Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-10 / 41. szám
- zoio. október 10. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASÁRNAP - MT 12,9-14 Vannak még csodák - avagy minden jótett elnyeri méltó büntetését? Oratio oecumenica Mindenható Istenünk! Aki mindennek teremtője és fenntartója vagy, s aki Szentlelked által soha nem szűnsz meg értünk munkálkodni, te rendelkeztél úgy, hogy az élet és a munka elválaszthatatlanok legyenek egymástól. Egész emberi létünk válik értéktelenné és értelmetlenné, ha munkálkodásunk nem teszi mások életét szebbé, megelégedettebbé. Kérünk, adj nekünk mindig munkát, feladatot, hogy célja, haszna legyen földi éveinknek. Taníts minket, hogy ne csak saját boldogulásunkért, megélhetésünkért, hanem a körülöttünk élőkért is munkálkodjunk. Ne csak anyagi javak megszerzésére igyekezzünk, hanem lelkiekre: megértésre, nyugalomra, békességre, igazságra és bizalomra is törekedjünk. Láttasd és ismertesd meg velünk a konkrétan nekünk szánt feladatokat, a személyünkre szabott munkaköröket. Adj szolgálatainkhoz készséget, képességet, szorgalmat és jókedvet is, hogy ne robotként, hanem építő, örömteli tevékenységként végezzük azokat. Megváltó Istenünk! Fiadat egy szerény ácsmester családjába, gerendák és szekercék közé helyezted, hogy szeretetteljes neveltetése egyben szorgalmas munkára való nevelkedést jelentsen, s felnőve fáradhatatlanul munkálkodjon: tanítson, gyógyítson, vigasztaljon. Segíts, hogy mi „ama ácsmesternek” a nyomában járjunk, örömmel ismerjük fel benne Mesterünket és megváltó Urunkat. S ahogyan ő tette, úgy mi is hűségesen teljesítsük a tőled jövő megbízatást, feladatot, küldetést. Atyánk! Te vedd oltalmadba hétköznapjainkat és ünnepeinket! Lassítsd le felpörgött élettempónkat. Add meg nekünk a pihenés alkalmait, hogy regenerálódjon a testünk, és erősödjék a lelkünk. Legyen elegendő időnk a veled való találkozásra, igéd rendszeres hallgatására és a szeretteinkkel való boldog együttlétekre is. Tégy képessé minket arra, hogy különbséget tudjunk tenni fontos és lényegtelen között. Hiábavaló gondolatok ne bénítsanak le bennünket, a fontos dolgokban viszont legyünk kitartóak és állhatatosak, hogy áldással és eredménnyel ajándékozhass meg bennünket. Egykor pedig majd, ha minden munkaeszköz és szerszám kiesik a kezünkből, és át kell mennünk a halál kapuján örök országodba, szent Fiad vezessen minket! Fedezze el bűneinket, és szerezzen atyai házadban örök lakást nekünk. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Mert aki nem akar hinni az evangéliumban, sem aszerint élni, és nem akarja azt tenni, amit keresztyén embernek tennie kell, az ne is élvezze az evangélium áldását. Hova jutnánk, ha csak a hasznát akarnád, de nem akarsz érte semmit sem tenni, sem áldozatot hozni?” M Luther Márton: Nagy káté (Prőhle Károly fordítása) A történet bevezetése az előzményekre utal: „Onnan eltávozva.. .’’Az evangélista úgy látja, hogy ami a zsinagóga szombati istentiszteletén történik, kiteljesedése annak a konfliktusnak, ami útközben keletkezett, amikor Jézus tanítványai kalászokat tépdestek, hogy az elmorzsolt gabonaszemekkel éhségüket enyhítsék. Ezt látva néhány farizeus megvádolta őket, hogy megszegik a szombati munkatilalmat. Jézus védelmébe vette övéit, és előbb Dávid példájára hivatkozott, majd a szombati munkatilalom parancsa fölé helyezte a Hóseás könyvében olvasható kijelentést: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot..!’ (vö. Hós 6,6) Ám egy prófétai igének a mózesi törvény fölé helyezését a farizeusok súlyos eretnekségnek tartották. Jézus ezt még azzal a - szerintük istenkáromló - kijelentéssel is tetézte, hogy „az Emberfia ura a szombatnak”. A farizeusok efölötti felháborodásukban határozták el, hogy a zsinagógában majd kelepcét állítanak Jézusnak, hogy a törvény megszegéséért halálra ítélhessék. A jobb kezére béna embert provokáció szándékával állítják Jézus elé, akitől - mielőtt bármit tenne - megkérdezik: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” Jézus válasza a kútba esett juh példájáról számukra elfogadhatatlan: hiszen a törvény szombaton csak az életmentést engedi meg. A kútba esett juh élete veszélyben van, de a bénult kezű emberről ez nem állítható. Rosszabbul sem lesz, ha vár másnapig. Ám Jézus szerint nem várhat. Jézus úgy értelmezi a törvényt, hogy ha szombaton még egy bajba jutott állat életét is szabad megmenteni, akkor mennyivel inkább segíteni kell egy szenvedő emberen, akkor is, ha betegsége nem halálos. Jézus szerint a jó cselekedet - a más megsegítésére, nem haszonért végzett munka - soha nem töri meg a szombatot. Mert Isten, aki maga is jó és irgalmas, az irgalmasság cselekedeteit soha nem tiltja. Az ilyen cselekedet része a szombat vagy a mindenkori ünnepnap megszentelésének. Jézus nem halasztja másnapra a béna kezű ember meggyógyítását, ugyanakkor - a farizeusok szándékos bosszantására? - munkát sem végez, hiszen nem tesz semmit, hanem csak ennyit mond: „Nyújtsd ki a kezedet!” A törvény szombati munkatilalma a beszédre nem terjed ki. De a kéz kinyújtása sem munkavégzés. A farizeusoknak be kellene látniuk: sem Jézus, sem a meggyógyult ember nem tett semmi olyat, amivel a törvényt megszegte volna. A farizeusok mégis elhatározzák, hogy végeznek Jézussal. Láthatóan Jézusra is áll a visszájára fordított mondás: előbb-utóbb minden jótett elnyeri méltó büntetését. Ha nem is azonnal, de később utoléri Jézust a farizeusok már itt meghozott ítélete. A mózesi törvény megengedi ugyan, de a Hegyi beszéd tükrében még az sem helyeselhető, ha valaki az őt ért rosszat rosszal viszonozza. De ezt emberileg meg lehet érteni. A jónak rosszal való viszonzása azonban érthetetlen. Nemcsak Isten törvénye szerint bűn, de az ember igazságérzete is felháborodik rajta. Ennek ellenére mégis mindennapos dolog. Nemcsak Jézusnak kellett számolnia azzal, hogy mások életét megmentő vagy újra teljessé tevő csodáiért kínhalállal „jutalmazzák”. Aki önzetlenül jót tesz, mindig számíthat rá, hogy emiatt megrágalmazzák, becsületébe gázolnak, méltatlanul gyanúsítgatják, meghurcolják. Sokunknak lehet róla tapasztalatunk. És olyanokról is tudunk, akiket jótettük viszonzásaként börtönbe zártak vagy megöltek. A történelem számtalan példát ismer erre. A farizeusok magatartását persze kétféleképpen is meg lehet indokolni. Az egyik lehetőség, hogy a féltékenység vakította el őket. Nem tudták elviselni, hogy miközben ők, az írás tudói és a teológia „professzorai" egyetlen csodát sem tudtak tenni, addig Jézus, a szerintük gyanús származású, „szakképzetlen” vándorprédikátor sorra gyógyította a leprásokat, a vakokat, a süketnémákat, és szemük láttára egyetlen szavával egészségessé tette az előttük álló ember bénult kezét. Irigységtől elvakult dühükben akarták megölni. A másik magyarázat szerint a farizeusok teológiája annyira egyoldalú volt, hogy a fától nem látták az erdőt. A végletekig próbálták érvényesíteni a szombati munkatilalom parancsát, és azt feltételezték, hogy az magára a törvényadó Istenre is vonatkozik. Úgy vélték, hogy Isten szombaton nem gyógyíthat, és szombaton az ő erejével sem gyógyíthat senki. Ha pedig nem Isten hatalma tette, akkor csak az ördög hatalmával történhetett a csoda. Mindez persze logikusnak tűnik, de csak addig, amíg a teológiai okfejtések sűrűjében elveszve, nem a vége felől vizsgáljuk a dolgot. Nem sokkal később (26. v.) erre maga Jézus mutat rá: A VASÁRNAP IGÉJE ha az ördög jót tesz, meghasonlott önmagával, és vége van az uralmának. Démoni erővel éppen ezért nem lehet jót tenni. A farizeusok vádja - akár a puszta irigység, akár a rosszul értelmezett teológiai szakmaiság áll a hátterében - logikátlan és esztelen. Valójában éppen az ő minden logikát nélkülöző, jót rosszal viszonozó gonoszságukra illik a démoni jelző. Egyáltalán nem az emberi felelősség elhárításának szándékával mondom, de van olyan bűn, amely túlmutat elkövetőjén. Nemcsak a Jézust jótetteiért halállal „jutalmazó” farizeusok bűne ilyen. Az emberi életet már-már elviselhetetlenségig megnyomorító, társadalmi, sőt világméretű bűnök hátterében minden időben ott volt, és ma is ott van az a démoni hatalom, amely Isten jóságát csak rosszal tudja viszonozni, amelynek a hatalma elegendő garancia rá, hogy igaznak bizonyuljon az elferdített mondás: ebben a világban minden jó elnyeri méltó büntetését. És ha életünk során nem akarunk mi is eszközévé válni ennek a démoni „igazságnak” akkor jobb, ha időben felkészülünk rá, hogy áldozataivá leszünk. A remény mégis a mi oldalunkon áll. Hiszen húsvét fényében láthatjuk, hogy Jézus éppen úgy törte meg a jót gonosszal viszonzó démoni törvény hatalmát, hogy önként áldozatává lett. „Victor quia victima!” „Győzött, mert legyőzetett!” És ő a győzelmében végül minden követőjét részesíti. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Uram, add, hogy inkább téged kövesselek a keresztre, mint hogy keresztre vonszoljak bárki mást. Ámen. Kihez folyamodjam kívüled, Krisztusom? ► A török megszállás időszaka hazánkban a kultúra és a művelődés hanyatlását hozta magával. Az énekköltészet csodálatos módon vészelte át e másfél évszázadot: sorra születtek a magyar vitézek tetteit megéneklő, a csatáikat hosszan, akár tizenöt-húsz versszakon keresztül ecsetelő költemények, amelyek a reményvesztett nép számára buzdítást, példamutatást és nemzeti öntudatuk ébren tartását is jelentették. A Kihez folyamodjam kívüled, Krisztusom (EÉ 413), a Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap heti énekének dallama eredetileg egy harcban elesett vitéz, Rákóczi László - egy másik szövegvariáns szerint Rákóczi Sámuel - hősi tetteit énekelte meg. Az 1662-ben, Várad visszafoglalásáért vívott sikertelen kimenetelű összecsapás apropóján készült ének szájról szájra terjedve maradt meg a népi emlékezetben. Nyomtatására egészen a 19. századig nem került sor. Akkor Pálóczi Horváth Ádám hallás után lejegyezte, és Ötödfélszáz énekek című gyűjteményében 1813-ban közölte a dallamot. Az ének szövege a református lelkész, iskolarektor Pécseli Király Imre (1590-1641) nevéhez fűződik. A Balaton északi partján fekvő Pécselyen született, magyarországi tanulmányai után a heidelbergi egyetemre ment tanulni, ahol a szintén tanulmányúton tartózkodó Szenei Molnár Albert pártfogásába vette a fiatal diákot. Hazatérve Komáromban lelkészi és rektori posztot töltött be, 1622-től pedig Érsekújváron vállalt lelkészi szolgálatot. Csekély számuk ellenére is jelentős irodalmi értéket képviselnek énekei, melyek katekizmusának függelékében, valamint Balassi istenes énekeinek kéziratos gyűjteményében maradtak fenn. Az Én nyavalyás lelkem, serkenj fel álmodból kezdetű szövegének válogatott és átdolgozott verseiből - annak 11., 13., 14. és 15. strófájából - az 1911-ben megjelent dunántúli evangélikus énekeskönyv formált először a ma ismert szövegkezdettel gyülekezeti éneket. Ezt a református hagyomány Pécseli Király Imre eredeti szövegéhez visszatérve s az utolsó versszakot elhagyva vette át. Talán e református gyakorlat hatása figyelhető meg jelenlegi énekeskönyvünkben, amely már szintén csak három versszakkal közli énekünket. A kérdő mondatok halmozása hűen ábrázolja a gyötrődő, beteg lélek kétségbeesését: „Kihez folyamodjam (...)? (...) ki által tisztuljak?” E kérdésekre nemcsak az ének sorai közt, de a heti igében is választ találunk: „Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok..!’ (Jer 17,14) Heti ének és heti ige tehát egymást erősítik, s adnak mindannyiunk számára vigaszt és bátorítást a kezdődő új héten. ■ Fekete Anikó Honnan jön a segítség? Honnan jön a gyógyulás? Napjaink megszámlálhatatlan bálványainak egyike bizonyosan a testi egészség. S ahogyan növekszik a gyógyítható - vagy legalábbis kezelhető, szinten tartható - betegségek ^záma, úgy növekszik az emberben a vágy, hogy minél egészségesebb, teljesebb életet élhessen. A ma embere szinte megköveteli, hogy hozzájusson az ennek eléréséhez elengedhetetlen gyógyszerhez, kezeléshez. „Csak egészség legyen!” - halljuk sokszor a mindennél fontosabbnak tűnő kívánságot, s közben bennünk van a félelem, nehogy reményvesztetten valaha is ki kelljen mondanunk akár nekünk, akár bárkinek, aki szívünkhöz közel áll Pécseli Király Imre mondatát: „Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom.” Ezen az elhívatásunkhoz méltó szolgálatra hívó vasárnapon testi-lelki alkalmasságunk kérdése megkerülhetetlen, hiszen gyengeségeink, betegségeink - legyenek bármilyen természetűek - hátráltatnak, fékeznek, olykor egyenesen megakadályoznak a következő lépések megtételében. Átmeg átszövik életünket, kapcsolatainkat, gyengítik nyitottságunkat, szeretetünket. Pécseli gyógyulásra váró „ezer fekélye” mindazt magába foglalja, ami túlmutat testi létünkön, és Istenkapcsolatunk alapját, mélységeit és kérdőjeleit tárja elénk. Tüneteket, amelyek bénítanak, s a feladatot, hogy az énekszerzőhöz hasonlóan CANTATE ./CJt Eged lilén diczerünc. igazi, egész valónkra kiterjedő gyógyulást keressünk. Honnan jön a gyógyulás, az elhívatásunkhoz méltó szolgálatra indító erő? Pécseli Király Imre úgy tapasztalta, hogy az egyetlen gyógyító erő Isten szent igéjében rejtőzik, amely igazi világosságként árad szerte ebben a világban. Mintha csak a zsoltáros hitvallását hallanánk: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága’.’ (Zsolt 119,105) Minden napfelkelte a bennünk kigyulladó krisztusi fényre, világosságra emlékeztet bennünket, s arra hív, hogy a szívünkbe megérkező, velünk közösséget vállaló Krisztusnál keressük a gyógyulást. „Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt!’ (Zsolt 130,6) Mert nélküle nem érdemes egy lépést sem tenni. Még ha testi egészségünk teljesnek látszik is, az Isten szavára és szeretetére felelő tettek csak úgy lehetnek teljesek, ha előbb megtapasztaljuk a gyógyulást, lelki fekélyeink, gyengeségeink múlását, Krisztus szeretetéről bizonyságot tevő tettekre való hajlandóságunk növekedését is. Nem szabad és nem is kell ezt máshol keresnünk, mint a hozzánk közel lévő és szólni, utat mutatni kész Jézus Krisztusnál. ■ Wagner Szilárd
