Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-09-19 / 38. szám

4 ◄! 2010. szeptember 19. EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikus Élet Ahol a hálaadás művészetét tanuljuk Templomszentelés Gyékényesen ► A gyékényes! evangéliku­sok lelki hajlékát - amely a Somogy-Zalai Egyház­megye legnagyobb temp­loma - 1887-ben Valentin Morandini tervezte neogó­tikus stílusban. Az elmúlt több mint egy évszázad során sok megpróbáltatás érte az épületet: tűzvész, földrengés, világháborúk bombázásai. A katasztró­fák után gyors javítások­kal, 1960-ban és 1964-ben, majd 1986 és 1988 között egy-egy nagyobb felújítás­sal sikerült megmenteni a patinás templomot. Most újabb mérföldkőhöz érke­zett a gyülekezet. Szep­tember 11-én, szombaton délelőtt Ittzés János püs­pök felszentelte a kívül­­belül megújult épületet. A gyékényesi gyülekezet tag­jai az elmúlt két évtizedben is a jó gazda igyekezetével óvták, szépítették, gazdagí­tották templomukat. Megvá­sárolták és felújították egy elnéptelenedett templom or­gonáját, székeket, szőnye­geket, térítőkét, úrvacsorái eszközöket szereztek be, megoldották a vízelvezetést, megújulásáért adhatott hálát a gyülekezet. Ittzés János püspök a temp­lomszentelési ünnepi isten­detése, itt minden alkalommal ezt tanuljuk. Smidéliusz Zoltán lelkész az istentiszteletet követő köz­kicserélték a tetőszerkezetet, új szószéket készíttettek. S mindeközben 2002-ben le­hetőség nyílt a templomhoz kapcsolódó lelkészlakás gyü­lekezeti házzá való alakításá­ra, felújítására is. Ezúttal teljes renoválásért és az épület környékének tiszteleten Zsolt 118,17.28.29 alapján tartott prédikációjában hangsúlyozta, hogy a hála­adás művészetét tanulni kell, s ez a templomszentelés jó alkalom erre. Ha Krisztus ural­kodik a szívünkben, akkor tu­dunk Istennek tetsző módon hálát adni. Ez a templom kül­gyűlésen elmondta, hogy a mintegy huszonkétmillió fo­rintos beruházást uniós pá­lyázat keretében sikerült meg­valósítani; a munkálatokhoz a gyülekezet másfél millió forinttal és egymillió forint értékű társadalmi munkával járult hozzá. A Jakobey Károly festette oltárképet az egy­házkerület és a Gyékényesi Mezőgazdasági Zrt. támoga­tásával restaurálták. Az istentisztelet után Ittzés János püspök egyházkerületi érmet adott át - szolgálatát megköszönve - Deméné Smi­déliusz Katalinnak (képünkön), aki megromlott egészségi álla­pota miatt nemrégiben vo­nult nyugdíjba. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével, és köszöntést mondott Szászfalvi László ál­lamtitkár, a térség országgyű­lési képviselője is. ■ Menyes Gyula Festék alól napvilágra került érték ban, mert Isten - érette - minden időben megtartja egy­házát. A gyülekezet 2003-ban or­szágos egyházi belső kárpót­lási keretből 2,5 millió forintot kapott. Ebből először felújítot­ta a templom tetőzetét és el­készíttette a toronyórát, majd 2006-ban a torony falainak szigetelését végezték el. 2007- ben kifestették a templom­belsőt, új templompadok ké­szültek, faburkolást kapott a kövezett padlózat. Ekkor fedezték fel a freskót. Azonnal értesítették dr. Har­mati Béla Lászlót, az Evangé­likus Országos Múzeum igaz­gatóját. Az ő segítségével si­kerrel vettek részt egy európai uniós vidékfejlesztési pályáza­ton. A restaurálás munkáját Velledits Lajos festőművész­restaurátor és munkatársai végezték. Érdekessége a templomnak, hogy - a lapunkban nemrégi­ben közzétett hirdetés nyo­mán - a régi oltár helyén im­már a pusztavacsi templom szószékoltára áll. Az ország földrajzi közepén fekvő településen sajnos el­fogytak az evangélikusok, itt viszont még ékesítheti az oltár a kis létszámú gyülekezet templomát. Ebből az alka­lomból Hérincs Miklós új, az ünnepre készített oltárkép­pel ajándékozta meg a szőke­­dencsi közösséget. Immár egy évtizedes hagyomány, hogy Wolfgang Boetcher nyugalmazott né­met lelkész nagypéntektől ok­► Szőkedencs Somogy me­gye északnyugati csücs­kében fekvő kis telepü­lés. 1932-ben a krónikás 257 helybeli lutheránusról számolhatott be. Ma vi­szont ennek a lélekszám­­nak alig egytizede él a fa­luban (24 fő). Az itt álló, egy híján százötven éves evangélikus templom gyülekezete az elmúlt szombat délután hálaadó istentiszteleten ünnepel­hette hajlékának belső megújulását. ánygyülekezete. Lelkésze je­lenleg Deme Dávid. A mostani felújítás idején derült fény arra, hogy a mennyezet nagy értéket rejt. Varga László gondnok gyer­mekkorából emlékezett rá, hogy az 1970-es években - minden bizonnyal a kis gyüle­kezet anyagi teherbírásának következményeként - a fres­kót egyszerűen lemeszelték. Ezúttal a gondnok kérte a fes­tőket, hogy nézzék meg, rejt-e valamit a vakolat. A festékré­teg eltávolítása után mozaik­ként állt össze szemük előtt az egykori freskó. A hálaadó istentiszteleten Ittzés János püspök Lk 12,32 alapján tartott igehirdetésé-A reformáció idején Szőke­dencs a Véssey család birtoka volt. Az ellenreformáció után a türelmi rendeletet követően, 1805-ben éledt újjá a leánygyü­lekezet. A mai evangélikusok ősei Pusztadarócról, az akkori Vas vármegyéből, Körmend kör­nyékéről érkeztek. 1807-ben iskolát és imaházat, 1861-ben templomot építettek, majd a hajlékot 1900-ban megna­gyobbították. Valószínűleg ek­kor kerülhetett a templom mennyezetére a közelmúlt­ban feltárt freskó. A falu evangélikusainak lel­kigondozása az 1950-es évek közepéig Véséről történt, majd- több környékbeli anyagyü­lekezethez való tartozás után- 1996-tól Szőkedencs a Nagy­­kanizsa-Szepetneki Társult Evangélikus Egyházközség le­ben hangsúlyozta, hogy e templomban rejtett értékek kerültek napvilágra, illetve bátorította a fogyó gyülekeze­tét: Krisztus tanítványai min­den korban kicsiny nyáj volt. Nekünk csak hinni kell Jézus­tóber végéig - kéthetente pén­tek esténként - német nyelvű istentiszteletet tart, melyen átlagosan huszonöt, a kör­nyéken letelepedett német evangélikus vesz részt. ■ M. Gy. FOTÓK: MENYES GYULA

Next

/
Oldalképek
Tartalom