Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
Evangélikus Élet PANORAMA 2010. december 19-26. * 9 OÚCSÚZÓ ámaiból I. Ávfolyttm, 19.33. dei*mÍM*F 31. Smtv**tóe*í< 0» Iri*di9steiit*i: BUDAPEST. ».. LENKE-ÚT S0. Kiadja-, AZ'ÓiföZ/UiOS LUTHER SZÖVBT3É0. egyháztársadalmí. BELMISSZIÓI. KULTURÁLIS (IS EGYHÁZPOLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasácmp. KLŐmETÉSl áÉiú ? E«éaz évre 4.40, félévre Z2Q pengte SZÁMADÁS. lapunk életébe« lefutott az első esztendő, dteíekssüak, csak gyengeségünkkel dicsekedöetürik. Nem tettöak többet, mint amit magmkre vállaltunk, tehát kötelességünk volt. X^lktsedtütík. agiiáltnuk, letkcsítettánk éa megtartottunk, amit lehetett. Akik a lapot ol-Waaam. raéh-íínvolfátr i* sSZwW tőkések figyelmét arra, hogy zsinattartás és a modem élet követelményeinek megfelelő új törvények alkotása eleügedhetetíenül anHniéges. Az egyetemes gyűlés ki Is mondott«, él is határozta egy novdlária zsinat tartósát. E kérésül kapcsolatban a közel jövőben is csak la-Mi van a kezedben? „Mi van a kezedben, Ábel?” „Egy kis bárányka csupán, Uram. A nyájból hoztam. Szent áldozatnak szántam a te oltárodra.” Odaáldozta Istennek és az áldozat illata minden időre betölti a levegőt. Azóta számtalan áldozat füstje száll föl a szeretet ajándékozó Istenéhez. „Mi van a kezedben, Mózes?” „Egy pásztorbot, csupán, amellyel a nyájat őrizem.” „Fogd szorosan kezedben és járj vele az én szolgálatom útján” szólt az Úr. Úgy is tett és botjával több csodát mívelt, mint amennyit Egyiptom királya és népe valaha is álmodott. „Mária, mi van a kezedben?” „Egy kis alabástromszelence, nárduskenettel, Uram. Ezzel akarom megkenni a Szentet, aki az én Krisztusom.” Úgy is tett és a drága kenet illata betöltötte az egész házat. Ennek a szeretetszolgálatnak az emléke azonban szétáradt az egész világba s ahol Isten Igéjét olvassák, minden időben megemlékeznek az asszony tékozló szeretetéről. „Te szegény özvegyasszony, mit tartasz a kezedben?” „Csak szegényes kétfillérest, Uram. Tudom, semmi az, de nekem mindenem és ezt vetem bele a perselyedbe.” Megtette. Áldozatának tanítása azóta sok adakozó szívet érintett meg. „Mi van a kezedben, Dorkás?” „Varrótű, Uram.” „Használd az én szolgálatomra”, szólt az Úr. Megtette. Nemcsak Joppe szegényei kaptak ilyen úton ruhát, hanem a szeretetnek ez a példája mindmáig lelkesít. „Mi van a kezedben?" Hogyan használod azt? Az Urat szolgáld. M Fordítás dánból (X. évfolyam, 1942) Inkarnáció Testté lett... Karácsonykor az lett nyilvánvalóvá, hogy Isten jól ismeri az embert. Tudja az emberi szív titkát: nem elégíti meg az embert sohasem igazán valami, mindig csak valaki. Tudjuk mi ezt valamennyien. Tudja ezt a kisgyermek. Ha az édesanyja után sír, nem lehet megvigasztalni azzal, hogy az édesanyjáról beszélünk neki, sem az anyaság szép eszméjével vagy híres-neves édesanyák történetének elmondásával. Neki az édesanyja kell! Valaki. S ha édesanyja kézbe veszi - elhallgat. Tudják ezt a szülők is, akiket Isten gyermekkel ajándékozott meg. Már azelőtt is bizonyára kaptak ajándékokat, de mik voltak ezek ahhoz képest, aki fölé most odahajolhatnak, s aki visszamosolyog, aki még hasonlít is rájuk: a gyermekük. Valaki. Tudják ezt a szerelmesek is. Lehet, hogy sokféle értékük van, de szívüket nem elégíti meg most semmi, csak a másik, a partner, a jövendőbelijük, akit szeretnek. Valaki. Tudja ezt a messzi idegenbe szakadt ember is, aki szerettei fényképét nézegeti. Nézi sokáig, de hiába, nem akarnak megelevenedni, nem szólalnak meg, pedig minden vágya az, hogy bárcsak kilépnének a képből, hogy magához ölelhetné, hogy megszólíthatná őket. Mert nem elég a kép. Az a valaki kellene, akit ábrázol. Valaki. Tudja ezt az Úristen is. Éppen ezért történt karácsony. Isten kilépett a képből. Beszélő emberré lett. Az Ige testté lett. Karácsonykor nem nagy gondolatokat, nem új eszméket hirdet az Isten, karácsonykor testté lett az Isten. Ismeri a mi titkunkat. Ezért nem valamit adott, hanem Valakit, akivel megelégedhet az emberi szív. Torkunkban dobog a szívünk, hitre gyullad a lelkünk, ha egyszer ezt meghalljuk és megértjük. Ez az inkarnáció csodája. Lakozott mi közöttünk... Isten nem várta meg, míg az emberek szentek lesznek, míg mindenki megjavul, míg minden szenny eltűnik a földről, míg csupa jó emberből áll az emberiség - erre hiába is várt volna -, hanem közénk jött, emberek közé, bűnös, elesett és mindig újra esendő, hazugságban, képmutatásban, önzésben élő emberek közé. Nem irtózott az embervilágtól. Elvállalta az embereket úgy, ahogyan voltak. Emberek között lakozott, hogy végigélje, megismerje belülről az emberi életet. Testvérünkké lett, hogy senki ne mondhassa, „nincsen testvérem, nem ért meg senki” Lakozott miköztünk, hogy megszentelje az emberi életet, hogy megmutassa, hogyan kell bűn nélkül élni, szentül ugyanazt az életet, amit mi élünk. S azóta nincsen semmi az emberi életben, ami ne lehetne szent, vagyis ami ne lehetne az Istené. Közöttünk lakozott, hogy segítsen rajtunk. Jézus Krisztus egész élete és halála az irgalmasság cselekedete volt. Kegyelmét kegyelemre vettük... Nagyszerű élmény egyszer igazán megérteni karácsony örömhírét, de nem elég. Ez még csak félkeresztyénség. Tovább kell mondani ezt az örömhírt, s élni kell a karácsonyi örömöt. Karácsony ma sem maradhat csak szép gondolat, testet kell öltenie bennünk. Istennek mindig a testet öltés a célja. Ma is. Istennek a karácsonyi örömhírrel a karácsonyi ember a célja. Azt akarja, hogy lakozzunk mi is az emberek között, ne szégyelljük bajainkat, elesettségünket, ne irtózzunk semmitől, ami az emberi élethez tartozik, szeressük a másikat, ahogyan Isten szeret minket, és legyünk irgalmasok, hiszen irgalmasságot nyertünk irgalmasságra. Nekünk mindig van mondanivalónk - mert van karácsony. . Nekünk mindig van erőnk a segítésre - mert van karácsony. Nekünk senki sem reménytelen eset - mert van karácsony. Isten azt akarja, hogy az inkarnáció csodáját ne csak hallgassuk, de éljünk is belőle. ■ (id.) Hafenscher Károly (XXIII. évfolyam, 1958) Ádventi gondolatok Ádventben tanulja meg az ember, hogy az igazi bűnbánatot nem a bűn teremti meg, hanem Isten jósága! Hangoztatni kell, hogy nem a bűnnek mázsányi terhe munkálja a bűnbánatot, hanem a jóság. Az igazi bűnbánat eredménye nem hangulat, hanem cselekvés és engedelmesség. Vagyis az igazi bűnbánatból mindig szeretetcselekvések születnek! Jézus ádventben ítéletül is jön e világba, és nemcsak azért, hogy az ádventi koszorúban gyönyörködjék. Egy öreg igehirdető mondta: Ha engem a halál a szószéken érne utol, azt szeretném, ha éppen a bűnbánatról prédikálnék, ha pedig a szószéken kívül érne el, szeretném, ha éppen gyakorolnám a bűnbánatot. ■ N. N. (XXIX. évfolyam, 1964) Számvetés helyett „Lapunk életében lefutott az első esztendő. Ha dicsekszünk, csakgyöngeségünkkel dicsekedhetünk. Nem tettünk többet, mint amit magunkra vállaltunk, ami tehát kötelességünk volt. Lelkesedtünk, agitáltunk, lelkesítettünk és megtartottunk, amit lehetett. Akika lapot olvasták, méltányolták is igyekezetünket. Munkatársak egész serege jelentkezett és csoportosult a lap köré. Az előfizetők annál gyérebben kopogtattak. A lap anyagilag súlyos válságba került és a szerkesztő mind a mai napig a lemondás gondolatával foglalkozik. Lelkiismerete nehezen viseli el, hogy tetemes anyagi ráfizetéssel kellett az évet lezárni. Nem vádolunk senkit, hacsak magunkat nem, hogy túlságosan magunkbízók voltunk és túlzottan építettünk a hittestvérek lelkesedésére. Azt hittük, csak a harsonát kell megfújni és seregek támadnak életre. Azt hittük, a jó ügyet nem kell vásári portéka gyanánt kínálgatni. Azt hittük, pásztorok és hívek meglátják, hogy egyházunknak életszükséglet az Evangélikus Életetfenntartani. Nemcsak, hogy ezt nem ismerték fel, de saját érdekük ellen cselekedtek, amikor elmulasztották az »Evangélikus Élet«-re előfizetni. (...) Ami tehát lapunk életének anyagi részét illeti, csak veszteségekről számolhatunk be és keserűen csaphatjuk be számadási könyvünket. Ami a szellemi részt illeti, itt minden szerénységünk mellett is bizonyos pozitív eredményekre rá kell mutatnunk. (...) A lap hírszolgálata hozzáértők véleménye szerint kimerítő, gyors és pontos volt. A szerkesztőségnek sikerült közel nyolcvan munkatársat a lap köré tömöríteni. Ez is olyan eredmény, amely a lap jogosultságát bizonyítja. A cikkek az egyház bel- és külpolitikai, társadalmi, hitvédelmi, belmissziói, külmissziói, jótékonysági, szociális, tanügyi, művészeti stb. kérdéseit ölelték fel. (...) Mit mondjunk még? Egyelőre újra felvesszük az igát és próbálunk még egy ideig hadakozni a közöny és részvétlenség ellen. Előfizetőinket és munkatársainkat pedig kérjük, hogy eddigi buzgóságukat és irántunk való bizalmukat tartsák meg továbbra is. (...)” A fenti sorok az Evangélikus Élet 1933. évi, első évfolyamának utolsó számából valók. A szerkesztőelődök a Számadás című vezércikkben önkritikusan összegezték a lap első esztendejét - nem kevés kétséggel a jövőt illetően. Jelen lapszámunkkal a 75. évfolyamot zárjuk. Ez alkalomból talán illett volna nekünk, mostani szerkesztőknek is mérleget vonnunk, statisztikai adatokkal alátámasztva összegzésünket. Áttekinthettük volna, hogy a magunk elé tűzött célok közül mit sikerült megvalósítanunk, hol dönthettünk volna másként, vagy hogy hol hibáztunk. Mi is bátoríthattunk volna nagyobb előfizetési kedvre, és kifejezhettük volna abbéli reményünket: nem ez volt az utolsó évfolyam az EvÉlet történetében... Nem ezt az utat választottuk. Belelapozva a találomra kiválasztott évfolyamok bekötött példányaiba, megidéződnek a múlt egyes mozzanatai. Egyháztörténeti, történelmi és sajtótörténeti fordulópontok dokumentumai, jeles események kommentárjai vagy éppen a mindennapokkal kapcsolatos kritikai észrevételek sorakoznak egymás után a már megsárgult vagy éppen csak öregedésnek indult lapokon. Ám szerepeljen bármilyen dátum a fejlécben, tartozzon az egyházi, avagy a politikai vezetés bármilyen irányzathoz, legyen az EvÉlet akárhány oldalas, a fő üzenet ugyanaz: Isten megtartó kegyelme, Jézus hűséges szeretete és a Szentlélek vigasztaló ereje nem változik. így a Teremtő bűnbocsátó irgalmában bízva adunk hálát a lap hetvenöt évéért, köszönetét mondva a már előrement és a mostani szerzőknek - és nem utolsósorban megköszönjük múltbeli és jelenlegi olvasóink támogató hűségét. A szomszédos hasábokon az elmúlt évtizedek karácsonyi lapszámaiból szemezgettünk - reméljük, az elkövetkező évfordulókon a szerkesztőutódok is találnak majd újraközlésre méltó írásokat. (A cikkeket eredeti helyesírásukkal, változtatás nélkül közöljük.) prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust...” (2Kor 4,5a) Sokszínű- azoknak sze akiknek fontos áltozatlan - példányonként 250 forintos - áron!
