Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-17 / 3. szám
Evangélikus Élet ÖKUMENIKUS IMAHETI MELLÉKLET 2010. január 17. » 7 ♦ ♦ KUMENIKUS "T" /V \ I ^ ^ I ^ a Krisztus-hívők I Ivl /A I I r I JL JL V JLx JL 1 / 2010.január 17-24. Részletek a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kiadásában megjelent imafüzet anyagából Bevezetés az imahét gondolatkörébe Az elmúlt évszázadban a keresztények közötti kiengesztelődés különböző formákat öltött. A „lelki ökumenizmus” megmutatta, milyen fontos a keresztény egységért való imádkozás. Nagy erőket fordítottak teológiai kutatásokra, amelyek eredményeként számos tanbeli megegyezés született. Az egyházak szociális területen megvalósuló gyakorlati együttműködése gyümölcsöző kezdeményezéseket hozott létre. Ezen eredmények mellett a misszió kérdése is kiemelt helyet kapott. Általánosan elfogadott, hogy az 1910-es edinburghi világmissziói konferencia tekinthető a modern ökumenikus mozgalom kezdetének. Misszió és egység Nem mindenki számára természetes a missziói törekvések és a keresztény egység utáni vágy összekapcsolása. Mégis bizonyos, hogy az egyház missziói és ökumenikus elkötelezettsége szorosan összetartozik. Keresztségünk által már egy test vagyunk, és arra kaptunk meghívást, hogy lelki közösségben éljünk egymással. Isten egymás testvéreivé tett minket Krisztusban. Vajon nem erre az alapvető tanúságtételre szól a küldetésünk? A történelemben annak a ténynek, hogy a keresztény egység kérdését először a misszionáriusok vetették fel, gyakorlati okai voltak. Gyakran ezzel kerülték el a felesleges versengést, amikor hatalmas emberi és anyagi szükséggel szembesültek. Bár az evangélizációs területeket felosztották, alkalmanként mégis arra törekedtek, hogy a párhuzamosan folyó tevékenységek mellett közös missziót is végezzenek. Előfordult, hogy a különböző egyházakból származó misszionáriusok összefogtak egy új bibliafordítás elkészítésére. Az Isten igéje szolgálatában való együttműködés vezette rá őket, hogy rádöbbenjenek a keresztények közötti megosztottság hátrányára. Anélkül, hogy tagadnánk a versengést a különböző egyházait misszionáriusai között, azt is el kell ismernünk, hogy a missziós területre először érkezettek érezték elsőnek a keresztény megosztottság tragédiáját. Európa már hozzászokott az egyházak közötti megosztottsághoz, de a misszionáriusok számára a szétszakadozottság botrányos volt. Ők olyanoknak hirdették az evangéliumot, akik azelőtt semmit nem hallottak Krisztusról. Természetesen az egyháztörténeten végigvonuló megosztottságnak komoly teológiai okai voltak, de a történelmi, politikai és szellemi hatások is hozzájárultak kialakulásukhoz. Vajon indokolható-e, hogy megosztottságunkkal olyanokat terhelünk, akik éppen csak ismerkednek Krisztussal? Az alig létrejött új helyi egyházak bizonyára hamar észrevették a szakadékot a szeretet üzenete - amely szerint ők is élni kívántak - és a Krisztus-hívők tényleges szétszakadozottsága között. Hogyan adhatjuk át másoknál« a Jézus Krisztusban felajánlott kiengesztelődést, ha maguk a megkereszteltek is semmibe veszik egymást, vagy harcolnak egymással?! Hogyan tudnák az ellenségeskedésben élő keresztény csoportok az egy Urat, egy hitet, egy keresztséget hitelesen hirdetni? Ezek után már nem volt hiány az ökumenikus kérdésekben az 1910-es edinburghi konferencián. Az edinburghi missziói konferencia 1910-ben A skót fővárosban 1910 nyarán a protestantizmus és az anglikán egyház különböző ágaiból érkező missziói egyesületek hivatalos képviselői és egy ortodox vendég találkoztak egymással. A konferencia - amely nem volt döntéshozó összejövetel - a közös missziói lelkűiét kialakítására és a missziói társaságok munkájának összehangolására törekedett. Csak olyan missziós szervezetek vettek részt a tanácskozáson, amelyek új helyeken hirdették az evangéliumot, vagyis ahol az emberek még sohasem hallottak Krisztusról. Tehát azokat a társaságokat, amelyek Latin-Amerikában vagy a Közel-Keleten dolgoztak, ahol a római katolikus és az ortodox egyház hosszú ideje jelen volt, nem hívták meg. 1910-ben a skót egyházi térkép kezdett változatossá válni. A római katolikus és az anglikán egyház újra fontosabb szerephez jutott. Edinburghi intellektuális és kulturális elevensége miatt választották a találkozás színhelyéül. A város teológusainak és egyházi vezetőinek jó híre szintén indokolttá tette ezt a választást. A skót protestáns egyházak a misszió területén is meglehetősen aktívak voltak, és úgy ismerték őket, mint amelyek figyelembe veszik a helyi kultúrákat. Keresztény egyházak Skóciában - ma Megbecsülvén az ökumenikus mozgalom történetének ezen fontos szakaszát, az imahét kezdeményezői - a Hit és Egyházszervezet Bizottság és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács - természetesnek tartották, hogy a skót egyházakat kérjék fel a 2010. évi imahét előkészítésére abban az évben, amikor az 1910-es konferencia évfordulójának előkészületében amúgy is aktívan részt vesznek. A konferencia témája: „Krisztusról szóló tanúságtétel ma”. A helyi egyházak erre a témára válaszként fogalmazták meg a „Ti vagytok erre a tanúk” (Lk 24,48) imaheti bibliai mottót. A bibliai fő téma: „Ti vagytok erre a tanúk” Az ökumenikus mozgalomban sokszor elénk került már Jézus halála előtti főpapi imája. Krisztus végakaratában a tanítványok egysége különösen is fontos szerepet kap. „Hogy egyek legyenek... hogy elhiggye a világ..” (Jn 17,21) A skót egyházak kifejezett kívánsága volt, hogy az imahéten Krisztusnak a mennybemenetele előtti utolsó beszédére figyeljünk. „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell (...) Ti vagytok erre a tanúk” (Lk 24,46- 48) Az imahét minden napján Krisztusnak ezeken a végső szavain fogunk elmélkedni. Arra is meghívást kapunk, hogy Lukács evangéliumának egész 24. fejezetét nyomon kövessük. Mindazok, akik találkoztak a feltámadott Krisztussal - a sírnál megrémült asszonyok, az emmauszi úton elbátortalanodott két tanítvány vagy a tizenegy tanítvány, akiket a kétség és a félelem kerített hatalmába -, misszióba küldetnek. „Ti vagytok erre a tanúk” Az egyház missziói feladatát tehát Krisztus adta, és azt senki nem sajátíthatja ki. Az egyház azoknak a közössége, akik megbékéltek Istennel és Istenben, valamint tanúskodni tudnak a krisztusi megváltás hatalmának igazságáról. Mindannyian tudjuk, hogy Mária Magdolna, Péter apostol vagy a két emmauszi tanítvány nem ugyanúgy fog tanúskodni. Mégis, Jézusnak a halál felett aratott győzelme mindegyikük bizonyságtételének a szíve lesz. A Feltámadottal való személyes találkozás radikálisan megváltoztatta életüket. A maga egyéni módján mindegyiküknek a krisztusi bizonyságtétel elkerülhetetlenné válik: „Ti vagytok erre a tanúk’.’ Történeteikben különböző dolgokra kerül a hangsúly, néha talán véleményeltérés is lehet közöttük arról, hogy mit jelent a Krisztushoz való hűség, de mindegyikük azért él, hogy hirdesse az evangéliumot. A nyolc nap Az imahét minden napján Lukács evangéliumának 24. fejezetére figyelünk. Megállunk a kérdéseknél, amelyeket Jézus tesz fel a tanítványoknak, és amelyekkel a tanítványok fordultak Krisztushoz. A kérdések mindegyike lehetővé teszi, hogy a Feltámadottról való tanúságtétel más és más módját hangsúlyozzuk. Minden kérdés arra indít, hogy végiggondoljuk egyházi megosztottságunkat és azt, hogy konkrétan hogyan tudnánk orvosolni ezt a helyzetet. Mi már tanúk vagyunk, ám még jobb tanúkká kell válnunk. De hogyan? ♦ Azáltal, hogy dicsérjük azt, aki az élet és feltámadás ajándékát adja nekünk (1. nap). ♦ Azáltal, hogy ráérzünk arra, hogyan osszuk meg hitünket másokkal (2. nap). ♦ Azáltal, hogy felismerjük, hogy Isten munkálkodik az életünkben (3. nap). ♦ Azáltal, hogy hálát adunk Istentől kapott hitünkért (4. nap). ♦ Azáltal, hogy megvalljuk Krisztus győzelmét minden szenvedés felett (5. nap). ♦ Azáltal, hogy keressük, hogyan lehetünk még hűségesebbek Isten igéjéhez (6. nap). ♦ Azáltal, hogy növekedünk hitben, reményben és szeretetben (7. nap). ♦ Azáltal, hogy vendégszeretők vagyunk, és elfogadjuk a vendégszeretetet (8. nap). Vajon nem lenne tanúságtételünk hűségesebb Krisztus evangéliumához a nyolc terület mindegyikén, ha együtt tudnánk tanúskodni? Edinburgh 2010 A világmissziói konferencia századik évfordulójára 2010 júniusában emlékeznek (www.edinburgh2010.0rg). A szervezők azt szeretnék, ha ez a találkozó hálaadás lenne a misszió területén elért haladásért, mindazért, amit Isten lehetővé tett. Fontos helyet szánnak az imádságnak s annak, hogy Krisztusnak ajánljuk fel tanúságtételünket, amelyet az egyházaknak együtt kell teljesíteniük a 21. században. Ekkor arra is sort kell majd keríteni, hogy a hosszú ideje missziói területen dolgozók és a legutóbbi missziói irányzatok képviselői megoszthassák egymással meglátásaikat. A különböző felekezetekből érkezők szintén megvitathatják majd missziói gyakorlatukat. A világ sokat változott 1910 óta, és a misszió kérdését is ideje újragondolni. A szekularizáció, az elvilágiasodás, a kommunikáció új eszközei, a felekezetek közötti kapcsolatok, a világvallások közti párbeszéd - mind megvitatásra váró témák. Abban mindenki egyetért, hogy Krisztus tanítványainak tanúskodniuk kell, az viszont még mindig nehézséget okoz, hogy közös álláspontot alakítsunk ki a misszió mai jelentéséről. Az egyes egyházakon belül számos megbeszélésre kerül sor. Nem lenne azonban hasznosabb, ha az egyházak együttesen rendeznének ilyen vitafórumokat? 1910... 2010! A keresztények szívük mélyén ugyanazt a sürgető érzést érzik. A megosztottsággal sebzett emberiség számára az evangélium nem luxus, az evangéliumot nem lehet disszonáns hangokkal hirdetni. Krisztusban azok is rátalálhatnak a megbékélés útjára, akiknek gyűlölettel teli a szívük. Krisztusban még azok is örömmel fedezhetik fel egymásban a testvért, akiket egyébként minden szétválaszt. „Ti vagytok erre a tanúk”
