Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-02-07 / 6. szám

io -m 2010. február 7.

FÓKUSZ

Evangélikus Élet

LUTHER-KONFERENCIA

RI V' l LO",,x Hogyan segít Luther a gyakorlati bibliaolvasásban?

/—t n •

Győri

olvasókör

Két Luther-konferencia között otthon is tanulmányozhatjuk Luther írásait. Ehhez bevezetésként Isó Dorottya lelkész Virág Jenőnek a Dr. Luther Márton önmagáról című kötetét ajánlja, a Kis káté és a Nagy káté után pedig a Schmalkaldeni cikkek következhetnek.

Isó Dorottya-A keresztény ember szabadságáról vagy Az egyház babiloni fogságáról című műveket egyedül feldolgozni már kicsit nehezebb. Ha valaki komolyan rászánja magát, hogy beleássa magát reformátorunk írásaiba, érdemes mielőbb társakat találnia hozzá - javasolja a lelkésznő. A múlt század elején egyébként Masznyik Endre evangélikus lelkész sajtó alá rendezte Luther műveinek hatkötetes válogatását, de ez sajnos ma már nehezen hozzáférhető, újra ki kellene adni.

A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület területén szolgáló pedagógusok kezdeményezésére néhány évvel ezelőtt Luther-olvasókör alakult Győrött. Pongráczné Gaál Elvira győrsági pedagógus, az olvasókör egyik vezetője a Luther-konferenciák rendszeres résztvevője.

Pongráczné Gaál Elvira- Az olvasókör tagjaival kéthavonta találkozunk. Mára mérnökök, közgazdászok jogászok, nyugdíjasok is csatlakoztak hozzánk; az aktív mag tizenhat-húsz főből áll. A megalakuláskor Ittzés Gábort kértük meg, hogy legyen a kör vezetője, az ő halála óta pedig Isó Dorottya és Tubán József csornai lelkész segít bennünket eligazodni Luther műveiben. Két találkozás között izgatottan hívogatjuk egymást, hogy melyikünk hol tart a „házi feladatul” kiszabott Luther-szakaszban, az olvasóköri alkalmakon pedig élénk vitákat folytatunk az olvasottakról. Megdöbbentő erejű, amikor húsz, harminc, negyven évvel a konfirmálásunkat követően (újra) rácsodálkozunk egyegy alapigazságra.

■ - vitális -1. Luther hármas szabálya a Biblia olvasásáról

1.1. Oratio (imádság)

„Tudnod kell - írja Luther -, hogy a Szentírás olyan könyv, amely minden más könyv bölcsességét bolondsággá teszi, mivel a Biblián kívül nincs olyan könyv, amely az örök életről tanítana.” (LW 34,285) „Essél ezért bátran kétségbe saját értelmed és okosságod miatt. Ezek révén ugyanis sohasemjutsz az örök életre, hiszen beképzeltségeddel megfosztod magadat és másokat is a mennytől, s akárcsak Lucifer, a pokol mélységébe zuhansz. Térdelj ezért le a benső szobádban, igazi alázattal és komolysággal, hogy Atyád az ő Fián keresztül adja néked az ő Szendéikét, aki megvilágosít, vezet, és megérteti veled az ő igazságát.” (LW 34, 285-6)

Luther Dávidot állítja példának, aki imádságban kéri az Urat, hogy oktassa őt, hogy megismerje az ő bizonyságait. A Szentírást nem lehet az emberi értelemnek alárendelni, az nem olyan, mint Aesopus meséi, amelyeket a Szentlélek vagy imádkozás nélkül is meg lehet érteni.

1.2. Meditáció (elmélkedés)

Luther szerint az embernek nemcsak szívében kell forgatnia az olvasottakat, hanem „külsőleg” is ismételgetni kell a szavakat, a szöveget újra elolvasni, a kimondott és a leírt szavakat össze kell hasonlítani, s szorgalmas figyelemmel kell kutatni, hogy a Szentíélek mit akar általuk mondani. Dávid is azért mondja újra és újra a 119. zsoltárban, hogy „... igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom” (97. vers), „Hajnal előtt felkelek, kiáltok hozzád; a te beszédedben van reménységem. Szemeim megelőzik az éjjeli őrséget, hogy a te beszédedről gondolkodjam” (147- 148. vers). Luther nyomatékosan mondja, hogy Isten nem adja az ő Szendéikét az ő „külső” (eusserlich) igéje nélkül (LW 34, 286).

1.3. Tentatio (Anfechtungen, kísértések)

Miért van szükség erre a harmadik szempontra? Azért - írja Luther -, mert ez tanít meg bennünket, hogy ne csak értelmünkkel, hanem saját tapasztalatunkkal is érzékeljük, hogy mennyire igaz, drága, gyönyörűséges s minden emberi bölcsességen túlmutató bölcsesség az Isten vigasztaló igéje.

Figyeljük csak meg a 119. zsoltárban, hogy Dávid milyen gyakran beszél ellenségeiről: ,A kevélyek szerfelett gúnyolnak engem; nem hajlottam el a törvényedtől' (51. vers); „Vermet ástak nékem a kevélyek, akik nem a töményed szerint élnek’ (8s.vers); „Vártak rám a gonoszok, hogy elveszessenek, de én a te bizonyságaidra figyelek’ (95. vers); stb.

Némi szarkazmussal mondja Luther, hogy ő igen hálás a pápistáinak, amikor ördögi dühöngéseik, üldözéseik révén annyi szenvedést okoztak neki. Akaratuk ellenére ugyanis jó teológussá tették őt, hiszen az ő támadásik nélkül nem lett volna az, aki lett.

Vállalnunk kell tehát ezeket a kísértéseket, hiszen ezek által edződik, erősödik a mi hitünk. Ne arra sóvárogjunk, hogy mások dicsérjenek bennünket írásaink, könyveink, tanításunk vagy éppen a prédikációink miatt. Az emberi hiúság és a büszkeség, a „mások mit mondanak” mértéke csak ostoba szamarakká tesz bennünket, a dicsőség sohasem a miénk, hanem egyedül Istené - fejezi be a német nyelvű írásaihoz írt előszavát Luther.

2. A hét „lutheri szabály” a zsoltármagyarázatok alapján Scott H. Hendrix értelmezésében

Egy neves amerikai Luther-kutató, * egykori princetoni mesterem, Scott H. Hendrix Gettysburgben, egy 1977- ben rendezett Luther-kollokviumon a témánk szempontjából fontos előadást tartott arról, miként mutatkozik meg Luthernek a Szentírás tekintélyéről vallott felfogása zsoltármagyarázatának gyakorlatában.

Hendrix szerint Luther a Szentírásra nem úgy tekintett, mint egy matematikai tételre: „ez meg van írva, s mivel ez Isten szava, ez igaz” hanem inkább úgy közelített a Bibliához, mint ahogy mi egy nagy műalkotáshoz. Felismerjük, hogy a műalkotás tekintéllyel bír, ha igényt tart az életünkre.

Nem formális tehát a Szentírás tekintélye, hanem ugyanúgy küzdenünk kell a szövegével, amint egy nagy műalkotás szövegével is küzdünk, hogy jelentését megértsük. Akkor válik számunkra érvényessé annak tekintélye, ha - a küzdés eredményeképpen - a szerző inspiráltsága bennünk, az olvasóban is folytatódik. Hendrix a tézise megvilágítása érdekében Luther hármas szabályát - Luther szellemében - hétté bővíti ki.

2.1. Tanuld meg követni a modellt!

A119. zsoltár példáiból is láthattuk, hogy a bibliaolvasásban és a bibliamagyarázatban a zsoltáros példája volt az etalon. Különösen sokat jelentettek Luthernek a zsoltárok a megpróbáltatások és az üldöztetések idején. 1530-ban írta a 118. zsoltárról: „Noha igen kedves számomra az egész zsoltároskönyv, akárcsak a teljes Szentírás, hiszen ez állandóan vigasztalás a lelkemnek, a 118. zsoltárba teljesen beleszerettem. A magaménak tartom, hiszen amikor sem fejedelmek, sem hatalmasság, sem bölcsek, sem tanultak sem tudtak segíteni nekem, ez a zsoltár hűséges társamnak bizonyult megpróbáltatásaim idején.” Luther számára különösen is kedves volt ez avers: ,J\lem halok meg hanem élek, s hirdetem az Úr csodálatos dolgait."

2.2. Kutasd szorgalmasan az írásokat!

Három egymás melletti zsoltár alapján szóltunk eddig Luther bibliaolvasásáról. A119. zsoltár a leghosszabb, hiszen 175 versből áll, a 118. zsoltár átlagos hosszúságú, hiszen 29 verset tartalmaz, a legrövidebb azonban a 117. zsoltár, amely mindössze kétversnyi: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok; magasztalják őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelmessége mihozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat

Bármennyire rövid is ez a zsoltár, tévednek azok, akik azt hiszik, hogy gyorsan elolvassák, azonnal megérthetik - mondja Luther. Beismeri, hogy magának is sokszor küzdenie kellett a felületes olvasás ellen, pedig az írást nem lehet felületesen olvasni, hanem csak „félelemmel, alázattal és szorgalommal”.

2.3. Alkalmazd az értelmezés eszközeit (Használd az eredeti nyelveket!)

Egy nagy művésznek is el kell sajátítania technikai ismereteket ahhoz, hogy formát öltsön a műalkotás, a Biblia magyarázójának is ezért hasznos tanulnia az eredeti nyelveket.

Egyik írásában a waldensek - mai divatos szóval „rövidzárlatos” - bibliamagyarázata kapcsán Luther különbséget tesz az „egyszerű lelkész”

és az „írásmagyarázó” között. Az előbbinek elég a fordításokra hagyatkoznia, de ő nem tud majd a hamis tanítókkal a Szentírás alapján vitatkozni. Az írásmagyarázó számára nem elég a szent élet vagy a helyes doktrína, neki a nyelveket is alaposan kell ismernie. Luther kimondja, hogy az egyszerű lelkész hirdetheti az evangéliumot a nyelvek ismerete nélkül, de mondanivalója így előbbutóbb lapossá válik, amit majd megunnak az emberek.

2.4. Kapcsold össze a szöveget saját élettapasztalatoddal!

Ezzel az egyik legfontosabb lutheri elvhez érkeztünk el. Bármenyire fontos is a szöveg nyelvi elemzése (exegézise), az írásmagyarázat művészetéhez hozzátartozik saját élettapasztalatunk is. A szöveg, amelyet tudományosan boncolunk, akkor válik élő szöveggé, Isten élő hangjává, ha megszólítja egyéni vagy egyházi életünket. Csak saját lelki küzdelmeim fényében értem meg a 118. zsoltár 22-23/verseit: ,A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemeink előtt.”

Csak ha magam is a csatatérre lépek, s küzdők az ördöggel, a bűnnel, a halállal, értem meg, mit jelent az, hogy „csodálatos” az Úr műve. Luther itt a harmadik szabályra, a tentatióra utal, arra, hogy az ördög támadásai, az állandó kísértések is szükségesek ahhoz, hogy megértsük az ige nekünk szóló mondanivalóját. Reformátorunk itt egy szellemes szójátékot alkalmaz: a zsoltároskönyv, a Psalterium valójában palestra, azaz birkózóaréna, ahol a magyarázónak addig kell küzdeni saját érzelmeivel, amíg azokat összhangba hozza az írással.

2.5. Imádkozzunk

a Lélek inspirációjáért!

Ez volt Luther első szabálya. Nem lehet eléggé hangsúlyozni. A Szentlelket kérni kell, hogy adja nekünk azt a lelkületet, amellyel a Szentírás üzenetét befogadhatjuk szívünkbe. Kérni, segítségül hívni is meg kell tanulnunk - mondja Luther. „Nehogy az ágyadon heverésszél, miközben az írást forgatod, hanem térdre, te lusta disznó, s emeld karjaidat magasba, mondd el a Miatyánkot, hívd Istent segítségül, s könnyes szemekkel valid meg bajaidat” - írja a 118. zsoltár 5. versének magyarázatakor.

Nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy a Szentlélek nem önmagában szól, hanem csak az igéjén keresztül. Amint nincs ige Szentlélek, úgy nincs Szentlélek ige nélkül.

2.6. Keresd a központi üzenetet!

A Szentlélek nem a Szentírásban való hitet tanítja (Luther ezért nem volt a mai értelemben vett fundamentalista!), hanem a Szentírásba rejtett Isten igéjébe vetett hitet. Ennek az igének ugyanis tartalma van, s ez pedig az evangélium.

A Mi az evangélium? című írásában mutat rá Luther, hogy „az »evangélium« nem más, mint egy Krisztusról szóló beszéd vagy történet (...) nem más ez, mit egy krónika, történet, elbeszélés Krisztusról, hogy ki ő, mit tett, mit mondott, és mi történt vele (...) Az evangélium legrövidebb megfogalmazása ugyanis ez: Krisztus Isten Fia, értünk ember lett, meghalt és feltámadt, a mindenség ura lett.” Luther szerint az elbeszélést újra és újra el kell nekünk is beszélni. Ezért is inkább ennarratio, azaz „elmondás” Luther írásmagyarázatának formája, mintsem hagyományos szövegmagyarázat.

A Szentírásban tehát ott van a „mag”, az evangélium, hogy a mi érdemünk nélkül Krisztusban, egyedül Krisztusban nyerünk igazságot, életet és üdvösséget.

Az evangélium magját azonban mindig meg kell találnunk, vagy akár így is fogalmazhatunk: „ki kell találnunk” Isten igéje ugyanis egyszerre törvény és evangélium: az egyik követel, és azt parancsolja, mit kell tennünk, az evangélium pedig csak felszólít, hogy fogadjuk el azt az ajándékot, amelyet Isten Jézus Krisztusban adott nekünk. Luther tudván tudta, hogy a törvényre is szükség van, s hogy éppen a törvény és az evangélium feszültségéből születik meg az evangélium. Nagy kísértés, ha a kettőt összekeverjük, s ha az evangéliumból törvényt, Krisztusból pedig Mózest csinálunk. Luther szerint a megkülönböztetés képessége tesz minket teológusokká: ha meg tudjuk különböztetni a törvényt az evangéliumtól, a betűt a lélektől, a világi birodalmat Isten országától.

2.7. Ismerd el a Szentírás kimeríthetetlen mélységét!

Bármennyire megtaláltuk is az olvasás művészetével a magot, az evangéliumot, sohasem érezhetjük azt, hogy minden lényeges dolgot megismertünk, hogy kimerítettük az írás mélységét. A bibliaolvasás művészetének iskolájában mi mindig tanulók maradunk. Luther nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy megértésünk csak rész szerinti marad.

Luthert idézve Ebeling mutat rá arra, hogy „az értelmezés nem lehet állandó, egyszer és mindenkorra érvényes tény, hanem csakis az ember fejlődésével folyton lépést tartó, soha be nem végezhető feladat. Ha ugyanis valamit egyszer már megértettünk, fennáll a veszélye annak, hogy a lélekből ismét betű lesz, ha nem értjük meg és nem sajátítjuk el újra.”

Noha az írás világos és tiszta, mégis kimeríthetetlen. Ezt jól értette Luther, aki valóban a Szentírás olvasásának és magyarázatának zseniális művésze volt. Luther írásmagyarázatát azért érdemes olvasnunk, mert minden egyes vers magyarázatakor, elmondásakor saját hangszerén adja elő a Szentírás Jézus Krisztusról szóló tanúságtételét.

A megértésben természetesen mindig haladhatunk előre, de az ige mélységét sohasem tudjuk teljesen felfogni e földi életben. Luther minket is arra biztat, hogy bátran lépjünk mi is a palestra birkózóporondjára, az arénába, alkalmazzuk mi is az értelmezés eszközeit, s vigyük mi is hitbéli tapasztalatunkat e muzsikába. Könyörögjünk a Lélekhez mi is, hogy világosítsa meg elménket az ige megtalálására, az evangélium kitalálására, nyissa meg szívünket a befogadására.

■ Dr. Fabiny Tibor

Az írás a Luther-konferencián elhangzott előadás szerkesztett, rövidített változata