Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
22 41 2010. december 19-26. Evangélikus Élet Budán az istenes versek Keresve sem lehetett volna jobb időpontot találni egy istenes verseket tartalmazó kötet megjelentetéséhez, mint az Úrra várakozás napjait, az adventét. Fenyvesi Félix Lajos evangélikus költő, publicista, a Protestáns Újságírók Szövetségének idén Rát Mátyás-életműdíjjal kitüntetett tagja a december 3-án szülővárosában, Hódmezővásárhelyen tartott könyvbemutató után a fővárosban találkozhatott újra olvasóközönségével Egy régi templomra című, új kötetének budapesti bemutatója apropóján. A lapzártánkkal egy időben - december 14-én este - zajlott rendezvénynek a budai várbeli Litea könyvszalon adott otthont. Alkotójuk letisztult, megküzdött hitéről tanúskodnak e versek - mondta bevezetőjében Kendek K. Péter, a könyvet megjelentető Luther Kiadó igazgatója. A kötet néhány költeménye Havas Judit előadóművész tolmácsolásában hangzott el Hetessy Szabolcs zeneszerző zenei kíséretével. Az est családias hangulatához a Litea könyvszalon vezetőjének, Bakó Annamáriának a vendégszeretete is hozzájárult. ■ Lukács Gabi felvétele Karácsony asztalára Fenyvesi Félix Lajos istenes versei Istenes költőt említve legelőbb Ady Endre neve jut eszembe. Minden gondolatának mélyén Istennel élt és halt, minden tettének a sokarcú Úr volt erős talpazata, s mikor a Szentlélek közelebb sodorta, vagy a korcsmagőz eltaszította, mindenkor Isten volt a szilárd menedék. Ady a legnagyobb magyar vallásos költő. Akkor itt meg is állhatunk? Nem. Babits érzékeny kereszténysége, Füst Milán izzó zsoltáros hangja, József Attila szüntelen keresése és kérése („...hogy valljalak, tagadjalak, / segíts meg mindkét szükségemben”) külön tanulmányt érdemelne. És az utánuk jövők: Rónay György, Jékely Zoltán, Pilinszky János; a ma élők: Vasadi Péter, Kányádi Sándor, Kemenczky Judit finom istendicséretei... A névsor korántsem teljes, csak jelzi, hová lehet Fenyvesi Félix Lajost besorolni. Mert nem néhány versről van szó, egy egész kötetről. Egy kiteljesedett életmű régi és új darabjairól. Petrőczi Éva költő, műfordító, irodalomtörténész utószava mindent összefoglal. „A sokkötetes Fenyvesi Félix Lajos (...) Hódmezővásárhely szülötte. (...) csaknem úgy összeforrt szülővárosával, mint (...) Luther Wittenberggel. (...) A költő veszteségei óriásiak: nagyon ifjan érte meg szülei és bátyja, Fenyvesi László evangélikus lelkész halálát, sőt az utóbbi politikai kínhalálát (...). Ahol azonban nagy a gyász, ott Isten irgalmából készen áll a vigasz, megérkeznek a segítő lelkek, útmutató pályatársak. Fenyvesi estében (...) az (akkori) ifjú tehetségek iránt egyaránt apaszívűén érdeklődő Pilinszky János és Vas István (...) volt ez a két »poéta arkangyal«. (...) Új versgyűjteményének változatos tematikája, a benne megnyilatkozó Isten- és emberszeretet révén méltó arra, hogy sokan, a mai, verstaszító korban is (...) befogadják, (...) mindenütt, ahol barátai élnek a magyar költészetnek." Néhány dolgot ehhez, ismeretlenül. Fenyvesi sokoldalú alkotó ember. Érzékenysége és becsülete versein túl ott van remek esszéiben, újságcikkeiben, rajzaiban. Kimondottan nagy költeménynek tartom a Testvérsiratót, a Tavaszhimnuszt, a Katyn új Golgotáját, az Őszi várost. A rövid versekben hihetetlen világokat tud tömöríteni. Ő a négysoroskirály. A másik. Nem mindig jó a vegyes tematikájú könyv. De ide, az Egy öreg templomra című Fenyvesi-kötet végére nagyszerűen illeszkedik a három esszé. A Grünewald isenheimi oltáráról szóló pompás láttató erővel van megírva. Az ikonfestő című (melynek témája Tarkovszkij Andrej Rubljovja) az egyik legjobb emlékezés a nagy orosz filmrendezőre. A siófoki templomot fénybe emelő írás szép köszöntő a most hetvenöt éves Makovecz Imréről. És végül még egy gondolat. Azt hiszem, nem véletlenül idézi több versben is Weöres Sándort: az egyetemesség munkál benne is. A veszendő értékek mentése. Nemzetféltés. Mindez tiszta hangon és veretesen. Karácsony könyvektől zsúfolt asztalán nagyon szép ajándék Fenyvesi Félix Lajos istenes versgyűjteménye. ■ Lanczik Eszter Fenyvesi Félix Lajos: Egy régi templomra. Luther Kiadó, Budapest, 2010. Ára 1290 forint. »EZ EGY NEMZET APOSTOLÁNAK A MUNKÁJA...« A színész öröksége Bánffy György halála előtt még tollba mondta gazdag életútjának fontosabb állomásait. Az egyes szám első személyben elmondott vallomás zárómondata szeretetprogramját sűríti: „Szüleim az egri székesegyház altemplomában nyugszanak. Kitüntetéseim gondolatban minden este a lábuk elé helyezem. A díjak - őket illetik.” A nyár utolsó napján ez a gondolati főhajtás megszakadt. Pedig riporteri kérdésre éppen ebben a lapban látott napvilágot egy büszke, optimista válasz, midőn éppen az öregedés természetes torlaszait firtatta az újságíró. „Világéletemben derűlátó voltam, és azt mondtam a legnehezebb helyzetben is, hogy holnap jöhet egy olyan pillanat, amikortól elindul minden felfelé. Ez eddig nagyjából be is következett. A szerepek, pláne a magas szintű alakítások szellemileg és fizikailag is felfrissítik az embert, és azt az érzetet keltik bennem, hogy nem öregszem, és nem érhet semmi veszély. Az mondom hát, hogy hajrá, gyerünk, dolgozzunk! Ha az Isten kegyes lesz hozzám, akkor a halálom is úgy következik be, hogy nem ágyban, párnák közt, hanem a csatamezőn, azaz a színházi életben ér majd el a vég.” Ma már tudjuk, hogy Korfu szigetének egyik hegycsúcsáról, egy ortodox templomból hazafelé, üdülőszállodájába tartva - meglehet, új szerepeken merengve - szakadékba zuhant, ahol harmadnapra lelt rá egy csapat önkéntes tűzoltó és András fia. Bánffy György szép és gazdag életet élt. Követte Isten és örök mentora, Tamási Áron parancsolatát: végre kell hajtani, amire az ember megbízást kapott. Irányítói és példaképei (mennyire nem szeretik manapság ezt a nemes fogalmat!) a szülei voltak. Mint többször is nyilatkozta: voltaképpen orvos szeretett volna lenni. Ám a véletlen úgy hozta, hogy édesanyja, Pápai Klára, aki nagyon szép és tehetséges asszony volt, a színi pályán kereste boldogulását. Egerben színházat teremtett a semmiből, a színi hajlam önkéntesei gyülekeztek körülötte, még a köztiszteletben álló megyei főjegyző férjét is bevonta bűvkörébe, hogy Shakespeare-nek, Moliére-nek áldozzanak. Aztán színiiskola és fővárosi sikerek következtek a Madách Színházban, egyszer a filmsiker is megkísértette. Ez Zilahy Lajosnak, illetve az ő regényéből készült, Valamit visz a víz című filmnek volt köszönhető. A titokzatos cselekményű film tervében ott volt már Jávor Pál és Karády Katalin. Az utóbbit sodorta be a Duna vize a boldogan élő család életébe. A feleség - ő helyezkedik el a háromszög harmadik csúcsán - központi alakja a történetnek, sorsáról a szerző döntött. A szerencsés fordulatot Pápai Klára így mesélte el: „Zilahy Lajos jó szemének köszönhetem, hogy a Rosmersholm (Ibsen-dráma) száraz, kiégett házvezetőnőjét látva színházamban Zilahy megérezte: a Valamit visz a víz Zsuzsáját, a melegszívű asszonyt is meg tudom formálni. A házvezetőnőn sokat kellett dolgoznom, de a Zsuzsa inkább én vagyok. A film nagy siker lett.” Kevesen tartják számon: Pápai Klára szerencsés kezű műfordító is volt; beszélt angolul és franciául, de leginkább németből fordított. Mélyen istenhívő volt, ezért a „vallási zajkeltések” érdekelték leginkább. Lefordította például Stephan Andres német író Isten riportere című, tíz fejezetből álló hangjátékát, amely a Biblia szereplőinek világába kalauzolja a hallgatót egy riporter segítségével. Pápai Klára fordítói tolla széles skálán mozgott; novella, bibliai magyarázat, aforizma, ima - néha vers is - öltött testet szép magyar nyelvünkön. Ízelítőül íme egy poéma, amelynek címe: Veled. „Sarjadsz a fűben / bár hallhatnálak / Suttogsz a fákban / bár láthatnálak/ Zúgsz a viharban / vigy a magasba / Rásütsz a napra / égess Magadba!” Az édesanya művészi kisugárzása egy fontos történelmi pillanatban már konkrét mozgósító erővé vált. Történt pedig, hogy Pápai Klára a háború után a Dolgozók Színházába került, ahol Palasovszky Ödön, a kissé szétszórt, avantgárd költő volt a direktor, és bizony az előadások nem példás fegyelemben zajlottak. Bánffy György, aki alig húszévesen éppen mozigépész volt a Vigadóban, kétségbeesett hangú telefont kapott édesanyjától:- Gyurka, ha lefutott a délutáni mozielőadás, azonnal gyere a színházba!- Csak nincs valami baj? - kérdezte ijedten a fiú.- Báj az mindig van. A katonai őrjárat parancsnoka beteg vagy részeg. A lényeg az, hogy nem érkezett meg. Neked kell beugranod.- Egy óra múlva ott leszek... Köszönet, dicséret és további néhány mondatos szerepek. így kezdődött Bánffy György színészi élete. Ha elfogadjuk Goethe lényeglátó mondatát, mely szerint a világból csak annyi a mienk, amennyit megértünk belőle, Bánffy György igyekezett mind nagyobb szeletet kihasítani a világból. Színház, film, nyelvművelés, monodrámák, színházi rendezés, a színpadra bátorkodó amatőrök nevelése, a szép beszéd tanítása együttesen nem csekély feladat. Bánffy Györgynél a világ megértésének folyamatában előkelő helyre került a közélet dolgainak dajkálása is. 1985-ben képviselővé választották. így emlékezett a parlamentbe lépés pillanatára: „A képviselők között én voltam az egyetlen, aki mikor belépett a gótikus házba, letérdelt. Édesapám lábnyomai sejlettek fel előttem. Itt, igen, itt, ezen a díszlépcsőn ment felfelé, fényes aktatáskájában iratok, törvénytervezetek. A kupolacsarnokban megpihent egy nyakkendő-igazításra, és továbbsétált a képviselőházi ülésterembe. Melyik széken ülhetett? Édesapám, fiad, Hunyadi-Buzás György, alias Bánffy György 1985. június 8-án belépett a haza házába, és megkezdte parlamenti munkáját. Édes jó apám! A te szellemed vezessen abban, hogy úgy tudjak szolgálni, ahogyan azt Jézus Krisztus is megtanította nekünk... Szolgálni!” Bánffy György édesapja Heves vármegye főjegyzője volt. Gróf Teleki Pál miniszterelnök, becsülve szakértelmét és humanizmusát, barátságába fogadta, és képviselő-jelöltségre ajánlotta. A kandidáns ezen nagyon meglepődött.- Méltóságos uram, én a jogi végzettségemmel a közigazgatásra adtam a fejem. Politikával nem foglalkozom, tehát politikus urakat nem tudok ajánlani. De talán Sólymos Ádám professzor úr, aki kidolgozta az Országos Nép- és Családvédelmi Alap programját, ő érdemes lenne a képviselőségre.- Én viszont rád gondoltam, főjegyző uram... Esélyünk akkor van nyerésre, ha te leszel a képviselőjelöltünk... - győzködte Teleki Pál, szinte szóhoz sem juttatva Heves vármegye főtisztviselőjét. A közigazgatási jogtudós győzött a választáson. A Magyar Élet Pártjának színeiben bejutott a parlamentbe, ő terjesztette be a belügyi tárca 1942-43-44. évi költségvetését, szónoklatai megragadóak voltak. Ha Hunyadi-Buzás Endre emelkedett szólásra, a képviselők a folyosókon gyorsan elnyomták parázsló szivarjaikat, és siettek a terembe, nehogy elmulasszák a színészi képességekkel is megáldott szónok bon mot-jait. A kiváló tudós emberhez - már a háború után, amikor túljutott a törmeléktalicskázó korszakon, s magányában üldögélt szobájában -, hatalmas kéziratpakkal benyitott a színészi sikerekben már megmártózott fia. Nyelvemlékműsort hozott, amely az Ékes-érdes anyanyelvűnk a Halotti beszédtől a tolvajnyelvig, avagy nyelvében él a nemzet? címet viselte. A hosszú címtől megriadhatott az idős ember, mert nagyot sóhajtott. Bánffy György - mintha már színpadon lenne - felolvasta a remekül szerkesztett művet. Édesapja, végighallgatva a műsort, arcán legördülő könnyel, rekedtes hangon megszólalt:- Ez egy nemzet apostolának a munkája... ■ Párkány László
