Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
Evangélikus Élet 2010. december 19-26. 17 KARÁCSONY ÜNNEPE - JN 1,14-18 Az Ige megtörte Isten hallgatását Remény ik Sándor János evangéliuma című verse jól jellemzi ezt a bibliai könyvet: „...János messze áll és egyedül.” Valóban, Máté és Lukács lépésről lépésre járja be, térképezi fel a betlehemi tájat, János viszont egy szempillantás alatt szinte mindent meg akar mutatni. Nem csoda, hogy az olvasót szinte elvakítja a fényesség. Kezét szeme elé kapva talán visszakívánkozna a betlehemi mezőre, ahol már régi ismerősei a derék pásztorok... János valóban nem a szénaszagú istállóhoz vezet bennünket, ahol az ökörrel és a szamárral együtt odahajolhatunk a kisdedhez, hanem egy filozófiai és teológiai tartalmaktól súlyos mondatot ír le: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott..!’ (1,14) Az itt-tartózkódást jelölő görög szó azt jelenti: sátorozott. Ez egyrészt jelzi Jézus földi sorsának átmenetiségét, másrészt további üzenetet is hordoz. Mögötte az Izráel életében oly fontos szerepet játszó szent sátor képe áll. Jézusban az Isten van jelen. Ő népével együtt halad, mintegy megtestesíti Isten jelenlétét és dicsőségét. A szinoptikus evangéliumok szólnak Jézus megdicsőüléséről. Ott Péter, látva ezt a rendkívüli jelenséget, három sátrat akar építeni: Jézusnak, Illésnek és Mózesnek. Péter, aki pedig sokszor félreérti Mesterét, itt jól ráérez a csodára. A negyedik evangéliumból hiányzik a megdicsőülés leírása: itt ugyanis mindvégig, mintegy transzparensen, átsejlik a földi Jé-AZ ÜNNEP IGÉJE zuson Isten dicsősége. A sátormotívum a jánosi teológiában még Jel 21,3-ban tér majd vissza: „...Isten sátora az emberekkel van..!’ Ami a földi Jézusban még csak átmeneti, az az apokalipszis Krisztusában már örökkévaló lesz. Karinthy Frigyes döbbenetes, Az ige így született című versének zárósorait idézhetjük ebben az összefüggésben: „Van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett / Nem anyaméhből származik, itt születik most / Makogó két vastag cserepes ajkam / Kínjában széttárt nyílása közül / Buggyanó könnyek magzatvize mellől, / Ahogy előrebukó torokkal / Hörgőm el az új jeladást: is-ten... / Is-ten... is-te-nem könyörülj!” Isten irgalmára van leginkább szükségünk. Igéje ezt hordozza. Örüljünk annak, hogy idén karácsonykor ez az ige - és ez az Ige - szólít meg minket. Hallgassunk rá. Az előkészületek megannyi Mártaszolgálata után végre Máriák lehetünk. Karácsony hangulata helyett karácsony Krisztusa lehet a miénk. Ne mi akarjuk megtartani karácsonyt, hanem engedjük, hogy karácsony - a középpontban álló testté lett Ige - tartson meg minket. Ez az Ige testté lett. Isten, amikor karácsonykor lehajolt az emberhez, akkor azt emberként tette. A miénkhez hasonló teste volt: húsból, vérből, izomból, érzésből, akaratból, örömből és fájdalomból. Joggal énekeljük ezt Luther Márton énekében: „A szent Isten egyetlenét, / íme, jászolba fektették. / Az ember gyarló testébe / Öltözött az örök ige.” (EÉ 154,2) Jézusban az Isten „telve kegyelemmel és igazsággal” jött el (1,14). Telve kegyelemmel, hiszen akivel a testté lett Ige találkozott, az megtapasztalhatta az ő irgalmát. Ha nyomorúsággal került szembe, csodák fakadtak a keze nyomán: a vakok láttak, a bénák lábra keltek, elvetemült emberek szabadultak meg bűnük terhétől. Még a kereszten is az üdvösség szavát szólta. És telve igazsággal, hiszen bámulatosan ismerte az embert, így fedhette fel a rejtett, titkolt bűnöket, találhatta meg a rejtőzködőt, és fogadhatta magához a méltatlanokat. És persze bámulatosan ismerte az Istent: az ő emberpártiságát, szeretetét, türelmét és jóságát. Harmadszor bámulatosan ismerte az ember és Isten viszonyát: a bűnt és az elveszettséget, a megbocsátást és újrakezdést. Jézusban a láthatatlan Isten vált láthatóvá (1,18). A karácsonyi alapige zárómondata nem kevesebbet állít, mint hogy az Atya kebelén levő Fiú jelenti ki Istent. A görög szövegben itt az exegetál szó szerepel. Jézus az Atya legjobb exegézise. Az evangélium később felcsendülő megfogalmazásával: aki őt látja, látja az Atyát. Ezért senki sem mehet az Atyához, csak Jézus által. Jézus, a testté lett Ige megtörte Isten hallgatását. Nem néma, hanem beszélő Istenünk van. Neki szava van hozzánk, sőt párbeszédet akar velünk folytatni. Szeretné, ha énekkel, imádsággal és hitvallással válaszolnánk neki. Vagyis az ő gyülekezete lennénk. Ahogy pedig 1,18 szerint Jézus az Atya kebelén van, úgy találjuk az ideális Jézus-követőt vagy magát a gyülekezetei is megtestesítő szeretett tanítványt 13,23-ban Jézus kebelén. Szép az evangéliumnak ez a keretes szerkezete. Valakinek a kebelén lenni: a legszorosabb, legbensőségesebb közösség jele. Akkor értjük helyesen az Isten titkát, ha ilyen szoros közösségben vagyunk Fiával, Jézus Krisztussal. ■ Fabiny Tamás Imádkozzunk! Köszönjük, Istenünk, hogy szólsz hozzánk. Tégy minket az élő Jézus élő gyülekezetévé, amelyben neked adhatunk hálát minden csodádért. Vond ebbe a közösségbe azokat is, akik magányosan élnek. Ne engedd, hogy bárki is kiessen a szeretetedből. Ámen.
