Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-07 / 45. szám
8 ■m 2010. november 7. EHE-MELLÉKLET Evangélikus Élet Könyv, kávé, közösség- avagy élet az Ószövetségi Tanszéken A tűz közelében? Véleményem szerint az Ószövetségi Tanszék jó hírét alapvetően három tényező alapozza meg. Először is a nyitott, baráti légkör, amelyet az egymás iránti érdeklődés és a befogadás készsége jellemez. Azután a kutatásra, teológiai elmélyülésre késztető, könyvektől roskadozó polcok adják a tanszéki élet másik lényeges elemét. Harmadikként, de nem utolsósorban pedig az a tea- és kávéillat, amely az otthonosság érzését jelenti számunkra és a hozzánk betérőknek. A tanszékvezető két munkatársával, Kőszeghy Miklóssal és Varga Gyöngyivel látja el az oktatás feladatait, amelyekbe a szervezett doktori képzésben részt vett és részt vevő három doktoranduszhallgató is bekapcsolódik: Pethő-Udvardi Andrea, Pethő Attila és Kovács Áron. A tanszék „profiljába” tartoznak a rendszeres, havi munkatársi találkozók, amelyeken önképzőkör jelleggel egymás kutatási területeibe pillanthatunk bele, és közösen gondolkodunk teológiai kérdésekről. A tudományos diákkör országos programjából is részt vállalunk, így több teológiai hallgató választott már ószövetségi témát dolgozatához. Fontosnak tartjuk, hogy elmélyítsük a hallgatóinkkal való kapcsolatot, és ne csupán az órák és a vizsgák keretében, hivatalos formában találkozzunk egymással. Közös törekvésünk, hogy az Ószövetség üzenetét egyetemünk falain kívül, szélesebb körben is képviseljük. Ezért szervezünk konferenciákat, és veszünk részt gyülekezeti rendezvényeken is. Legutóbb a tíz esztendeje elhunyt Muntag Andorról, tanszékünk egykori professzoráról emlékeztünk meg. Többször szervezhettünk már tanulmányi utakat is — Augsburgba, Bécsbe, Párizsba -, hogy látókörünk bővüljön, és új ismeretekkel gazdagodjunk. Jó emlékeket őrzünk németországi teológushallgatókkal közösen tartott szemináriumokról. Igyekszünk szorosabbra fűzni a szálakat a biblikus tanszékek között: hiszen az Ó- és az Újszövetség egysége a Bibliánk - így a két tanszék is jó szomszédságban él egymással. Ez a törekvésünk közös szemináriumok, előadások tartásában mutatkozik meg, valamint abban a kezdeményezésben, hogy biblikus tanszéki esteket szervezünk, és évről évre felelevenítjük a bibliaverseny régi hagyományát a hallgatók között. Egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy nő az érdeklődés az efféle programok iránt. A tanszék könyvtárként is működik: több értékes hagyaték talált otthonra nálunk, így például egy nagyon gazdag anyag is a bibliai régészet témakörében, valamint Andorka Eszter hagyatéka. ■ Dr. Jutta Hausmann tanszékvezető, Ószövetségi Tanszék Tűz... Kifejező jelkép. Nem pusztán újszövetségi előfordulásainak gazdag volta miatt. Egy évtizeddel ezelőtt Cserháti Sándor professzorunk kérdésére, hogy miért szeretjük az Újszövetséget, ezt válaszoltam: Az Újszövetség a tűz, a többi tárgy csupán a melege. Jó megpihenni az egyéb teológiai diszciplínák légkörében, élmény feltöltődni a tűz közelében. Engem azonban mindig az ösztönzött és foglalkoztatott, hogy megtudjam, maga a tűz micsoda. Ha háztűznézőbe hívjuk az olvasót hittudományi egyetemünk „tűzfészkébe”, az Újszövetségi Tanszékre, úgy mutatjuk be az egyes stúdiumokat, a bibliaismeretet, a görög nyelvet, a kortörténetet, a bevezetést, az írásmagyarázatot, mint amelyek a központból melegítik, fűtik, hevítik, más szóval életben tartják a keresztény teológiát. Ha az ismeretlen lángra nem úgy nézünk, mint „jogos adóra” (Ady: A Tűz csiholója), azaz bármilyen megfontolásból elbagatellizáljuk az újszövetségi kijelentés helyét, szerepét és igazát hívő gondolkodásunkban, akkor az egyház hajójának vitorlájából fogjuk ki a szelet, az éltető tüzet szórjuk le homokkal. Mesterségesen munkáljuk így a teológiai mozdulatlanság, jégkorszak beköszöntét. Az újszövetségesek lehetnek ugyan szelídek, mint a galamb, jussukból engedniük azonban önfeladás volna. Isten lelkének, jelenlétének, akaratának megjelenítője nem csupán a csőrében olajágat hozó békeszimbólum, de a tűz is. Együtt a kettő, egymást kiegészítve, elválaszthatatlanul. A vérbeli újszövetséges ma is hasonlít mindenkori elődeihez. Olyan, akár az Ady-féle Tűz csiholója: bátrabb az átlagnál, kényes bőrét gyáván nem óvja, mindig mást akar, mint ami most van. Nemritkán forró homlokkal fut és öklöz, de úgy, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, és mint aki nem a levegőbe vág (íKor 9,26). Lázasan küzd, keres, kutat, ír, tanít és prédikál. Reformáció ünnepének udvarában elég csak a jámbor, galamblelkű szerzetest, Luther Mártont látnunk, amint izzó tekintettel, megfellebbezhetetlenül mutat rá a Római levélre, hogy kimondjuk: az újszövetségi tudományok művelése nélkül elképzelhetetlen az evangélikus teológia. ■ Dr. Bácskai Károly tanszékvezető, Újszövetségi Tanszék „Mert tudnunk kell, hogyan folytak a dolgok” könyveihez. Magyar Luther Könyvek 2. Magyarországi Luther Szövetség, Budapest, 1995. 71. o.) Ebben a szellemben igyekezünk oktatni és kutatni a következő területeken: klasszikus irodalom, patrisztika, művelődéstörténet (Bódi Emese); a reformáció és a kora újkori kegyességi mozgalmak (Csepregi Zoltán); alkotmánytan és egyházjog (Galli István); középkori lelkiség és misztika, ökumenikus kapcsolatok és az egyházi közelmúlt feldolgozása (Korányi András). ■ Dr. Csepregi Zoltán tanszékvezető, Egyháztörténeti Tanszék Az Egyháztörténeti Tanszék feladatait reformátorunk már 1528-ban fölvázolta: „...kézbe kell venned a Királyok és a Krónikák utolsó könyvét, ezeket a legutolsó lapig jól megtanulni, kiváltképpen az azon királyok ideje alatt esett történeteket, beszédeket és eseményeket, akik a címben említve vannak. Mert tudnunk kell, ha a próféciát meg akarjuk érteni, milyen állapotok voltak az országban, hogyan folytak a dolgok, miként gondolkoztak az emberek, mit forgattak elméjükben szomszédaik, barátaik és ellenségeik kárára és hasznára, legfőképpen pedig miként gondolkoztak Isten és a próféta szavai felől, Istent vagy bálványt imádtak-e. Ezenfelül jó volna, ha ismernéd az országok fekvését is; hogy az idegen és ismeretlen szavakat és neveket ne kedved hanyatlásával olvasd, és ezek sötétséget vagy akadályt ne vonjanak értelmed elé. Az én egyszerű németjeimnek azzal akarok szolgálni, hogy röviden bemutatom Jeruzsálem és Júda ama tájait, ahol Ézsaiás járt és prófétáit, hogy jobban tudják, merre fordul a próféta, ha dél és észak felett jövendöl.” (Luther Márton: Előszók a Szentírás Ahol élet tölti be a rendszert Amikor arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy mikor, miért és hogyan lettünk hívő kereszténnyé, a megfelelő válasz megfogalmazása előtt feltehetően eszünkbe jut egy sor emlék. Emberek, történetek, idézetek, dallamok, gondolatok vagy életszakaszok - és az ezekkel kapcsolatos emlékek, élmények és kérdőjelek. Akár döntő pillanatnyi élményhez kapcsoljuk, akár hosszú folyamatként éltük át a kereszténységhez való személyes hűség tudatosulását, az emlékek, élmények, részletek rendezésére szükségünk van. Ennek a tudatos, belső és külső folyamatokat egyaránt figyelembe vevő, rendező munkának a segítségével adhatunk egyre pontosabb választ a fenti kérdésre, melynek megválaszolása az identitás, a világ megértése és az üdvösség szempontjából egyformán lényeges. Ehhez hasonló folyamatként valósul meg - „szakmaibb” eszközökkel, de ugyanilyen mély személyes érintettséggel - a rendszeres teológiai munka is, amikor a Biblia és az evangélikus hitvallási iratok szövegéből kiindulva és az összes hittudományi ág segítségével választ keresünk azokra a kérdésekre, melyek épp elhangzottak vagy várhatóan el fognak hangozni a társadalmi élet különféle színterein. re adott válasznak a két oldala, mely számtalan változatos formában nyilvánulhat meg. Az előadásokon, szemináriumokon, a szociáletikai kutatócsoport keretein belül és a sokfelé folytatott párbeszédek alkalmával azokat a régi A Rendszeres Teológia Tanszéken oktatott tárgyak közül a legfontosabbak a dogmatika és az etika, melyek kezdettől, Jézus tanításának első mondataitól fogva elválaszthatatlanok egymástól. A „mit higgyünk?” és „hogyan éljünk?” ugyanannak a felismerésnek, az Isten szereteté-és új válaszokat igyekszünk érvényre juttatni vagy megtalálni, amelyek segítségével egyre pontosabban kifejezhető a keresztény élet öröme és az embertársainkért viselt felelősség jézusi távlata. ■ Dr. Béres Tamás tanszékvezető, Rendszeres Teológiai Tanszék „Mi és mások” A tanszék profilját ma sem tudom jobban összefoglalni, mint korábban és a honlapon is: „mi és mások" Azaz: hol a kereszténység, benne az evangélikusság helye a többi vallás, felekezet mellett/között/fölött (?). A szimbolika (ökumenika) tárgya az egyházak egységének problémái, más keresztény egyházak tanítása, jellegzetességei. A vallástörténetben először a legalapvetőbb kérdéssel foglalkozunk: azzal, hogy miért vallásos az ember egyáltalán. Röviden megismerkedünk az e világi, racionális magyarázatkísérletekkel, és rámutatunk, hogy miért nem lehetnek teljesek. Eközben fontos, hogy tudomány és vallás/hit viszonyáról is minél világosabb fogalmaink legyenek. Majd a ma már nem vagy kevesek által gyakorolt vallások (egyiptomi, babiloni, perzsa, görög, római, germán-kelta-szláv, finnugor, ősmagyar) következnek. A világvallások ismertetésének keretében az alábbiakról esik szó: hinduizmus, buddhizmus, kínai vallások, japán vallás, iszlám. Az iszlám minél alaposabb ismerete különösen is fontos, hiszen hívei számát tekintve világviszonylatban második, a vallásukat valóban gyakorlókat tekintve pedig minden bizonnyal az első helyen áll. Az Európában egyre növekvő muszlim lakosság nagy kihívást jelent. A vallástudományi szemináriumon lehetőség van az ismeretek egyéni munkával történő elmélyítésére, mindenféle, a vallásosság körébe tartozó téma felvetésével, keresztény, evangéliumi választ keresve a problémákra. Ismernünk kell az emberi társadalom működésének legfontosabb jellemzőit és a vallások, vallásosság társadalmi szerepét, hatásait; ehhez szükséges a szociológia tanulása. 1997 óta a tanszéken jó néhány diplomamunka született, és remélhetőleg hamarosan sor kerül az első doktorálásra is. ■ Dr. Szentpétery Péter tanszékvezető, Vallás- és Társadalomtudományi Tanszék
