Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-02 / 18. szám
6 -m 2010. május 2. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet ► A címben idézett mondat az 1910. január 24-én született okleveles építészmérnök káderlapján szerepelt az ötvenes években, amikor is többféle magas beosztása ellenére nemhogy a pártba nem lépett be, de harmincéves korától 1983-ban bekövetkezett haláláig a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet presbitere volt. Rá emlékeztek április 22-én a fővárosi Aranytíz Helytörténeti Klubban. A Bretz családban generációk óta öröklődik az a kreativitással párosuló kézügyesség és a hivatás iránti elkötelezettség, amellyel a maguk szakterületén nemcsak itthon, de külföldön is számos elismerést vívtak már ki a família férfitagjai. Hiszen a most ünnepelt építész nagyapja falusi kovácsmesterként olyan fémkazettát készített, amelyért az 1900-as párizsi világkiállításon ezüstérmet kapott. Az építőmester édesapa nemcsak remek szakember volt, hanem kiválóan rajzolt; fia tőle tanulgatta el az alapokat. Örök képek, veszendő életek- Szederkényi Miklós gyártásvezető, Baglya Sándor stúdióvezető, Szalay Péter vágó, aki rengeteg dramaturgiai tanácsot is ad, Kapcsos Vince hangmérnök, Heves László fővilágosító és mindenekelőtt a szakértő, állandó külső munkatársa az alapítványnak, dr. Tánczos Vilmos tanár úr... Az Imádság című filmhez még annyit, hogy nyolc díjat kapott, köztük két nemzetközi nagydíjat is. Ebben nagy része volt a két öregnek, akik az évszázadokon keresztül öröklődő morált, hogy „amíg szusszanni tudsz, dolgozz”, élik és folytatják.- Filmes ars poeticát meg tudna fogalmazni?- Remélem, a filmjeim elmondják helyettem. Nem lehet másból meríteni, mint az életből. A legsötétebb helyen is éleszteni a kicsi lángot, ami ott van, és mindenkiben ott van! Ezért tartom nagyon fontosnak nemcsak az egyházi emberekben, de a hétköznapi, egyszerű emberekben is ezt megmutatni. Hogyan készülnek ezek a filmek? Valójában nem is tudom. Márk 4,27-30-at idézem: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet földjébe. Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik, és szárba szökken, maga sem tudja, hogyan.- Sokan segítenek.- Akiknek a leginkább köszönhetem, hogy ezt gyakorolhatom, hogy dolgozhatok, a családom. Akinek nincs gyermeke, az nem tud miből élni, alkotni, mert talán az a legcsodálatosabb, hogy benne lehet mindegyik filmemben: az élet, amiért Istennek hálát kell adnom! A feleségem, Gabi védőnő, lányom, Eszter tizennyolc, fiam, Balázs huszonegy éves. Ők teszik lehetővé, nem múló szeretetükkel, hogy sok furcsaságom mellett - azzal együtt - dolgozhatok, és elkészíthetem a filmjeimet. Nagy dolog, hogy ők mellettem vannak, és én mellettük lehetek. ■ Fenyvesi Félix Lajos ► Tavaszillatú délelőtt. Sietek a téren át, odapillantok az 1956-os forradalmárok emlékművére: szinte fuldoklik a hatalmas üvegpaloták között. A könyvesboltban találkozunk, mert otthon éppen szobafestés van. A benti csöndben a gyönyörű albumokat lapozza. Mohi Sándor a legszerényebb filmes ember. Mondhatni, a munkájába temetkezik. Esztendő eltelik, mire véletlenül látni lehet. Pedig jelen van a hétköznapokban is. Igazi élete mégiscsak a képkészítés, a rendezés - immár harminckét éve. 2002-ben munkásságáért Balázs Béla-díjjal tüntették ki. Az elmúlt évtizedekről, örömekről, bánatokról és jövővel kapcsolatos terveiről kérdezem.- Hálát adok a sorsnak, hogy azt csinálhatom, amiről középiskolás korom óta álmodtam: operatőr lehetek - kezdi a beszélgetést. - A rendezés később jött el, 1998-ban, amikor gyártásvezetőnk, Szederkényi Miklós biztatott, hogy a moldvai archaikus népi imádságokat dolgozzam fel. Meg kell említenem szakértőnket, dr. Tánczos Vilmost, aki a kolozsvári egyetemen néprajzot tanít. Azokhoz az idős „adatközlőkhöz” vitt el, akik még tudták és szájról szájra adták tovább a 12-13. századi gyönyörű imaszövegeket.- Miként alakult filmes pályája?- Ez volt az első film, amit rendezőként készíthettem el. Azóta több munkát is befejeztem a Dunatáj Alapítványnál. Voltunk az alcsíki cigányoknál, Erdély és Moldva határában, ahol szintén identitásválságban élő emberek élnek Kostelek környékén. Több filmben is voltam operatőr. Mind a kétféle munkának megvan a maga szépsége.- Ki látja jobban az embereket?- Nagy szerencse, hogy Tánczos tanár úrral többször filmeztem. Óriási dolog, hogy a saját kutatásait engedte dokumentálni és filmre vinni. Ez adja a munkák súlyát, a tudás, a tapasztalat, amit ő szerzett. A képkészítés mindig egyfajta primer öröm: sikerült „megfogni”, „nem szaladt el” A világítás, a képek hangulata már akkor kell, hogy dolgozzon az emberbén, amikor megismeri a témát. A rendezés az egész leforgatott anyag megtanulása, filmmé való szerkesztése és összesűrítése. Az ember rengeteg részt kihagy, viszont a legfontosabbakat értelmezve próbálja összefűzni.- Hogyan születnek a filmjei? Keresni kell a megörökítendőt, vagy „rátalál” Önre, amit érdemes filmre venni?- Az evangélikus diakonisszákhoz és a bakonybéli bencésekhez is gyártásvezetőnk tanácsára mentem el. Egy évig kamera nélkül, háromig géppel jártunk Szent Gellért falujába. Fantasztikus élmény volt. Igazán jó filmet az ember akkor tud készíteni, ha nemcsak benyomásokat szerez, de meg is ismeri a környezetet, a szereplőket...- A diakonisszák merre élnek?- A Budakeszi úton, egy egyszerű házban. Kicsit fájlalom, hogy nem lett olyan pontos a film, amennyire szerettem volna. Jó, hogy hosszasan ismerkedtünk, de ezt kamerával együtt kell tenni! Ha a filmben szereplő ember leghamvasabb első megnyilatkozásai - a másik felé, felém - nincsenek rögzítve, akkor azok a film számára elszálltak. Nagy dolog, hogy a „késés” ellenére kerültek bele finom szövésű vallomások. Éppen egyikük sorsával kapcsolatban a megbocsátásról - ez döbbenetes! Dokumentálva van az életük, mindennapjaik, a történetük, a tiszta jellemük, a születésnap, a karácsony, az utazás... a hétköznapi kis csodák. Nem kell sajnálni a nyersanyagot, és nem kell sajnálni egyetlen másodpercet sem a végleges, jó munkához.- Saját életében segített valamelyik film?- A bakonybéli szerzetesekhez négy évig jártam egy kiváló stábbal. A Jel a világ számára - gondolkodásmódjuk, gondolataik megismerése - óriási segítséget nyújtott nekem. Éppen nagy válságban voltam, amikor jött a biztatásuk. Isten nélkül ebben a világban egy lépést se tehetünk.- Van-e még kedves filmje?- Az ember minden filmjét szereti valamiért. Az Ahogy az Isten elrendeli egy cigány közösségről szól. Erdélyben, Kászonújfaluban élnek. Egy cigány lány, Dima Olga - aki máshonnan került oda - élete köré fontuk a történetet. A kritika azt írta, végre egy film, amely nem a különlegességet mutatja, hanem kicsit a kapun belülre is néz. Sikerült felvillantani azt a fajta gondolkodásmódot, életvitelt, erkölcsöt, amely szerint ők élnek.- A 2008-as, Imádság című filmjének is komoly visszhangja volt. Mennyi ideig készült?- Hét évig. Rendszeresen látogattunk Kászonaltízben egy idős, elmagyarosodott román, ortodox vallású házaspárt. Két csodálatos ember, szegényes házban, nagy földterülettel, sok állattal, de a lét határán tengődve. Élték az évszázadon át öröklődött paraszti életformát, amely lassan véget is ér. Az éveken át forgatott film „sűrítménye” 26 perc 20 másodperc: Silótyi Pista bácsi és Ilus néni az életüket mutatták meg, kendőzetlenül.- Nemrégiben volt a filmszemle...- Ebben az évben a Szolgabarát című filmemet vetítették. Egy év alatt elkészült, mert Ferencz Ervin ferences szerzetes, aki tizenkét évet raboskodott erdélyi börtönökben, nagyon nyílt volt. Most Gyergyószárhegyen él, és a falu plébánosa. Minden szomorkodónak meg kellene nézni, hogy micsoda vidámság, humor és tevékeny vitalitás van benne kilencvenévesen is! Látható a filmben pappá szentelésének hetvenötödik és a rendbe való belépésének hatvanadik évfordulója. Szívszorító és gyönyörűséges. Azt mutatja meg a film, hogy az embémek a legmélyebb helyzetéből is van kiút, de csak akkor, ha Istenhez fordul. És ő mindenkinek, aki felé fordul, segítséget nyújt.- Jól látom, hogy nagyszerű alkotóközösség veszi körül? „Egy hibája a vallásos meggyőződése” Száz éve született Bretz Gyula építész Az ifjú Bretz Gyula a Műegyetem építészkarán kitüntetéssel diplomázott, így elnyerte a Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter által alapított Római Magyar Akadémia három hónapos ösztöndíját. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot többek között Jeges Ernő festőművésszel és Ispánky József szobrásszal. Az utóbbival együtt alakították ki a veszprémi vár északi bástyáján -Szent István király és Gizella királyné szobrával, illetve az építészeti rendezéssel - a várterület lezárását. A pályakezdő építész első munkahelye dr. Möller Károly híres tervezőirodája volt. A háború ideje alatt három évig az orosz fronton hídfelújításokat tervezett és kivitelezett. És közben folyamatosan festett. Ma már a Hadtörténeti Múzeumban kutatható az a több tucat akvarell, amelyet az orosz vidékeket járva készített; érdekes megfigyelni, hogyan fagyott rá némelyikre a nagy hideg miatt azonnal és jégvirágszerűen a vizes festék. 1945 után különböző állami tervező vállalatoknál nagyipari létesítményeket - például cementgyárakat - tervezett. Nyugdíjba vonulásáig az Építésügyi Minisztérium Műszaki Fejlesztési Osztályán dolgozott, miközben 1957-től hat évig az Építőanyag-ipari Központi Kutatóintézet igazgatója volt. Számos könyv és tankönyv szerzőjeként vagy társszerzőjeként is jegyzik a nevét. Építészgenerációk nőttek fel azokon az építőanyagokról írt tankönyveken, amelyek az ő egyetemi előadásai alapján készültek. Élete során mindig fontos volt számára az evangélikus egyházban végzett szolgálat. A második világháború okozta súlyos károkat a Bécsi kapu téri vagy az óbudai evangélikus, de még a lepsényi református templom esetében is az ő tervei alapján javították. Ismeretes, hogy a budahegyvidéki gyülekezet 1949-től ötven évig egy XII. kerületi villaépületben talált otthonra - a Tartsay Vilmos utcai ingatlant szintén Bretz Gyula útmutatásai alapján alakították át egyházi célokra. Az építész beírta a nevét az evangélikus szociális intézmények történetébe is: Hűvösvölgyben a Sarepta Ördögárok utcai épületének, Piliscsabán a Béthel egykori nővérszállásának kialakítása fűződik hozzá. ■ BODAZS Bretz Gyula akvarellje (Voroncovo, Oroszország 1942)
