Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-21 / 47. szám
4 ◄! 2010. november 21. KERESZTUTAK Evangélikus Élet VISSZA AZ ÉLETBE Új esély a nyíregyházi hajléktalanoknak Hogy előbb a munkáját veszíti-e el, majd utána a családját vagy fordítva, a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. A válás Magyarországon szükségszerűen együtt jár azzal is, hogy az egyikfélnek mennie kell a közös lakásból, s ha nincs hova, hát az utcára. Hogy az alkoholizmus a történetnek melyik pontján válik megkerülhetetlen tényezővé, mennyiben ok, s mennyiben okozat, a tapasztalatok ez ügyben is változatosak, de a gödör alján elég kézenfekvő megoldásnak mutatkozik arra, hogy ne fájjon annyira a kilátástalanság... Vannak, akik önhibájukon kívül, mások nagyon is vétkesen; akadnak, akik hosszú évek alatt, mások villámgyorsan kerülnek a kiszolgáltatottságnak abba az állapotába, amikor már csak a hajléktalanellátó szolgálat intézményeitől remélhetnek egy-egy tál meleg ételt, olykor váltás ruhát, kályhameleget a megfagyás ellen. Csak ami a puszta létezéshez kell. S ennek intézményes feltételeit megteremteni sem egyszerű, hát még a társadalomba visszavezető utat kipuhatolni milyen nehéz! A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség az évezred elején vette át a hajléktalanellátást az önkormányzattól. A régi lőcsei evangélikus temető jelentősége ■ Veszprémi Erzsébet- Az életmentés volt a legfőbb célunk, hogy ha valaki kisodródott minden közösségből, az élete ne kerüljön veszélybe - magyarázza az Oltalom Szeretetszolgálat szakmai igazgatója, Bartolomeu Inácio Dezanove. - Az elmúlt tíz évben megteremtettük ennek az infrastruktúráját, olyan szolgáltatásokat honosítottunk meg, melyek a legkülönfélébb módon segítenek a hajléktalanoknak. Hogy a munka, a rendszeres jövedelem milyen fontos, az magától értetődő. 2002 óta több olyan, pályázaton nyert támogatásból megvalósult programunk volt, amelyek klienseink munkaerő-piaci reintegrációját készítették elő, s több olyan is, ahol szociális szakembereink szereztek korszerű ismereteket ehhez. Közben a szakma azt is felismerte, hogy az intézményi elhelyezésnél olcsóbb és célravezetőbb megoldás, ha klienseink egyéni lakhatását támogatjuk, s mi ezeken a pályázati kiírásokon is eredményesek voltunk. Eddig tizenöt olyan klienst tartanak számon az Oltalom Szeretetszolgálatnál, akik véglegesen kikerültek az ellátásból, vagyis visszakapaszkodtak a konszolidált életbe.- A most induló projekttel jutunk el ahhoz a fordulóponthoz, amikor egyszerre tudunk a foglalkoztatás és a lakhatás gondján segíteni - ezt már Laborczi Géza, az Oltalom igazgató lelkésze mondja. - A normális emberi élet harmadik feltétele egyébként, hogy legyen egy megtartó, segítő közösség is, s természetesen mi ezt is kínáljuk. „Komplex segítség az önálló élet kezdéséhez”- ezt a címet viseli a projekt, melyet az Európai Unió csaknem negyvennégymillió forinttal támogat. Ez huszonöt nyíregyházi hajléktalannak teremt esélyt. A kérdés az, vajon tudnak-e élni vele. Laborczi Géza bár bizakodó, a sok-sok tapasztalat óvatossá teszi:- Klienseink között vannak olyanok, akik belefásultak a helyzetükbe, de vannak olyanok is, akik egyszer már elértek egy szintet, és mindent megtennének, hogy újra elérjék... Nagy Judit foglalkoztatási referens (háttérben a szakmai igazgató) Nekik kell a hágcsót dobnunk, hogy kikapaszkodhassanak a gödör aljáról! Az ember nem gép, sohasem lehetünk biztosak abban, hogy majd minden úgy fog működni, ahogyan mi szeretnénk, mindenesetre sok szakember dolgozik a programba bekerülő hajléktalanok kiválasztásán. S persze a legfontosabb, hogy akiket ebbe bevonunk, motiváltak legyenek, akarjanak változtatni az életükön. Lesz ugyanakkor egy „tartalékcsapat” is, ha valaki kiesik, kerül a helyére más, hogy jól kihasználjuk az EU támogatását. Az Oltalomnál most áll össze a „válogatott” aztán az előkészítő foglalkozások következnek, mert a sok éve utcán élő nőket és férfiakat nem lehet csak úgy szakmaszerző tanfolyamra küldeni. Képességek, kompetenciák fejlesztése, pszichiátriai és addiktológiai tanácsadás, felkészítés az önálló lakhatásra, a < munkavállalásra, a fele=£ lős gazdálkodásra - mind megelőzi az OKJ- s bizonyítvány mégis szerzését. S ha kitanulták a parkgondozó szakmát, munkahelyük lesz. A Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft.-nél eddig is dolgoztak hajléktalanok, a cég készséggel nyújtott segítő kezet a projekthez. Mire meglesz az első fizetés, meglesz az albérlet is. . Szerzőnk újságíró, a Magyar Rádió munkatársa ■ Czenthe Miklós „Dort, im Gras, dem tränenzarten, Frieden es umschlungen hält..’.’ („Hol a harmatos pázsit tart átölelve békésen..!’ - Friedrich Lam cipszer költő Bitte című verse) Miért jelképes számunkra e hely? Az átlagos látogatónak, aki nem ismeri a történelmi hátteret, talán nem is tűnik fel ez a régi temető, talán el is megy mellette, nem is tudja a jelentőségét felmérni. Érdemes tehát felidézni, hogy Lőcsén, a Szepesség központjában, a hajdani nemes és tekintetes Szepes vármegye székhelyén, a cipszer, a szepesi kultúra fő helyén állunk. Olyan fontos, a második világháborúig itt élő és virágzó szepesi kultúra szempontjából szent, szimbolikus hely ez, mint az erdélyiek számára a kolozsvári Házsongárd. Ha odafigyelünk erre a régi, szép, de elég viharvert temetőre, ha van időnk hallgatni a fák susogását, talán megérezzük, hogy vendégségben vagyunk. Vendégségben őseinknél, régi szepesi polgárcsaládoknál, amelyek - mint a kínai agyag hadsereg - némán őrzik az évszázados múlt hagyományait. Ha odafigyelünk, sok mindent megértünk azokból a titkokból, abból a szellemből, abból az alkotóerőből, amely a századok folyamán létrehozta Lőcse szabad királyi városát, a régi Magyarország egyik legnevesebb helyét. Lőcse kulturális hatása, iskolái, nyomdái, könyvtárai, egyházai, egész szellemisége, mint a kultúra világítótornya, messze vidékre elhatolt. Századok épültek itt egymásra, példás alkotókedvű, szorgalmas polgárnemzedékek adták át egymásnak a stafétát. Az utolsó lőcsei magyarokról, a cipszer polgárokról Szalatnai Rezső neves pozsonyi író, a szlovákiai magyarság kiválósága az 1930-as évek végén, az 1940-es években irodalmi rangú híradásokban számolt be (például a Lőcsei almák című írásában; megjelent Két hazában egy igazsággal című kötetében, Magvető Kiadó, Budapest, 1982, 337-344-o.). Elmondja, hogy az egyik idős lőcsei magyar szívesen sétált ki a temetőbe, mert ott már több ismerőssel találkozott, mint az utcán... Lőcsét és a Szepességet a történelem során többször fenyegette vihar elsodrással, de mindig talpra állt, míg aztán a végső vihar, a második világháború és következményei végleg elsodorták őshonos polgárságát. Ma már csak e sírkövek és városbeli alkotásaik emlékeztetnek rájuk. Ha ezek tudatában járjuk e temetőt, fedezzük fel kincseit, megértjük azok lelkesedését és igyekezetét, akik számára fontos ez a kis földdarab, akik számára jelképes e temető ápolása, gondozása, védelme, dokumentálása. Hála Istennek, az utóbbi években örvendetes módon akadtak ilyenek: legelsőként dr. Astrid Kostelníková, azaz Zwilling Astrid, akinek személyében valóságos őrzőangyalt kapott az evangélikus műemlék temető és a lőcsei evangélikus gyülekezet. A kis létszámúra zsugorodott, mára teljesen teljesen szlovák ajkúvá vált lőcsei evangélikus közösségnek nem kis feladat ennek a történelmi múltat hordozó temetőnek a gondozása, ehhez várják a segítséget. Astrid Kostelníkovának köszönhető a temetőről készült, 2009-ben megjelent színvonalas füzet, amely a három szepesi nyelven - szlovákul, magyarul és németül - olvasható. Astriddal szorosan együttműködik az egyik legszebb főtéri ház hajdani tulajdonosának, a Barcs családnak a leszármazottja, Tóthmátyásné Hollóházy Ildikó, aki a lőcsei evangélikus műemlék temetőről saját kezdeményezésre már több mint egy éve színvonalas, adatokban gazdag internetes honlapot, adatbázist hozott létre, sőt újabban a Szepesség után érdeklődők köréből beszélgetőfórumot is indított (http://www. locseitemeto.eoldal.hu/). A temetőben sétálva irodalmi stílű sírfeliratokkal találkozunk. A jeles Julius von Fabriczy sírkövén ez áll: „Wieg und Sarg so heissen jene Stätten, die den Menschen sanft und ruhig betten, Zwischen ihnen liegt der enge Raum, der bewegte kurze Lebenstraum!’ (Saját fordításomban: „Bölcső és koporsó elnevezése azon helyeknek, / Ahol lágy és nyugodt fekvés esik az embernek, / A kettő között, mint fürgén eltelő kevéske teret, / Álomként töltjük el a röviden zajló életet”) A régi, elmúlt szép polgárvilágra emlékeztet a sóhajtással is felérő felirat: „Napsugaras, boldog idők voltak!” Számos síremlék művészi erővel fejezi ki az emberi érzéseket: a szülőjére emlékező gyermekét, a gyermekét és feleségét sirató apáét; a feleség múzsa sírján márványkeresztet látunk a feltámadásra utalva. A sírokat végigjárva szinte a lőcsei történelem elevenedik meg: itt található a Lőcse 17. századi virágkorában épült főtéri nagy Schwab-palota tulajdonosainak címeres sírköve, a 19. század vezető szepesi bányavállalkozóinak, a Probstnereknek a sírkertje, amelyet a Messerschmidt-alapítvány szépen felújított. A régi, romlott síremléket óvandó Marschalkó Gyula szobrász családjának síremléke helyett új másolat látható a temetőkápolna mellett. Kissé hátrább a Pfannschmidt- Zsedényi család felújításra váró kriptája látható, itt nyugszik Zsedényi Ede (1804-1879), az evangélikus egyház országos felügyelője, aki egyháza autonómiáját védve a börtönt is vállalta. De sorban megtalálhatók itt evangélikus lelkészek, gyülekezeti felügyelők, a lőcsei líceum professzorai, evangélikus diakonisszák sírjai. Olyan polgároké, nemeseké, cipszereké, németeké, magyaroké, akik városukat, egyházukat féltő gondoskodással őrizték, ápolták. Lőcse városa a magyarországi evangélikusság kiemelkedő helye volt, fontos egyháztörténeti emlékhelynek számít. A várost és a temetőt egyben végigjárva megelevenedik az evangélikus múlt: a reformáció virágzását követte az ellenreformáció üldözése, mikor a gyászévtizedben királyi parancs és fegyveres erő fosztotta meg az evangélikusokat templomaiktól, iskoláiktól, lelkészeiket, tanítóikat elűzték. A cipszer polgárok azonban végsőkig ragaszkodtak evangélikus hitükhöz: mostoha körülmények között, dacolva a jezsuitákkal, az ellenreformáció zaklatásaival, a városfalon kívül, itt, a temetőhelyen a régi fatemplomot felépítve - először az elsőt, majd a Rákóczi-szabadságharc után a másodikat - megőrizték a reformáció hitét. A türelmi rendelet után aztán a főtéri Hain-házban felvirágoztatták a messze földön híres, főiskolai rangú lőcsei evangélikus líceumot, majd 1837-re a főtéren felépítették az evangélikus nagytemplomot, amely a Kárpát-medencében az egyik legnagyobb evangélikus istenháza. Az ő hitük, istenfélelmük tanúsága is benne van e temetőben. A lőcsei evangélikus gyülekezet 1917-ben megjelent könyve így ír: „Alig hogy a tavaszi nap első sugárai végig rezegnek nagyjaink, barátaink, rokonaink, szeretteink sírjain, sűrűn keresik fel e drága hantokat, hogy a gyakran könnyekkel áztatott virágokat újból kiültessék és ápolják a bánatos szülők, szomorú özvegyek, elárvult gyermekek és szerető rokonok. Terebélyes fáival, parkszerű kiképzésével, szépen gondozott utaival [a lőcsei sírkert] nem az enyészet birodalma, hanem a békét, a csendet, a megnyugvást nyújtó, a feltámadás a viszontlátás reményével kecsegtető isten kertje’.’ (Olvasható A Lőcsei Evangélikus Egyházközség története a reformatio négyszáz éves fordulója alkalmából című kötetben. Kiadja az egyházközség, Lőcse, Reiss József T. Könyvnyomtató Intézete, 169. o.) A nagy becsben álló szepesi temetőknek állít emléket Lám Frigyes (Friedrich Lam) cipszer költő a késmárki temetőről írt, Bitte című szép versében. (Friedrich Lam: Unvergessene Heimat. Gedichte aus dem Nachlass. Auswahl A. E. Emeritzy, Stuttgart, 1966,75-76. o.) Számára ez volt a föld legszebb helye: „Waridle unter Tannen, Flieder meinen teuren Gräbern zu, /Leg mein betend Herz dort nieder, nur bei ihnen hat es Ruh. /Dort, im Gras, dem tränenzarten, Frieden es umschlungen hält, / Dort, in Käsmarks Totengarten, auf dem schönsten Platz der Welt!’ (Saját fordításomban: „Tekints fenyők és orgonák alatti drága sírjainkra, / imádságos szívemet oda helyezd, csak ott lel nyugalomra, / ott, hol a harmatos pázsit tart átölelve békésen, / ott, Késmárk sírkertjében, e világszép helyen”) Minderről mesélnek a fák, a sírok azoknak, akik alázattal közelítenek hozzájuk, akik türelemmel figyelik, mit mesél e régi temető. Illyés Gyula Haza, a magasban című, 1938-ban írt versének sorait idézzük: „így maradok meg hírvivőnek / őrzeni kincses temetőket’.’ Gondolatban gyújtsunk gyertyát a lőcsei temetőben nyugvók és az elmúlt cipszer polgárvilág emlékére. A szerző az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója. Emlékezése november í-jén a lőcsei temetőben hangzottéi, a Szepesség akkor és most című konferencia keretében. Az átmeneti szálló egyik lakója A SZERZŐ FELVÉTELE
