Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-07 / 45. szám
4 41 2010. november 7. EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikus Élet Reformációi ünnepségek ^ Folytatás az 1. oldalról Dr. Szabó István református püspök Róm 2,1-4 alapján tartott prédikációjában Pál apostol és Luther Márton szavaival együtt többször is a hallgatóság szívére helyezte: Isten jósága mindenkit naponként hív megtérésre. Az igehirdetést követő előadásban Ittzés János evangélikus püspök a négyszázötven évvel ezelőtt elhunyt - „apró óriás" jelzővel is illetett - Philipp Melanchthonra emlékezett. Az evangélikus egyház hitokmányát, az Ágostai hitvallást megfogalmazó tudós méltó kollégája, szellemi társa volt Luther Mártonnak. Gondolkodásával, műveivel nemcsak kortársaira hatott, de a mai protestantizmusra is befolyással bír. * # # Reformáció az orgonazenében címmel adtak koncertet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakos hallgatói. Műsorukon J. S. Bach, D. Buxtehude, N. Bruhns és F. Mendelssohn művei szerepeltek. A koncerten igei útravalóval Smidéliusz Gábor, a Deák téri gyülekezet igazgató lelkésze szolgált. Áhítatának alapjául az Útmutató aznapra kiírt evangéliumi szakaszát választotta Jézus boldogmondásaiból. Az egyház a 11. századtól kezdve mindenszentek ünnepén a Megváltónak mindig ezen mondataival emlékezett meg a szentekről és boldogokról. 1517. október 31- én, egy nappal az ünnep előtt Luther Márton - tételeiben és fennmaradt november elsejei prédikációjában is - azokra a témákra irányította a figyelmet, amelyek leginkább foglalkoztatták és foglalkoztatják az embereket: a halál, az üdvösség és az örök élet kérdéseire. Válaszul Isten üdvözítő örömhírét kell felszínre hozni, mint ahogy a boldogmondások üzenetét is csak Jézuson keresztül érthetjük meg - hangsúlyozta a lelkész. A nap és a programsorozat zárásaként az Insula Lutherana (evangélikus sziget) néven is emlegetett épületegyüttes udvarában a Szélrózsa Band adott nagy sikerű könnyűzenei koncertet a forralt borral kínált gyülekezetnek, a zene nyelvén elsősorban fiataloknak hirdetve, hogy: Jézus él! ■ - bodazs -Laudáció főtisztelendő Pátkai Róbert, az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke tiszteletére (elhangzott a reformáció emléknapján a Budapest-Deák téri gyülekezet délelőtti istentiszteletén) Tisztelt Hallgatóim! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! A Magyarországi Evangélikus Egyház illetékes testületé, az Ordass- és a Prónay-díj kuratóriuma ebben az esztendőben az Ordass Lajos-díjjal tünteti ki főtisztelendő Pátkai Róbertét, az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspökét, örökös díszelnökét. A kuratórium felkérése alapján ismertetem Pátkai Róbert életútját. Pátkai Róbert 1930-ban Budapesten született, a gimnáziumot Szászrégenben kezdte, majd Békéscsabán fejezte be. Az Evangélikus Teológiai Akadémia elvégzése után 1954-ben Dezséry László szentelte lelkésszé. 1954-56-ban az irsai gyülekezetben volt segédlelkész Válint János esperes mellett. Az 1956-os forradalom idején először Albertirsa község forradalmi bizottságának, majd a Ceglédi járás forradalmi tanácsának elnöke lett. A forradalom leverése után Bécsen keresztül Londonba menekült, ott házasodott meg, felesége Válint Zsóka gyógyszerész. Angliában először menekülttáborokban tevékenykedett, majd megszervezte az angliai magyar evangélikus gyülekezetei. Hét éven keresztül csak magyarul prédikált, de amerikai tanulmányai után, 1964-ben megválasztották London angol nyelvű evangélikus gyülekezetének lelkészévé. Egy évvel később, 1965-ben szavazattöbbséggel az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház püspökévé lépett elő, egyedüli magyarként a tizenhárom nemzetiséget képviselő paptársai közül. Közben hittudományokat tanított Londonban és Oxfordban. Mint püspök 1998-ban ment nyugdíjba, ez alkalomból az evangélikus egyháztanács az „örökös tiszteletbeli elnök" címmel tüntette ki. Alapító tagja és 2007-ben történt megszűnésekor elnöke volt a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének (KÉMELM). Ez a munkaközösség alapította s ötvenegy éven keresztül kiadta az Útitárs című evangéliumi lapot és a Koinonia című teológiai szakfolyóiratot. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Nyugat-Európába került lelkészek és teológusok éppen a helyzetből fakadóan - az országhatáron kívülre került tízezrek érdekében - ismerték fel történelmi feladatukat. így fogalmaztak Bécsben 1957-ben: „Jövőbeli szolgálatunkat - mondottuk akkor - idegen földön is felajánljuk Urunknak, hogy az evangélium vigasztalását sokat szenvedett népünkhöz ma is elvihessük. (...) Egyházunk szolgálatát a menekültek között is az ige tiszta hirdetésében látjuk. (...) Nem akarunk külön magyar menekült egyházat szervezni...” A KÉMELM ötven esztendőn át nemcsak az egyes tagoknak jelentett fraternitást, testvéri közösséget, erőforrást kinek-kinek a saját gyülekezeti szolgálata ellátásában a nagyvilág számos pontján, de alapja is volt közös szolgálatuknak: a magyar nyelvű gyülekezeti munkának, az újság-, folyóirat- és könyvkiadási programoknak, rendszeres heti rádióadásnak, ifjúsági konferenciáknak. Ugyanakkor a KÉMELM és benne Pátkai Róbert mindig is nemcsak a világban szétszórt magyar evangélikusság, hanem a hazai evangélikusság részének is értelmezte magát. Xette ezt „azzal a természetes teológiai és intellektuális szabadsággal, hogy volt kritikai szavuk is a diktatórikus politikai rendszerhez igazodó teológiai gyakorlathoz!” Nem rajtuk múlt, hogy a diakóniai teológiával párbeszédre hívó szavuk elutasított kísérlet maradt. Mindenképpen szólnunk kell Pátkai Róbertnek az országhatáron kívül élő, nyugati magyarság összetartásáért, identitásának megőrzéséért folytatott tevékenységéről. Ennek a magyarságnak - saját szavait idézve - „nemcsak aggódó figyelője, de munkálója” is volt, „a nemzeti ünnepek megszervezésével, múltunk, történelmünk ápolásával, nemzeti irodalmunk ébren tartásával”. Miközben ezt a politikai munkát végezte, nyomatékosan tudatosította ezzel kapcsolatos álláspontját: „Minden politika, de a politika nem minden. Mert (...) mindnyájan Isten kezében vagyunk, mert ő valódibb valóság, mint a politika. (...) Az egyház és benne a magyar evangélikusság feladata nem az, hogy nemzeti álmokat vagy éppenséggel politikai célkitűzéseket valósítson meg, hanem hogy az egyház egyház maradjon, vigasztaló és kritikai szavát hallassa. így tudja igazán betölteni küldetését” - mondotta Pátkai Róbert 2006. október 13-án a Magyar Evangélikus Konferencia alakuló ünnepén elhangzott köszöntőjében az orosházi evangélikus templomban. Laudáció Boleratzky Lóránd egyházjogász tiszteletére ► „Illúziók nélkül, de élő reménységgel” - saját kifejezése ez az ünnepeknek, a Prónay Sándor-díj idei kitüntetettjének, dr. Boleratzky Lóránd evangélikus egyházjogásznak. Mottója is lehet ez annak a gazdag életpályának, amely Trianon évében, 1920-ban kezdődött (a díjazott idén töltötte be 90. életévét). Életművét két jelentős állami kitüntetéssel honorálták: 2007-ben a Károli Gáspár-díjjal, idén pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (polgári tagozat). Méltó tehát, hogy az állam után szeretett egyháza is méltó módon jutalmazza neves fiát. Az idei állami kitüntetés rövid indoklása szerint „dr. Boleratzky Lóránd egyházjogásznak, volt egyetemi magántanárnak, nyugalmazott ügyvédnek egyházjogi, elméleti munkásságáért, példaértékű, következetes és nagyra becsült életútja elismeréseként” adományozták az érdemrendet. Talán szokatlan, de esetében egyáltalán nem indokolatlan ez a kettős - szakmai és életpéldai - elismerés, a továbbiakban mi is ezt a két indokot tartjuk szem előtt. Két város különösen meghatározta életét: Zalaegerszeg, amelynek közelében született, itt végezte iskoláit. Édesapja a város köztiszteletben álló polgára, gimnáziumi tanár, a helyi evangélikus gyülekezet felügyelője volt. Érdemes megemlíteni, hogy volt kapcsolata a város plébánosával, Pehm Józseffel, a későbbi Mindszenty hercegprímással. Életének másik meghatározó helyszíne Miskolc, ahová a Trianonban erőszakkal megszüntetett ősi eperjesi evangélikus kollégium jogakadémiája költözött. A díjazott egész életműve e legendás hírű, azóta megszűnt iskola, a miskolci evangélikus jogakadémia szellemi folytatásának tekinthető. Már egyetemista és fiatal kutató korában máig meghatározó műveket alkotott: az evangélikus egyház két legmagasabb tisztségének, a püspöknek és az egyetemes (országos) felügyelőnek a jogtörténeti elemzését akár érdemes volna újra kiadni. Külföldi ösztöndíja eredményeként született meg a Finn Evangélikus Egyház és az állam viszonyáról írt munkája. A debreceni egyetemen habilitált 1947-ben, ezt követően megválasztották a miskolci jogakadémia tanárának. Minden készen állt volna a szép jogakadémiai pályafutáshoz, de a sors közbeszólt. Rákosiék kommunista diktatúrája a jogakadémiákat feleslegesnek és reakciósnak minősítve a többivel együtt megszüntette a nagy múltú miskolci evangélikus jogakadémiát is. Mivel Boleratzky Lóránd nem volt hajlandó marxistává „átnevelődni” szépen ívelő pályafutása derékba tört. Nemhogy jogakadémiai tanárként, de még jogászként sem kapott állást, 1956-ig öntödei segédmunkás és más efféle lehetett csak. Az Apostolok cselekedeteiből vett ige vigasztalta: „... még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól..’.’ (ApCsel 20,24; Károli-fordítás) Csak 1956- ban térhetett vissza a jogi pályára. Egész életében ügyvédként praktizált Mezőkövesden és Gödöllőn. Az egyházi közéletbe az 1956-os forradalom következtében térhetett vissza, az evangélikus egyház élére egy rövid kegyelmi évre visszatért Ordass Lajos püspök egyházkerülete ügyészének kérte fel. Mikor 1958-ban Ordass püspököt másodszor, immár végleg eltávolították, Boleratzky Lóránd lemondott tisztségéről. A rá jellemző csendes következetességgel mindvégig kitartott a belső emigrációba kényszerített püspök mellett. Az egyházból nem sokan mertek ezekben az évtizedekben kapcsolatot tartani Ordass püspökkel, az ő barátságuk azonban szilárdan megmaradt, egészen a püspök 1978-as elhunytéig. Nem véletlen ezért, hogy Boleratzky Lóránd lett az 1988-ban megalakult Ordass Lajos Baráti Kör elnöke. Ő és a körülötte levők felismerték, hogy a négy évtized alatt megtépázott egyházi hitelesség helyreállítása csak az Ordass nevével fémjelzett erkölcsi állhatatosságra épülhet. Az Ordass-kör ezért törekedett az egyház népével megismertetni a püspöknek és harcostársainak életét, munkásságát, hiszen ezek az adatok az előző évtizedekben leplezett, hétpecsétes titkokat képviseltek. Mindennek azonban nem a személyek szerepének a dicsőítése volt a célja, hanem az egyház megújulásának elősegítése, az evangélikus rendszerváltás akadozva induló szekerének a támogatása. Ugyanakkor az 1989-es politikai változás Boleratzky Lóránd számára meghozta a kései, de nem elkésett szakmai rehabilitációt. Újra művelhette kedvenc diszciplínáját, az evangélikus egyházjogot, s az eltelt két évtizedben elfoglalta az őt már régóta megillető tiszteletre méltó helyet a hazai jogtudomány művelői között. Sorra jelenhettek meg az addig asztal-Közéleti érdemeinek elismeréseként megválasztották a Magyarok Angliai Országos Szövetsége (MAOSZ) elnökének. Tizennégy éven keresztül - 2006-ban történt megszűnéséig - főszerkesztője és felelős kiadója volt a MAOSZ Angliai Magyar Tükör című negyedévi lapjának. E lap megszűnése óta hazai segítséggel adják ki - Sárközi Mátyással és Jotischky Lászlóval - az Októberi Tükör című évkönyvet, amely eddig 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben jelent meg. Sokrétű tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el: Canterbury érseke 1998-ban az anglikán egyház nevében Szent Ágoston-kereszttel jutalmazta, tagjává fogadta az angliai Szent Lázár Lovagrend, Budapesten megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (polgári tagozat), 2008-ban pedig a Kisebbségekért Díjat. Tekintettel arra, hogy Pátkai Róbert a fent részletezett egyházi és az angliai magyarság érdekében végzett kulturális szolgálatát életének aktív és nyugdíjas éveiben mindvégig elkötelezetten végezte és végzi, ezért tünteti ki egyházunk az Ordass-díjjal. Erős vár a mi Istenünk! ■ Id. Zászkaliczky Pál nyugalmazott lelkész Ittzés János elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő átnyújtja a Prónay- és az Ordass-díjat dr. Boleratzky Lórándnak és Pátkai Róbertnek (képünk jobb szélén) fióknak írt munkái, közöttük fő műve, a teológián ma már tankönyvnek számító kétkötetes A magyar evangélikus egyházjogalapjai és jogforrásai. A kézikönyv klasszikus jogi nyelvet használ, szép, gördülékenyen szabatos, nélkülözhetetlen, aktuális és olvasmányos. Boleratzky Lóránd vallja az egyházjog aktualitását, hangsúlyozza, hogy az nélkülözhetetlen az egyház mint szervezet részére, és fontos, hogy helyet kapjon a teológiai és jogi képzésben is. Az egyházjog hozzásegít a világos, tiszta, átlátható viszonyok megteremtéséhez, amelyre nagy szükség van egyházban és azon kívül is. Hiszen jog nélkül nincs rend, rend nélkül nincs demokrácia, demokrácia nélkül nincs protestáns egyházi közélet. Az elfelejtés és elfelejtetés évtizedei után Boleratzky Lóránd kitüntetése által az evangélikus egyházjog kap kivételes szakmai és közéleti figyelmet. A majd félszázados diktatúra alaposan aláásta a jog hitelét, ezt visszaszerezni csak hiteles magatartással lehet. Ilyen hiteles életpéldákat áhított össze Boleratzky Lóránd saját életéből és korából Életformálók című kötetében. Ez a neves lelkészek és jogászok életét bemutató, lebilincselő életrajzgyűjtemény olyan, főleg evangélikus közéleti személyiségeket sorakoztat fel, akik mindannyiunk számára példák lehetnek, de akik - jellemző módon - alig ismertek. Közöttük olyan hazafiakat, mint a méltatlan elnyomást elszenvedő Vladár Gábor volt igazságügy-miniszter, illetve a kommunista diktatúra börtönében elhunyt Zsedényi Béla, a háború utáni első magyar államfő. Október 23-án a Bródy Sándor utcai 56-os emléktáblát keresve egy másik táblán akadt meg a szemem: „Vigyázat, omlásveszély!” Bizony a történelem ezen vészterhes évtizedeire is ki lehetne írni: Vigyázat, omlásveszély! A régi, polgári, emberi és nemzeti értékek erodálása közepette nagy szükségünk van az olyanok példájára, mint Boleratzky Lóránd, akinek élete során mindvégig iránymutatója volt az ősi eperjesi kollégium sarkánál elhelyezett evangélikus mártíremlékmű felirata: „Istent imádni, s hazát szeretni tőlünk tanuljatok!” Mi is tanuljunk tehát Boleratzky Lóránd „illúziók nélküli, de élő reménységgel” teli, példás életpályájából! ■ Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója
