Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
i8 -m 2010. december 19-26. Evangélikus Élet KARÁCSONY 2. NAPJA - JN 13,34-35 Szeressétek egymást! Oratio oecumenica Kegyelmes Atyánk! Te úgy szerettél minket, hogy egyszülött Fiadat adtad értünk. Embertestvérünkké tetted, úgy érkezett e földi világba, ahogy mi mindannyian. Benne az irántunk való szereteted öltött testet, benne láthattuk meg a szeretet teljességét. Kegyelmes Atyánk! Köszönjük neked, hogy Fiadban kijelentetted végső akaratodat, és általa szeretettel fogod körbe az egész világot. Mikor karácsonykor erre emlékezünk, segíts megértenünk szereteted komolyságát, súlyát és elkötelezését. Ne engedd, hogy az ünnepbe zárjuk azt, amit te minden ember mindennapjává akarsz tenni. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk! Te személyválogatás nélkül megajándékoztál minden embert tökéletes szereteteddel. Mi, emberek pedig oly sokakat zárunk ki a magunk töredékes szeretetéből. Könyörgünk azokért, akik emiatt szenvednek - mások vagy éppen a mi szeretetlenségünk miatt, mások vagy éppen a mi közönyünk miatt. Vigasztaló kegyelmeddel, életet újító erőddel fordulj a szenvedők felé. Segíts meglátniuk, hogy a te szereteted értük is testté lett. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk! Könyörgünk azokért, akiknek megkeményedett a szívük, és szeretetlenül gázolnak át másokon saját céljaik érdekében. Állítsd meg őket a szeretetlenség és az önzés útján. Ébreszd fel bennük a vágyat a te igazságod után, és adj erőt nekik, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyekkel enyhíthetnek az általuk okozott szenvedéseken. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk! Könyörgünk egyházadért. Fiad által te arra hívtad el a tanítványok közösségét, hogy szeressék egymást. A te szereteted fényében látjuk igazán, hogy mennyiszer váltunk méltatlanná ehhez az elhívatáshoz. Te egyszerű és tiszta eszközt adtál a kezünkbe: a szeretet valóságát. Segíts nekünk felismerni az egyetlen szükségest, amely az emberi közösségből egyházad közösségévé tehet bennünket. Segíts nekünk a tőled kapott szeretet valóságában feloldanunk az egyházadat megosztó emberi ellentéteinket. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Atyánk! Irgalmas szeretetedre bízzuk életünket. Köszönjük, hogy túl minden e világi mélységen teljességre viszed, amit Fiad emberré léteiében kijelentettél - és szereteted vár bennünket Fiad által örökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. SEMPER REFORMANDA „Mert aki tetteivel és munkálkodásával akar jámbor és igaz életűvé lenni, nem cselekszik másként, mint aki Krisztust megtagadja, mivel Krisztus azért testesült meg, hogy cselekedeteink nélkül, egyedül vére által jámborrá és igazzá tegyen bennünket.” M Luther Márton: Előszó Szent János három leveléhez (Szita Szilvia fordítása) Nem meglepő dolog a szeretet ünnepén olyan igével találkozni, amelyben Jézus arra biztatja tanítványait, hogy szeressék egymást. Ez a természetesnek tűnő találkozás csábíthat is bennünket arra, hogy színes történeteket hirdessünk - és várjunk - az ünnepi szószékről, olyanokat, amelyek az ünnep korábbi napjain hallott történetekhez képest is újként hangozhatnak. A szeretet témája szinte kimeríthetetlen, jó beosztással jut belőle az ünnep végére is. De ha engedünk ennek a kísértésnek, akkor elvéthetjük azt az alkalmat, hogy megragadjuk János evangélista - minden látszat ellenére - egyáltalán nem könnyű üzenetét. Tegyük hát félre az épületes történeteket, és fogalmazzunk meg néhány nehéz kérdést. Mit érthet az evangélista azon, hogy Jézus új parancsolatban kötelezi tanítványait arra, hogy szeressék egymást? Mi ebben a parancsolatban az új? Nem tudhatták a tanítványok már Mózestől is, hogy az Úr azt kívánja tőlük, hogy szeressék felebarátjukat, mint magukat (3MÓZ 19,18)? Nem hallhatták korábban Jézustól, ahogyan más evangélisták feljegyezték, hogy a felebarátaik között még az ellenségeiket is szeressék (Mt 5,44-45; Lk 6,35-36)? Úgy látszik, hogy a jézusi parancsolatban nemhogy új nincsen, de a szeressétek egymást igénye még szűkebben is jelöli meg a szeretendők körét, mint a szeresd felebarátodat, és különösen mint a szeresd ellenségedet parancsa. A második kérdés: mit érthet Jézus azon, hogy „ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást”? Hogyan hasonlíthatnánk a mi szeretetünket Jézus szeretetéhez? A Már az Ószövetségből ismert az a hagyomány, hogy a sátoros ünnepek nyolc napig tartottak. Továbbörökítve ezt a szokást, a legnagyobb ünnepeknek a keresztény egyház is megülte a nyolcadát. Karácsony oktávája ezek között is sajátos jellegű: Jézus születésének napját ugyanis mártír szentek ünnepei követik, melyek a betlehemi jászoltól máris a vértanúságra irányítják figyelmünket. December 26-án Szent István első vértanúra, 27-én Szent Jánosra, Krisztus legkedvesebb apostolára, 28-án az aprószentekre emlékezünk; 29-én pedig a canterburyi érsekre, Becket Tamásra, aki 1170-ben ezen a napon halt vértanúhalált. Az óévi hálaadás napja I. Szilveszter pápa ünnepe is egyben, aki 335-ben december 31-én halt meg. E gazdag tartalmú ünnepek után a nyolcadik napon, kiskarácsony napján áll előttünk még egyszer utoljára betlehemi kisgyermekként Jézus, és tesz eleget a körülmetélés mózesi törvényének (3MÓZ 12,3). Heti énekünk dallama az újévköszöntő Nékünk születék mennyei Király kezdetű énekhez tartozik (EÉ 179), mely a középkori Natus est nobis kancióra vezethető vissza. Ezt a - latin szövegverziója ellenére is - ízig-vérig magyar népéneket a reformáció előtt latinul, utána pedig már magyarra fordítva használta mindhárom felekezet. Telegdi Miklós püspök tökéletlen emberi szeretetet a tökéletes isteni szeretethez? Nem kér Jézus a tanítványaitól, nem kér tőlünk is lehetetlent? Először azt látjuk, mintha Jézus zavarba ejtően keveset kérne, másodszor pedig azt, mintha zavarba ejtően sokat kívánna. Még mindig megtehetjük, hogy elhalkítjuk a kérdéseket, és visszavonulunk a szeretetről szóló épületes történetek biztonságos világába. De választhatjuk azt is, hogy hagyjuk zavartatni magunkat, s megpróbáljuk megérteni az evangélista különleges üzenetét. Az evangélista üzenete azért különleges, mert a helyzete is különleges. Olyan közösség számára hirdette Jézus szabadító üzenetét, amelyik folytonos üldöztetést szenvedett, Palesztina olyan szegletében, ahol a vallási hatóságok viszonylag háborítatlanul működhettek, és Jézus követőit eretnekként bélyegezték meg. Istenkáromlónak, hazugnak, az ördög gyermekeinek nevezték őket, és minden lehetséges módon igyekeztek megkeseríteni az életüket. A jánosi közösség számára ők voltak a világ, ez a világ pedig az erőszakot és az elnyomást testesítette meg számukra, olyan környezetet, amelyből hiányzik a szeretet. Ennek a környezetnek az ereje hatalmasnak tűnt, szeretetet nem ismerő szabályai mindent átfogónak, totálisnak, ellenállhatatlannak látszottak. Ez a világ, János evangélista hite és tapasztalatai szerint, nem ismerte Istent, Jézus Krisztus Atyját. Ez a világ úgy tűnt fel számára, mint a sötétség, amely nem fogadja be, sőt üldözi a világosságot. Ebben a világban már nem ragyoghatott fel Isten szeretetének a fénye, mert el-1577-ben nyomtatott prédikációs könyvének függelékében kalendáriumi énekként szerepel: eredeti szövege ugyanis napról napra mutatta be a karácsonyi idő egyes ünnepeit. Magyarországon egészen a 16. századig karácsonytól számították az újévet, de január í-jének és vízkeresztnek is évkezdő jellege volt, épp ezért mindhárom ünnepnaphoz kapcsolódtak köszöntők, újévi jókívánságok, mulatságok. A néphagyomány a Nékünk születék kezdetű éneket is befogadta és újévi kántáló énekként használta. A népzenei gyűjtések sokféle daliami és szövegi variánsról tanúskodnak, de a jellegzetes refrén mindegyikben megtalálható: „Új esztendőben mi vigadjunk...” Ezt a refrénes formát követi Túrmezei Erzsébet (1912-2000) diakonissza költőnőnek a dallamhoz készített Itt a karácsony! Itt a Megváltó! kezdetű énekszövege is (EÉ 171), mely a karácsonyi öröm önfeledt továbbadására buzdít. Refrénje - „Eljött a mennyből. Emberré lett. / Ő hoz a földre békességet” - frappáns egyszerűséggel tanúskodik Krisztus isteni és emberi természetéről, s hirdeti a Békesség Fejedelmének jövetelét. Lendületes, magával ragadó szövege segít közelebb hozni a gyülekezetekhez ezt az értékes, régi dallamot, melyet mindhárom felekezet közös kincseként kell becsben tartanunk. ■ Fekete Anikó Szívbe írt énekek Csupa ismétlés ez az ének. Keretet képez az ismétlődő első és az utolsó utasította azt, kimondva ezzel magára a végső ítéletet. Az ellenséges környezete által teljesen sarokba szorított közösség számára így életfontosságú, sőt az örök életig menően döntő fontosságú kérdéssé vált, hogy meg tudja-e a maga körén belül valósítani azt a szeretetet, amelyet a környezete nem ismert, ezért el is utasított. Jézus Krisztus Atyjának az ismerete és a szeretet ezért szorosan összetartoztak: a világ nem ismeri Istent, és képtelen a szeretetre, mi viszont ismerjük Istent, és tudjuk szeretni egymást, azzal a feltétlen szeretettel, amellyel Mesterünk is szeretett bennünket. „Arról foga megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást” - zárja Jézus az új parancsolatot. Ebben az összefüggésben nem lehet értelmezni a világ iránti szeretetet, hiszen a világ éppen azzal különbözteti meg magát, hogy elutasította a szeretetet, ami viszont szerethető, az már nem a világ. Nem lehet értelmezni az ellenség szeretetét sem, hiszen az ellenség nem az én személyes ellenségem, aki iránt Isten szeretetre indíthat, hanem az a világból való, aki tudatosan ellenáll Isten szeretetének. Aki viszont szeretni képes, abban Jézus feltétlen szeretete él, hiszen szőlővesszőként azt a gyümölcsöt termi meg, amely az igazi szőlőtőből ered. Mindezek után egészen élesen vetődik fel a kérdés: a felebarát szeretete ősi követelményéhez képest mi az új abban a parancsolatban, hogy szeressétek egymást? Az új a szeretet parancsának a feltétlensége s az a koncentráció, ahogyan Jézus a feltétlen szeretetet saját személyéhez, Isversszak. A strófák négy sorából kettő refrén. És még ezen kívül is, ahol csak lehet, ismétlődik egy-egy fordulat, kifejezés: itt a karácsony, itt a Megváltó, itt a szeretet. Olyan, mint a gyerekdalok. Fülbemászó, és szinte tapad a memóriába. Nem didaktikus, inkább könnyed és játékos. Azt veszem észre, hogy nyitva előttem a könyv, de alig nézek bele. Nem tanultam. Megtanította magát az ének. Foton töltöttük a nyarakat. Alig vártuk, hogy indulhassunk. Semmi se akadályozott. Nomád körülmények, napirendi szigor, zsúfoltság sem. Menni kellett. Ettől volt igazán élet az élet. Végtelen mennyiségű koráit énekeltünk. Reggel és este, énekórán és étkezéskor, délután és csak úgy saját szórakozásunkra. De mindenekfelett az énekversenyre készülve. Ki tudja a legtöbb korái első versszakát kívülről hibátlanul elénekelni? Erről szólt az énekverseny. De Kis János bácsi mindig mindent meg tudott toldani még egy lépéssel. Amikor azt gondoltuk volna, most már nagyon tudunk, megvonta a vállát, sajátosan elhúzta a szája szélét: ugyan mi ez azokhoz képest, akik az összes versszakot tudják?! „Cserkészkorunkban - mesélte - ültünk a sötétben a tábortűz körül, és tudtuk nemhogy a harmadik, de a kilencedik versszakot is! S ha lett volna huszonhárom, azt is tudtuk volna. Na, ezt mutassátok meg!” - tette hozzá. És úgy tűnik, nem hiába, mert én például tudok is jó sokat. A gyerekeim és a tanítványaim nevet-A VASÁRNAP IGÉJE ten benne megnyilvánuló ismeretéhez köti. A koncentrációnak két oldala van: a szeretet csak ott lehetséges, ahol ismerik Jézus Krisztus Atyját; Isten viszont csak ott van, ahol megvalósul a felebarát iránti szeretet. Teljes körűen és feltétlenül: a közösség minden tagja iránt, akár az élet odaadása árán is. Karácsony második ünnepén gondoljunk felebarátainkra, akikkel Jézus körül egy közösségben tudjuk magunkat. Családunk, gyülekezetünk, egyházunk tagjaira, kicsikre és nagyokra, szívünkhöz közelebb állókra és kevésbé szimpatikusakra, „jó testvérekre” és „nehéz emberekre” egyaránt. Egymással való kapcsolatunk tükrözi-e Jézus irántunk élő szeretetét? Megkülönböztet-e bennünket ez a szeretet az Istent nem ismerő világtól? ■ Csepregi András Imádkozzunk! Jézusunk, születésed ünnepén gyakran kívánunk egymásnak boldog karácsonyt. Szokásból, illendőségből, az ünnepi hagyományok iránti tiszteletből, kedvességből, jó szándékból is. Kérünk, szavaddal ébressz fel bennünket, mutasd meg nekünk, hogy a boldogsághoz több kell, mint a hagyományokhoz szépen illeszkedő, jól szervezett, kedvességgel fűszerezett ünnep. Legyen számunkra az ünnep nem a cél, hanem az alkalom arra, hogy rádöbbenjünk: mit kaptunk tőled, és mit kívánsz tőlünk. Győzz le és győzz meg bennünket, hogy ne érjük be kevesebbel, mint az egymás iránti, személyhez szóló, konkrét és feltétel nélküli szeretettel. Ámen. CANTATE nek rajtam: sokszor csukva előttem az énekeskönyv. Teljesen fölösleges belenézni. Megtanultam kívülről. Megtanította magát az ének. János bácsi persze egyéb pedagógiai célokat is elsorolt. Ez is a jellemzői közé tartozott. Hogy ha az ember vészhelyzetbe kerül - ilyeneket mondott, hogy fogság, kórház, hosszú áramszünet, légópince és hasonlók akkor csak az van, ami a fejében van. És mibe fogsz kapaszkodni, ha egyetlen zsoltárt se tudsz kívülről, vagy ha nem vagy képes végigénekelni fejből egy evangélikus koráit? Esetleg ötöt vagy harmincat... Micsoda képtelen ötlet! - gondoltuk akkor, de azért a szövegek megragadtak a fejünkben. Ma persze tudjuk, az ember azokkal a dallamokkal, versekkel, szövegekkel hal meg, amelyeket gyerekkorában megtanult. Azokat a szavakat és hangokat tudja segítségül hívni, amelyek gyerekkora óta a fejében zsongnak. Esetleg picit elsüllyedtek, de újra a felszínre tudnak jönni. Amit minden karácsonykor énekelt, és amit hosszú adventi estéken százszor ismételt. Mint egy gyermekdal, olyan ez a karácsonyi ének. Ismételni kell. Elhagyott, árva senki nem lehet. Itt a Megváltó, itt a szeretet. Hirdessük szóval, tettel, élettel. Ő hoz a földre békességet. És maradjon a fülünkben, a fejünkben és persze a szívünkben. Jó időkre és rossz időkre. ■ Szabóné Mátrai Marianna Itt a karácsony! Itt a Megváltó!
