Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-24 / 4. szám
8 -m 2010. január 24. FÓKUSZ Evangélikus Élet A magyar kultúra napja !► Folytatás a 7. oldalról Rákóczi-nóta Jaj, régi szép magyar nép! Az ellenség téged mikép Szaggat és tép! Mire jutott állapotod, Romlandó cserép. Mint egy kedves eleven kép, Voltál olyan szép, Magyar nép! De a sasnak körme között Fonnyadsz mint a lép. Szegény magyar nép, Mikor lész már ép? Megromlottál, mint cserép. Jaj, hát szegény magyar nemzet Jóra mikor lép? Jaj, Rákóczi, Bercsényi Magyarok híres vezéri, Bezerédi! Hová lettek magyar népnek Vitéz vezéri, Nemzetünknek hírszerzői, Fényes csillagi, Ócskái? Az ellenség mindenfelől Őket emíszti, Űzi, kergeti, Búval epeszti. Közinkbe sem ereszti. Jaj, hát szegény nemzetünket Miképp mellyeszti! Jaj, országunk, jószágunk, De főképpen mi magunk Mint nyavalygunk; Az idegen nemzetségnek Rabjai vagyunk. Jaj, naponként mind elfogyunk, Jót ne is várjunk, Kívánjunk, Mert hatalmas, diadalmas Nemzet van rajtunk. Jaj, meg kell halnunk, Meg nem maradunk, Nagy ellenség közt vagyunk, Bizony méltán ezek miatt Kesergünk, sírunk. Országunknak, magunknak, Jaj minden maradékinknak! Mindazoknak, Kik e földön nagy ínségben így nyomorkodnak. Özvegyek panaszolkodnak, Árvák zokognak; Magoknak Siralommal ártatlanok Halált okoznak, Úgy siránkoznak És fohászkodnak. Bánatjok nem apadnak, Mert hazánkbul az ínségek El nem távoznak. Tenger rajtunk a fegyver, Mert a német rajtunk hever, S igen ver. Mutogatja magát, mint egy Híres gavallér, Nemzetünket hajtó pillér. Nem szán, mint hóhér. Akit ér, Addig veri, meddig neki Mindent nem ígér. Látod, mely kövér, Bőrében sem fér, De mégis mind többet kér, Alig vagyon országunkban Miatta kenyér. Nézz reánk, Úr, a mennybül! Ments meg, kérünk, minket ily csúf Ellenségtül, Ki a híres magyaroknak Vérébül épül. Ne hagyd ily dühös ínségtül Rút ellenségtül, Némettül Gyaláztatni, mocskoltatni Az írigyektül. Ily dölyfös néptül, Kínzó eszköztül, Megfosztatni nevétül, Mindenkoron győzedelmes Dicsőségétül! A nemzeti himnuszként is értelmezhető Rákóczi-nóta népszerűsége csak a Rákóczi-induló elterjedésével csökkent. Ez utóbbi népi változata állítólag már az 1711-es szatmári békét követően megszülethetett, de végleges indulóformáját csak egy évszázaddal később nyerte el. Tény, hogy a máig közismert és közkedvelt induló - miként a Magyar néprajzi lexikonban is olvashatjuk - „egy évszázados költészeti-zenei hagyomány fejlődésének végső foglalata: megtalálhatók benne a kuruc tábori zene bizonyos motívumai, a verbunkos zene egyes fordulatai és a kuruc énekek néhány helye is" Ha keletkezési körülményei homályosak is, annyi bizonyos: Bihari Jánosnak, az őstehetség cigányprímásnak és Scholl Miklós katonakarmesternek kiemelkedő szerepe volt végső formájának kialakításában és a darab terjesztésében. Márpedig 1814-es nyomtatott kiadása után az Szatmárcseke híres temetője a csónakos fejfákkal induló valóságos diadalutat járt be. Nemzeti indulónkként élt a köztudatban, sőt keringővé is átalakították. Nagy sikerrel dolgozta fel Liszt Ferenc és Berlioz is, de - saját bevallása szerint - Erkel Ferencre is elementáris erővel hatott. „A világ legvérforralóbb indulója” „a vad függetlenség s megingathatatlan hazafiság borzasztó szép” dala, „a magyar lélek kifejezésformája” - jellemezte így a művet Haraszti Emil zenetörténész. Rákóczi-induló Magyarok Istene, rontsd a labanc erejét! Közeleg az óra csata riadóra Hogy a magyar akarata, csata vasa, diadala mentse meg a szomorú hazát. Hős Rákóczi népe, kurucok, előre! Diadal veletek, ellenes feletek letiportátok, verje gonoszokat átok! Már a hazán íme újul a vész, íme, a gonoszok seregi fenyegetik. Hej! Hova lettek a hős daliák? Hova lettek a hős, a derék vezetők, A szegény nép sokezerje, A legigazabb dalia vezér Bujdoshatnak most szanaszét. Lobogónk magasan, ez a büszke nemzet újra talpon áll. Aki előtt ellen soha meg nem áll csak elő, csak elő, csak előre! Szabadon él a magyar, vagy érje a halál. Mert a magyarok Istenére, szent nevére, esküt esküre teszen e hős nép: Míg ragyogón kel a nap az égen, Rab a magyar soha, soha, soha, soha, sohase leszen. A18-19. század birodalmi himnuszainak szövegében a magyarok nem igazán ismerhettek Istenünkre. Joseph Haydn 1797-ben komponálta Ferenc császár tiszteletére azt a vonósnégyest, amelynek második tétele lett a császárnak ajánlott nemzeti himnusz zenéje. (Ma a német himnusz dallama.) A19. század elejétől az osztrák kormány nálunk is a császári himnuszt igyekezett néphimnuszként elfogadtatni, ám a monarchia népei legfeljebb nemzetek fölötti himnuszként tudtak viszonyulni hozzá, és a hivatalos ünnepeken általában saját anyanyelvükön énekelték az osztrák „császárhimnuszt”, melynek magyar szövege ez: Tartsa Isten, óvja Isten Tartsa Isten, óvja Isten Királyunk s a közhazát! Erőt lelve a szent hitben Ossza bölcs parancsszavát! Hadd védnünk ős koronáját Bárhonnét fenyítse vész! Magyar honnal Habsburg trónját Egyesíté égi kéz. Az egy versszakos magyar fordítás befejező két sora fordítói bravúr: az „égi kéz” a magyar hont „egyesíti” a Habsburg-trónnal. Talán nem véletlen, hogy a magyar fordítás szerzőjét nem is ismerjük... A magyar lelemény csakhamar megalkotta a császári himnusz paródiáját is. A fenti szöveg helyett a magyar kártya lapjait énekelték oda-vissza: hetes, nyolcas, kilences, tízes, alsó, fölső, király, ász - disznó, király, fölső, alsó, tízes, kilences, nyolcas, hetes... Ezzel mintegy megfosztották erejétől, és kiszámolóvá fokozták le a nemzeti érzést sértő Gott erhaltét. II. Mint már utaltunk rá, az „igazi” nemzeti himnuszok születése a modern politikai nemzetek, nemzetállamok kialakulásához, a „népek tavaszához” kötődik. A mi Hymnusunk is ekkortájt, a nemzeti romantika hajnalán született meg, s indult el diadalútján. Ennek főbb állomásai közismertek (a legfontosabbak összeállításunk bevezetőjében is olvashatók), az idei - a zeneszerző születésének kétszázadik évfordulójára emlékező - Erkel-évben pedig bizonyára olyan kérdésekre is kiterjed majd a figyelem, hogy a komponista vajon miért a - Hymnus után íródott - Vanitatum vanitas című Kölcsey-vers első sorát idéző jeligével („Itt az írás, forgassátok/Érett ésszel, józanon”) nyújtotta be pályaművét... Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy bár a megzenésített Hymnus közismertté vált, sőt - miként Bónis Ferenc Széchenyi-díjas zenetörténész rámutatott - 1867-től, azaz a kiegyezéstől „közvetlen funkcióján túlmutatva, történelmi alapdallammá válik”, sokáig mégis inkább a Szózatot énekelték nemzeti himnuszként. A helyzet a századfordulóra változott: a Kölcsey- Erkel-mű 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején tiltott volt a Hymnus éneklése -1949 táján a megtűrt kategóriába került. A hatalomra jutott kommunisták számára kifejezetten kínos volt az Istenhez fohászkodó nemzeti imádság. Rákosiék megpróbálták a Köztársasági indulóval helyettesíteni, de az Internacionálét is hasztalan erőltették. Miután Révai József akkori kultuszminiszter új himnusz írására tett „megtisztelő” felkérését a mélyen hívő Kodály Zoltán - „Jó a régi” megjegyzéssel -utasította vissza, a diktátorok azt a megoldást választották, hogy a Hymnusnak csak a zenéjét engedték megszólaltatni. Szövegét nem volt szabad énekelni, előtte, illetve utána pedig kötelezően el kellett játszani a Szovjetunió hivatalos himnuszát és az Internacionálét is. Az Evangélikus Élet hasábjain már lehetett olvasni a Hymnus csodálatos felépítéséről, imaformájáról, gondolati-érzelmi gazdagságáról és mélységéről (2009/4. szám), ezért álljon most itt két idézet megszületésének körülményeiről. „1818-1823. Kölesén és Csekén igen keveset dolgoztam, de dalaim alakja ekkor fejlett ki. Reggeltől más hajnalig szobámban járkáltam (volt egész év, hogy udvaromból nem mentem ki), s ha sötét képeim engedték, a paraszt dal tónját találgatám. Nehezebb stúdiumom egész életemben nem volt.” (Részlet Kölcsey Szemerének írt önéletrajzi írásából) Ferenc tekintetes úr című könyvében Szentimrei Jenő így ír Kölcseyről: „Fejjel, értelemmel akarja megközelíteni a paraszti ének szerkesztési módját és egyszerű hangjait. Vége a görög mitológiának! Vége Hesperusnak és Lunának és az andalgásoknak. Férfi énekel a mostani naptól, magát egynek tudja és egynek érzi a népnek elnyomatását kesergő milliókkal. Ő lesz az, ki szájukba szót ad, ki fölemeli magát a kétségbeesésből, és fölemeli magával egész nemzetét.” Hymnus, a’ magyar nép’ zivataros századaiból Isten, áld meg a’ magyart Jó kedvvel, bőséggel; Nyújts feléje védő kart, Ha küszd ellenséggel; Balsors a’ kit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e’ nép A’ múltat ’s jövendőt. Őseinket felhozád Kárpát’ szent bérezére Általad nyert szép hazát Bendeguznak vére. ’S merre zugnak habjai Tiszának, dunának, Árpád’ hősmagzatjai Felvirágozának. Érttünk kunság’ mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj’ szöllővesszejin Nektárt csepegtettél. Zászlónk’ gyakran plántálád Vad török’ sánczára, 'S nyögte Mátyás’ bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miatt Gyűlt harag kebledben, ’S elsujtád villámidat Dörgő fellegedben; Most rabló mongol’ nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkain Ozmán’ vad népének Vert hadunk’ csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad, Szép hazánk, kebledre, ’S lettél magzatod miatt Magzatod’ hamvvedre! Bújt az üldözött; ’s felé Kard nyúlt barlangjában; Szerte nézett, ’s nem leié Honját a’ hazában. Bérezre hág, és völgybe száll, Bú ’s kétség mellette, Vérözön lábainál, 'S lángtenger fölette. Vár állott, most kőhalom; Kedv ’s öröm röpkedtek, Halálhörgés, ’s siralom Zajlik már helyettek. ’S ah, szabadság nem virúl A’ holtnak véréből, Kinzó rabság’ könnye hull Árvánk’ hő szeméből! Szánd meg, isten, a’ magyart, Kit vészek hányának! Nyújts feléje védő kart Tengerén kinjának; Balsors a’ kit régen tép, Hozz rá víg esztendőt: Megbünhödte már e’ nép A’ múltat ’s jövendőt! (A vers Kölcsey eredeti helyesírásával.) III. A Hymnus keletkezési helyén, a szatmárcsekei temető bejáratánál az országzászló lobog, és mellette egy bronzba öntött világtérkép található. A kontinenseken egy-egy szám látható, amely azt jelzi, hogy az ott lakók közül hányán vallják magukat magyarnak. A határainkon kívül rekedt magyarság identitásának megőrzé-
