Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-06 / 23. szám
6 ■m 2010. június 6. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Mérföldkő - sípokból és hangokból ► Egyháztörténeti jelentőségű eseményre került sor május 26-án, szerdán este a zuglói evangélikus templomban: az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) kántor szakának első végzős évfolyama mutatkozott be. Hulej Erzsébet Klaudia, Koch Szilvia és Kovácsáé Tégen Sára vizsgahangversenyen mutatta meg, mire jutott egyházunk első felsőfokú egyházzenei BA-képzésének három éve alatt. Magyarországon soha nem volt olyan átfogó, intézményes kántor- és egyházzenészképzés, mint például Németországban, de a második világháborúig megbízhatóan működött a kántortanítók szolgálata. A kommunista állam drasztikus beavatkozása nyomán megürült orgonapadokat először - kényszerűségből - „gyorstalpaló” tanfolyamokon végzett szolgálókkal töltötték be, majd a fóti kántorképző intézet az egyházzene egyre minőségibb színtere lett. (Évtizedeken keresztül országos ifjúsági munkát is egyedül itt lehetettvégezni, a mostani lelkész-középgeneráció legtöbb tagja innen indult.) Húsz éve szerveződött újjá az egyházzene tanszék a Zeneakadémián; időközben minden egyház létrehozta a kántor szakot saját felsőoktatási intézményében. Erre a kihívásra válaszolt teológiánk a képzés elindításával. A három év során egyházzenei elméleti és gyakorlati, valamint teológiai stúdiumokkal ismerkedtek a hallgatók. A zenei tárgyak tanárai, dr. Finta Gergely, dr. Kinczler Zsuzsanna, Elek Szilvia, Eleim Mercedes, Németh Csaba lehetetlent nem ismerve törekedtek arra, hogy a különböző előképzettségű és élethelyzetű hallgatók minél alaposabb, megbízhatóbb tudásra tegyenek szert. A zárókoncerten ennek a munkának az eredményét hallhattuk. Mindegyik végzős három komolyabb orgonaművet adott elő (egy barokk prelúdium és fúga, egy korálfeldolgozás és egy romantikus darab), és négy kórusművet vezényelt az EHE énekkara élén (ebből legalább egy orgonakíséretes kompozíció volt). A kórusmunka jól előlegezte azt a helyzetet, amelybe a kántor a gyülekezetben kerül: egy amatőr együttesnél nem a karvezető álmai, hanem a kórus teljesítőképessége alapján lehet darabot választani - de legelső természetesen az a szempont, hogy mi illik a liturgiába. A záróvizsga második fele, ha lehet, még fontosabb: június 13-án délelőtt a siófoki templomban istentisztelet - a keresztény közösség életének középpontja! - keretében ad számot felkészültségéről a három végzett kántor. Mit kezd egyházunk azzal a lehetőséggel, hogy diplomás kántort alkalmazhat? A realitás - egyelőre - az, hogy gyülekezeteink nagy részében sem a kántori feladatok mennyisége, sem a közösség anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy főállású kántort foglalkoztassanak. Ezért a hallgatóknak célszerű más képzést is - az EHE-n például a hittanár szakot - elvégezniük, hogy megélhetésüket biztosítani tudják. Ennek ellenére fontos, hogy egyházunk közösségében egyre inkább tudatosuljon: a méltó istendicséret alapja az igényes lelkészi és kántori szolgálat. ■ Ecsedi Zsuzsa HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány (MPTA) budapesti egyetemi szakkollégiumába keres megbízható személyt gondnoki munkakörbe. Vidékiek számára szolgálati szobát biztosítunk. Jelentkezésüket szakmai önéletrajzzal az alábbi címre várjuk: MPTA, 1121 Budapest, Eötvös út 35. HIRDETÉS ~ Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy 2010. augusztus végén megjelenik, és az evangélikus könyvesboltban (1085 Budapest, Üllői út 24.) kapható lesz a Mindennap Jézussal című pedagógus-segédkönyv. A könyv és melléklete segítséget szeretne nyújtani az óvodai „bibliai oktatáshoz” óvodapedagógusoknak, hitoktatóknak, lelkészeknek. Evangélikus óvodai munkacsoport HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ A Bibliai Házassággondozó Szolgálat csendeshetet szervez házaspároknak július 2. és 8. között Dömösön. A hét vezetője: dr. Pálhegyi Ferenc. Jelentkezés: e-mail: info@bhsz.hu; telefon: 20/417-4871 - Nemeskériné Tóth Éva. Honlap: www.bhsz.hu. A Bibliai Házassággondozó Szolgálat családos hetet szervez augusztus 8. és 14. között Nagybörzsönyben. A hét vezetője: Ambrusz Gábor. Jelentkezés: e-mail: ambrusz.gabor@bhsz.hu; telefon: 20/886-3835 (az esti órákban). Honlap: www.bhsz.hu. HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Ökumenikus egység és a nemzet Az Ökumenikus Tanulmányi Központ (ÖTK) ez évben június 11-én 14 órakor tartja közgyűlését a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 3.). Ez alkalommal is a magyar keresztyénség számára központi jelentőségű témával kapcsolatos előadásra kerül sor, amelyet dr. Erdélyi Géza szlovákiai magyar református püspök tart A keresztyének egysége és a nemzeti összetartozás címmel. A zsoltáríró gondolata szerint mondjuk: „Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közti’ (Zsolt 108,4) A közgyűlés második részében az elnöki beszámoló foglalkozik a keresztyén egyházak jelenlegi egységtörekvésének kérdéseivel. Az ÖTK szeretettel hív és vár mindenkit, aki szívén viseli a magyar keresztyének felekezeteken áthidaló egységének közös bizonyságtételét. Evangélikus sikerek az OKTV-n Két egymást követő tanévben két különböző tárgyban bizonyult a legjobbnak az országos középiskolai tanulmányi versenyen (OKTV) Muntag Vince: 2008/2009-ben magyar irodalomból, a 2009/2010-es tanévben pedig filozófiából ért el első helyezést az évenkénti megmérettetésen. A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium érettségiző diákja május 28-án Bakonyi Lászlótól, az Oktatási Hivatal elnökétől vehette át az idei teljesítményéért járó oklevelet. A budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban rendezett díjkiosztón harminchét kategória száznyolc dobogós versenyzőjét jutalmazták. Az evangélikus középiskolák diákjai közül ketten vettek részt az ünnepségen: Hajdó András, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanulója a latin nyelvből elért harmadik helyéért, Horváth Pál, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója pedig a német nyelv II. kategóriájának harmadik helyéért járó oklevelet vihette haza. A német nyelv I. kategóriájában Franko Mátyás Krisztián ugyan a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának diákjaként vehette át „ezüstérmét” de mint megtudtuk, a fiatalember a tatai evangélikus lelkipásztor fia. (A lapunk jövő heti számában megszólaltatni tervezett Muntag Vince bravúrjáról szintén szülei révén értesülhettünk, hiszen Vince édesanyja a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanára, édesapja pedig egyházunk zsinatának nem lelkészi elnöke.) ■ V.J. Muntag Vince átveszi az újabb OKTV-győzelmet tanúsító oklevelet A 2009/2010. tanévi országos középiskolai tanulmányi versenyt (OKTV) 26 tantárgyból 37 kategóriában rendezték meg. Összesen 27 094 diák vett részt benne. (Egy tanuló több tantárgyból is indulhat.) A döntőkben - melyekben legfeljebb ötven fő versenyezhetett - összesen 1 074 helyezést osztottak ki. (OKTV-versenyeredményért a felsőoktatási felvételinél az első harminc helyezett kap többletpontot.) Az evangélikus középiskolák diákjai a döntőkben a következő helyezéseket érték el. • Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma: biológia II. kategória - 46. hely; magyar irodalom - 26. hely. • Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium: fizika II. kategória - 25. hely; földrajz - 18. és 32. hely; informatika I. kategória - 42. hely; matematika II. kategória - 14. hely. • Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium: latin nyelv - 3. hely. • Deák Téri Evangélikus Gimnázium: német nyelv II. kategória - 22. hely. • Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (Sopron): francia nyelv I. kategória - 25. hely; informatika I. kategória - 35. hely; német nemzetiségi nyelv és irodalom - 6. hely; német nyelv I. kategória - 20. hely; német nyelv II. kategória - 3., 11. és 17. hely. Emlékezés Sántha Györgyre Verseivel emlékeztek Sántha Györgyre múlt pénteken a kecskeméti evangélikus templomban. A rendezvényen tisztelői és a gyülekezet tagjai mellett a költő családtagjai - két gyermeke és hozzátartozóik - is részt vettek. A szépszámú közönséget Kis János evangélikus lelkész köszöntötte, hangsúlyozva, hogy Sántha György életében fontos szerepet töltött be a tudás és a hit. Ezt követően - Antalfy István Pilinszky-díjas költő, Fórián-Szabó Zoltán piarista szerzetes, plébános, Fűzi László, a Forrás szépirodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirat főszerkesztője, Heltai Nándor helytörténész, dr. Szigeti Jenő teológusprofesszor, Bajtai Mária pedagógus, Weninger Endréné magyartanár és Varga Mónika, a Kecskeméti Televízió szerkesztő-műsorvezetője tolmácsolásában - néhány Sántha György-költemény hangzott el. (Varga Mihály közíró, Pomogáts Béla, a Magyar írószövetség nyugalmazott elnöke, illetve id. dr Hafenscher Károly és Tóth-Szöllős Mihály evangélikus lelkészek írásban küldték el méltató szavaikat.) Sántha György 1888-ban született Kecskeméten. Piarista diák volt, majd többek között a berlini és a párizsi egyetemen tanult. Hazatérve először Kiskunfélegyházán, utóbb a hírős városban tanított. Felesége révén került kapcsolatba az evangélikus egyházzal, és talált lelki közösségre a gyülekezetben. Jakabszállási birtokán gyakran tartottak evangélizációs alkalmakat. Ugyanitt számos alkotótársa is megfordult; barátja volt többek között Féja Gézának, Illyés Gyulának, Móricz Zsigmondnak, Németh Lászlónak, Tamási Áronnak. Életében két, 1974-ben bekövetkezett halála után pedig még négy verseskötete jelent meg. 2oo4'-ben Kecskemét első posztumusz díszpolgára lett. ■ K. J. LAPZÁRTÁNK UTÁN ÉRKEZETT NYILATKOZAT Alulírottak, egyházaink területileg illetékes püspökei hetekkel ezelőtt szóbeli meghívást kaptunk a Verőcén épült Kárpát-haza temploma szentelésére. Hivatalos meghívót a mai napig nem kaptunk, jóllehet több fórumon feltüntették nevünket az ünnepségen szolgálók között. A magyar összetartozás ügyét - különösen a trianoni trauma tudatában - rendkívül fontosnak tartjuk, és a magunk részéről folyamatosan meg is teszünk mindent a közösség megéléséért és a sebek gyógyításáért. Azt a tényt örömmel üdvözöljük, hogy Verőcén létrejött egy emlékhely, és elismeréssel adózunk sokak áldozatvállalása előtt. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el súlyos fenntartásainkat az épület szimbolikájával, illetve a benne tervezett programokkal kapcsolatban. Keresztény templom szakrális középpontjába nem kerülhetnek Jézus Krisztus helyébe vagy mellé pogány mitológiai alakok. Bár nemzetünk múltjának részét képezi ez a gondolatvilág, mindez még a kereszténység előtti hitvilághoz tartozik, s nem egyeztethető össze a Krisztus-hitünkkel. Már korábban is többször felemeltük szavunkat a sajnálatos módon elburjánzó újpogány jelenségekkel szemben, amelyek gyakran híveinket is összezavarják. A verőcei Kárpát-haza templomát így a magunk részéről csak emlékhelynek tudjuk tekinteni, semmiképp sem keresztény templomnak. Ezért legnagyobb sajnálatunkra az avatáson nem tudunk részt venni. Budapest, 2010. június 1. Dr. Beer Miklós római katolikus megyés püspök, Dr. Szabó István református püspök, Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök