Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-02-27 / 9. szám
4 ◄« 2011. február 27. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Fontossági sorrend Békehullámok Bécsben ► Az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) február 19-én tartotta csendesnappal egybekötött közgyűlését Budapesten, a Deák téri gyülekezet nagytermében. Mivel az Európai Unió a 2011-es esztendőt az önkéntesség évének nyilvánította, szinte magától adódott ennek a szombati együttlétnek a témája: Misszió és önkéntesség. Elsőként a nyitóáhítatot tartó Gerőfiné dr. Brebovszky Éva, a vendéglátó gyülekezet lelkipásztora szólította meg az egybegyűlteket. A Szentírásból Ézsaiás elhívásának történetét olvasta fel, és a prófétát szellemesen az első bibliai önkéntesnek állította be. Ézsaiás sok mindenben példája lehet az Isten ügyében ma fáradozó munkatársaknak. Abban, ahogyan a templomban, az Úr közelségében élt. Ez a történet ugyanis nem Ézsaiás megtérésének a leírása, hanem arról szól, hogyan engedte a próféta, hogy szolgálata, küldetése új irányt vegyen. Isten szentségének és önmaga elveszett állapotának felismerésén túl ugyanis nyitottá vált arra, hogy másoknak hirdesse az Úr üzenetét, még ha ez kellemetlen volt is, hiszen az ítélet szavát kellett szólnia - mondta Gerőfiné Brebovszky Éva. A biblikus önkéntesség a lelkésznő szerint tehát azt jelenti, hogy a hívő ember arra a szolgálatra mond igent, amelyet Isten jelöl ki a számára. D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, a nap felkért előadója először arról beszélt, hogy milyen morális válságban vannak az európai társadalmak. Nem véletlenül van szüksége ennek a lelkileg beteg kontinensnek - ahol az emberek kiábrándultak, értékvesztettek - a civil szervezetek útmutató szolgálatára. Az egyház maga is felfogható ilyen civil szervezetként, ahol az önkéntesség elve évszázadok óta ismert. A presbiterek vagy a különböző szolgáló csoportok mindig is ellenszolgáltatás nélkül munkálkodtak a gyülekezetekben. Ma azonban még inkább tudatosítani kell, hogy az egyházak nem prosperálhatnak a munkatársak bevonása nélkül. A rendszerváltás óta korlátok és kontroll nélkül végezhetjük szolgálatainkat, de éppen ezért meg is szaporodtak a feladatok, amelyeket a lelkészközpontú gyülekezeti struktúrában már nem lehet ellátni - mondta Szebik püspök. Ő maga is a németországi Brémában megismert modellt követve indította el hazánkban a gyülekezetimunkatárs-képzést, amelynek egyik tanfolyama a közgyűlés óráiban is folyt Piliscsabán. Hangsúlyozta az előadó a belmissziói szolgálat erősítésének fontosságát, mert - mint mondta - ma már Európa vált újraevangélizálandó területté. Közben azonban az 1947-ben megjelent Missziói Lapok első számából idézett egy holland teológust, aki a külmisszióval kapcsolatban fogalmazta meg, hogy a misszió nem feladat, hanem ajándék és vigasztalás, amelyen keresztül Isten erősíti a hitünket. Ezzel támasztotta alá a püspök azt az EKME által is vallott nézetet, hogy a harmadik világban végzett szolgálatok jótékonyan hatnak vissza a missziót támogató gyülekezetek, közösségek hitéletére. A püspök előadása után került sor a közgyűlésre. Az egyesület előző évi szolgálatairól, terveiről Zalán Péter, az EKME világi elnöke számolt be. A pénzügyi zárás és a költségvetés elfogadása után - rövid ebédszünetet követően - került sor egy sokak által régóta várt programpontra, HeungSikKim koreai lelkész beszámolójának meghallgatására. A magát magyarosan Kim Pálnak hívó férfi feleségével, Marikával együtt már több mint húsz esztendeje él Magyarországon. Névadójához, az apostolhoz hasonlóan ő is „sátorkészítő” misszionárius, vagyis civil foglalkozásából tartja fenn négytagú családját. Munka után azonban a fiatalok közt szolgál. Ő maga elsőéves matematika szakos hallgatóként jutott hitre Koreában, azóta úgy érzi, „adósa a fiataloknak, hogy megossza velük a Krisztusról szóló örömüzenetet”. Elhívatása után így lett a magyarországi Diák Bibliai Közösség alapítvány (Campus Mission International) lelkésze. Mégsem a hazai szolgálatairól szólt az egybegyűlteknek, hanem arról az ébredésről beszélt, amely 1907-ben indult el hazájában, az akkor még egységes ország északi felén, a mai Phenjanban, s amelynek eredményeként ma Dél-Korea lakosságának negyede keresztény. A Krisztust követők száma Dél- Koreában továbbra is gyarapszik. Nem véletlenül. Az ébredési idők óta töretlen hűséggel járnak a keresztények az úgynevezett reggeli imaalkalmakra, ahol hazájukért és a világ más népeiért könyörögnek kitartóan. Kim meglátása szerint a koreai gazdaság szárnyalása semmiféleképpen sem független ettől a lelki megújulástól, amelyet a hívők „az új szív mozgalmaként” míg a politikusok „az új kapuk mozgalmaként” emlegetnek. Hatvan évvel ezelőtt Korea az utolsó előtti helyen állt a gazdasági fejlettség tekintetében. Ma a világranglista hetedik vagy nyolcadik helyén áll. Először az ország lelki egészségével kell törődnünk, vagyis az üdvösségünk kérdésével - foglalta össze mondanivalóját a lelkész -, s akkor megtapasztalhatjuk, hogy Isten megáldja a gazdasági életet is, ad egészséges családokat, erős társadalmat. Az alkalom zárásaként e sorok írója mint az EKME lelkészi elnöke- a Heung Sik Kim által említett reggeli elcsendesedéseken felbuzdulva- az imádság „önkéntes” szolgálatára bátorította az egybegyűlteket. Utalt a hét igéjére: „Nem a mi tetteinkben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.” (Dán 9,18) ■ B. Pintér Márta A csípős szél, a szállongó hó ellenére is megálltak a járókelők a bécsi Donaucity-templom bejáratánál február 17-én, csütörtökön kora délután. A kapu előtt két egyetemista fiatal izzított egy kardot a tűzben, hogy aztán az üllőn kapákat kovácsoljanak belőle. E jelképes cselekedet jelenítette meg a nézők szeme láttára a Mikeás prófétára bízott ígéretet a béke korszakáról: „Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot többé nem emel, hadakozást többé nem tanulnak’.’ (Mik 4,3-4) így indult a Békehullámok a Dunán elnevezésű rendezvénysorozat ausztriai központi ünnepsége. A stafétát a bajoroktól vették át osztrák testvéreink. Februárban ők szentelték istentiszteleti, bibliaórai alkalmaikat az arról való megemlékezésnek, hogy világunkban, ahol egyre terjed az erőszak, Isten népére a béketeremtés szolgálata bízatott. A Bécsben tartott központi rendezvényen különféle egyházi szervezetek mutatták be, hogyan munkálkod-Az ország bemutatására készülve kisebbfajta közvélemény-kutatást végeztem ismerőseim között, hogy vajon mi jut eszükbe Chile nevének hallatán. A földrengéseken és a bányászok csodálatos szabadulásán túl az idősebbek szinte kivétel nélkül Augusta Pinochet tábornok nevét említették, aki közel tizenhét éven át vezette diktatórikus eszközökkel az országot, és tartotta rettegésben a népet. Uralma alatt katonái 2115 embert öltek meg, illetve közel harmincezer embert kínoztak meg. Chile az utóbbi évtizedekben sokat szenvedett. Nem csupán a természeti katasztrófák sújtották népét, hanem a történelem, a közelmúlt politikai viharai is. Az imanap liturgiájában az asszonyok nem véletlenül jelölték meg felolvasásra szánt igeszakaszként Illés próféta és a sareptai özvegyasszony történetét. Emlékszünk rá: az anya fát gyűjtött, hogy az utolsó lepényt még megsüthesse magának és a fiának. Szerte az országban éhínség volt. Nála is már csak egy adag liszt akadt a cserépfazékban. Ekkor találkozott a prófétával, aki ennivalót kért tőle. Micsoda bátorság és hit kellett neki ahhoz, hogy az utolsó kenyerét oda merje adni! Aztán naponta átélhette a csodát: a lisztesfazék és az olajoskorsó nem ürült ki. Chilében az isteni gondviselésnek ezt a valóságát élték át az emberek a Pinochet-rezsim alatt. Ott is özvegyasszonyok karolták fel a börtönbe juttatottak családját. Ők látták el az árvákat élelemmel, kenyérrel, és megtapasztalták: az a kevés, amijük van, elégséges. Sokan állítják, hogy ez az elszántság, egymás megsegítése, a bajokkal szembeni konok ellenállás járult hozzá ahhoz, hogy a Pinochet-rendszer bukása után az ország felemelkedett. A Kitekintő.hu internetes újság 2009-ben ezért írhatott így: „A »rendszerváltás« óta az ország gaznak az erőszakmentesség kultúrájának megteremtésén iskolákban, menekültek és rabok között, romapasztorációban, prostituáltak lelkigondozása során. A záró istentiszteleten dr. Milos Klátik, Szlovákia evangélikus elnökpüspöke vette át - stílszerűen - a hajólapátot, jelezve, hogy a „békehullámok” terjednek tovább. Március 20-dasága meredeken növekszik, és egyre nagyobb Chile regionális szerepe is.” A Pinochet-rezsim bukása után, a politikai légkör enyhülésével elhárult a külföldi tőkebefektetések előli akadály. A növekedés 1990-től rendszeresen évi öt százalék feletti, gyakran hét-nyolc százalékos volt. Ezen az alapon megvalósulhattak azok a társadalmi-szociális jellegű intézkedések, amelyek nyomán számos chilei polgár élete jelentősen jobbra fordult, körülbelül egymillió lakos „emelkedett” a szegénységi küszöb fölé, és a chilei életszínvonal átlaga a legmagasabb lett Dél-Amerikában. A gazdaság egyik leginkább exportképes ágazata a bányászat maradt. Chile továbbra is világelső a rézérc bányászatában; a nyersanyag részben érc, részben kohóréz formájában kerül exportra. Talán még a réznél is fontosabb a salétrom bányászata és exportja, amelynek piacán az ország egyeduralkodó. Világelső még a molibdén ércének kitermelésében is, ezenkívül bányásznak még nemesfémeket és kobaltot. A gazdaság számottevő nehéziparral büszkélkedhet, án a Duna partján fekvő Komarnóban kerül sor a rendezvénysorozat következő alkalmára. Áprilisban Magyarország lesz a házigazda. Nagyszerdán, április 20-án este 6 órai kezdettel kerül sor arra a „békehullámos” istentiszteletre, amelyre már most szeretettel hívnak és várnak minden testvért a hazai szervezők. ■ B. Pintér Márta felvétele amelynek a fentebb felsoroltakon kívül némi szén, vasérc és vízi energia jelenti a bázisát. A mezőgazdasága olyan erős, hogy képes a teljes országot ellátni élelmiszernövényekkel, bizonyos termékeket pedig még exportál is. A finom chilei borok számos fajtája fedezhető fel Magyarország leghétköznapibb bevásárlóközpontjainak polcain is. A tavaly januári földrengés sok kárt okozott a szőlőskertekben. Számos borgazdaságnak újra kellett kezdenie a növények telepítését, a gépek beszerzését. „Borzasztó volt néznem, hogyan nyeli el a föld a hordóimat. Két és fél millió liter bor lett a földrengés martalékává.” Pablo Morande gazda szavait a The Washington Post című napilap egyik tudósítója jegyezte fel néhány héttel a katasztrófa után, majd hozzátette: „De Pablo bátyjának északabbra fekszik egy kisebb gazdasága, az sértetlen maradt.” Ez utóbbi mondat felidézi az ötezer ember megvendégelésének történetét, amely az idei imanap prédikációjának alapigéje. A tanítványok ott is számba veszik az adottságokat: öt kenyeret tudnak felmutatni és két halat. A helyzet emberileg reménytelen, de amikor hittel megosztják, amijük van, áldás lesz belőle. Tizenkét kosár telik meg a maradékokkal. KÉSZÜLÜNK A NŐK MÁRCIUS 4-1 VILÁGIMANAPJÁRA Konok reménység
