Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-10 / 41. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. október 10. »- 3 Ni Újabb kötetet készít elő a tényfeltáró bizottság ^ Rendhagyó módon, a törvényelőkészítő bizottság ülésével kezdődött elmúlt szombaton egyházunk zsinatának tizenötödik ülésszaka a budapesti fasori gimnázium dísztermében. A bizottság az egyházkormányzati szintek képviseleti jogáról szóló törvényjavaslatot készítette elő a plenáris ülés számára, amelyet aztán a zsinat elfogadott, továbbá azt a - még előkészület alatt álló - elképzelést vitatta meg, amely a Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási feladatvállalásához kapcsolódóan az egyház szervezetén belüli feladatmegosztás jogi hátterét teremtené meg. A zsinat plenáris ülése Stermeczky András dunaújvárosi lelkész áhítatával kezdődött, amely után - napirend előtt - lttzés János kért szót. Az elnök-püspök elmondta, hogy dr. Salamon László, az országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának tagja javaslatokat kért az evangélikus egyháztól az alkotmányozási munkával kapcsolatosan. lttzés János ezután két indítványt ajánlott a zsinat figyelmébe. Az egyikben a 2012-ben esedékes általános tisztújítás kapcsán a négy egyházkormányzati szinten zajló választások időbeli széthúzását javasolta. A másikban az egyházkerületek rendelkezésére álló, különféle programok finanszírozására szolgáló külön keret arányosabb elosztását szorgalmazta. Végezetül bejelentette, hogy - 2011 júniusában aktuálissá váló nyugdíjazása okán - a november 26-27-én tartandó következő zsinati ülésszak első napjával, tehát november 26-ával lemond elnök-püspöki címéről. A zsinatnak ezután lelkészi jegyzőt kellett választania. Farkas Sándor, a tisztség eddigi betöltője szolgálati helyének megváltozása miatt lemondott zsinati tagságáról, ezzel jegyzői munkája is megszűnt. Helyére a zsinat tagjai Deme Dávid nagykanizsai lelkészt választották. lin a jelentését, amelyből kiderült, hogy a Háló-könyvek második kötete - Egyházvezetők alcímmel - megjelenés előtt áll. Jelenleg a kötetben helyet kapó tanulmányok lektorálása folyik, a kész anyagot pedig a zsinat novemberi ülésszakára terjeszti elő a bizottság. A következőkben az aszódi Podmaniczky-kastély már többször is tárgyalt eladása került a napirendre. Az elmúlt hetekben két érdeklődő is mr** •* A tényfeltáró bizottság aktuális jelentésének meghallgatása előtt a zsinatnak még döntenie kellett arról, hogy elfogadja-e a bizottság egyik tagjának, Kertész Botondnak a lemondását, aki a Háló című könyvsorozat első kötetében megjelent kínos névelírás miatt ajánlotta fel lemondását a bizottsági tagságról. A zsinat, bár méltányolta Kertész Botond gesztusát, nem fogadta el a lemondást. Ezután ismertette Mirák Katamegkereste egyházunkat a kastély megvásárlását illetően. Dr. Fabiny Tamás püspök arra kérte a zsinatot, adjon felhatalmazást az országos elnökségnek ahhoz, hogy az eladással kapcsolatos valamennyi eljárást lefolytathassa, majd - eredményes tárgyalás esetén - az adásvételi szerződést megköthesse. A zsinat ezt a felhatalmazást megadta. A tizenötödik ülésszak utolsó napirendi pontjaként a zsinat által felállított statisztikai munkacsoport jelentését vitatták meg. Az előadó dr. Sólyom Jenő diagramok, táblázatok segítségével ismertette egyházunk elmúlt tíz évének népmozgalmi és statisztikai változásait. A rendkívül alapos, tanulságos és továbbgondolásra alkalmas adatsorokat érdekes és hasznos lehet majd összevetni azzal a közelmúltban végzett szociológiai felméréssel, amelynek feldolgozása jelenleg is tart. ■ Kiss Miklós A zsinat felhívja az egyházi önkormányzatokat és az egyháztagokat, hogy 2010. október 31-ig közöljék kiegészítő és javító hozzászólásaikat a statisztikai munkacsoporttal. A zsinat egyúttal felkérte a munkacsoportot a javítások beépítésére, illetőleg arra, hogy a jelentést egészítse ki a 2010. évre vonatkozó adatokkal, s 2011 szeptemberéig tárja a zsinat elé. (A statisztikai munkacsoport jelentése elérhető a zsinati irodában.) Nekifeszülve a célnak Ponicsán Erzsébet iktatása ban a szeretetotthon lelkészi feladatait látta el, de a gyülekezeti szolgálatból is kivette a részét. Mostani „szószékfoglaló” prédikációjában Ponicsán Erzsébet hálásan tekintett vissza életének korábbi állomásaira, igehirdetésében azonban maga is az iktatására invitáló meghívóra választott ige nyomán folytatta esperesének gondolatmenetét: „...ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé..!’ „Mi a jutalom, és mi a cél?” - tette fel mintegy magának is a kérdést a fiatal lelkésznő. Válasza - egyebek mellett - így hangzott: „A jutalom az, hogy szolgálhatok Istennek, tehetem azt, amit az Isten akar. Néha buk► A presbitereket és az iktatásra érkezett Luther-kabátos lelkészeket népviseletbe öltözött, helyi és kiskőrösi gyülekezeti tagok vezették be október 2-án a rákospalotai evangélikus templomba. A gyülekezet parókus lelkésszé választott első női pásztorát, Ponicsán Erzsébetet a Pesti Egyházmegye esperese iktatta hivatalába. Prédikációjának alapigéjéül az esperes az ünnepi alkalomra invitáló meghívón szereplő textust (Fii 3,14) választotta, kiegészítve a megelőző verssel. Győri Gábor felidézte, hogy 2009 nyarán a kerület püspöke azért küldte a lelkésznőt Palotára, hogy átmenetileg segítsen a szolgálatokat ellátni. Az örökölt feszültségeket, illetve nehézségeket sem nélkülöző hónapok során azonban a közösség annyira megszerette Ponicsán Erzsébetet, hogy a gyülekezet elhatározta: parókus lelkészként marasztalja az egyházközségben. A rákospalotaiak első női lelkipásztorát még lelkész nagyapja keresztelte Kiskőrösön. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodévét a kecskeméti gyülekezetben töltötte, majd néhány hónapi paksi szolgálat után Tótkomlósra került; itt elsősordácsolva, messze a tökéletességtől, de mégis nekifeszülve, célegyenest, Isten kezét fogva, mert ő fogja az én kezemet. (...) Azzal táplálkozva, amit ő nyújt nekünk a Szentíráson keresztül.” ■ - bzs -A családok nélkül nem sikerülhet! Október 4-én kora délután hazafelé tartva az autóban bekapcsoltam a rádiót. A görög katolikus egyház félóráját közvetítették. A műsorban - egy iskola alapkő-letételi ünnepségén készült - interjút sugároztak a kormányt képviselő oktatási államtitkárral, Hoffmann Rózsával. Lelkes, elkötelezett szavaiból áradt az optimizmus. Úgy éreztem, ha csak rajta állna, holnapra „meg lgnne forgatva” (talpra lenne állítva) a hazai oktatás- és nevelésügy. Be kell vallanom, én ebben az ügyben nem vagyok ennyire optimista. S ennek oka elsősorban nem az, hogy az átalakításhoz, a mögöttünk lévő évek rombolásainak lehetőleg gyors felszámolásához sok-sok pénzre is szükség lenne, amelyről mindannyian tudjuk, hogy egyelőre nincs. Hiányos optimizmusom oka főleg az, hogy az emberi tényező gyors megváltoztatásának lehetőségében nem bízom. Mielőtt bárki is arra gondolna, hogy az emberi tényezőn itt a pedagógusokat értem, ki kell jelentenem, most nem rájuk, hanem a szülőkre, a családokra gondolok. Igen, úgy látom, hogy nemcsak a fiatalokban, hanem a közgondolkodásban, a családok és az idősebb generációk értékrendjében is olyan rombolást okoztak a liberális gondolkodás és élharcosai, a kereskedelmi televíziók, hogy a viszonylag gyors változáshoz csodának kellene történnie. Csodák pedig vannak! - ezt én is hiszem. De azt is hiszem, hogy a csodáknak Istentől rendelt menetrendjük van. S ezt a menetrendet, ahogy a Szentírásból és az egyház történetéből tudjuk, mindig a Szentlélek alakítja. Meggyőződéssel vallom azt is, hogy az áttörésnek a családokban kell megtörténnie. Ez késztet most témaválasztásra, amikor pár gondolattal a szülők és a családok küldetésére, felelősségére irányítom a figyelmet. A Szentírás szerint a gyermekek Isten ajándékai, akiket ő a szülőkre bízott. Zsolt 127,3 '.„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom’.’ Zsolt 128,3-4: „...gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat’.’ A szülők értük Istennek tartoznak számadással. Feladatuk: felnevelni őket, az Úr szerinti tanítással és intéssel (Ef 6,4). A keresztény nevelés értelme, hogy gyermekeinket Istenben, mennyei Atyjukban való hitre vezessük, és tudatosítsuk bennük, amit a keresztségben kaptak, hogy „belenőjenek” a hitbe. De hogyan lehet ezt elérni? Hiszen a hit ajándék. Keresztény család nincs az Isten igéjére való figyelés nélkül! Vagyis akik magukat keresztény emberekként határozzák meg, és így szeret-ÉGTÁJOLÓ <h nék gyermekeiket is nevelni, azok. nem mondhatják, hogy ez Isten igéje nélkül lehetséges. Amikor azt mondjuk, hogy Isten igéje nélkül nem élhet a keresztény család, akkor ezzel azt is mondjuk, hogy a keresztény családban soha nem hangzik el ez a mondat: „Menj a templomba!” Keresztény családban csak az hangzik el: „Gyere, menjünk a templomba!” Amikor azt mondjuk, hogy Isten igéje nélkül nem élhet a keresztény család, akkor nem csak azt mondjuk, hogy édes fiam, imádkozzál! Hanem elhangzik az is, hogy imádkozzunk! A keresztény család életében soha nem történik meg, hogy ügyesbajos dolgaink intézése közben kitesszük a gyereket a templom előtt az istentisztelet idejére, aztán majd jövünk érte, hogy hazaszállítsuk. A keresztény családban soha nem hangzik el az a mondat, hogy miért nem tanítja móresre ezt a gyereket a tanár vagy az iskola. Mert mindig tudják, hogy a család az Úristennek az a fő műhelye, ahol az emberpalántából terhet hordani kész fa növekedik. Az Isten igéjéből élő és Isten igéjével élő családban kitapinthatóan jelen van az Isten előtti felelősségben megélt élet tisztasága, a bűnbocsánatból élő emberek öröme, türelme, békessége. És a keresztény családban - nehéz, de elkerülhetetlen erről szólni! — elsősorban nem a nagyszülők, hanem a szülők tanítják vallásos életre a gyermekeket. Még akkor is így kellene ennek lennie, ha tudjuk, hogy áldott emlékű nagyanyák hány unokát tanítottak meg imádkozni. Lelkészi szolgálatom több évtizedes tapasztalata alapján mondom, csodák ugyan történhetnek - és történnek is -, de a gyermekek a vallásos életgyakorlatot elsősorban nem a nagyszülőktől, hanem a szülőktől tanulják el. A keresztény családban komolyan veszik, hogy az utódokért a közvetlen elődök átháríthatatlan felelősséget hordoznak. Hitet mi nem tudunk adni. Sajnos sok példa van arra is, hogy buzgó hívő szülők gyermekei elkanyarodtak, és életútjukkal nagy vargabetűket írtak le. De ez nem ment fel minket az alól, hogy Istentől kapott szülői hivatásunkat igyekezzünk betölteni. Gyülekezeti lelkészként sokszor leltem vigasztalást abban, hogy Isten azt nem fogja rajtam számon kérni, hogy hány embert térítettem meg - hiszen én senkit nem tudok megtéríteni -, de azt számon kéri, hogy elmondtam-e a rám bízott üzenetet, és életemmel nem tettem-e hiteltelenné, amit elmondtam. Szülők és gyermekeik kapcsolatára fordítva a példát, meg vagyok győződve róla, hogy az Úristen nem fogja számon kérni egyetlen édesanyán vagy édesapán sem, hogy hívő lett-e a gyermeke, mert ez a Szentlélek csodálatos ajándéka. De azt mindannyiunkon számon kéri, hogy nem okoztunk e botránkozást a gyermeknek képmutató, felelőtlen életünkkel, a csak szánkkal való vallásosságunkkal, hiteltelen életünkkel nem váltunk-e akadállyá! A helyzet nehéz, mégsem reménytelen, mert van bűnbocsánat! Ha nyugtalan a szívünk, és őszintén bánjuk mulasztásainkat, mi is hallhatjuk: Eredj el, és többé ne vétkezz! Tégy úgy, ahogy kérem és elvárom tőled, és egykor gyermeked keresztelésekor te magad is megígérted! lttzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
