Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-04 / 14. szám
í 4-PANORÁMA Evangélikus Élet Az Úr jelenléte az istenes versek nyíregyházi szavalóversenyén Negyed évszázada eredeti pompájában Kiállításmegnyitó a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében ^ A virágvasárnapot megelőző hétvégén tartották meg - immár tizenhetedik alkalommal - a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében az egyházi középiskolák országos ökumenikus szavalóversenyét. Huszonegy diák szólaltatott meg egy-egy gyöngyszemet 16-17. századi magyar költők, illetve József Attila istenes versei közül. A dísztermet megtöltő tanulóifjúság és az érdeklődő felnőttek lelki feltöltődését és hitbeli megerősödését egyaránt szolgálták a mély átéléssel és belső meggyőződéssel kimondott, több évszázados vagy csak több évtizedes szavak, melyek ma is élő igévé lényegültek a nagyhét küszöbén, mert az Úr érkezését, jelenlétét vagy hiányát hirdették édes anyanyelvűnkön. A művészet istenkeresés; ez a verseny a remény és az öröm ünnepe; a versmondás alázat; a kis örömökben is Isten szól: jövök! - ezek voltak a rendezvény fővédnöke, dr. Bánszki István, a gimnázium nyugalmazott igazgatója megnyitóbeszédének kulcsszavai. Tóth Katalin iskolalelkész köszöntőjében hangsúlyozta: ez a szavalóverseny alternatív istentisztelet, ahol a versmondás igeszolgálattá nemesülhet. A zsűri két tagja ez évben médiaszakember volt: Kosa Árpád, a Kölcsey TV ügyvezető igazgatója és Szabó Erika magyartanár, a Sunshine Rádió hírszerkesztője. A zsűri elnöke, Markovics Attila - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala oktatási, kulturális és sportirodájának osztályvezetője - kijelentette: „Nem magamutogatás a versmondás, hanem szolgálat a másik ember felé, hogy kapott képességeimmel örömet és szépséget nyújtsak. Kitárulkozó lélekkel kell megmutatnom embertársaimnak a bennem lévő tehetséget.” Ez valósult meg a péntek délutáni elődöntő során, amelyen két fordulóban szavalta el választott költeményeit a tizennyolc leány és a három fiatalember. A zsűri vacsora után hozta nyilvánosságra a szombat délelőtti döntő tizenkét résztvevőjének nevét és a versek címét. A szünetben kérdésemre Máté Zoltán igazgatóhelyettes elmondta, hogy ez a verseny kuriózum. Páratlan a maga nemében hazánkban, mert itt csak istenes versek közül lehet választani, melyeket az iskola tanárai nagy gondossággal válogatnak össze, és tesznek közzé a honlapon az aktuális évfordulók, jeles napok figyelembevételével. Igazi különlegességekkel, gyöngyszemekkel ajándékozták meg a hallgatóságot a házigazdák. Tehetséges diákjaik mutattak be műsoraikból rövid ízelítőt, például az iskola színjátszó körének két léleképítő darabját is. Az 1843-ban alapított könyvtár legféltettebb kincseit - közöttük a legrégibb, 1534-ben leadott világföldrajzkönyvet - kamarakiállításon tekinthették meg a jelenlévők. A tízezer kötetes műemlék könyvtár állományából ezenkívül több régi, restaurált Bibliát, szakkönyvet is bemutatott Pinténé Kosina Judit könyvtáros, vetített képeken és kézbe is véve a bőrkötéses ritkaságokat. A szombat délelőtti döntőn, ünnepélyes és méltóságteljes csöndben, szinte imádságként hangzott fel a tucatnyi istenes vers, közöttük a helyezettek által előadottak: Balassi Bálint: Segélj meg éngemet, én édes Istenem; Szenczi Molnár Albert: XC. zsoltár; Rimay János: Kiben kesereg a magyar nemzetnek romlásán és fogyásán; József Attila: Csöndes estéli zsoltár és a Tudod, hogy nincs bocsánat. Tar Jánosné, az intézmény igazgatója záró értékelésében elmondta, hogy ez a verseny nagyon fontos tanulási alkalom is, mert e versek tanítanak, hogyan tudjunk kérni, fohászkodni, hálát adni s annál többet is mondani, mint: Istenem, segíts! A zsűri elnöke a díjátadást így kezdte: „Úgy dolgozzál, mintha örökké élnél, és úgy imádkozz, mintha mindjárt meghalnál!” Majd azzal folytatta, hogy nem volt vita a tagok között abban, kiket válasszanak ki a legjobbaknak. A versenyzők érezték és értették a nehéz verseket, s szépen tudnak beszélni. A magyar nyelv ápolása mindennél fontosabb! A szavalóverseny elérte célját - állapította meg Markovics Attila, s zárásul Kodályt idézte: „Ha tehetség van bennem, műveljem azt ki!” íme, a nyertesek névsora. Első helyezett: Szabó Lilla (Református Általános Iskola és Gimnázium, Kisvárda), második helyezett: Kiss Máté (az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma), harmadik helyezett: Béres Liliána (Arany János Gimnázium, Nyíregyháza). A házigazdák közönségdíját Deme Adrienn nyerte el (Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda, Kisvárda), míg a város Krúdy bronz emlékérmét Tekenős Boglárka kapta (Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium). A helyi Bessenyei Társaság - melynek serlegén ez olvasható: „Műveltségért, magyarságért küzdjön minden nemzedék!” - tizenhárom versenyzőt könyvjutalomban részesített. Zárszóként elhangzott a jövő évi felhívás is: ugyanitt találkozzanak az istenes verseket szerető diákok, hirdetve az Úr érkezését! ■ Garai András A döntő teljes hanganyaga elérhető a tudósító honlapjának (www.garainyh.hu) friss információk rovatából. Korának legdíszesebb iskolaépülete volt a tizennyolc hónap és hat nap alatt elkészült, 1864. szeptember 25-én átadott - akkor még a Sütő utcáról elnevezett - evangélikus gimnázium Pest városában. Igaz ugyan, hogy a Gerster Károly által tervezett épületben nem volt - és a mai napig sincs - például tornaterem, de annál nagyobb büszkesége a díszterem, vagy ahogy akkor nevezték: márványterem. Ám a mintegy kétszáz fő befogadására alkalmas helyiség nemcsak az iskola, hanem a város kulturális életének is fontos színhelyévé vált, különösképpen a tőle csak néhány utcányira található pesti Vigadó 1865-ös megnyitásáig. A díszterem történetében fontos év volt a huszonöt évvel ezelőtti esztendő: Schall JózsefYbl-díjas építész rajzai és tervei alapján akkor újította fel, illetve állította vissza eredeti állapotába az V. kerületi tanács. Erre a negyed évszázaddal ezelőtti munkára emlékeztek március 23-án azzal a kiállítással, amely a felújítás alapjául szolgáló tervrajzokat mutatja be. Kézdy Edit igazgató köszöntő szavai és a gimnázium diákjainak rövid műsora után Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke nyitotta meg a tárlatot, a huszonöt évvel ezelőtti munkákról pedig Vízy László nyugalmazott műemlék-felügyelő, az akkori munkálatok beruházó építésze szólt. A kiállítás május közepéig tekinthető meg a gimnázium dísztermében. ■ Boda Zsuzsa felvétele Beszélgetés Vízy László építésszel ^ A Deák téri evangélikus gimnáziumban március 23-án nyílt kiállítás megnyitója után kértem beszélgetésre Vízy László építészt, nyugalmazott műemlék-felügyelőt. Ő „vezényelte le” ugyanis - mint a Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Műszaki Osztályának építésze - az iskolaépület dísztermének felújítását huszonöt évvel ezelőtt. Úgy is mondhatnánk, számos érdekesség tudója, aki amúgy maga is evangélikus gyökerekkel rendelkezik.- 1983-at írtunk, és a fővárosi V. kerületi tanács ötéves tervében szerepelt egy zeneiskola építése, amelynek elég nagy lett volna a költségvetése. Az összeg azonban nem állt teljes mértékben rendelkezésre, így azt az áthidaló megoldást javasoltam, hogy újítsuk fel inkább a dísztermét ennek az iskolának.- Amely az 1948-as államosítás, illetve a leánygimnázium 1952-ben történt megszüntetése után általános iskolaként funkcionált 1992-ig, amikor is az egyház visszakapta az épületet. Rossz állapotban volt a díszterem?- A megépítés óta többször is felújították, ezek következményeként azonban elveszítette díszítését és színeit; a falak szürkészöldre voltak festve, a márványnak nyoma sem volt. A padlót halszálkás parketta fedte. A falikarok lefelé álltak, ráadásul legalább ötféle burát számoltunk meg rajtuk. A terem közepén található pompás csillár is ugyanilyen szedett-vedett volt. Először új lámpatesteket akartunk venni, de dr. Farbaky Péter művészettörténész épülettörténeti tanulmánya kimutatta, hogy az épületben eredetileg gázfűtést és gázvilágítást használtak. Ez utóbbi csak úgy volt lehetséges, ha a lámpák gyertyaszerűen égtek, vagyis a világítótestek buráinak felfelé kellett állniuk. Nem tudtuk, hogyan néztek ki az eredeti burák, így Kiszely Katalin üvegművész újakat tervezett.- Az állapotfelmérés után indulhatott mega minden részletre kiterjedő, alapos felújítás.- A romantikus stílusú márványterem műemléki tervezésére Schall József Ybldíjas építészt kértem fel. Ő rajzolta meg a műemléki belsőt, illetve azokat a kiegészítő elemeket -mint például a díszparkettát -, amelyeket pótolni kellett. Ezek a tervek láthatók itt a most nyílt kiállítás keretében. Hadd tegyem hozzá azt is, hogy a Deák téri díszterem terveit a Képző- és Iparművészeti Lektorátus bírálta el. A megfelelő szakmai konzultáció után nemcsak hogy egyhangúlag jóváhagyták Schall József terveit, de a tizenhat lap eredetije mára múzeumi értékűvé vált.- Említette, hogy a munka megkezdése idején is szürkészöld színűek voltak a falak.- A felújítás alapkérdése volt, hogy milyen volt az eredeti belső színezés, és vajon miért hívták márványteremnek, ha márványnak a nyomát sem lehet látni. Miután befejezték az Operaház felújítását 1984 őszén, Szebeni Nándor építész és munkatársai lettek a díszterem felújításának kivitelezői. Előzetesen falkutatást végeztek, és három réteget visszabontva, a negyedik rétegben megtalálták az eredeti, márvány hatású festést. Stucco lustro a neve ennek a falfestési technikának, amely valójában matt viaszfestés. Az eredeti festést a jelentős hiányok és sérülések miatt csak a bejárati oldalfalon lehetett - egy részletében - bemutatni. A többi felületet ennek a mintájára újrafestették.- Schall Józsefnek a díszteremről szóló műleírásában a következőket olvashatjuk: „ A 120 éves épület díszterme erősen elhasználódott. A sokszori átfestés, mázolás az asztalosmunka finom tagozatait. és a díszítőmotívumok határozott kontúrjait átfedte, lepuhította. Sokat rontott a legutolsó mázolás, amikor az aranyozandó díszítéseknél a laparanyt bronzporral helyettesítették! A bronzpor megfeketedett, mai állapota csúnya! A terem mai állapotában a középzöld szín uralkodik. Sötét” Ez a leírás már nem állja mega helyét...- A felújítás során szerettük volna helyreállítani a mennyezet és a karzat díszeinek, valamint a világítótesteknek az aranyozását, ha nem is teljesen, de legalább jelentős részben. Abban az időben azonban aranyat csak külön engedéllyel, deviza-, azaz konvertibilisvaluta-fedezettel lehetett beszerezni. Ilyen pénzügyi kerettel csak a főváros, illetve a megyék rendelkeztek. Dr. Czétényi Piroskának, a Budapesti Műemlék-felügyelőség vezetőjének közreműködésével kaptuk meg az arany füstlapokhoz szükséges devizát a fővárosi kontingens terhére egy elkülönített keretből. Ha megnézzük a mennyezet alatt, a falakon körbefutó díszítősort, akkor láthatjuk, hogy a motívumban a Felvidékre jellemző piros és kék szín dominál arany kiegészítőkkel. Nem véletlenül, hiszen az épület tervezője, Gerster Károly kassai származású volt. A terem felújításánál ennek helyreállítására is törekedtünk. A halszálkás parkettát is - amely ráadásul kétféle irányban volt letéve - szerettük volna a korabelihez hasonló mintájú padlózatra cserélni. Mivel nem maradt ránk az eredeti mintázat, Schall József egy felvidéki útján mintákat gyűjtött, ezek alapján tervezte meg a most is latható parkettát. Kétféle faanyagból készült: a sötétebb színű tölgyből, a világosabb árnyalatú kőrisfából.- 1985 végén fejeződtek be a felújítási munkálatok, amelyek eredményeképpen azóta impozáns díszterembe léphetünk be.- Amikor dr. Gerő László építész, műemlékes professzor belépett a megszépült terembe, elismerően, a maga szűkszavú módján csak annyit mondott: „Kell lenni olyan felújításnak, amely mintaként szolgál.” Hogy ez valóban így van-e, és hogy a renoválás kiállta-e huszonöt év próbáját, ítélje meg mindenki maga. ■ Boda Zsuzsa
