Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
Evangélikus Élet 2010. december 19-26. » 19 Szaloncukor Fekete karácsony A világ sok részén ismeretlen, nálunk a karácsony nélkülözhetetlen tartozéka a szaloncukor. Nem mindig volt kapható. A háború után, akinek volt némi cukor a birtokában, az maga főzte, aztán ujjnyi vastagra kisodorta, méretre vagdosta, amikor megmerevedett, kihűlt. Ízesíteni dióval volt a legegyszerűbb, az szinte mindenütt akadt. Hűtésre legalkalmasabb a bádoglemez vagy márványdarab volt, azon gyorsan megdermedt. Anyámnak volt egy jókora - valamely úri bútorról a törött sarka miatt lekerült - márványlapja, azon ügyeskedett. Öcsém belopózott a kamrába, megnyalta a márványlapot. Ha édes volt, akkor kész volt a szaloncukor. Aztán jött a többi művelet. Belesodorni az egész évben gyűjtött, ollóval szabályosra vágott selyempapírba, majd madzaggal a cukor két szélén hurokkal megszorítani, felakasztásához cérnát kötni rá, és kész. Mennyi munka, szeretőgondoskodás, hogy a gyerekek örüljenek! A „nagy titok” kiderülése után napokig sírtam, mert nem akartam elhinni, hogy a feldíszített fa nem egyenest odafentről jön. Később a gyönyörű, titkolódzó szorgoskodást látva nem akartuk elrontani anyám örömét, úgy tettünk, mintha nem tudnánk semmit az egészről. Arra gondolok, hányszor kellett „nem tudni” a dolgokról, nem felébredni, alvást színlelni; például amikor a lassan készülő pulóver elejét anyám hozzám próbálta, hogy jó-e a méret... Tudtam, hogy fájós háttal, agyondolgozott kézzel micsoda erő kellett az éjszakákat lerövidítő kötéshez. Elronthattam volna-e akár egy felpillantással is az örömét? Már rég tudom, hogy az ajándékot sokkal jobb adni, mint kapni. Ma minden annyira nyilvánvaló és egyszerű. Kéznyújtásnyira a világ. Az ajándék jár, előre ki lehet választani, már nem is kell kérni, elvárható. Vissza lehet cserélni, elégedetlennek lehet lenni, mert más többet, jobbat, nagyobbat kapott... Mondd, Uram, meddig süllyedünk még? Hova lett a szívből, szerétéiből adott, örömöt szerző ajándék? Meddig hisszük, hogy a pénz már maga a szeretet és a boldogság? Mert ugye, ha pénzzel elintézhető az öröm, akkor talán még az üdvösség is megvehető? Jó Luther Márton! Lehet, hogy megint szükség lesz rád? Lehet, hogy a százféle színű, ízű, mindenütt kapható, túlzottan művi szaloncukor is rombol? Ugye nem engedjük, hogy a csillogás, a vásárláshisztéria elterelje a figyelmet az újszülöttről? Meddig lehet, hogy némely álságos, ócska jelenség eltakarja a lényeget? Ugye a karácsony az karácsony marad? ■ Dr. Schrott Géza Nem szeretjük a fekete karácsonyokat. Inkább fehér karácsonyt álmodunk - ahogyan Bing Cosby és Frank Sinatra is énekelte az amerikaiak millióival: „Fm dreaming of a white Christmas...” Fehér karácsonyt vágyunk s kívánunk. Miért az averziónk a fekete karácsony iránt? Mert az megmutatja a kendőzetlen valóságot, fájdalmainkat nem tompítja, vétkeinket s mulasztásainkat elénk tárja. Nem fedi be jótékony fehér lepellel az iszonytató mennyiségű szemetet körülöttünk, nem szépíti meg a hajlék nélküliek erdei kalyibáinak szemet - s keveseknek a szívét is - bántó látványát, nem enyhíti jótékonyan a friss sírhantok ütötte sebeinket, nem ad feloldozást, enyhet. Szeretünk illúziókban élni, megfosztani a karácsonyt valódi tartalmától. Attól, amiről és akiről valójában szól. Szeretjük a percepciónkat megtévesztő álságosságot-hamisságot. A csillogó girlandokat és díszeket látva ki gondolna a világ világosságára? A csilingelő hangokat, az andalító dallamokat, a fenyő és a mézeskalács kellemét, az ünnepi étkekben való tobzódást kedveljük. És szeretjük a gügyögést a Betlehemben megszületett Gyermekről. Nem kívánunk arról hallani, amibe a Megváltó kétezer-tíz évvel ezelőtt beleszületett: a kitaszítottság (kirekesztettség), a heródesi mészárlás előli menekülés (emigráció), a terror átélése - pedig milyen ismerős szavak ezek napjaink embere számára is... Ki nem állhatjuk, sőt egyenesen ünneprontásként éljük meg, ha valaki karácsonykor a golgotái keresztre irányítja figyelmünket. Mint teszi ezt az a zseniális francia író is, aki huszonhat éves korában tragikus körülmények között vesztette életét. Jean-René Huguenin költői szépségű, filozofikus mélységű írásában a következőket jegyezte be naplójába 1957 karácsonyán: .»1957 évvel ezelőtt megszületett Krisztus. De Krisztus születése alig hat rám, nincs vidámság szívemben, nem képzelem el azt a bizonyos jászolt. Csak a keresztet látom. Csak az Olajfák hegyét látom, a három alvó férfit és az elragadó, könnyben fürdő, magányos arcot a holdfényben. Nem akarja felébreszteni őket; a lelkében halálos szomorúság. Jaj, mit érdekel engem ez a születés, melyet mindenki ünnepel?! Örvendünk az eljövetelének, de semmit sem tettünk azért, hogy könnyítsünk a terhein, amikor távozott. Az ökör, a szamár, a háromkirályok és a pásztorok - nincsenek elegen a jászolban? Ma este nem tudok Jézusra gondolni úgy, hogy közben ne emlékezzem arra, hagytam egyedül meghalni.” Igen, szenteste nemcsak Krisztus születésére, de halálára is emlékeznünk kell. Hogy hagytuk ott, a golgotái kereszten meghalni. Hogy szörnyű magányosan, magára hagyatva életét adta az Emberfia: Egy milliók miatt. Értünk. Ez az ember - igazi - tragédiája. Szereted-e még a fehér karácsonyt? Vagy inkább szembenézni vágysz a fekete karácsony rútságával, igazságával, hogy aztán a krisztusi kegyelem jótékony fehér leple borítsa be lelkedet, és békesség, vidámság költözzön szívedbe? A döntés a tied. ■ Dr. Szerdahelyi Péter Angyalkellékek Beszélgetés egy karácsonyi olvasmányról SZ. M. M.: Karácsonytájt angyalok járnak a környéken. Házban, utcán, téren. Manapság nemcsak gyerekek számolnak ezzel, egyre több felnőtt is gondol rájuk. Isten küldötteire, akikkel elkezdődött és tetőpontjára ért a karácsonyi történet. Az idei adventi napokban olyan tárgyakról olvastunk egy könyvben - Thomas Laubach Liturgische Adventsfeiern című, 2010-ben megjelent kötetében -, amelyeket Isten adott angyalainak. Angyalkellékekről. SZ. B. A.: A Királyok első könyvében (íKir 19,1-8) egy angyal a lehető leghétköznapibb eszközt kapja: kenyeret és vizet. A legalapvetőbb élelmet, amellyel naponta táplálkozunk. A különös az, hogy miért hozta, hol és kinek adja. A pusztában, a semmi kellős közepén, egy kiábrándult prófétának, aki gyakorlatilag meghalni ment oda. A puszta közepén, az élet határán teljesen más az értéke víznek és kenyérnek. SZ. M. M.: Nem is csoda, hogy negyven napig ment Illés ennek az ételnek az erejével! Szerinted mit jelent az idei karácsonykor ez a különlegesen magas tápértékű, angyali kenyér és víz? SZ. B. A.; Az ünnepi menü minden családban különleges, de ezt mi készítjük. Az angyal kenyere és vize a hétköznapról szól, ami az ünnephez vezet. Kedvről a találkozáshoz, előkészületekről, ami az ünnep része. És arról, hogy az év, amely mögöttünk van, úgy telt, hogy karácsony ünnep lehet. Túléltünk, átéltünk és megéltünk dolgokat. A karácsonyeste időtlen, de ahogy megérkezünk, hozzuk mindazt, ami mögöttünk van. Gondoskodó angyalokat is látunk. SZ. M. M.: Illés nagyon kemény helyzetben, mélyponton kapta ezt az ételt. Amikor élni sem volt kedve. Ugyancsak éles helyzetben van Jákob, menekülés közben, amikor hozzá is angyalokat küld Isten (íMóz 28). Ezek az angyalok pedig létrán jönnekmennek, ég és föld között. Szerinted miért kell az angyalnak létra? Mindenki tudja, hogy az angyalnak szárnya van! SZ. B. A.: Ég és föld között túl nagy a távolság. Repülni vagy mászni kell. A létra a köztes teret mutatja ég és föld között. De nem a repülés teljes szabadságát, hanem a távolság leküzdhetőségét. A létrán le lehet jönni, és talán fel is lehet lépni rá, ha valaki meglátja. Már csak egy-két létrafokkal feljebbről is egészen más a kilátás minden földire. A karácsonyfa akár egy ilyen létra is lehet. De van, amikor az angyalnak igenis kell a szárny! SZ. M. M.: Sőt az a normális. Érdekes, hogy a Biblia a templom berendezésének ismertetésekor többször is (például íKir 6) pontosan, aprólékosan leírja, mekkora, milyen az angyalok szárnya. Ez az angyalszárny nekem azt üzeni, hogy ha nagyon húznak a súlyok lefelé, akkor Isten nemcsak létrát küld, hogy föl tudjak mászni, hanem szárnyakat ad, azaz segít legyőzni a gravitációt. A lehúzó, visszahúzó erőket. Az ünnepen lehet tán ilyen tapasztalatunk is. Persze a bibliai angyalok nem csak ilyen felemelő kellékekkel vannak fölszerelve. Kardjuk is van. SZ. B. A.: Az angyalok sokszor Isten mozdulatai a Bibliában. Ilyen, amikor a bűnbeesés után (tMóz 3) angyal áll a paradicsom határán, hogy oda többé az ember vissza ne mehessen. Felemelt tenyér, amely megálljt parancsol, és áthatolhatatlan, megvesztegethetetlen. Fegyverrel állja útját a visszatérni szándékozó embernek. SZ. M. M.: Azért ezek a kardos angyalok ma is védik az igazán fontosat. A hétköznapi életünkben is azt a helyet, ahol az élet van. Ahova nem szabad kárt, szemetet, mérget behurcolni. Én szeretem ezeket a kardos angyalokat, és szeretnék figyelni is rájuk, hogy épen maradjanak életemben a legfontosabb, legbensőbb helyek. SZ. B. A.: Leggyakrabban mégis küldöttekként érkeznek az angyalok a bibliai történetekben. Emberi sorsok fordulópontjain betér egy vendég, és üzenetet hoz, vagy álomban mond valamit, aminek meghatározóak a következményei. SZ. M. M.: Igen, a történet folytatódik, a Biblia lapjain túl is. Vannak pillanatok, amikor embereket érzünk vitathatatlanul, kifejezetten Isten küldötteinek, vagyis angyaloknak. Öltönyös vagy télikabátos angyaloknak. SZ. B. A.: Hideg téli napokon, nagy télikabátban, egy nagyváros felett figyelik az angyalok az emberek mindennapjait. Érthetetlen tetteiket, nyüzsgésüket, problémáikat. De az angyalok láthatadanok. Csak a gyerekek látják őket. Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjében történik mindez. Az emberformájú angyalok közül az egyik végül az embersorsot választja a szerelem miatt. Meg egy kávéscsésze melege miatt. A film szerint a teremtésben részt venni jó. Vajon visszafelé is működne mindez? Ember is válhat angyallá? SZ. M. M.: Egészen biztos vagyok benne. A gondolkodásunkat elindító közös olvasmányunkban szerepel egy Biblián kívüli angyal. Egy templom színes üvegablakai ábrázolják azt az angyalt, aki puha, meleg takaróval betakarja a napkeleti bölcseket. Ők ezután olyan mélyen, jól elalszanak, hogy - mint velem is történt már - reggelre megtalálják a megoldást: elkerülik Heródes palotáját, és más úton térnek vissza hazájukba. SZ. B. A.: Olyan segítség ez, amelyről nem is tud az, akit ért. Ki takart be, hogy olyan jól aludtam? Az angyalok legtöbbször láthatatlanok. Ahogy a jó cselekedetek közül is a legjobbak. Megtörténnek, és talán észre sem vesszük. Lehetne ünnepelni karácsonykor a minket körülvevő észrevétlen jót is. SZ. M. M.: Csak hát messze nem vagyunk tökéletesek. Korlátáink vannak, és töredékesek a képességeink is. SZ. B. A.: Közös olvasmányunk egy történetet is elbeszél. Valaki megvesz egy törött szárnyú angyalt a virágboltban. Nem szokott ilyen tárgyakat venni, de valahogy megtetszik neki. Olcsón is adják, hiszen hibás. Beülteti az autóba, mennek hazafelé. Néha maga mellé tekint vezetés közben, és örömmel néz az ülésen helyet foglaló angyalkára. Aztán hirtelen fékezni kell. Nincs koccanás, sikerül elkerülni az ütközést, csak az angyal repül le az ülésről, és letörik az ép szárnya is. Hazaérve emberünk elkezdi visszaragasztani a letörött szárnyat, és azon gondolkozik, milyen is a szárnyaszegett angyal. Olyan, mint mi, emberek. Tökéletlen, kicsit hibás, de ez nem akadály. Nem gátol abban, hogy jót tegyünk, találkozzunk, üzenetet vigyünk. Ha csak a tökéletességre koncentrálnánk, mindezt elvesztenénk. SZ. M. M.: Karácsonykor angyalok járnak a környéken. Hátha meglátjuk az épp nekünk küldött angyalkellékeket! Talán örömöt, talán enyhülést, talán megoldást hoznak. ■ Szabóné Mátrai Marianna és Szabó B. András
