Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-24 / 4. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. január 24. w- 11 0 Összhangzattan Kinek ég a gyertyaláng? 1. Összhang - de mivel és kivel? Ismertek-e kiegyensúlyozott, hiteles, harmóniában élő embereket? Olyanokat, akiknek szavai, belső világa és tettei összhangban vannak. Én ismerek. Vannak közöttük gyerekek, kamaszok, felnőttek, hívők és nem hívők. A szavaknak, a szívnek és a tetteknek az egybecsengése természetesen csak akkor szép, ha együtt szól az Alkotó muzsikájával. Úgy gondolom, a szíve mélyén érzi ezt minden ember. Erre utal a maga módján egy vicc is: „Azt szeretem Artúrban, hogy egyenes, őszinte ember. Mindig tudom, hogy mire számíthatok nála: kegyetlen és vad külseje mögött minden galádságra elszánt, gonosz belső rejtőzik.” 2. Adni a nagyot? Nyilas Misi jut az eszembe. Azért tetszett a Légy jó mindhalálig mert feltűnt benne, mennyire „lépést tart magával” Misi. Ha fáj neki valami, és szükségét érzi, elbújik sírni. Nem adja a „nagyot” Ha újra fáj, újra kisírja magát egy rejtekhelyen. Leegyszerűsítve: szívbéli állapotának megfelelően viselkedik. De miként szakadhat el egymástól a szív, a száj és a cselekedet? Keressünk egy esetet az emlékezetünkben, amikor Isten fegyelmezett bennünket. Ha megvan, gondoljunk bele, hogy gonosz szívvel lehet-e „jót” cselekedni. Isten vajon mit fog nézni? A szívet vagy a cselekedeteket? Kegyelmes Atyánk azon van, hogy helyre tegyen minket. Figyelmeztet, dorgál egy helyzeten, egy emberen keresztül, az Ige által, vagy úgy, hogy ránk nehezedik keze. 3. A harmónia helyreállítása Dávid király is megtapasztalta az Úr feddését. A próféta figyelmeztetésének hatására szíve összhangba került a szavaival, melyekkel magát elítélte (2Sám 11. és 12. fejezet). A 2Sám 12,13-ban olvassuk: „Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen!” Olvassuk el az 51. zsoltárt is. Dávidot átjárta a bűne miatti fájdalom. Könyörgött bocsánatért, tiszta szívért. .. és helyreállhatott a harmónia. A 32. zsoltár közel hozza ennek megtapasztalását. Milyen csodás! Mivel a frigyláda Istennek a jelenlétét, népével való szövetségét testesítette meg, nagy ünnep volt, amikor viszontagságok után visszakerült a zsidók táborába. E napon Dávid szíve szerint viselkedett: A 2Sám 6,14- ben olvashatjuk, hogy örömében teljes erejéből táncolt az Úr előtt. Milyen lehetetlen gondolat, hogy az öröm napján, melyet Isten szerzett, ne érezte volna át, és ne fejezte volna ki ezt az örömet. Én már találkoztam olyannal, hogy valaki nem merte megélni az örömet. 4. Látszat és valóság Gondoljunk most bele egy torz lehetőségbe: Dávid elkezd táncolni Nátán próféta előtt a vétkét leleplező példázatot követően, úgy, ahogy a frigyláda érkezésekor tette. Kívülről nézve azt mondhatná valaki: Milyen élő hitű, örvendező keresztény! De hát Isten a szíveket vizsgálja, nem a táncteljesítményt vagy a zenei hatást! Tudjuk, hogy az ünneplést bűnnel együtt el nem szenvedheti (Ézs 1,13). És mi a helyzet azzal a családanyával, aki éhes, fáradt férje hazaérkezése előtt - otthagyva piszkos, éhes gyermekeit a rendetlen lakásban - gyülekezetbe megy, és ott mondjuk a világ békéjéért imádkozik? Harmónia? 5. Szólni szívből, igazat Harmónia. ízlelgetem a szót, és eszembe jutnak helyzetek, amikor valaki beszél, és akár helyes is lehet, amit mond, valami mégsem stimmel. Valami zavar. Mintha más gondolatait adná csak vissza. Valahogy nem a szívéből jön. Másfelől viszont te is emlékezhetsz olyan esetre, hogy valaki mondott valamit, ami egyáltalán nem volt szép vagy becses - sőt! -, de megmosolyogtatott, feszültséget oldott, mert igaz volt, szívből jött, benne volt a változtatás, előrelépés lehetősége. Az 51. zsoltár egyik verse így hangzik: „Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem’.’ Adja meg az Úr, hogy mindenestül összhangban legyünk vele! Ha fáj valami, tudjunk sírni, mint Nyilas Misi; ha felismerjük vétkünket, tudjuk azokat beismerni; vagy ha öröm ér, tudjunk örülni, mint Dávid! Ha elveszítjük a harmóniát, tudjuk keresni a Teremtőt, aki biztosan segít rendet teremteni, visszakerülni az ő rendjébe. ■ Kovács Katalin Ez a pici, semmi, izgő-mozgó fényecske... Miért van az, hogy ennyi energia kell a világossághoz? Teljesen érthetetlen, hogy a sötétség csak úgy eleve van, semmit sem kell tennie, és ahogy az utolsó szikra is ellobban, átveszi esztelen uralmát. De ez a kis apróság amíg ég, addig övé a világ. Még melegít is. Kitaláltak már mindenféle hiperszuper fényforrást, vakító fényözönt, csak a kapcsolóhoz kell nyúlni, villog minden. Szinte harsog, ordít. Aki egyedül van, nem vágyik erre, meggyújtja a gyertyát, valamilyen csodálatos „otthonérzés” szállja meg, legyen házban, sátorban, őserdőben vagy vízparton. Érdekes, hogy ha valakire gondolunk, aki testileg már nincs közöttünk, mert előrement, mindjárt gyertyát gyújtunk. Egy faggyúdarab csupán, és milyen sokféle módon hatja át életünket... A gondolatok, szerintem, gyertyafényben igen élénken jelennek meg. Jönnek-mennek, özönlenek, torlódnak, egymást lökdösik, mintha nem lenne mindegy, hogy egy perc múlva kerülnek-e sorra. Mint a gyerekek. Hát persze! Hiszen ők is a gyermekeim, csak az enyéim, tudok játszani velük, sorba rakhatom, forgathatom, rendezgethetem őket. A vakító fény azonnal elűzi őket; ha hirtelen a szemembe vág, bambának, tehetetlennek érzem magamat, és mire újra látok, már mind eltűnnek, megszöknek. A gyertyafény, persze, nem csak az enyém. Mást is ösztönözhet gondolkodásra. Voltam olyan társaságban, ahol valaki este - villany helyett - meggyújtott egy szép gyertyát. Egy percen belül elakadt a szó, a szemek a lángra meredtek, szinte mindenkinek az arcára volt írva, hogy nincs jelen, „máshol jár az esze”. Jó lett volna a fejükbe látni... Ez ám az önzés...! Hiszen a gondolat talán az egyedüli dolog a világon, amely az embernek teljesen sajátja. Legyünk hálásak, hogy Te odafönt erre is gondoltál. Talán Te vagy a pici láng? Egyedül lebírod a hideg sötétséget. És még ilyen porszemeket is, mint amilyenek mi vagyunk, gondolkodásra késztetsz. Megtudom-e valaha, hogy még milyen kis gyertyalángnyi örömöket tartogatsz nekem? Vagy ne legyek telhetetlen? Jusson egy kis gyertyaláng mindenkinek, aki sötétben van! ■ Dr. Schrott Géza Jobban boldogul kettő, mint egy A vejemmel nemrég olyan házimunkában vettünk részt, mely bár egyszerűnek tűnt, a valóságban mégis sokkal nehezebb lett volna, ha nem együtt csináljuk. David, akinek kitűnő érzéke van a gépekhez, valószínűleg egyedül is megbirkózott volna a feladattal, az én segítségemmel azonban minden sokkal gyorsabban ment. Én, mint technikai antitalentum, reménytelenül elveszett lettem volna az ő meglátásai és utasításai nélkül. Szakmai munkám során ez az alapigazság újból és újból bebizonyosodott. Hírlapszerkesztőként én irányítottam a hírek összegyűjtését, összeállítását és szerkesztését, míg mások az illusztrációkért, a reklámokért, a lap külleméért, a nyomdai munkákért, a terjesztésért és a pénzügyekért voltak felelősek. Magazinszerkesztőként az én vállamon volt minden feladat, én feleltem a kiadvány teljes tartalmáért, emellett néhány cikk megírását is elvállaltam. Rajtam kívül még sokan dolgoztak az írott anyagok, a fényképek összeállításán és az illusztrációk elkészítésén, melyekből egy külön tervező csapat varázsolt vonzó egyveleget. Az adminisztrációt kézben tartó titkárom figyelt a fontos részletekre, majd végül a nyomda lehelt életet nyersanyagainkba, így született meg egy újabb képes magazin. Számtalanszor, ahogy a nyomdából kikerülő első példányt szemügyre vettem, meg kellett állapítanom, mennyire igaz, hogy „az egész mindig több, mint a részletek összessége”. Ha belegondolunk, ez szinte mindannyiunk munkahelyére igaz. Felelősek vagyunk valamely területért, rajtunk kívül azonban - így vagy úgy - sokan mások is hozzájárulnak a kívánt végeredményhez. A Biblia ezt az alábbi egyszerű módon fogalmazza meg: „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. (...) Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar." (Préd 4,9-12) A menedzsmentben ezt a jelenséget szinergiának hívják. Ez magában foglalja a az együtt dolgozók egymást kiegészítő erősségeit, az egyedi erősségek, képességek és tapasztalatok kombinálását a közérdek vagy egy adott cél érdekében. Az üzleti, szakmai világ túl gyakran csak a sztárokra figyel - olyan egyénekre, akik teljesítményükkel magasan a többiek fölé emelkednek. Pedig még a legtehetségesebb embereknek is sokféle adminisztratív, irodai és logisztikai segítségre van szükségük. A továbbiakban vegyük sorra a csapatmunka előnyeit a Biblia tükrében! Folyamatosan csiszoljuk egymást. Hasonlóan a köszörűkövön élezett késhez, mi is csiszolódunk a közös munkák során, még ha ez súrlódásokkal és konfliktusokkal jár is együtt. „Vassalformálják a vasat, és egyik emberformálja a másikat.” (Péld 27,17) Osszuk meg a terheket egymással. Elszigetelten dolgozva feladataink vagy felelősségeink kibírhatatlannak tűnhetnek, míg másokkal együtt terheink könnyebbülnek és kezelhetővé válnak. „Egymás terhét hordozzátok: így töltsétek be a Krisztus törvényét" (Gál 6,2). Buzdítsuk egymást. A csapatmunkának nagyszerű érzelmi és lélektani értékei - úgymint bajtársiasság és kollegialitás -, valamint fizikai előnyei vannak. „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogy egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást..!’ (Zsid 10,24-25) Tekintsünk ugyanabba az irányba. Ideális esetben olyan emberekkel kellene együtt dolgoznunk, akik egyaránt osztják küldetésünket, céljainkat és értékeinket. ,JTe legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?” (2Kor 6,14) ■ Robert J. Tamasy (Forrás: Monday Manna) HETI ÚTRAVALÓ „Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad!’ (Ézs -60,2) A vízkereszt ünnepe utáni utolsó héten az Útmutató reggeli és heti igéi a megdicsőült Krisztust állítják elénk; ő Isten képmása és dicsőségének kisugárzása. „Felmagasztaltatott az Úr minden népek fölé, dicsősége túl van az egeken." (GyLK 746,3) S az „Isten gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy Jézus Krisztus arcán felismerjük az ő dicsőségének ragyogását.” (2Kor 4,6; LK) Megdicsőülésekor elváltozott az Úr: az „arca fénylett, mint a nap, ruhája pedigfehéren ragyogott, minta fény”, s Atyja hangja hallatszott a fényes felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” (Mt 17,2.5) „Az Atya Isten Krisztust pecsételte el Megváltóvá. Egyedül őt kell tehát hallgatnunk és befogadnunk! Óvakodj attól, hogy csak úgy, ige nélkül kalandozva Krisztust Istentől elszakítsd. Kívüle nincs Isten, hogy megtalálhatnám, s hozzájuthatnék” - figyelmeztet Luther. Isten erejének kincse cserépedényekben van: „Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben!’ (2Kor 440) Ez valósult meg a nemzetek apostolává lett Saul életében, miután a damaszkuszi úton találkozott a feltámadott s megdicsőült Jézussal. Mit jelent e pálfordulás a gyakorlatban? „Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Kárnak ítélek mindent... az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte szemétnek ítélek mindent, hogy őt megnyerjem.” (Fii 3,7-8; LK) Pál apostol megtérése is Isten ingyen kegyelmének csodája. Krisztus a Lélek által válik jelenvalóvá minden christianussá lett ember számára, azok pedig szabaddá lesznek megtérésük s újjászületésük pillanatában, és a Fiú képéhez lesznek hasonlóvá. „Mi pedig mindnyájan ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre!’ (2Kor 3,18) Nátánaél (is!) felismerte Jézusban az Isten Fiát, s hitt benne. Ezt mondja Jézusunk: „...meglátjátoka megnyílt eget és az Isten angyalait, amintfelszállnak, és leszállnak az Emberfiára’.’ (Jn 1,51) Az Isten számunkra is csak benne lett megismerhetővé, mivel Jézus az út, az igazság és az örök élet. Mindezt itt kell elnyernünk: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta’.’ (Jn 3,36) János láthatta a felmagasztalt Krisztus dicsőségét. Minden szem meg fogja őt látni, mert „övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. (...) Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható” (Jel 1,6.8). Jézus egylényegű a róla bizonyságot tevő Atyjával, aki elküldte e földre, ezért jelentheti ki: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága’.’ (Jn 8,12) Az Atya dicsőséges tetteit hirdető karácsonyi ünnepkör lezárásaként is hangzik az ároni áldás, s ebből is dicsősége árad: „Ragyogtassa rád orcáját az Úr...” (4MÓZ 6,25) Kérhetjük: „Áldj meg minket, Úristen, / A te jóvoltodból, (...) Orcád világossága / Hasson minket által...” (EÉ 323,1) ■ Garai András
