Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-19 / 38. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2010. szeptember 19. » 5 Születésnap társszolgálók körében ► Úgy tartják, minden társadalom tükre, hogyan bánik az elesettekkel: a gyerekekkel, az idősekkel és a rokkantakkal. Magam hozzátenném: tükre annak is, hogy az egyház teljesíti-e Istentől kapott feladatát. Számos egyházközségünkben működnek rászorulókat segítő intézmények. A viharsarki Tótkomlóson például 1992 óta gyülekezeti alapítású óvoda, 1998-tól szeretetotthon, illetve - amint korábban lapunk hasábjain hírt adtunk róla - evangélikus idősek klubja is működik. Utóbbi fennállásának első évfordulója alkalmából a klub már beiktatott dolgozóit megerősítették munkakörükben, a többi diakóniai munkatársat pedig - szlovák és magyar nyelvű - ünnepi istentisztelet keretében múlt vasárnap iktatták be szolgálatukba. Ezután a szomszédos országokból, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében érkezett vendégek részvételével diakóniai konferencia kezdődött a helyiek által Kisbirtokosként ismert, napjainkban immár a Természet Háza nevet viselő épületben. Ideiglenes otthon - maradandó emlékeztető- Az evangélikus diakónia felépítése és szerepe a mai társadalomban címmel meghirdetett tanácskozás mindenekelőtt arra szolgál, hogy a hatékony és eredményes munkavégzés érdekében kezdetét vehesse a kelet-közép-európai térség diakóniai szakemberei közötti tapasztalatcsere. Közösen keressük a választ arra kérdésre is, miként lehetne gyülekezetünk tagjainak, elsősorban a fisa 1948-ban kezdődött, a folyamat 1956-ban fejeződött be. A munka csupán 1991. november 30-án indulhatott újra. Azóta tizennyolc diakóniai intézmény - közöttük a siket-vak gyermekeknek otthont adó, a térségben egyedülálló intézet - működik, és készülnek egy újabb objektum megnyitására is. Náluk a diakónia az egyháztól különálló, de annak segítségével és tánuló gazdasági, szakmai és spirituális felelősség kell, hogy jellemezze; ennek jegyében mindenhol a minőség, a magas szakmai színvonal, egyfajta egységes diakóniai standard képviselete a cél. A krónikás úgy véli, ennek az elvárásnak nehéz, de természetesen nem lehetetlen eleget tenni a Vajdaságban, ahol - Ana Farkasová, Kovacica (Antalfalva) település állami diakóniai centrumának vezetője szerint - mindössze ötvenezer evangélikus él, és csupán 1993 óta létezik szerb diakónia. Csak kicsivel fiatalabb a romániai diakónia, amelyet a Nagylakról (Nádlac) érkezett, önkéntesként dolgozó Stefánia Iarosová és férje mutatott be. Náluk 1995-től kezdve működik szeretetotthon, továbbá gyógyászati segédeszközöket adnak bérbe, illetve ruhát osztanak. A rendezvény a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat vezetőjének, Lopuch Pálné Lipták Gabriellának az előadásával zárult. Az intézményvezető Formálódó diakónia Tótkomlóson címmel a helyi diakó-Egykori lakóinak kezdeményezésére szeptember 9-e óta emléktábla hirdeti a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Szentkirályi utcai épületrészének belső udvarra néző falán, hogy harminchét évig ebben a házban működött a Kakas Lídia Szeretetotthon. Krasznai János szobrászművész két összekapaszkodó kezet ábrázoló alkotását Kákay István országos irodaigazgató és D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök (képünkön) leplezte le. Az ünnepélyes aktust megelőzően a püspök - akinek szülei harmincegy évig éltek az otthonban - Róm 15,7 alapján arra buzdította a megjelenteket, közöttük az országos iroda dolgozóit és az országos presbitérium tagjait, hogy azt az áldást, melyet ezek a falak jelentettek az itt élőknek, jó szóval, szeretettel, vigasztalással ők is adják tovább az elesetteknek. Kakas Lídia 1915-ben hagyta a Deák téri magyar evangélikus egyházra józsefvárosi, Balassa utca 9. szám alatti lakását, melyet 1932-től hasznosítottak szeretetotthonként. Az intézmény tíz év múlva egy újonnan épült zuglói házba költözött, ezt az ingatlant azonban az egyházvezetés 1972-ben a teológiai akadémiának adományozta, így az otthon lakói - ideiglenesnek mondott megoldásként - az Üllői úti bérházba költöztek. A nyugdíjas egyházi alkalmazottak Kakas Lídia otthona megszüntetésének folyamata - az egyház székházának tervezett felújítása miatt - 2009-ben indult el; jogutód nélküli megszüntetéséről 2010 februárjában született meg a zsinati határozat. A diakóniai intézmény lakóit a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban, a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban és a kistarcsai Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthonában helyezték el. ■ V.J. ataloknak a figyelmét felhívni az önkéntes diakóniai munkára - mondta a délutáni rendezvény előtt lapunknak Szpisák Attila. A tótkomlósi parókus lelkész - egyúttal a rendezvény megálmodója - ezután a település polgármesterével, dr. Garay Ritával együtt köszöntötte a jelenlévőket. A felszólalók sorát Ján Huba, a szlovákiai evangélikus diakónia vezetője nyitotta. Nagyívű referátumát történeti visszatekintéssel kezdte. A jelenlévők megtudhatták, hogy hazájában az evangélikus diakónia 1931- ben kezdte meg működését, Liptószentmiklós székhellyel. A szeretetszolgálat intézményeinek államosítámogatásával munkálkodó, a társadalom szükségleteit szem előtt tartó „célszervezet” önálló jogi személy. Nem úgy, mint Magyarországon, ahol a diakóniai osztály az egyház életének szerves része - hangzott el a következő, Buda Annamária által tartott prezentációban (képünkön). Egyházunk diakóniai osztályának vezetője - akit kollégája, az országos iroda igazgatóhelyettese, dr. Mekis Viktória is elkísért - A Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai szolgálata című előadásában egyebek mellett arról szólt, hogy a diakóniát a keresztény elköteleződés, a holisztikus szemlélet, illetve az ellátottak és a partnerek iránt megnyilvániai munkát mutatta be. Az ötvenegy főt befogadó szeretetotthonban és a mintegy százhetven főt elérő idősek klubján keresztül végzett szolgálat - amelynek része a nappali ellátás, az étkeztetés, valamint a házi segítségnyújtás - irányvonalát az aranyszabály (.Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedj étek velük..!’; Mt 7,12) jelöli ki, és ennek szellemében az ellátottak iránti szeretet és tisztelet jellemzi. A konferencia záróakkordját másnap a Szarvas-Ótemplomi Szeretetszolgálatnál tett látogatás jelentette. ■ Gazdag Zsuzsanna Hatvan éve oszlatták fel a szerzetesrendeket Magyarországon Hatvan éve, 1950. szeptember 7-én jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete, amely - négy kivétellel - feloszlatta a magyarországi szerzetesrendeket. Az 1945 és 1948 közötti kormányok deklarált célja az állam és az egyházak szétválasztása volt, amely hamarosan a „klerikális reakció” elleni küzdelemmé változott. 1945-ben felosztották az egyházi birtokokat, 1946-ban feloszlatták az egyházi társadalmi szervezeteket, két évvel később államosították az egyházi iskolákat. A „fordulat éve” után az egyházak már az első számú ideológiai ellenségnek minősültek. A legfontosabb egyházi posztok betöltőit megfélemlítéssel, erőszakkal, koholt perek indításával állították félre, és helyükre a hatalomhoz lojális személyeket helyeztek. Négy egyház, a református, az unitárius, az izraelita és az evangélikus 1948 végére egyezményeket kötött az állammal. A katolikus egyház élén álló megingathatatlan, semmilyen kompromisszumra nem hajlandó Mindszenty /ózse/hercegprímást 1949 februárjában koncepciós perben életfogytig tartó fegyházra ítélték. A püspöki kar tárgyalóasztalhoz kényszerítése érdekében az Államvédelmi Hatóság 1950 nyarán több alkalommal is meglepetésszerűen lecsapott, éjszaka hurcolva el több mint háromezer szerzetest. A legtöbbjüknek csak perceket adtak arra, hogy felkészüljenek az útra, kényszertartózkodási helyeken zsúfolták össze őket, olykor a legelemibb életfeltételeket sem biztosítva számukra. Mindezek után a püspöki kar 1950. augusztus 30-án aláírta a katolikus egyház állami ellenőrzését biztosító, a működését korlátok között engedélyező megállapodást. (Azt követően, hogy az egyezményt aláíró Grősz József kalocsai érseket 1951-ben tizenöt évi fegyházra ítélték, a püspöki kar felesküdött az alkotmányra.) 1950. szeptember 7-én jelent meg az Elnöki Tanács 1950. évi 34. számú törvényerejű rendelete, amely megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét. Mindössze négy tanítórend: a bencések, a piaristák, a ferencesek és a Szegény Iskolanővérek folytathatta a munkáját, igen korlátozott lehetőségekkel. Csak kilenc rendház maradhatott meg mintegy száznyolcvan férfi szerzetessel és hatvan szerzetesnővel, a katolikus egyház négy hittudományi főiskola és nyolc középiskola fenntartására kapott jogot. A rendelkezést azzal indokolták, hogy a pártpropaganda által a klerikális reakció agitátorapparátusának minősített szerzetesrendek munkáját - főként a tanítást és a betegápolást - az állam átvette, ezért rájuk nincs többé szükség. Több mint hatszáz szerzetesházat elkoboztak, ezek mintegy tizenkétezer lakóját úgy lakoltatták ki, hogy nem biztosítottak számukra lakóhelyet, és még azt is megtiltották, hogy új lakhelyükön együtt éljenek. Nagy részük a végzettségénél, tudásánál alacsonyabb szintű munkára kényszerült a polgári életben, ezzel az országot tízezernél több pedagógustól, tudós szakembertől, jól képzett ápolónővértől fosztották meg. 1989. szeptember 28-án az Elnöki Tanács hatályon kívül helyezte az 1950-es rendeletet, ezzel ismét megnyílt a lehetőség a szerzetesrendek és a szeretetszolgálatok működése előtt. 1990 elejére 58 női, illetve férfi szerzetesközösség szerveződött újjá, 2004- ben pedig már 100 szerzetesrendet, 70 női és 30 férfi rendet, illetve társulást tartott nyilván több mint 2500 taggal a Magyar Katolikus Egyház. M MTI
