Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-24 / 4. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2010. január 24. *■ 7 A magyar kultúra napja - himnuszaink tükrében „Itt az írás, forgassátok Érett ésszel, józanon...” (Kölcsey) fohászkodva ■ Bárdos Szilvia ► Minden állam rendelkezik arról, mik legyenek nemzeti jelképei. Meghatározza zászlaját, címerét, és gyakran azt is rögzíti alkotmányában, melyik költői vagy népi eredetű szöveg és dallam legyen a himnusza. Zászlók már az ókorban is voltak, a címerek pedig a középkortól töltöttek be fontos szerepet - igaz, kezdetben még nem állami, sokkal inkább családi szimbólumként. A vallásos költészet egyik képviselőjeként az ódával rokonított himnusz eredendően olyan „Istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó, imaszerű ének, amelynek célja a felsőbbrendű lény erejének befolyásolása” Voigt Vilmos folklorista idézett definíciója a műfaji határokat is segít meghúzni: noha már régóta készek vagyunk a himnuszok közé sorolni úgyszólván minden emelkedett hangvételű, „himnikus” költeményt, eredendően az Isten-központúsága választotta el markánsan a himnuszt az ódától, amelynek tárgya elvileg bármi lehet. Nemzeti jelképpé azonban egy himnusz csak akkor vált, illetve válik, amikor - többségi elfogadottsága révén - alkotmányjogi fogalomnak, azaz egy állam reprezentálására szolgáló szöveges műnek tekintjük. A nemzeti himnuszok megszületése a modern nemzetállamok kialakulásának idejére tehető, ám - ellentétben a magyar himnusszal - nem minden nemzeti himnusz rangjára emelt (eleve énekelt vagy utólag megzenésített) költemény felel meg a műfaj eredeti alapkövetelményének. A magyar államiság mai jelképei - a Szent Korona kivételével - viszonylag későn alakultak ki. Ez történt himnuszunkkal is, melynek szövege 1823. január 22-én íródott. Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, és Erkel Ferenc dallamával további hat évtized múltán, 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza. Nemzeti jelképnek az alkotmány 1989-ben ismerte el. Abban az évben, amikortól Kölcsey költeményének „születésnapja” a magyar kultúra napja is. Gyakran teszik fel a kérdést különböző fórumokon: mit énekelt a magyarság a Hymnus előtt, volt-e egyáltalán ennek megfelelő énekünk? A kérdés jogos, de némiképp elkeserítő is, hiszen nyilvánvaló, hogy a közösséghez való tartozásnak 1823 előtt is megvoltak a szavalt vagy énekelt kifejeződései, jelképei. Mint a kereszténységben (újjá)születő Európa oly sok országában, eleinte nálunk is a szentekről vagy a szentekhez szóló himnuszok, ódák közül választódtak ki azok, amelyek népénekké, népi himnusszá lettek - legalábbis egy-egy tájegységen, az adott tájegységi nyelvjárást beszélők körében. E művek legtöbbször az államalapító Szent István királyt, az országot minden ellenségtől védelmező Szent László lovagkirályt, illetve Mária alakját idézik meg. Századokon át énekelték őseink a Gaude mater Hungária...{Örvendj, szülőhazánk, Magyarország!...) kezdetű zsolozsmaéneket, amelynek versszakait ismeretlen magyar klerikus írta első királyunk szentté avatásának táján, a 11-12. század fordulóján. Népszerű volt a 15. századi Emlékezzél üdvességnek szerzője... kezdetű és a Vásárhelyi András által 1508-ban írt Angyeloknak nagyságos asszonya... Máriahimnusz is. I. 1651-ből ránk maradt egy összefüggő Szent István-himnusz is, de igazán széles körben elsőként vélhetően egy pannonhalmi szerzetes, Lancsarics Bonifác által a 18. század legelején írt, Boldogasszony anyánk... kezdetű ének terjedt el. (Hogy népszerűsége utóbb miért tudott felekezeti határokat is „átívelni”, annak titka - könnyen megjegyezhető, kifejező dallamán túl - bizonyára abban rejlik, hogy történelmi tényként a protestánsok is tudomásul vették: Szent István király Szűz Máriának ajánlotta fel országunkat, s a hozzá intézett katolikus fohász az egész magyarság nevében hangzik el.) Boldogasszony anyánk... Boldogasszony anyánk, régi nagy Pátrónánk, Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Refrén: Magyarországról, édes hazánkról, Ne feledkezzél el szegény magyarokról. Ó Atyaistennek kedves, szép leánya, Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája! Refrén Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra, Anyai palástod fordítsd oltalmunkra! Refrén Kegyes szemeiddel tekintsd meg népedet, segéljed áldásra magyar nemzetedet. Refrén Sírnak és zokognak árváknak szívei, Hazánk pusztulásán s özvegyek lelkei. Refrén Boldogasszony anyánk, régi nagy Pátrónánk, Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Refrén Hasonlóan népszerű és hasonló szerepű volt az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga... kezdetű vallásos ének is, amely 1797-ben már két énekeskönyvben is helyet kapott. (Az alábbi, ismertebb változat Bozóky Mihály gyűjteményéből való.) Érdekessége, hogy a versfők a magyar honra értendő ÁRVAKERT akrosztichont adják ki. Ah! hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja... Ah! hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja, ki voltál valaha Országunk Istápja. Hol vagy, István király? téged Magyar kíván, Gyászos öltözetben te előtted sírván. Rólad emlékezvén tsordulnak könyvei, búval harmatoznak szomorú mezzei, lankadnak szüntelen Vitézlő kezei, nem szűnnek iszonyú sírástól szemei. Virágos kert vala híres Pannónia, mely öntöze hiven Szűz MÁRIA. Kátholika hitnek bő volt szép virágja, bé homályosodon örvendetes Napja. Ah! melly nagy változás minden féle Vallás, már meg szaporodott sok Lelki kár-vallás, mint rósát a hivség úgy a Pannóniát rontya eretnekség fonnyaszttya Virágát. Kertésze e kertnek István király vala, termesztője ennek ő véle meg hala, Ennek életében élt a Magyar Ország, ő halála után lett holt eleven ág. Előtted könyörgünk bús Magyar fiaid, hozzád folyamodunk árva maradékid, Tekénts, István király, szomorú hazádra, fordétsd szemeidet régi Országodra. Reménségünk vagyon benned, s - Máriában, mint Magyar hazánk(nak) hiv Királynéjában, Még éltedben ennek minket ajánlottál, és Szent Koronával együtt föl áldoztál. Te hozzád Mária Sz. István Királlyal, Keresztfán érettünk szenvedő Fiaddal, Árva Magyar Ország sírva fohászkodik, néked mint Anyánk(na)k igy panaszkodik. Az anyanyelvű művelődés kialakulásakor - a magyar sajátosságoknak megfelelően - már egymás mellett (olykor egymás „ellenében”) élt és virágzott a katolikus és a protestáns kultúra. így természetesen a protestánsoknak is volt úgynevezett „első számú” énekük, amely a nemzeti imádság szerepét töltötte be. A reformátusok templomi himnusza a Tebenned bíztunk eleitőlfogva... kezdetű 90. zsoltár énekelt feldolgozása lett. (Szenczi Molnár Albert fordítását ma is a 16. század közepén működött párizsi kántor, Loys Bourgeois dallamával énekeljük.) Tebenned bíztunk eleitől fogva... Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltának, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál, és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben. Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek: Légyetek porrá, kik porból lettetek, Mert ezer esztendő előtted annyi, Mint a tegnapnak ő elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása. Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain! Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten, Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad! Himnusztörténetünknek is megkerülhetetlen állomása a Rákóczi-féle szabadságharc. Ebben az időszakban születtek az úgynevezett kuruc irodalom kiemelkedő alkotásai. E régi énekek szájhagyomány útján terjedtek, ezért sok variációjuk ismert. Közös bennük Rákóczi és az egykori szabadsághősök dicsőítése, alakjuk már-már legendássá formálása, az eszményi, dicső múlt, illetve a jelen siralmas valóságának megidézése. Közülük is kiemelkedik az úgynevezett Rákóczi-nóta. Szövegét 1750 körül jegyezték le először. Csodálatos képekbe sűrítve ragadja meg a szabadságharc elbukását követő idők sivárságát, lelki fájdalmát. A felvillantott, visszavágyott múlt képeit elnyomja a szinte elviselhetetlen jelen és a végromlás képe. A benne megidézett nagy történelmi személyiségek egyszersmind jelképek is. Versbe foglalásuk - akárcsak a középkori egyházi himnuszok esetében - a nemzeti lét és identitás valamilyen fontos követelményére hívják fel a figyelmet. Hol erkölcsi példaképek, hol a függetlenség szimbólumai, hol pedig az áldozatvállalás alakjai. A mű tartalmával, ellenzékiségével és népszerű dallamával első nemzeti énekünkké vált annak ellenére, hogy a hatóságok többször betiltották. Mivel az egész nemzethez szólt, mondanivalójával sokáig időszerű maradt. Kölcsey költészetére épp úgy hatott, mint később Petőfiére, Ady éra. & Folytatás a 8-9. oldalon ■A Himnusz-emlékmű Budakeszin
