Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-27 / 26. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. június 27. » 11 Árt-e a hitnek a bibliatudomány? „Az a meggyőződés, hogy Isten a Biblia segítségével szól hozzánk, emberekhez, és hogy a Biblia az üdvösségünk szempontjából fontos kérdésekben eligazít bennünket, nem mond ellene a Biblia tudományos vizsgálatának’.’ A könyv szerzője, Siegfried Zimmer a Ludwigsburgi Pedagógiai Főiskola tanára. Zimmert az készteti írásra, hogy tapasztalatai szerint a kereszténységet megosztja a Biblia tudományos módszerekkel történő kutatása. A törésvonal a fundamentalista bibliaszemléletű álláspont és az úgynevezett történetkritikai módszereket alkalmazó nézet között húzódik. Elsősorban a teológián tanuló fiatalokat és a Biblia iránt mélyebben érdeklődő gyülekezeti tagokat szeretné segíteni könyvével a különféle álláspontok részletes bemutatásával. A mű megírásával célja az volt, hogy egymás nézeteit jobban megismerve közeledjenek egymáshoz a közösségek. A szerző először felvázolja, hogy miben értenek egyet a keresztények a Bibliát illetően, majd tisztázza a fundamentalizmus fogalmát. Ezután azt az érdekes kérdést feszegeti, hogy vajon jogos-e a fundamentalista teológia részéről az Isten tekintélye és a Biblia autoritása közötti különbségtétel elutasítása. Kifejti, hogy egy félreértésnek vagyunk tanúi, amikor azt hisszük, a megkülönböztetés egyúttal elszakítja Istent a Bibliától. A megkülönböztetés motivációja az Istent megillető tisztelet. Egyedül ő a teremtőnk és a megváltónk, ő bocsátja meg bűneinket, és nem a Biblia. Isten a Szentírás felett áll, bár hozzáköti magát a Szentíráshoz, mégsem azonos a Biblia a Szentlélekkel vagy Jézus Krisztussal. Ebből következik az is, hogy míg Isten tö-SIEGFRIED ZIMMER Art-e a hitnek a bibliatudomány EGV KONFLIKTUS TISZTÁZÁSA Kálvin Kiadd kéletes, a Biblia emberi oldala miatt nem tökéletes, nem a mennyből szállt alá, keletkezett, vannak írói, egy adott kor szemlélete, ismeretei rajta hagyták nyomukat az írásokon. A második körben Krisztus és a Biblia kapcsolatát járja körül a szerző. Krisztus Isten kinyilatkoztatása a világ számára. Ezért ő a Biblia középpontja és mércéje. Igen jó válaszokat kapunk a könyvből gyakori kérdéseinkre. Például: hogyan értsük helyesen az Ószövetség bizonyos szakaszait? Mit jelent Krisztus felől értelmezni és olvasni a Bibliát? Az 5.6. fejezet témája is sokak kérdésére próbál feleletet adni: mennyiben Isten igéje a Biblia? A 6. fejezet azzal foglalkozik, mit jelent a Szentírás inspirált volta. Egy érdekes kitérőt olvashatunk ezután arról, hogy az ortodox zsidóság és az iszlám vallás egyaránt abszolút tekintélyt tulajdonít a saját szent iratainak, hibátlanságukat, tévedhetetlenségüket vallja. A 8. fejezetben jó áttekintést kapunk a modern bibliatudomány kialakulásáról és fejlődéséről, majd gyakorlati példákon keresztül mutatja be a szerző saját bibliaszemléletét. Végül az egyetemeken teológiát tanuló diákok konfliktusaira tér rá, és tanácsokat nyújt ezek feloldására. A kötet a Bibliát nyitott szívvel és értelemmel olvasók számára ad jó hermeneutikai tanácsokat. Ugyanakkor a szerző meggyőződése, hogy a tudományos teológia nem önmagáért van, hanem azért, hogy a keresztény hitet erősítse. A kötetet mindenkinek szeretettel ajánlom olvasásra. ■ Gerőííné dr. Brebovszky Éva Siegfried Zimmer: Árt-e a hitnek a bibliatudomány? Egy konfliktus tisztázása. Kálvin Kiadó, Budapest, 2009. Ára 1800 forint. Fabiny Tamás Meddig bírják a homokzsákok? Meddig bírják az emberek? AzMRi - Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának Lélektől lélekig rovatában június 6-án elhangzott jegyzet. Heteken át szakadt az eső. Az ország számos térségében katasztrófahelyzet állt elő. Előbb a kisebb folyók, a Szinva, a Hernád, a Bódva lépett ki medréből, és öntötte el sokak pincéjét, sőt házát, ám most már a Tisza és a Duna vízállása is vészesen emelkedik. Meddig bírják a homokzsákok? Az átázott töltések? És meddig bírják az emberek, akik éjjel-nappal a gátakon fáradoznak, talán azzal a rettenetes tudattal, hogy közben gyümölcsfáik is tönkrementek, és veszélybe került a megélhetésük? A bibliai özönvíz elbeszélése juthat eszünkbe, amikor Isten negyvennapos esőt bocsátott a világra. Oka is volt ennek, amin érdemes elgondolkodnunk: megromlott a föld, mindenki rossz útra tért, erőszakossággal telt meg a föld - olvassuk Mózes első könyvében. Ám ugyanitt arról is értesülünk, hogy akadt egy ember, Nóé, aki azt a feladatot kapta az Úrtól, hogy bárkát építsen. Nincs új a nap alatt: már a Szentírás legelején olvasunk ökológiai katasztrófáról - de arról is, hogy Isten végső célja nem a büntetés, hanem a megmentés. Ő nem a pusztulást, hanem az új életet akarja. A mai árvizek felől ama első özönvízre tekintve azt a reményemet fogalmazhatom tehát meg: van valaki, aki ácsolja a bárkát, hogy az megmentsen minket. Meglehet, a bárka nem volt kényelmes. Helyet kellett ott szorítani mindenféle élőlénynek. Ma is el kell fogadnunk, hogy ez a bárka nemcsak minket akar felvenni, hanem másokat is. Ez a túlélés záloga. A másik, amire figyelnünk kell: Nóé csak a bárka tetejére építhetett ablakot. Alatta és körülötte a végtelen és zavaros tenger volt. Felfelé kellett hát kémlelnie: mikor szakadoznak szét a felhők, mikor támad rés a komor égen, mikor süt ki végre a nap? A mai árvizek is megtaníthatnak arra, hogy felfelé tekintsünk, és onnan várjunk segítséget. Azt is jó megjegyeznünk, hogy amikor a bárka végre megfeneklett az Ararát tetején, és a kibocsátott galamb olajággal a csőrében tért vissza, akkor Nóé hálaáldozatot mutatott be az új szövetséget jelző szivárvány alatt. Hiszem, a bárka ma is megment minket a pusztulástól. Szép és gazdag tartalmú jelkép a bárka. Három lehetséges értelmezésére szeretnék most röviden utalni. Az elsőhöz Kányádi Sándort hívom segítségül, akinek Nóé bárkája felé című verse a trianoni tragédia árnyékában különösen aktuális: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint. Semmi sem fölösleges. Zuhoghat akár negyvenezer nap és negyvenezer éjjel, ha egy buboréknyi lelkiismeretfurdalás sem követi a bárkát. Mert leapad majd a víz. És fölszárad majd a sár. És akkor majd a megőrzött, a meglévő szóból újrateremthetjük magát az első búzaszemet ha már igével élnünk tovább nem lehet. Nyelvünket és nemzetünket mentheti meg egy segítségünkre küldött bárka. Egy másik bátkaasszociáció Jean Vanier nevéhez fűződik, aki a hatvanas években hozta létre a ma már világszerte elterjedt Bárka közösséget és mozgalmat, amelyben szellemi és testi sérülteket karolnak fel. Szervezetileg más keretben, de nem kevés áldással működik a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a Mevisz Bárka csoportja, ahol immár húsz éve segítik a kerekes székeseket, a vakokat, a legtöbb közösségből sajnos még mindig kizártakat. A sokféle értelmezés közepette sem felejthetjük azonban el, hogy a bárka immár kétezer éve az egyház szimbóluma. Ebben a Jézus Krisztus által alapított közösségben szólal meg az evangélium: a megváltásunkról és üdvösségünkről szóló jó hír. A bárkát és a keresztet ugyanolyan fából ácsolták. Vasárnap reggel, amikor szavam eljut a hallgatóhoz, talán elállt már a csaknem negyvennapos esőzés. Az is lehet, hogy a nap is kisütött végre. Ám a veszély még nem múlt el. A megmenekülést kínáló bárkára változatlanul szükség van. Színház az egész világ Már maga a kórterem és benne a beteg szenvedő emberek látványa is dermesztő volt. Ám ráadásul ehhez még a „művésznő” alakítása is társult. A „művésznőé”, akinél korábban soha nem tudtam, valóban beteg-e, vagy sem. Igazán szenved, vagy csupán szeret panaszkodni. Tényleg gyötrődik, vagy csak azt akarja, hogy figyeljenek rá, foglalkozzanak vele, és ő álljon a figyelem és az érdeklődés középpontjában. Ő és az ő vélt vagy valós betegségei. Mindez kérdés volt számomra, és a választ nem kaptam meg most sem. Ott feküdt az ágyon, és miközben jajgatott és kiáltozott - „Miért nem hagynak elpusztulni... ?” -, színpadiasán hadonászott a karjával. „Mikor döglök már meg!” - hallottam még a szavait, ahogy kiléptem az ajtón, és siettem tovább egy másik kórterem felé. Itt nagy volt a csend. A négy ágy közül csak egynek volt lakója. A néni, akit mindig szerettem csendes, kedves, szelíd lénye miatt. Csontsovány volt és vergődő, mint egy sebzett kis madár. Hangja halk volt és alig hallható, miközben a kérdésre - „Fáj valamije?” - szinte lehelte a választ: „Nem fáj semmim.. .’’Aztán már nem szólt, hallgatott. Még engedte, hogy a velem lévő kollégám, egy nővér vizes zsebkendővel megnedvesítse cserepes ajkait, kisebesedett nyelvét és a kiszáradt garatot, aztán szinte azonnal elaludt. Pihegve, néha zihálva lélegzett. Miután egyedül maradtunk, simogattam, halkan énekeltem neki, és nagyon sajnáltam őt. És arra gondoltam, mennyivel mélyebb és igazabb az ő szenvedése, mint a „művésznőé”. Pedig ebből a szobából épp hozzá tértem vissza, és itt ismét az előbbi teatralitásban volt részem. Ám amikor már azt éreztem, hogy valami megvetésszerű formálódik bennem, a „művésznő” elcsendesedett, és ültében fejét a mellette álló nővér kolléganőm hasához támasztotta, aki szótlanul simogatta a fejét. Megszégyenülten álltam ott, abban a pillanatban, amikor tanúja lehettem annak, hogy egy ember először a maga szokott módján, majd teljesen „eszköztelenül” és sebzetten ül, és szavak nélküli kéri: „Szeressetek...!” ■ Gazdag Zsuzsa A hónap könyve júniusban a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Fabiny Tibor és Tóth Sára (szerk.): Irányváltás - Humán értelmiségiek megtérése Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: i860 forint. http://bolt.lutheran.hu • E-mail: kiado@lutheran.hu Fax: 1/486-1229 ♦ 1085 Budapest, Üllői út 24. vAltás HETI ÚTRAVALÓ „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét’.’ (Gál 6,2) Szentháromság ünnepe után a negyedik héten az Útmutató reggeli és heti igéiben Isten küzdelemre hív a kísértésekben, s Jézus Urunk ítélkezés helyett irgalmasságra, megbocsátásra szólítja fel követőit. „Jó az Úr mindenkihez, és irgalmas minden teremtményéhez.” (Zsolt 145,9; LK) Ezért „boldogok, akiknek útja feddhetetlen, akik az Úr törvénye szerint élnek. (...) Lábam előtt mécses a te igéd, az én ösvényemnek világossága.” (GyLK 752,1.14) Mezei beszédében az Úr Jézus a mindenkori tanítványok szolgálatának jellemző vonásait ismerteti, és ezek között kiemelkedő jelentősége van az Istenhez való hasonlóságunknak. „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas’.’ (Lk 6,56) „Miben is van mennyei Atyánk irgalmassága? Abban, hogy mindenféle jót ád; testit, lelkit, ideig- és örökkévalót - ingyen, tiszta jóságból. Kövessük az Atyát, legyünk irgalmasok, ahogy ő az; mert ahol az irgalmasság nincs meg, ott hit sincsen!" (Luther,) Ez Pál tanácsa: mivel mindenki önmagáról fog számot adni az Istennek, „ többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett” (Róm 14,13) • így tett Jézus: „Ember, megbocsáttattak a te bűneid’.’És szólt a bénához: „...keljfel, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Lk 5,20.24) A pogány fogságból hazatért hitszegő nép vallást tett saját és ősei bűnéről. „Nagy irgalmaddal mégsem semmisítetted meg és nem hagytad el őket, mert kegyelmes és irgalmas Isten vagy’.’ (Neh 9,31) Péter és Pál, a két oszlopapostol közös névünnepén így tekintünk földi életükre s vértanúhalálukra: „Nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig, mint szolgáitokat Jézusért." (2Kor 4,5; LK) Jézus Urunk a megbocsátásra figyelmeztet: „És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket’.’ (Mk 11,25) Ellenkező esetben önmagunk ellen imádkozunk (lásd Mt 6,12.14.15). A gyülekezetben összehangoltan kell együttműködniük a Krisztus teste tagjainak, különböző kegyelmi ajándékaik hatékony felhasználása érdekében. Heti igénk szellemében az apostol a teher közös viselésére int: „...kölcsönösengondoskodjanak egymásról a tagok’.’ (íKor 12,25) Egymás terhének hordozása Jézusnál fogolycserét jelentett; Barabbás helyett is meghalt az Úr, mert Pilátus „szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve”. S a cirénei Simon keresztcsere részesévé lett. Megragadták, „és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után” (Lk 23,25.26). Krisztus törvényének betöltésére szólítja fel Pál a gyülekezetei: „...állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadj átok el az intést, jussatok egyetértésre..!’, s apostoli áldását küldi: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,11.13) Kérjük is az örök Vágyóktól, aki volt és lesz: „Egy Úristen, Szentháromság, / Egy imádandó valóság, / Ne hagyj tőled eltévednünk, / Maradj mindhalálig velünk!” (EÉ 248,4) Ámen. ■ Garai András
