő világnak Fiad, Jézus Krisztus által. Hallgass meg minket, amikor az ő nevében fordulunk hozzád imádságunkkal. [Lektor:] Istenünk, segítsd meg egyházadat, hogy a tőled kapott világosságot tükrözze vissza ebben a világban. Ne engedd, hogy a szeretetlenség, a hitetlenség sötétsége uralkodjon el rajta. Te tisztítsd és erősítsd meg igéddel és szentségeiddel egyházadban élő gyermekeidet. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, könyörgünk azokért az embertársainkért, akik még nem láthatták meg irgalmad, szereteted és igazságod világosságát. Törd át a lelki közöny, a szűklátókörűség sötétségét. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, könyörgünk azokért az embertársainkért, akiknek az életére a reménytelenség, a boldogtalanság, a betegség, a gyász sötétsége borult. A te fényed minden sötétséget bevilágít, add meg ezt az ajándékodat minden szenvedőnek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, könyörgünk ezért a világért, amelyet oly sokszor borít el az emberi felelőtlenség, önzés, hatalomvágy és közöny sötétsége. Te segíts minden jó szándékot, amely megőrizni igyekszik teremtett világodat, és amely arra törekszik, hogy békésebb, otthonosabb, tisztább és igazabb legyen életterünk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Légy velünk világosságoddal, mennyei Atyánk, hogy életünk minden pillanatában láthassuk azt az utat, amely örök országod felé vezet bennünket, amelyet elkészítettél gyermekeid számára a te Fiad, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen! SEMPER REFORMANDA „Mért mondja Jézus, hogy »nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai«? Hát nem az Ő Atyjáé-e minden? De igen! Hanem amíg minden egyebet tetszés szerinti használatunkra ajándékozott - egyet magának tartott fenn szent tulajdonul, s azt nékünk is kimondottan saját kezéből kell vennünk. Ez pedig szent igéje, mellyel minket kormányoz, megszentel s üdvözít. A templomot is azért mondjuk Isten házának, szentélynek, mert abban igéjével magát jeleníti meg és hallatja. Nem található meg sem a barátok, sem az ismerősök között, sem sehol az igén kívül. Nem a világban, hanem csak abban akar foglalatos lenni, melyek az Atya dolgai. Egész életével erre akar megtanítani.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) „Éljetek úgy, minta világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság igazság és egyenesség!’ Feltűnő, hogy Pál csupa profán dolgot jelöl meg a világosság gyümölcseként. Nem azt mondja, hogy a világosság gyümölcse a hit, a kegyesség, az Isten dolgaival való foglalatosság. Nem. „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság igazság és egyenesség” Ha valóban a világosság gyermekei alkotnák az egyházat, akkor az egyház életét a jóság, az igazság és az egyenesség jellemezné. Akkor az egyház a jóságos, igazságos, egyenes emberek közössége lenne. Akkor a hitről való beszéd, a kegyesség, az Isten dolgaival való foglalatosság soha nem a gonoszság, a hamisság és igazságtalanság, az alattomosság, a gerinctelenség és a tisztességtelenség takarójául szolgálna. Akkor mindezek távol állnának az egyház életétől. Akkor nemcsak feltételes módban, nemcsak elvárásként vagy kívánalomként beszélhetnénk az egyházban jóságról, igazságról, egyenességről, sőt beszélnünk sem kellene róla. Hiszen levegőért csak a fuldokló kiált, vízért csak a szomjazó könyörög. A jóság, az igazságosság, az egyenesség csak akkor lesz az igehirdetés tárgya, amikor az egyház létét nem ezek határozzák meg. És bennünket nem vigasztalhat, hogy már Pál apostol is beszélni kényszerült ezekről, mivel hiányukat tapasztalta, feltehetően nem csak az Efezusban élő gyülekezetben. „ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos!’ Az apostol nem arra buzdítja a gyülekezetét, hogy a világban uralkodó sötétséget ostorozza, hanem hogy a gyülekezeten belüli sötétség cselekedeteit leplezzék le. Mindazokat a tetteket, amelyek a jóság, az igazságosság, az egyenesség hiányából, sőt ellentétéből fakadnak. „Ezért mondja: »Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.«” Mert leleplező szavaival csak az nem fogja még tovább növelni környezetében a sötétséget, aki valóban felébredt a bűn álmából, aki tényleg feltámadt a lelki halálból, és akin éppen ezért Krisztus jósága, igazsága, egyenessége mindenki számára láthatóan kiábrázolódik, akinek - a szó nem az ezotéria által lejáratott, hanem valódi értelmében - van Krisztus világosságának fényét és szeretetének melegét sugárzó „aurája”. Az apostoli kor gyülekezeteit alaptalanul szoktuk idealizálni, hiszen - mint az apostoli levélirodalomból kitűnik - már az ősgyülekezetek sem igen bővölködtek a szó nem lejáratott értelmében „felébredt” keresztényekben. És tudjuk, Luther is arról panaszkodott a maga idejében, hogy „az igaz keresztény olyan ritka, mint a fehér holló”. A jelenkor egyházát és gyülekezeteit mindez mégsem mentheti fel. A kérdés most már csak az, miként tehetünk eleget Pál felszólításának: „Ébredjfel, aki alszol, támadj fel a halálból, ésfelragyog neked a Krisztus’.’ Lehet-e parancsszóra felébredni? A testi álomból általában kétféle-A VASÁRNAP IGÉJE képpen ébredhetünk. Előbb-utóbb felébredünk magunktól is, ha már eléggé kialudtuk magunkat. De felébredhetünk külső zajra, vekker csörgésre, ébresztőt fújó trombitaszóra, felettesünk parancsoló hangjára vagy jobb esetben a minket töltögető családtagunk szeretetteljes unszolására. A bűn lelki álmából azonban nem lehet magunkat kialudva, jóleső nyújtózkodások közepette felébredni. Ebből a halálos álomból csak az ébredhet föl, akit még idején felébresztenek. Ezért harsogja Pál apostol ma éppen a mi fülünkbe a riadót: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus!’ Ám ennek a gyönyörű ígéretet hordozó, szeretetteljes ébresztőnek csak akkor és csak ott van eredménye, amikor és ahol Isten Lelke akarja. Ahol a Szentlélek nem csatlakozik az ébresztő szóhoz, ott a világban gúnyos kacagás a visszhangja, az egyházban pedig mogorván hangzik sokak szájából a válasz: „Mit kiabálsz? Én nem alszom! Én ébren vagyok” - , és akik ezt mondják, teszik tovább a sötétség cselekedeteit. Némelyek anélkül, hogy meggondolnák, szeretetlenül ítélkező szavaikkal - még ha azok igazak is - a sötétséget növelik ott, ahol világosságot szeretnének gyújtani. Mások meg nagyon is tudatosan, saját önző érdekeiket egyházi vagy gyülekezeti közérdeknek feltüntetve, másokon rágalmaikkal és egyéb tisztességtelen praktikáikkal átgázolva, gátlástalanul érvényesítik akaratukat, igénybe véve hozzá minden olyan eszközt, amely összeegyeztethetetlen a jósággal, az igazsággal és az egyenességgel. Tehetik, mert egyházunk - lelki értelemben - már nagyon régóta alvó egyház, gyülekezeteink - lelki értelemben - alvó gyülekezetek. A narkotikummal előidézett álomból - egy kritikus pont után - többé nem lehetséges az ébredés. Igaz ez a bűn lelki narkotikuma által előidézett lelki álomra is. Akit nem ébresztenek föl a kellő időben, az halálba, örök halálba alussza magát. A tét tehát nem kicsi. A tét élet vagy halál. Élet vagy halál már itt a földön is, hiszen a kereszténység kétezer éves története során sokfelé tűntek el örökre a történelem süllyesztőjében olyan emberileg virágzónak ítélt gyülekezetek és egyházak, amelyek a lelki álomból nem tudtak idejében felébredni. így aludták halálba magukat Egyiptom, Kis-Ázsia, Szíria első századokban meghatározó tekintélyű egyházai, és akkor a kereszténység keleti bástyáját, Bizáncot még nem is említettük. Földrajzi helyüket lassan ezer éve az iszlámnak kellett átengedniük. Az alvó kereszténységnek hosszú távon ebben a világban sincs jövője, Isten eljövendő örök országában pedig nincs helye. Az európai és benne a magyarországi kereszténység talán már utolsó óráit éli kegyelmi idejének, amikor még az apostoli szó felriaszthatja halálos álmából: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” ■ Véghelyi Antal Szép, fényes Hajnalcsillagom ► A Szép, fényes Hajnalcsillagom (EÉ 361) vízkereszt kiemelkedően fontos értéke, szövegét és dallamát, valamint műzenei feldolgozásait tekintve egyaránt. Mivel ez az ünnep többnyire hétköznapra esik, az énekjavaslatok összeállítója úgy döntött: ezt az éneket nem vízkereszt napjához rendeli, hanem a ünnep utáni hét központi énekévé teszi, így többször énekelhetjük, és nagyobb hangsúlyt kap. CANTATE Az ének szerzője a korálírók második generációjának kiemelkedő személyisége, Philipp Nicolai (1556- 1608). Olyan korban élt, amelyben a hittételek tisztázása sokszor vitákkal járt. Nicolai harcos lutheránusként tette magát ismertté kortársai között. Elszántan tett tanúságot a három solusról és Jézus valóságos jelenlétéről az úrvacsorában. Mint unnai, majd hamburgi lelkész, lelkigondozóként is sok kihívással találta magát szemben. Legpróbásabb időszaka talán az 1597-ben bekövetkezett súlyos pestisjárvány volt. Naponta húsz-harminc temetési szolgálat hárult rá akkoriban. Maga erősítésére és gyülekezete vigasztalására írta a Freudenspiegel des ewigen Lebens című könyvecskéjét. Ennek függelékében két koráit közölt. Énekünk mellett itt jelent meg a Wachetauf ruft uns die Stimme (Harsány szó kiált az éjbe - EÉ 493) is. A Wie schön leuchtet der Morgenstern (Szép, fényes Hajnalcsillagom) szövegét a 45. zsoltár alapján írta. A darabról sokat elárul alcíme: A hívő lélek menyegzői éneke Jézus Krisztusról, a mennyei vőlegényről. A királyi menyegző zsoltárának gyönyörű köl-Eged Idén diczeríinc» tői képei így nyernek egyértelmű krisztológiai karaktert: a vőlegény Krisztus, a menyasszony a hívő ember, illetve az egyház. A menyegző pedig Krisztus második eljövetelekor történik, amikor Jézus újjáteremt mindent, és az övéinek szeméről minden könnyet letöröl. Erről a földi baj, betegség, sőt halál által el nem vehető örömről énekel Nicolai. A vigasztalás egészen személyes'is: a német szöveg versszakainak kezdőbetűiben Wilhelm Ernst, Waldeck grófja nevének kezdőbetűit találjuk, azét a nemesét, akinek korábban nevelője volt Nicolai, és aki tizenöt évesen, 1598-ban (épp az ének kiadása előtt egy évvel) hunyt el. A szövegben a Jézussal való földi közösséget, az úrvacsorát is megénekli a szerző: „Add nékem áldott Lelkedet, / Szent testedet és véredet, / Hogy te lakozzál bennem!” (3. vsz.). Jézus istenségének tündöklése olyan hangsúlyosan fejeződik ki ebben a koráiban, hogy Németországban szinte elválaszthatatlanul vízkereszt ünnepéhez kötődik. Az ének szövegének és dallamának harmóniája abból fakad, hogy mindkettőt Nicolai írta, tanúságot téve teológiai és zenei alaposságáról és igényességéről. A dallamra szinte minden protestáns szerző írt feldolgozást. /. S. Bach egyik kantátájában (BWV1), M. Reger nagyszabású korálfantáziában vette alapul. ■ Finta Gergely Csillag született... Mennyiszer kimondták már mostanában ezt a kétszavas mondatot! Igen, félreérthetetlen az utalás arra a tehetségkutató televíziós műsorra, amelyben korunk, modern világunk hullócsillagai tűnnek fel napról napra, hétről hétre a képernyőn, hogy bizonyítsák tehetségüket. Okkal hihetjük, hogy nem pusztán magamutogatás ez a törekvés, hanem ennél sokkal több: önkifejezés. Annak a szándéka, hogy a nézők ne csak a versenyzők továbbjutásáért izguljanak, hanem kapjanak is valami számukra maradandót, szívüket beragyogót az elhangzó zeneszámokban. S végül persze mindenki együtt örül, hogy megszületett az új „csillag” akinek helyét a következő műsor győztese veszi majd át... Philipp Nicolai nem önmagát népszerűsíti, állítja a középpontba, amikor vízkereszti énekében tudtunkra adja, hogy csillag született. Ehelyett arról a Hajnalcsillagról, Jézus Krisztusról tesz tanúságot, akit maga is felismert, és akinek világosságában egész életét élte. Hiszen Jézus születésével, eljövetelével nemcsak azok várakozása teljesedett be, akik zsidókként vagy pogány népek tagjaiként régóta várták a Messiás, a Megváltó megjelenését, hanem az ő saját várakozása is, hogy egyszer végre szívében is megszülessen a Krisztus. Hiszen ő nemcsak a világ, hanem az emberi szív sötétségébe is képes fényt hozni s az embert a beüehemi bölcsekhez hasonlóan az Isten felé vezető útra irányítani. Modern korunk csillagai fel-feltűnnek szemünk előtt, majd éppoly gyorsan el is tűnnek. Élvezik az emberi természet fellángolásszerű rajongását, majd kénytelenek elfogadni, hogy egy idő után elfordul róluk a figyelem, mert más veszi át a helyüket. Itt van az igazi különbség! Jézus, a mi Hajnalcsillagunk nem veszít népszerűségéből, sőt elfogadja imádságunkat, amellyel szívünkben és egyházunkban marasztaljuk. Ha kell, csendes imádságban, ha kell, az ének soraival: „Hű karodban, irgalmadban tarts meg engem! / Csak tebenned bízik lelkem.” Mert Philipp Nicolaijal együtt valljuk: a Betlehemben megszületett Hajnalcsillag, Jézus Krisztus az egyetlen és örök reményünk arra, hogy reá várva, benne meggyökerezve, szívünket Lelke számára megnyitva, kegyelméből részesei lehetünk az örök életnek. ■ Wagner Szilárd
