Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-09-26 / 39. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 20X0. szeptember 26. » 13 ISMERTETTÉK A PÜSPÖKVÁLASZTÁS MENETRENDJÉT Értékes hétvége Révfülöpön ► Értékteremtés, értékmegőrzés címmel rendezték meg szeptember 17-18-án a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület egyházközségi elnök­ségeinek konferenciáját és munkatársképző napját Révfülöpön, az Or­­dass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A közel telt házas ren­dezvényen a mintegy kilencven résztvevő előtt Rostáné Piri Magda esperes tartott vetített képes előadást a Vasi Egyházmegye felsőzsol­­cai árvízkárosult gyermekek részére szervezett táboráról, illetve az egybegyűltek értesülhettek a közelgő püspökválasztás menetrendjéről, valamint színvonalas előadásokat hallgathattak meg a nap címében jelzett témáról. A hétvégén kétségkívül megkülön­böztetett érdeklődés irányult a közel­gő püspökválasztásra, amelynek me­netrendjét Kissné Kárász Rózsa egy­házkerületi másodfelügyelő, a jelölő- és szavazatszámláló bizottság elnö­ke ismertette. Elmondta, hogy a tör­vény értelmében a Nyugati (Dunán­túli) Egyházkerületben jelenleg szol­ig le kell bonyolítani. Újdonság a püs­pökválasztás menetében, hogy az egyházunkban működő tényfeltáró bizottságnak át kell világítania a je­lölteket, és ennek is meg kell történ­nie a szavazás időpontjáig. A konferencia péntek esti prog­ramja az egyházkerületi elnökség aktuális ügyekkel foglalkozó fórumá­amelynek 2011. december 31-ig le kell zárulnia. Az osztályvezető sikernek ítélte, hogy egyházunkban eddig minden ügyet sikerült pereskedés nélkül végigvinni, mert jól elő voltak készítve a tárgyalásokra. Felhívta a fi­gyelmet: elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben egyházunk ne csak a beépí­tett ingatlanok után kapjon kárpót­lást, hanem az elvett beépítetlen földterületekért is. Ezért kérte a je­lenlevőket, hogy mérjék fel gyüleke­zeteikben az egykor államosított ter­mőföldeket, mert elképzelhető, hogy egy törvény lehetővé teszi majd, hogy ezek után is kárpótlásban része­sülhessenek. Részben e témához is kapcsolódott az egyházkerület pályázati referense. Erdélyi Károly elmondhatta, hogy az egyházkerületek közül - pályázati szempontból - az elmúlt időszakban gálatban álló Ittzés János püspök megbízatása - mivel betölti a tör­vényben előírt nyugdíjkorhatárt - 2011 júniusában lejár. A püspökválasztás során az egy­házkerület területén lévő egyház­­községek tagjai közvetlenül választa­nak, és minden egyházközségnek lelkészi állásonként van egy szavaza­ta. A törvény kimondja, hogy „püs­pökválasztás esetén a megbízatás lejárata előtt nyolc hónappal kezdő­dik a jelölőbizottság munkája”. Ezek szerint 2010. november í-jén indul a választási folyamat. Kissné Kárász Rózsa felhívta a figyelmet, hogy a no­vembertől júniusig tartó időszakra es­nek legnagyobb egyházi ünnepeink, ezért a jelölő- és szavazatszámláló bi­zottság a határidőket szeretné úgy ki­tűzni, hogy a választások húsvétig be­fejeződjenek. A püspöki tisztségre az ajánláso­kat az egyházmegyék presbitériumai­tól kérik, amelyek maximum két je­löltet állíthatnak. A püspökké választ­hatóság feltétele legalább tizenöt év lelkészi - ebből öt év gyülekezeti - szolgálat és be nem töltött hatvana­dik életév. Az egyházmegyéktől november elején beérkező ajánlásokat a bizott­ság tagjai összesítik, ellenőrzik, majd felkeresik a jelölteket, és nyilatkoza­tot kémek tőlük arról, hogy vállalják-e a jelöltséget. A bizottság a jogszabály­ban meghatározott feltételeknek meg­felelő és a jelölést elfogadó lelkészek neveiből összeállítja a jelöltlistát, amelyet írásos indoklással terjeszt a kerületi közgyűlés elé. A jelöltek név­sorát a kerületi közgyűlés 2011. janu­ár 8-án véglegesíti. A püspökjelöltek bemutatkozására január közepétől március közepéig lesz lehetőség, pél­dául a 2011. február 26-án Pápán tartandó egyházkerületi napon. A választó közgyűlést az egyház­­községekben - az esetleges második fordulóval együtt - május első felé­val, valamint Ittzés János püspök áhítatával ért véget. A kerületben legutóbb ordinált lelkész, Nagy Gábor áhítatával kez­dődött a másnapi program, majd Buda Annamária, az országos iro­da diakóniai osztályának vezetője szólt egyházunk diakóniai szolgála­tának új lehetőségeiről. Magyaror­szág korfáján jól látszik, hogy sok az idős ember, akikkel foglalkozni kell. Szeretetotthonaink telítettek. Ked­velt forma a házi segítségnyújtás is, emellett az utóbbi időben diakóni­ai szolgálatunk számára „célcso­portnak” számítanak a szenvedély­­betegek és a hajléktalanok is. A diakóniai osztályvezetője nyomaté­kosan felhívta a figyelmet arra, hogy a szeretetszolgálat semmi­lyen formájába nem szabad csupán gazdasági megfontolásból belekez­deni. Ha azonban megfelelő anya­gi erővel, ingatlannal és személyi ál­lománnyal bírunk, akkor van esély az igényelt - és az egész gyülekezet által támogatott - szolgálatok fenn­tarthatóságára. Ezt a figyelmeztetést erősítette meg dr. Mekis Viktória, az országos iroda igazgatóhelyettese is, aki az in­tézményalapítás buktatóiról beszélt. Elmondta, hogy ahol minden felté­tel adott, ott a gyülekezetek bátran belekezdhetnek az intézményalapí­tásba. Van helyünk a társadalomban, de ne felejtsük el, hogy a diakónia nem szakkör: nagy a felelősségünk, mert emberekkel foglalkozunk. „Mi­nőségi, színvonalas szolgáltatást tu­dunk adni, és más intézményeket lát­va nyugodtan kihúzhatjuk magun­kat” - zárta gondolatait az igazgató­­helyettes. A délelőtti program ingatlan­ügyekkel folytatódott. Helfrich Péter, az ingatlanrendezési osztály vezető­je az 1991. évi XXXII. törvényt idéz­te. E jogszabály az egyházi ingatla­nokkal kapcsolatos kárpótlásról szól, N cr LU N l/1 < a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerü­let volt a legsikeresebb, hiszen tizen­öt projektje részesült összesen mint­egy háromszázmillió forintos támo­gatásban. Nagyon fontosnak tartja, hogy tudatosan tervezzenek a gyülekeze­tek, ne ötletszerűen pályázzanak. Az Európai Unió irányelvek, célok alapján bírálja el a pályázatokat. A templomfelújításnál is célt kell meg­jelölni: azt, hogy mi a célunk a meg­újult templommal. A templomokat egykor nem pályázati pénzből építet­ték. A csodavárás ideje lejárt, nekünk is hozzá kell valamit tenni, hogy megmaradjanak ingatlanjaink - zár­ta előadását Erdélyi Károly. Ebéd után Muzeális értékeink és műkincseink védelme címmel dr. Hubert Gabriella, az Evangélikus Országos Könyvtár tudományos munkatársa és dr. Harmati Béla László, az Evangélikus Országos Mú­zeum igazgatója tartott előadást. Fe­lelősségünket hangsúlyozták, hiszen a nyomtatványok és műkincsek nem csak a gyülekezetekéi - nemzeti kin­csek is. Kérdésként hangzott el, hogy mit tehetünk azokkal a templomba nem illő ajándékokkal, amelyeknek a fel­ajánlói ugyanakkor megsértődné­nek, ha azokat nem tennék köz­szemlére. Kérdés az is: ragaszkodni kell-e az ízléstelen, netán teológiai­lag is téves ábrázolásokhoz, csak azért, mert elődeink így hagyták örökségül? Mint elhangzott, bár e kérdésekre egységes, minden helyzet­ben érvényes válasz nem adható, az országos intézmények szakembere­ihez bizalommal fordulhatnak segít­ségért a gyülekezetek. Az elnökségi konferencia és mun­katársképző nap ifi. dr. Hafenscher Károly lelkésznek, a révfülöpi konfe­rencia-központ igazgatójának úrva­csorái istentiszteletével zárult. ■ Menyes Gyula I Indul a presbiterképzés! Mint arról már az evangélikus presbiterek országos találkozóján (EPOT) és az azt követő tájékoztatásokban hírt adtunk, elindítjuk egyházunk­ban a szervezett, rendszeres presbiterképzést. Segítség lehet ez mind­azok számára, akik szíwel-lélekkel vállalják a presbiteri tisztség felelős szolgálatát. Krisztus tanítványaiként egy életen át tanulásra van szüksé­günk és elhívásunk. Csak így lehetünk vezetői a ránk bízottaknak, jó sá­fárai az egyház kincseinek, munkásai a jövő egyháza építésének. A presbiter-alapképzés két részből áll. Révfülöpi Ordass Lajos Evan­gélikus Oktatási Központunkban egy őszi és egy tavaszi hétvégét szánunk arra, hogy szakavatott vezetőkkel elsajátítsuk vagy megerősítsük az egy­ház ismereteit, hitünk megtanulható tartalmát. A két alkalom szorosan összefügg, tehát a jelentkezés a két alkalomra együtt érvényes. Időpon­tok: 2010. október 15-17. és 2011. április 8-10. Ezeken az alkalmakon elő­adások, megbeszélések segítségével dolgozunk fel témákat. Tárgyak: ószövetségi bibliaismeret; újszövetségi bibliaismeret; egyház­ismeret; egyháztörténet és hitvallások; istentisztelet és kegyesség; gyü­lekezetépítés és misszió; gyülekezetismeret és gyakorlat. A révfülöpi tartózkodás és a képzés költségeit a Magyarországi Evangélikus Egyház felvállalja, a jelentkező testvérekre - illetve javas­latunk és a lehetőségek szerint a gyülekezetre (vagy az egyházmegyére) - az utazás költsége várna. Tisztelettel kérjük a részvételi szándék bejelentését és megerősítését legkésőbb október 5-ig a következő címek egyikén: dr. Hafenscher Ká­roly, Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ, 8253 Révfülöp, Füre­di út 1., illetve presbiterkepzes@lutheran.hu. (Helyfoglalás a jelentkezé­sek beérkezésének sorrendjében. Jelentős túljelentkezés esetén újabb tan­folyamot is indítunk.) A jelentkezőknek részletes programot s a felkészüléshez néhány ol­vasnivalót küldünk. Dr. Fabiny Tibor szakmai tanácsadó Dr. Hafenscher Károly, a képzés vezetője Tervezett időbeosztás • Október 15., péntek: 15.00-18.00: érkezés, regisztráció; 19.00: nyitó is­tentisztelet (úrvacsorával); 20.00-21.30:1. előadásblokk. • Október 16., szombat: 8.00: reggeli áhítat; 9.00-10.30:2. előadásblokk; 11.30-13.00: 3. előadásblokk; 14.00-15.30: 4. előadásblokk; 16.00- 17.30: 5. előadásblokk; 19.00-20.30: 6. előadásblokk; 20.30-23.00: beszélgetés. • Október 17., vasárnap: 9.00-10.30: 7. előadásblokk; 11.00-12.00: zá­ró istentisztelet (úrvacsorával); 14.00-15.00: kiértékelés. „Teherhordozók” Első alkalommal adott otthont a soltvadkerti evangélikus gyülekezet múlt szombaton a Déli Egyházkerü­let regionális felügyelői találkozójá­nak. A Tolna-Baranyai és a Bács-Kis­­kun Egyházmegye felügyelői, másod­felügyelői jöttek el a konferenciára, némely gyülekezetei pedig gondno­ka, illetve pénztárosa képviselt. A nap Homoki Pál lelkész áhítatá­val indult, aki Zakariás példáján ke­resztül hangsúlyozta, hogy mennyi­re fontos 21. századi világunkban is az Isten szavára figyelnünk, ha oly­kor nehéz is elcsendesednünk. kisebb gyülekezeti-presbitériumi lét­szám miatt az adott feladatkörökre nem lehet komplett munkacsopor­tokat létrehozni, ott felelősöket lehet beállítani a gyülekezeti, a média-, a diakóniai, a karbantartó munka vagy például a rendezvényszervezés ellá­tására. Közös tapasztalatként fogal­mazódott meg, hogy bár a fiatalságé a jövő, de gyülekezeteink „teher­hordó” rétege többnyire ma is az idő­sebb korosztály tagjai közül kerül ki. Ebéd után a tanácskozás résztve­vői - könnyed séta keretében - a solt­vadkerti egyházközség épületeit tekin­A délelőtt folyamán két előadás hangzott el. A presbitériumi bizott­ságok megalakításáról, eredménye­iről, céljairól számolt be jelen sorok írója, majd Koszorús Oszkár, a Nyu­gat-békési Egyházmegye felügyelője tartott vitaindítót Idősek az egyház­ban címmel, felhívva a figyelmet a diakónia fontosságára öregedő társa­dalmunkban. Az előadásokat követő - Radosné Lengyel Anna egyházkerületi fel­ügyelő által moderált - fórumbeszél­getés során felvetődött, hogy ahol a tették meg. (Az evangélikus óvodá­ban a vezető óvónő, Lakatosné Hach­­bold Éva kalauzolta a vendégeket.) Délután az állam és az egyház kapcsolatáról, valamint a „vidéki Magyarország” helyzetéről szólt ér­dekfeszítő előadásában Font Sán­dor soltvadkerti presbiter, országgyű­lési képviselő. A jó hangulatú, építő együttlétet az óvodások meglepetésműsora, majd a soltvadkerti gyülekezeti pénztáros és jegyző borainak kóstolása zárta. ■ Péczka Ferenc felügyelő

Next

/
Oldalképek
Tartalom