Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-04 / 14. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2010. április 4. » 9 Jubiláló soltvadkerti evangélikus óvoda ► Húsz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda. Március 27-28-án nagyszabású, kétnapos ünnepsorozattal emlékeztek a kerek évfordulóra. Kicsik és nagyok, gyerekek, öregdiákok, szülők és vendégek mintegy nagy családként ünnepeltek együtt a hétvégén. A legkisebbeket Gryllus Vilmos zenés műsora szórakoztatta a művelődési házban, a felnőttek Székely András magatartáskutató A magyar lelkiállapot - A hazai demográfiai helyzet háttértényezői című, mélyen elgondolkoztató előadását hallgathatták meg. A fiatal kutató a közösség szerepének fontosságáról beszélt, rámutatva arra, hogy a közösségek felbomlása, az elszigetelődés és a magány milyen komoly lelki változásokat idézhet elő az emberekben; nemcsak az egyénben, hanem a nemzetben is. Ezt követte a világhírű Bolyki Brothers koncertje az evangélikus templomban. A csodálatos hangzásvilág, a játékos, könnyed stílus teljesen magával ragadta a nagyszámú közönséget. A szombat zárásaként - ahogy születésnaposhoz illik - az „öregdiák”-találkozón felvágták a huszadik születésnapját ünneplő óvoda tortáját, majd pezsgős koccintással ért véget a nap. A vasárnapi hálaadó istentiszteleten a nagyszámú gyülekezet előtt Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, míg Lupták György esperes és Homoki Pál lelkész a liturgia szolgálatát végezte. Az igehirdető a virágvasárnapi evangéliumi tudósítás (Mt 21,1-16) alapján kiemelte, hogy már a jeruzsálemi templomban gyermekek hangos hozsannája segítette Jézushoz a gyógyulásra vágyakozó sántákat és vakokat. A kicsinyek éneke figyelmeztette a felnőtteket, hogy Dávid fia, a várva várt Messiás megérkezett, és kész bevonulni az ő életükbe is. Ezt a szolgálatot segítik az evangélikus óvodák is, élükön a soltvadkerti „Kindergarten” („gyermekkert”) hivatástudattal felvértezett óvónőinek áldozatos, odaadó munkájával. A prédikáció végén a püspök egy gyermekéneknek a segítségével megénekeltette az egész gyülekezetét. Az istentiszteleten és az azt követő ünnepi közgyűlésen felcsendült a jelenlegi és volt óvodások éneke a gyülekezeti énekkar, valamint az Orf ütőszenekar szolgálata mellett. A gyülekezet felügyelője által vezetett közgyűlésen Lakatosné Hachbold Éva vezető óvónő óvodatörténeti áttekintésében felvázolta azt az utat, melyet a megalakulás óta megtettek. Szeretettel tekintett vissza az együtt eltöltött évekre, melyek alatt ők, óvónők is rengeteget épültek és tanultak. Isten kegyelméből igazi közösség, mondhatni, család formálódhatott az óvodában. Az ünnepi közgyűlésen bemutatták az Isten bölcsőjében című könyvet is, mely sok képpel, „Gyermekszáj” gyűjteménnyel, visszaemlékezésekkel, névsorokkal tárja az olvasók elé az óvoda elmúlt húsz évét. A közgyűlésen elhangzott köszöntések sorát a helyi lelkész zárta. Homoki Pál hálát adott a Teremtőnek a megtett útért, méltatta az óvodaalapítók fáradozásait, és megköszönte mindazok támogatását, akik az eltelt húsz évben bármilyen formában segítették a soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvodát. Az istentiszteletet követően gazdagon terített fehér asztalok várták az ünneplő gyülekezetei, ahol a sokféle finomság mellett kötetlen beszélgetéssel zárták a kétnapos ünnepségsorozatot. ■ - VASTAG -Lupták György, Gáncs Péter és Homoki Pál Vidám gyerekzsivaj töltötte be a soltvadkerti Találkozás Házát a március 12-én megrendezett mesenapon. Tizenkét óvodából összesen negyvenkilenc csöppség érkezett a Nóé bárkája történetének jegyében zajló mesemondó versenyre. Az ovisok felnőtteket megszégyenítő bátorsággal és ügyességgel mondták a sokszor hosszú és nehéz meséket. A zsűriben ott ült Péczka Lászlóné nyugdíjas óvónő, Soltvadkert város díszpolgára; Ritter Lászlóné és dr. Nagy György Andrea óvodaalapító szülő; Bakai Anna „első generációs” tanítvány és Szávay László, a helyi cserkészcsapat kapitánya. A gyerekék két korcsoportban indultak: a középső csoportosok versenyében a képzeletbeli dobogó mindhárom helyére felállhattak a soltvadkerti IIIIIIIIISHIaimfil^^ ■ Bölcs szív - 50 + meditáció és imádság ► Keresik-e ma az emberek a meditációs irodalmat? Hiszen eluralkodni látszik minden műfajban az „amerikai stílus”: minden mozog, mindenki rohan, állandóan történik valami, mindenki mondja hangosan a magáét. Lehet az játékfilm vagy gyermekeknek való rajzfilm, regény, színdarab vagy alkalmi műsor - hiányzik az elgondolkodtató csend. A kérdésre, mennyire van ma igény csendre, meditációra, már az is felelet, hogy egy sorozat ötödik kötetét tartjuk a kezünkben. Gratulálhatunk a szerkesztőnek és a kiadónak, hogy nem adták fel a reményt: igenis kell a csend, a spiritualitás. Ahogyan az ötven év felettieknek külön készítményeket kínálnak vitaminokból és hasznos ásványi anyagokból, így kerülhet az idősebbek, a „szépkorúak” asztalára ez az összeállítás. Meditációk bibliai igék alapján, imádságok, versek és nagyszerű fényképek. A sokasodó évek és a fogyatkozó erő az őszt idézik, és a korábbi évtizedekhez viszonyítva bőségesebben rendelkezésre álló időben felbukkannak ennek az életkornak a kérdései: öregedés, elmúlás, a körülöttünk szűkülő világ. A szerkesztés hatásos, jó érzékkel követik egymást a meditációk, az imádság és a képek. Elgondolkoztató egy-egy konkrét életsors - mint például Gréti nénié - üzenete a mai generációknak. Világirodalmi gyöngyszem a Prédikátor könyve 12. fejezetének az idős korról szóló költői leírása. Még az a tény sem zavaró, hogy egy-egy téma, hangulat többször is előkerül, hiszen a könyv nem egyszeri, elejétől végéig való „kiolvasásra” íródott, hanem gyakori kézbe vételre és a szakaszok átgondolására. A Mozaikok című fejezet vagy az évfordulókon való elgondolkodás azokba a spirituális rejtélyekbe vezetnek, amelyekre sokszor sajnáltuk az időt eddig, de az évtizedek súlya alatt nem tudjuk őket elűzni magunktól. Előkerülnek adósságaink, mulasztásaink, bűneink, és sokszor rájövünk: „Ezt kár volt mondanom.” A lelkészi szolgálatban töltött élet örömei és gondjai ugyanúgy helyet kapnak a könyvben, mint a „civil” életéi. Nagyszerű gondolat volt ünnepi perceink számára, szentestére, születésnapra, de betegségre és halálesetre szólóan is rövid elcsendesedési liturgiát közölni. Kár, hogy más élethelyzetek - például gyermek, unoka születése, keresztelő, esketés - kimaradtak. Sok szó esik az egyéni élet problémáiról, ezzel szemben szinte kimarad a családban, ismerősök között, munkahelyen, közösségben adódó konfliktusok feltárása és azok-kezelése. Ma az egyházakban, az ökumenében egyre többször a „gyógyító emlékezés” (healing of memories, heilendes Erinnern) módszerével Bölcs SZÍV nézünk szembe a korábbi egyháztörténeti események, a vallásháborúk vagy a mai felekezeti ellentétek tényeivel. Ez beleillene a könyv tematikájába. Idősebb és fiatalabb szerzők csendes percekre, imádságra, életünk Isten előtti átgondolására hívnak mindnyájunkat: „Istenem, lassan megtanulom, hogy mindezek velem is megtörténhetnek. Adj türelmet önmagamhoz és másokhoz, hogy felké- - szüljek erre a változásra.” ■ Dr. Harmati Béla Szabó Lajos (szerk.): Bölcs szív -50 + meditáció és imádság. Luther Kiadó, Budapest, 2009. Ára 990forint. Isten ujjlenyomatait keresve Útmutató az egyházközségi gyűjtemények kezeléséhez „A kis herceg a rókától, Börönte Márta »kis hercegnő« Jézus Krisztustól tanulta meg, hogy jól csak a szívével lát az ember.” Ezzel a gondolattal nyitotta meg a rákosszentmihály-sashalmi evangélikus gyülekezet lelkésznője Csillaggyertyafény - Szívet melengető írások című kötetének bemutatóját Gáncs Péter. A püspök elsősorban nem a Déli Egyházkerület lelkészi vezetőjeként köszöntötte a szerzőt, hanem egykori munkatársaként, akivel még országos missziói lelkészi szolgálata idején együtt dolgozott a rádiómisszióban. Az elmúlt húsz év prédikációiból, meditációiból, sajtóban és hanghordozón megjelent írásaiból merítő válogatást Döbrentey Ildikó meseíró és Levente Péter „önképző társaslény” mutatta be. A kötet előszavát is jegyző házaspár szerint Börönte Márta szüntelenül Isten ujjlenyomatait keresi a világban, és nemcsak keresi, de meg is találja - a szeretetben. Őrangyalként a könyv rövid jegyzeteivel is abban akar segíteni, hogy felfedezzük a szeretet ajándékának árnyalatait. A XVI. kerületi Koronakert étteremben március 25-én délután megtartott alkalmon Kovács Péter polgármester is köszöntötte a döntően gyülekezeti tagok alkotta közönséget. A könyvbemutató moderátora Kendek K. Péter, a Luther Kiadó igazgat tója volt, míg zenei aláfestéssel a o gyülekezet tagjai közül Horváthné £ Karsai Ildikó és lányai, Annamária és Veronika szolgáltak. ■ V.J. Tavaly év végén megjelent az egyházközségi gyűjtemények kezeléséről szóló útmutató, melyben a levéltárak, könyvtárak, kegytárgyak és műtár-Útmutató az egyházközségi gyűjtemények kezeléséhez gyak helyes gondozása mellett olvashatunk a műemlékvédelemről és a fotókonzerválásról is. Az esperesek a közeljövőben valamennyi lelkészhez eljuttatják a kiadványt. (Igény szerint a lelkészi munkaközösségek ülésein az egyházmegyei gyűjteményi megbízottak részletesebben is szólnak az útmutatóról, illetve az adott egyházmegye gyűjteményi feladatairól.) A színes képekkel illusztrált gyakorlati tanácsok és információk remélhetőleg segítik majd az egyházközségi gyűjtemények megőrzésének felelősségteljes munkáját, hogy évszázadok során felhalmozott értékeink 2017-re, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára rendezett és védett állapotba kerüljenek. ■ H. G. Útmutató az egyházközségi gyűjtemények kezeléséhez. Szerkesztette a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyűjteményi Tanácsa. Pro Cultura Lutherana, Budapest, 2009. 61 oldal. (Evangélikus Gyűjteményi Kiadványok 5.) Balról jobbra Levente Péter, Döbrentey Ildikó, Kendek K. Péter, Börönte Márta, Gáncs Péter és Kovács Péter evangélikus óvoda apróságai, a nagycsoportban pedig két ezüstérmet érdemeltek ki. ■ Vastag Gergely felvétele