Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-31 / 5. szám
8 41 2010. január 31. FÓKUSZ Evangélikus Élet Kilenc nyolcad ökumené Miskolcon ► Folytatás az 1. oldalról Dr. Ternyák Csaba egri érsek igei szolgálatában kiemelte az egymás felé már megtett hosszú utat és vágyát a közös eucharisztia (úrvacsora) megélésére. Az imádság egy csodálatos formájára, a dicsőítésre buzdított a 146. zsoltár alapján Kocsis Fülöp görög katolikus püspök. Közösen dicsőíteni az Istent: ez az igazi közösség alapja - állapította meg. voltak a családtagok között, de a „technika angyalának” köszönhetően úgy mosódott össze a két kép, hogy a végeredményen az egymásra neheztelők éppen átkarolták egymást. A Jóisten csodája - fejtette ki a püspök -, hogy Isten Szentlelke a múlt nyomorúságaiból ma új és egy népet formál magának. Ennek az egységnek az az alapja, hogy Jézus itt van köztünk. Krisztus feltámadt; Isten országa életünk legbiztosabb valósága - álla-Egy emlékét idézte föl szemléltetésképpen dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke abból az időből, amikor többnyire még filmre fényképeztünk. Keresztapja a látogatásai alkalmával megörökített két családot, de úgy, hogy közben elfelejtette továbbtekerni a filmet. Két olyan családot fotózott le, ahol feszültségek pította meg Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. Imádságok, énekek, az egyetemi lelkészség kórusának szolgálata és a közel ezer jelen levő testvér imádsága által az egybegyűltek megélhették a Krisztusban hívők egységének csodáját. ■ Sándor Frigyes Istentisztelet Szarvason... Az ökumenikus imahét keretében tartottak istentiszteletet január 21-én Szarvason. A közelmúltban felújított Ótemplomban közösen szolgált Gáncs Péter déli kerületi evangélikus és dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus megyés püspök. Az alkalmon - melyen szép számmal gyűltek össze a különböző felekezetekből érkezett hívek - a katolikus egyházvezető hirdette Isten igéjét. ■ S. A. ...és Uraiújfaluban Az ökumenikus imahéten Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerdán Esztergomban a református templomban, csütörtökön Székesfehérváron a baptista imaházban, szombaton pedig a veszprémi Szent Margit-plébániatemplomban hirdette Isten igéjét. Az imahét zárónapján, vasárnap este a Vas megyei Uraiújfalu evangélikus temploma adott helyet annak az ünnepi istentiszteletnek (képünkön), melyen dr. Veres András szombathelyi római katolikus megyés püspök, valamint Ittzés János szolgált igehirdetéssel a nagyszámú gyülekezet előtt. A történelmi jelentőségű alkalmon részt vettek a környékbeli egyházközségek hívei, lelkipásztorai, valamint Rostáné Piri Magda, a Vasi Evangélikus Egyházmegye esperese. ■ Menyes Gyula felvétele IMAHÉ' ► Az alábbiakban egyházunk elnök-püspökének, Ittzés Jánosnak a 2010-es ökumenikus imahét zárónapján, január 24-én az uraiújfalui evangélikus templomban elmondott igehirdetését közöljük. „Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság békesség és a Szentiélekben való öröm; mert aki ebben szolgál Krisztusnak, az kedves az Isten előtt, és megbízható az emberek előtt. Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják’.’ (Róm 14,17-19) Főtisztelendő püspök úr, szeretett pap és lelkész testvérek, Krisztusban szeretett testvéreim, ünneplő gyülekezet! Evangélikus egyházunk ezen a vasárnapon ünnepli a vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnapot. A régi tradíció szerint ezt a vasárnapot a Máté írása szerinti evangélium egyik meghatározó történetével, Jézus Urunk megdicsőülésének eseményével aranyozza be Isten Lelke. Vagyis Krisztus dicsősége hirdettetik ezen a vasárnapon átütő erővel, amelytől némelyek megrettennek, mások azonban hálás szívvel imádják őt. De hogyan juthat el az ember Krisztus dicsőségének imádására? Mi oszlatja el a vele való találkozás félelmét a szívünkben? Hogyan juthat el az ember, mint ahogy egykor, a tanítványok, akiket tanúvá teremtett a Mester szeretete, a félelemből, az aggodalomból a hitvallás bizonyosságáig? Hogyan valósul ez meg az ember életében? Testvéreim nyilván hallották már, hogy tudós régészek, a Szentírás korát kutató tudósok nagyon sok bibliai helyszínt be tudtak azonosítani. Találtak felismerhető épületmaradványokat, romokat, helyszíneket, gázlókat a Jordán folyónál, amelyekhez egész nagy bizonyossággal hozzá lehetett kapcsolni Jézus Urunk földi életének egy-egy meghatározó eseményét. Lehet, hogy azt is hallották már, hogy Emmaust viszont nem lelték. Nincsen a Szentföldnek néhány hektárnyi területe, amelyre bizonyosan azt lehetne mondani, hogy ezen a területen állt a ház, ahol az emmausi tanítványok felismerték a kenyér megtöréséről a Mestert. Azt sejtjük az evangéliumi tudósításból, hogy körülbelül 18-19 kilométert kellett gyalogolniuk és ugyanennyit visszarohanni a hírrel. Én nagy ajándéknak érzem személyes keresztény hitem számára, hogy nem tudjuk beazonosítani Emmaust a földrajzi térképen. Mert ez különösképpen is arra indít, arra figyelmeztet, hogy mindannyiunknak végig kell járni az emmausi utat, amely nem ott van Jeruzsálem és a számunkra ismeretlen hely között, hanem ott húzódik minden, a hit harcát vívó keresztény ember szívében. Hála legyen Jézusnak, hogy ezen a héten sokakat elindított, s hisszük, végig is vezetett a maguk emmausi útján. A hatalmas gyülekezetét látva azzal az Isten iránti hálával teszek erről a reménységemről bizonyságot, hogy magam is megtapasztaltam az elmúlt hét alkalmain is a Jézus Krisztusra tekintő közös hitünk örömét és bizonyosságát. Ezt kell továbbvinnünk. És most véget ér ez a szent hét. Lehet, hogy sokan azzal a sóhajjal térnek most haza otthonukba, gyülekezetükbe, egyházközségükbe, talán egy maroknyi kis falusi közösségbe: milyen kár, hogy véget ért. Az ökumenikus imahét alkalmai 2010-ben ma este véget érnek. De az emmausi út mindennap újrakezdődik. Mert nagy machinátor a sátán, aki a megszületni akaró vagy éppen megszületett reménységet és örömöt, engedelmességet és bizonyosságot olyan könnyen ki tudja törölni a szívünkből. Napról napra kell Jézusra tekintő hittel, a tanúk szavára figyelve, az Isten igéjét hallgatva ezt az utat végigjárni. Hogy ez mennyire így van, arra jó példa a ma estére kijelölt epistolai szakasz, a Római levél felolvasott néhány verse. Milyen nagy lendülettel indult a Lélektől vezetve és általa megáldva a népek apostola, Pál apostol a missziói útra! Gyülekezetek születtek szolgálata nyomán élő, éltető közösségként. Eljutott az evangélium immár a birodalom fővárosába is. Együtt éltek ebben a közösségben pogány és zsidó hátterű keresztények. S felütötte a fejét közöttük is a békétlenség. Jelentéktelen dolgokat mindennél fontosabbnak állítottak be, és nem tudtak békességben élni. Az emmausi utat járó keresztények küzdelméhez hozzátartozik ez a művészet, ez a tudomány, amelyre ember nem, egyedül Jézus Lelke taníthat meg bennünket: hogy meg tudjuk egymástól különböztetni a lényegtelent és a fontosat. Én is tudom, az ember hajlamos arra, hogy bizonyos, dolgokat, szokásokat, rítusokat, eseményeket, helyszíneket, épületeket, a saját hagyományát, esetleg a családjából örökölt tradícióját minden fölé helyezze. És így az ajándékból a másik ellen való fegyver lesz a kezünkben és a szívünkben. Nekünk nagyon távolinak tűnik az akkori keresztényeknek gondot okozó feszültség. Tudják, testvéreim, abban az időben az ókor piacaira csak Az emm úgy kerülhettek levágott állatok fogyasztásra szánt darabjai, hogy valamilyen pogány rítushoz kapcsolódóan áldozták fel őket. És a zsidókból lett keresztények azt mondták: ez nem fogyasztható, tilos a számunkra. A pogányokból lett keresztények azt mondták: minden további nélkül meg tudjuk enni, hiszen mi tudjuk, hogy a pogány áldozat semmit sem ér, mert a mi áldozati bárányunk, Jézus Krisztus már feláldoztatott. Egyetlen, szent, igaz áldozatával rendezte az Istennel való viszonyunkat, kapcsolatunkat. Szabadok vagyunk Isten teremtett ajándékainak elfogadására. Isten maga vendégel meg bennünket ezzel. Annak idején nagy feszültségek támadtak, és Pál apostol egy meggyőző gondolatmenettel inti a római keresztényeket, hogy valóban ne keverjék össze a lényegtelent a fontossal. Mert Isten országában hitük által némelyek szabadok lehetnek arra, hogy megegyék azt a húst. Másokat pedig hitük nem szabadít fel erre. De ettől függetlenül Jézus Krisztusban, az ő szeretetében egyek és az Isten országának polgárai. És ekkor fogalmazza meg az apostol, napi „emmausi útjaink” feladataként az üzenetet, amelyet most a véget érő imahét utolsó estéjén a szívünkre helyez. Becsüljétek meg azt - üzeni ez a szakasz -, amit kaptatok, amit a titeket tanító tanúk tudomásotokra hoztak, amiben felnőttetek. Becsüljétek meg közösségetek értékeit. De vegyétek észre, hogy a másik közösségben is, ahol talán más módon, más könyvet, más bibliafordítást használva gyülekeznek emberek Jézus Krisztus köré, ott is jelen van az Isten országa Jézus Krisztus által. Erről maga tanúskodik: az Isten országa közöttetek van. De arra figyeljetek, ami a lényeg. Az Isten országa nem EMMAUS FELÉ AZ ÚTON - GUSTAVE DÓRÉ
