Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-17 / 42. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. október 17. »- 3 Egy szórvány felkarolása Rédei Károlyról nevezték el az ócsai evangélikus imaházat „Ócsa állomás, Ócsa állomás!” - immáron hatvan éve hallja félóránként a hangosbemondót az ócsai evangélikus közösség, merthogy az út másik oldalán éppen a helyi vasútállomás áll. Az Ms-ös autópálya harmincas kilométerénél fekvő település az anyagyülekezetnek, a Gyóni Evangélikus Egyházközségnek köszönheti megújult imaházát és a kialakított ifjúsági szállót, erre a célra szánták ugyanis a kárpótlásként kapott összeget. kori, egyedül helyben lakó lelkészéről, Rédei Károlyról kapta nevét. Az 1947-ben Ordass Lajos által kihelyezett helyettes lelkész feladatának érezte saját istentiszteleti hely kialakítását, így két éven keresztül járta az országot, hogy gyűjtsön e célra. 1971-ben, halála után az ócsai gyülekezet ismét gyóni szórvánnyá vált. Ma a helyi evangélikusokat gondozó - az anyagyülekezet területén élő - lelkész házaspár, László Milán és Valentínyi Erzsébet minden hónap első és Az Északi Egyházkerület anyagi hozzájárulásával átalakított - felújított és kibővített - épület a gyülekezet egyharmadik vasárnapján fél kilenctől tart istentiszteletet a Rédei-házban, mely - a beruházáshoz kapcsolódóan - a gyóni egyházközség nevére került át. A megújult épületet október 9-én szentelte fel dr. Fabiny Tamás püspök. Kol 3,1-2 alapján és az imaház - a nagyszámú jelenlévő miatt - nyitva hagyott ajtajának képét felhasználva rávilágított arra, mennyire fontos, hogy a hangzó ige kijusson az ajtókon, a falakon túlra. A nyitott ajtó arra emlékeztet, hogy mindenkit várunk, és e meghívás mögött a közösséget megtartó Isten áll. Minden imaház leképzése a mennyei hajléknak, és szolgálatán kívül közösséget is épít - erre kell törekednünk mindnyájunknak, és különösképpen egy ilyen kicsiny közösségnek. így lesz a múltnak méltó folytatása. A közgyűlést a gyülekezet felügyelője, Rapcsákné Harmincz Karolin vezette, akitől — többek között - az új név ötlete is származik. Az énekkar szolgálata, a köszöntések és a felújításról szóló beszámoló után emléklapot kaptak mindazok, akik a munkálatokban bármilyen módon részt vettek. A kicsiny közösség összefogását és élni akarását bizonyítja a számos adomány, valamint a sok, díjazás nélkül elvégzett munka. ■ Horváth-Hegyi Áron felvétele Megújult Szigetköz evangélikus temploma ► Hálaadó istentisztelettel ünnepelte meg múlt vasárnap a Győrhöz tartozó győrújfalui evangélikus leányegyházközség, hogy temploma hatvan évvel ezelőtti felszentelésének évfordulójára saját erőből sikerült kívül-belül felújítania lelki otthonát, sőt a templom környezetét és kerítését is helyrehozni, megszépíteni. Az ünnepi alkalmon Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiái szolgálatban Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Egyházmegye esperese, illetve Jánosa Attila, a gyülekezet lelkésze vett részt. Régi vágya volt az újfalusi evangélikusoknak, hogy templomot építsenek. Ez a szándék 1942-ben elemi erővel tört fel a hívek szívéből. Sajnos, a háború és a pénzromlás akkor még megakadályozta a templom felépítését. 1949-ben aztán újra fellángolt a templomépítési buzgalom. Egyházmegyei gyűjtés és helyi áldozatvállalás nyomán hamar emelkedni kezdtek a falak. Mire a tél beköszöntött, tető volt a templom fölött. A teljesen kész lelki hajlékot Túróczy Zoltán püspök avatta fel 1950. június 25-én. A győrújfalui presbitérium még tavaly határozott arról, hogy felépítésének hatvanadik évfordulójára felújítja a templomot. A munkálatok idén tavasszal a harang javításával vették kezdetüket. Ezután került sor a templom külső és belső renoválására, ablakcserével, külső vakolással és belső festéssel. Az épület külső felülete a toronnyal együtt újult meg. Kicserélték a templom teljes bádogozását és csatornarendszerét, megoldották a csapadékvíz elvezetését, illetve kívülről alátámasztották és bevakolták a szentélyt. Elkészült a kerítés lábazata, és még a külső környezetet is megszépítették: tereprendezést végeztek, parkosítottak. A munkálatok majdnem ötmillió forintot emésztettek fel; ezt a gyülekezet - négyszázezer forintos egyházkerületi támogatás mellett - teljesen önerőből finanszírozta. A hálaadó istentiszteleten a püspök Róm 15,5-6.13 alapján prédikált. A templom megújulása mögött ott van a közösséget megtartó Jézustól ajándékba kapott hit ereje. Ezért Isten házának a hit házának kell lennie - mondta Ittzés János. Az istentiszteletet követő díszközgyűlésen köszöntést mondott Szabó György egyházkerületi felügyelő, Kiss Miklós esperes, Bognár József, Győrújfalu leköszönt polgármestere és Németh László, a helyi katolikus egyházközség világi elnöke. ■ K.M. „Feneketlen iszapba süllyedtem” „Derékig, helyenként nyakig ért az ár, félelmetes volt!” „Embermagasságban hömpölygött a vörös folyam, olyan volt, mintha láva lett volna!" „Láttam, amint egy édesanya karjából elsodorja az ár a kisgyermeket!” Ilyen beszámolókat hallhatunk, olvashatunk napok óta. Október 4- én egy Veszprém megyei timföldgyár tározójánál gátszakadás történt, és hihetetlen mennyiségű mérgező vörösiszap árasztotta el Kolontárt, Devecsert és más településeket. Nyolc halottról, számos súlyos sebesültről és sok eltűntről szólnak a tudósítások. A megrendítő beszámolókat hallva a zsoltáros segélykiáltása jut eszünkbe: „Segíts meg Istenem, mert nyakamig érnek a vizek! Feneketlen iszapba süllyedtem, nincs hol megállnom. Örvénylő vizekbe estem, elsodort az ár!’ (Zsolt 69,2-3) Sokan a háztetőkre menekültek, többen megvakultak, a megszáradó iszap pedig por formájában az emberek torkát marja. Ezt a helyzetet vetíti előre döbbenetes erővel a zsoltár következő verse: „Belefáradtam a kiáltozásba, kiszáradt a torkom, szemem elhomályosodott, míg Istenemre vártam." (Zsolt 69,4) Volt olyan szemtanú, akinek a vérvörös áradatot látva az Egyiptomból való menekülés jutott eszébe, amikor a víz vérré vált (2MÓZ 7,20). A kiszolgáltatottak menekülését látva újszövetségi igék is eszünkbe juthatnak: „...aki a ház tetején van, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon valamit a házából, és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy a ruháját elhozza. Jaj a terhes és szoptatós anyáknak azokban a napokban!” (Mk 13,15-17) Autókat és játék mackókat, háztartási berendezéseket és könyveket sodort magával a szennyes és mérgező áradat. Hamarosan megteltek a kórházak. Volt, aki onnan azért nem mehetett haza, mert házát lakhatatlanná tette a vörösiszap. A Marcal folyó szinte teljes élővilága kipusztult. Ez szinte még rosszabb, mint amiről a Jelenések könyvének komor próféciája szól: „...elpusztult a tenger teremtményeinek harmada, amiben csak élet volt... ürömmé lett a vizek harmada..” (Jel 8,9.11) Gyerekkori nyaralásaim helyszínén egy szarvas teteme feküdt: inni akart a mérgezett folyóból, és azonnal elpusztult. Hova lett kedves zsoltárunk idilli szépsége, amely szerint „ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” (Zsolt 42,2) Egyházunkban éppen ezeket a drámai napokat megelőzően ünnepeltük a teremtés hetét - és íme most a természet pusztulását látjuk mindenhol! Két nappal a tragédia előtt számos templomban terménnyel dúsan megrakott oltárok jelezték az aratási hálaadó ünnepet - az immár méreggel átitatott földeken pedig már aligha terem meg a burgonya vagy a sárgarépa. A bibliai igék kétségtelenül sajátos jelentést adnak ezeknek az eseményeknek, ezzel együtt nem kell mindenképpen apokaliptikus katasztrófáról beszélni. Ugyancsak a Jelenések könyve szól arról, hogy „valami tűzzel égő nagy hegy zuhant a tengerbe” (Jel 8,8). Sok írásmagyarázó szerint ez a félmondat a Vezúv Krisztus után 79-ben bekövetkezett kitörésére és két itáliai város, Pom-ÉGTÁJOLÓ d) peji és Herculaneum elpusztulására utal. Ez a természeti katasztrófa nyilván mélyen megérintette a kortársakat, így a Biblia utolsó könyvének szerzőjét is. Ettől azonban még nem lesz kisebb a tragédia. Nem véletlen, hogy Devecser éppen csak szolgálatba lépett polgármestere következetesen lávafolyamról beszélt, a helyszínre siető miniszterelnök pedig azt kellett, hogy kijelentse: „Ha ez a gátszakadás éjjel történik, akkor mindenki meghal.” Tudatosítanunk kell azonban, hogy Veszprém megyében elsősorban nem természeti katasztrófa történt, hanem súlyos emberi mulasztások sorozata. A teremtett világot istenkísértő módon maga alá gyűrő ember hírvágya tombolt. Bacsó Péter A tanú című filmjének vége felé kiönt a folyó, mert az arra vigyázni akaró gátőrt más szerepre választják ki a hatóságok. Az ottani áradás a szocialista-kommunista rendszer súlyos kritikáját jelzi, a filmhez illő szarkasztikus eszközökkel. A kolontári iszapár viszont a vadkapitalista szemlélet tarthatatlanságára mutat rá. Jellemző, hogy a .gyár tulajdonosai napokon keresztül csak saját magük és milliárdos vagyonuk mentegetésével voltak elfoglalva, eszükbe sem jutott bocsánatot kérni a történtekért. Ezt a kíméletlen és pökhendi magatartást ismerjük már az erdélyi Verespatak tragédiájából és a tiszai ciánszennyezés nem is oly régi esetéből. Mit tehetnek az egyházak? Egyrészt rámutathatnak a Szentírás világos üzenetére, amelyre írásom elején magam is kísérletet tettem. Másrészt felemelhetik szavukat a természet és az ember kizsigerelése, valamint a profit egyeduralma ellen. A technológiai és üzleti lehetőségektől megszédülő vállalkozóknak szemébe kell mondanunk Jézus határozott szavát: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26) És természetesen sok mást is tehetnek, tehetünk még mi, hívő keresztények. Egyházunk népe szinte egy emberként mozdult, hogy segítsen a bajbajutottaknak. Megindult a gyűjtés. A terepen vannak a szeretetszolgálatok, így a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is. Ők az ajkai evangélikus gyülekezeti házban állították fel logisztikai központjukat. Nemzetközi krízisekben tapasztalatokat szerzett munkatársak fáradoznak azon, hogy a kárelhárítást hosszú távú fejlesztések is kövessék. Örülök annak is, hogy a kertai parókiát a mentésben részt vevő tűzoltók vehetik igénybe éjszakai pihenésre. A révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ dolgozói száz adag meleg ételt juttattak el a helyszínre. A nemescsói gyülekezet nyolc önkéntese - lelkészük vezetésével - egész szombaton lapátolta a vörösiszapot. A bobai gyülekezet kántora - aki az ajkai kórház traumatológiai és sürgősségi szakápolója - megrendítő helyszíni tudósítást küldött egyházunk honlapjára. (Az EvÉlet számára küldött helyszíni riport lapunk 6. oldalán olvasható. - A szerk.) A Lutheránus Világszövetség főtitkára telefonon érdeklődött, hogy hol tudnak segíteni. Egyházunk diakóniai szolgálata - az árvízi tapasztalatokkal is a háta mögött - szervezi a gyűjtést, a segélyezést, az ételosztást. A borsodi árvizekről jut eszembe: meghatónak tartom, ahogy a szendrőládi cigány brigád négyszáz kilométer távolságból a helyszínre utazott, hogy valamiképpen kétkezi munkával viszonozza azt a segítséget, amelyet a nyár elején ők kaptak másoktól. Nyomorúság idején különösen is Istenhez kell kiáltanunk. Úgy, ahogy ezt az írás elején szereplő zsoltár folytatásában is olvassuk: „De én hozzád imádkozom, Uram, a kegyelem idején, Istenem! Nagy szeretettel hallgass meg hűségesen segíts meg! Húzz ki a sárból, hogy el ne süllyedjek (...)!Ne sodorhasson el a víz árja, ne nyelhessen el a mélység ne záruljon be fölöttem a kút szája! Hallgass meg Uram, jóságos szereteteddel, nagy irgalmaddal fordulj hozzám!” (Zsolt 69,14-17) Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület FOTÓ: MENYES GYULA
