Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-27 / 26. szám
io 4i 2010. június 27. FÓKUSZ Evangélikus Élet Az emberi szexualitásról, a házasságról és az élettársi kapcsolatról ► Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület tavaszi, Mit tanít egyházunk? című előadás-sorozatában június 10-én Reuss András teológiai tanár tartott előadást a fenti címmel. A házasság: teremtési rend Teremtésünkben adott isteni rendnek és rendelésnek tartjuk, hogy férfi és nő egymásnak valóban hozzáillő társai legyenek, és azok tudnak és akarnak is lenni (íMóz 1,28.31; 2.23- 24; Mt 19,8). A Szentírás nem fukarkodik a szavakkal, amikor a házasság örömét ecseteli, és élvezetére bátorít (Préd 9,9). Dicséri és ajándéknak tartja a jó házastársat (Péld 18,22; 19,14). Védelmezi is a házasságot, amikor házastársi hűségre int: „A magad kútjából igyál vizet, és csörgedező vizet a magadforrásából! Nefolyjanakforrásaid az utcára és patakjaid a terekre! Egyedül tiéid legyenek, ne oszd meg másokkal! Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvettfeleségednek. ('.../'(Péld 5,15-20) A Szentírás igen fontos támpontokat nyújt, amelyek a mai házasokat is eligazítják. A házasság az eredeti isteni rend szerint monogám, azaz egy férfi és egy nő életközössége. Célja a kölcsönös segítés (íMóz 2,18) és a fajfenntartás (íMóz 1,28). A kettő összetartozik, és e kettő az áldás jele is. Ketten egy testté lesznek (íMóz 2.23- 25; Mt 19,5), gyermekeik lesznek, férfit és nőt összeköti a vágy (íMóz 3,16; Énekek éneke), és mindezt megerősíti az Újszövetség amikor arra int, hogy a házastársak úgy szeressék a társukat, mint a saját testüket (Ef 5,29). A keresztény hit is ismeri és természetesnek tartja a szerelmet és a szenvedélyt, tényként fogadja el (íMóz 29,20), nem veti meg. A házasság létrejöttére nézve viszont óv a felemás igától. A házasság életre szóló közösség a Bibliában. A válás tilalma egyértelmű (íMóz 2,24; Mt 19,3-9; vö. Mai 2,14-16). A mózesi törvény, amely lehetőséget adott a válásra, adott esetben szükségmegoldás, hogy az emberi keményszívűség (az elmeszesedett szív: Mt 19,8), az emberi hűtlenség és emberi kudarc következményei ne növekedjenek az elviselhetetlenségig. A válást Jézus nem Isten eredeti szándékának tartja. A keresztény házasság fontos tartalma, hogy a házastársak segítsék egymást az üdvösség elérésében (vö. íPt 3,1-7). A házasság a férfinak és nőnek csak földi és nem mennyei, idői és nem örök kapcsolata. A „feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben” (Mt 22,30). A házasságról mondottak csúcspontjukat érik el, amikor a Szentírás úgy beszél róla, mint ami Isten és Izrael (Mai 2,14-16), Krisztus és az egyház viszonyának szimbóluma is (Ef 5,21-33), amely példaképe a házastársak viszonyának. A két egymást szerető ember kölcsönös elköteleződése kihat a többi emberhez való viszonyukra is. A társadalmi elismerés azt jelenti - azt kellene jelentenie -, hogy a megkötött házasságot mindenki elismeri, tiszteletben tartja, az illető mintegy kikezdhetetlen. A házasságnak nemcsak a keresztény fogalma követeli meg, hogy a házasság külső, más emberek és a társadalom általi elismerést is kapjon. Ahol nincs meg ez a törvényekkel biztosított és a társadalom által vállalt védelem, ott szabad prédának tekintik a férfit is, a nőt is, még ha házas is. A házasságkötés jogi aktusa, a házassági anyakönyvi kivonat formai köteléke ugyan nem tarthatja fenn az őszinte és odaadó szerelmet és szeretetet, de a nyilvános és ünnepélyes elkötelezés kimondása a lépés alapos megfontolására ösztönöz. A házasságkötés jogi aktusának kialakult rendjét gyakorlati tapasztalatok indokolták. Valamilyen módon ki kellett zárni azt a lehetőséget, hogy emberek, akiknek elkötelező kapcsolataik vannak (házastárs, élettárs, gyermek), felelősségüket elhanyagolva újabb kapcsolatokat létesítsenek. A társadalom nem vállalhatja, hogy apák vagy anyák által elhagyott és ellátatlan gyermekek gondját mások legyenek kénytelenek viselni. Tartós kapcsolat, hűség ígéretével meghódított, majd cserbenhagyott embereknek kell esetleg védelmet nyújtani. A házasságkötés jogi aktusa ezt a védelmet nyújtja. Jogi rendezettség nélkül ugyanis még inkább ki lehet valakit forgatni jogaiból és javaiból. Hívő emberek ragaszkodnak a házasság egyházi megáldásához, mert az alkalmat ad a házasság isteni rendjének meghirdetésére, a jelen levő gyülekezet bizonyságot tesz a házasság isteni rendjéről, a házasulandók egymást Isten színe előtt vállalják, és ugyanakkor Isten áldását és segítségét is kérik elhatározásukhoz. Bármennyire fontos is mindez, nem helyettesítheti az úgynevezett polgári házasságkötést. Férfi és nő útja a valóságban A korszellem sok ponton túlrohant a korábbi erkölcsi és jogi szabályokon. Nem állíthatjuk azt, hogy korábban a bibliai vagy a társadalmi normáknak maradéktalanul eleget tettek volna az emberek, de általában és a nagy nyilvánosság előtt nem vonták kétségbe őket. A modern társadalmat az anómia jellemzi: az elfogadott normák hiánya. Az úgynevezett szexuális forradalom utáni helyzet riasztó. Ebben meghatározó szerepe volt/van a fogamzásgátló szerek kifejlesztésének, amelyek nemcsak a megfontolt családtervezést és gyermekvállalást, hanem a szexuális életnek felelősség nélküli gyakorlását is lehetővé teszik. A szexuális élet megkezdése szinte a gyermekkorra tevődött át (ma átlagosan 15,3 éves korban kezdődik). Ezzel együtt jár, hogy nagyon magas a terhességmegszakítások száma, és súlyos következményekkel járóan (meddőség) magas a fiatalkorúak között (2008-ban hazánkban 4310 fiatalkorúnak volt abortusza). A szexualitás a felnőttek boldogságkeresésében, a házasság megítélésében szinte mindent meghatározóvá lett. Egyrészt a szexualitás értelme a nemi kapcsolatra korlátozódik, másrészt pedig éppen így olykor szinte kizárólagos összekötő kapocs a házasságban, férfi és nő viszonyában (a házasság szexualizálódása). Ez egyúttal az emberi élet egészének egészségtelen felfogása is, hiszen az ember több mint pusztán a szexuális ösztönnek kiszolgáltatott vagy abban örömét kereső lény. A keresztény hit nem arra indít, hogy sopánkodjunk a riasztó helyzeteken és statisztikákon, hanem arra buzdít, hogy az örömteli, de felelős szexualitást pártoljuk. Élettársi kapcsolat Sokan úgy vélik: a fiatalok először éljenek együtt, és csak utána házasodjanak össze. Mások nem így gondolkodnak, de beletörődnek ebbe a helyzetbe. A bizonytalanabb világ mellett feltehetően meghatározó szerepet játszik sok rossz házasság visszataszító példája is. A teljes boldogságot kereső gondolkodásmód mellett sokan túl soknak tartják a lemondást és az alkalmazkodást, amelyet egy kapcsolat megőrzéséért vagy éppen megmentéséért vállalniuk kellene. Az eredmény, hogy nem mernek elkötelező kapcsolatba lépni. Fontos tényező a lakáshoz jutás nehézsége és a megélhetés biztonsága. Magyarországon legalábbis joggal hivatkoznak erre. A házasságot nem kötő párok „összeköltöznek” tehát van fedél a fejük felett, ahol együtt élnek, noha azt a házasságra nem tartják igazán alkalmasnak, és nyilván megvan a napi betevőjük is. Számos országban szerepe lehet az adórendszernek is: kedvezőbb két önálló háztartás után adózni, mint egy után. Egy bizonyos életkor alatt az özvegyek egy újabb házasság esetén elveszítik özvegyi nyugdíjukat, azaz ma megtörténhet, hogy gazdasági szempontok is a házasság vállalása ellenében hatnak. Talán a leggyakrabban hangoztatott érv, hogy ha nem sikerül a házasság, akkor nehéz és költséges a válás. Ez csalt részben igaz. Mert ha az élettársak megromlott viszonya miatt vita támad a gyermek(ek) nevelése, elhelyezése vagy láthatása kérdésében vagy a közösen szerzett anyagi javak megosztásáról, a gyengébb fél és a gyermekek jogi védelemre szorulnak. A jog az erősebb fél önkényeskedésével szemben adhat védelmet, bár ma már az évek során bizonyos jogokat lehet szerezni élettársi viszonyban is. Az élettársi viszonyt nem lehet pusztán azért erkölcstelennek minősíteni, mert a kapcsolatnak bármikor egyoldalúan véget lehet vetni. Az élettársaknak azonban tisztában kell lenniük azzal a kockázattal, amelyet így vállalt közösségük számukra jelent. Az állami jogrend feladata, hogy a házasságot mint társadalmi modellt védje. Ezzel a családot és a következő nemzedékeket is védi, hiszen a terhességmegszakítások kétharmada mögött laza párkapcsolat van, és a nem házasok között sokkal több az alkoholizmus és az öngyilkosság. Az élettársi viszony nem jelenti szükségszerűen, hogy az élettársak lebecsülnék a hűséget, szeretetet vagy azt, hogy egymás támaszai legyenek, azonban egyoldalúan a felek személyes döntésén nyugszik a kapcsolat stabilitása. Amikor egyházi oldalról a házasságot tartjuk isteni rendnek, akkor arra biztatunk mindenkit, hogy külsőleg és nyilvánosan is vállalja, ami ennek a rendnek a belső tartalma, és merítsen erőt belőle. A szexuális identitás problémája Úton-útfélen szóbeszéd tárgyai az olyan emberek, akiknek problémát jelent szexuális identitásuk megtalálása. Vannak embertársaink, akiknek másokkal aligha megosztható gondjaik vannak e téren. Különösen a homoszexualitás, vagyis az azonos neműek egymás iránti szexuális vonzalma vált napjainkban közbeszéd témájává. Ez évszázadokon át végbement változások következménye. A francia Code Civil (1804) volt az első olyan európai törvénykönyv, amely a korábbiaktól eltérően már nem foglalkozott vele, ezt követték a többi európai államok, ahol már nem büntetik, ha nem botránykeltő, ha nem fiatalkorúak vagy függő helyzetben levők a partnerek, és nincs üzleti jellege. Napjaink jellemzője, hogy a saját nemükhöz vonzódó embereknek legalábbis egy része nyíltan vállalja hajlamát (angol kifejezés erre a coming out), és küzd a diszkrimináció ellen. A homoszexualitás jelenségének másik új vonása, hogy a korábbi, nagyon gyakori autoerotizmus (puszta kielégülésre törekvés) mellett ,,[a] hetvenes és nyolcvanas években előtérbe került a homoszexuálisok egy részénél a partnerorientált szexualitás” (Buda Béla). Új még, hogy megszólalnak olyanok is, akik nemcsak homoszexualitásukat vállalják, hanem keresztény hitükhöz is ragaszkodnak. Mindennek következménye, hogy az ilyen kapcsolatoknak nemcsak eltűrését, hanem társadalmi, jogi és egyházi elismerését is követelik, egészen az egyházi szolgálatban állókig menően. A hazai világi és egyházi közvélemény többsége riadtan fogadja az erről szóló híreket. A Szentírásban a homoszexualitással kapcsolatosan az elrettentő példa Sodorna (íMóz 19,1-11). A homoszexualitás kategorikus tiltásai: 3MÓZ 18,22; 20,13. Az Újszövetségben a „fajtalanság” nem kiemelten, hanem egyéb bűnök felsorolásában jelenik meg (lKor 6,9; íTim 1,10). így van ez Róm 1,26-27 állításával is, amely a 18-32. versek, sőt 1,18-3,20 összefüggésében olvasandó: nem egyes emberek bűnös hajlamáról van szó, hanem az egész emberiség mindenféle bűnösségéről, hiszen „nincsen igaz ember egy sem” (Róm 3,10). A Szentírás egyértelműen tanúsítja, hogy a teremtési rend az ember férfi és nő volta, egymás iránti hűségük és szeretetük, amellyel nem egyeztethető össze a homoszexualitás. A homoszexualitásra hajlamosító okok között hagyományosan az apa hiányát vagy távollétét, a domináns, túlvédő anyai nevelést, a fiútársakkal való problémákat, a homoszexuális csábítást vagy zaklatást tartják meghatározónak, valamint a tartósan azonos neműekből álló közösségeket. A gének vagy az öröklődés szerepére nincs bizonyíték. Az embrionális korban bekövetkező fejlődési rendellenesség vagy a hormonzavar is csak feltételezés. Ezen tapasztalatok alapján jutnak el ma arra a következtetésre, hogy a homoszexualitás nem személyes döntésen alapuló magatartás, hanem személyiségfejlődési zsákutca. A „gyógyítást” a már kialakult hajlam megváltoztatásának lehetőségét kétkedés fogadja, noha az azt állítok nem beszélnek sem valamilyen orvosi, netán hitbeli protokollról (részletesen kidolgozott, elfogadott és eredményeiben bizonyított gyógyítási eljárásról), sem könnyű útról. Bár a homoszexualitás nem egyeztethető össze Isten teremtésének heteroszexuális szerkezetével, a szexualitását homoszexuális módon élő ember is bűnös, mint más emberek. Életmódjuk nem fogadható el, nem helyeselhető. De mivel gyógyításukra jelenleg igen kevés lehetőség van még, nem fogadható el, hogy akár a törvény előtt, kulturális vonatkozásban vagy az egyházban előítélet és hátrányos megkülönböztetés áldozatai legyenek. A homoszexualitás elutasítása az egyházi tanításban nem jelentheti, hogy az egyháznak és tagjainak ne kellene segítő kezet nyújtaniuk nekik. Emellett az ismét terjedő nemi betegségek, különösen a AIDS-HIV veszélyét is komolyan kell venni. A nemi úton terjedő betegségek veszélye viszont minden promiszkuus (partnercserélgető) kapcsolatra vonatkozik! A magyar parlament 2009-ben megszavazta a regisztrált élettársi viszonyról szóló törvényt, amely a homoszexuálisok párkapcsolatának társadalmi elismerését jelenti. Súlyos kérdés, hogy ezzel nem veszélyezteti-e a házasság és család védelmének a magyar alkotmányban deklarált kötelességét. Az örökbefogadás pedig azért aggályos, mert a homoszexualitásért éppen az apai és az anyai szerepek nem megfelelő működése okolható. S minden gyermek joga, hogy apja és anyja legyen. Isten rendelésének csak az egy férfi és egy nő házassága tekinthető, ezért más együttélési formára nem adható hivatalos egyházi szertartás keretében Isten áldása. Hiszen az egyház hivatása, hogy Isten rendjéről tegyen bizonyságot. Legyőzhetetlen ellentmondás rejlik abban a feladatban, hogy olyan valaki hirdesse férfi és nő házassági együttélésének teremtési rendjét, aki maga nemcsak nem képes (valamilyen mértékben mindannyian ilyenek vagyunk), de nem is akar abban élni. Gyógyítás - megújulás A homoszexuálisokról mint egységes csoportról beszélni durva általánosítás. Hiszen ezeknek az embereknek egy része nehezen viselhető sorsként, egy része szabadulást keresve, másik része persze a kiteljesedés lehetőségeként tapasztalja és éli meg homoszexualitását. Ők mindannyian valamilyen értéket hordozó, esetleg még istenkereső vagy éppen hívő emberek is, akiket nem volna szabad csupán szexuális vonzódásukkal jellemezni és megítélni. S amint nem volna szabad a házasságot sem ízetlen tréfák tárgyává tenni, amint az gyakran történik, úgy a homoszexualitás kérdését is csak a szakszerű szeretet hangján szabad megvitatni. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy ne csak róluk, hanem velük beszélgessünk. A nem vonzó házasságokat látva, a válások magas számát olvasva, a szexuális identitás különféle zavaraival szembesülve égetően szükséges, hogy elsősorban a családokban, de gyülekezeteinkben is sokat beszéljünk mindezekről a kérdésekről. Elengedhetetlen e kettő: a problémákra felkészítő megelőzés és a nehézségekkel vívódók részére szakszerű és hiteles segítség. A gyülekezetekben például különös figyelmet kell fordítani a csonka családokra és az ott felnövő gyerekekre. Nem vetendő el a „szülők iskolájának” megszervezése sem, ahol erre lehetőség van.
