Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-25 / 17. szám
2 ◄( 2010. április 25. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio cecumenica HÚSVÉT URÁNI HARMADIK VASÁRNAP (JUBILATE) - ÉZS 65,17-19.24-25 Lesz még egyszer ünnep a világon! Örökkévaló Isten, szerető mennyei Atyánk! Áldunk téged, hogy egyszülött Fiadat nem hagytad a halálban, hanem feltámasztottad, és így győzelmet arattál a halál felett. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy e győzelem fénye a mi életünket is bevilágítsa, hogy ne csak az ünnep idején, de azután, a hétköznapokon is a feltámadott Jézus Krisztus világosságában járjunk. Könyörgünk életet adó és életújító kegyelmedért, hogy ne a halált, hanem valóban az életet szolgáljuk. Tégy minket késszé és alkalmassá minden jóra. Úr Jézus Krisztus, Élet Fejedelme, aki önmagadat adtad értünk a kereszten, és feltámadtál megigazulásunkra, kérünk, áldd meg gyülekezetünket a te jelenléteddel. Te állj most is középen, és irányítsd figyelmünket önmagadra, hogy rád figyelve, belőled élve megragadhassuk a mindennél nagyobb ajándékot: az örök életet. Szentlélek Isten, áraszd ránk kegyelmedet, és szentelj meg minket. Téríts a te utaidra, vezesd lépteinket, vezesd gondolatainkat, szavainkat, tetteinket, hogy igazán krisztusiak lehessünk. Könyörgünk, Urunk, evangélikus egyházunkért és minden Krisztusban hívő közösségért. Figyelmeztess bűneinkre és mulasztásainkra. Adj mindannyiunknak bűnbánó és alázatos szívet. Segíts, hogy egymást megbecsülve, hűen tölthessük be tőled kapott szolgálatunkat: az evangélium hirdetésének áldott szolgálatát. Áldd meg egyházi vezetőinket, püspökeinket és lelkészeinket, egyházunk felügyelőit és minden tisztségviselőjét, gyülekezeteink minden tagját: kicsiket és nagyokat, időseket és fiatalokat. Engedd, hogy Krisztus feltámadásának híre valóban örömhírként töltse be szívünket és gondolatainkat. Könyörgünk hozzád hazánkért és népünkért. Ne engedd elfelejtenünk, hogy te a történelemnek is Ura vagy. Segíts megértenünk, hogy minden tervünk és szándékunk csak úgy vehet helyes irányt, ha a te igéden tájékozódva és a te életet adó kegyelmedből merítve fogalmazódik meg, és válik valósággá. Adj erőt és hitet, bátorságot és türelmet mindazoknak, akik a te jóakaratod szerint igazságra, egymás megbecsülésére és megbékélésre törekszenek. Könyörgünk a betegekért és az elesettekért, a haldoklókért és a gyászolókért. A te vigasztaló jelenléted adjon enyhülést a fájdalom közepette is. Könyörülj a keresztjük súlya alatt roskadozókon, ne próbáld őket erejükön felül. Engedd, hogy ők is érezzék és lássák, hogy szereteted velük van, és soha nem hagyja el őket. Vezess mindnyájunkat földi életünk útján az örök élet felé. Mennyei Atyánk! Végtelen irgalmadban bízva kérünk, hallgass meg minket, a mi Urunk Jézus Krisztusért. Ámen. www.myluther.hu Lesz új ég, és lesz új föld - az új teremtés Krisztus föltámadásával már kezdetét vette. Húsvétvasárnap volt az új teremtés első napja. Az új ég és új föld azonban - a feltámadt Krisztussal együtt - most még el van rejtve szemünk elől. Most még a régi teremtésben kell az új teremtés örököseiként élnünk. Az ebből eredő feszültségnek most még csak hitben van feloldása. Az írásmagyarázók egy része azt mondja: a próféta csak képletesen beszél új égről és új földről; valójában a babiloni fogságból való hazatérés utáni világot jellemzi így. Miért is ne? Amikor összeomlik egy elnyomó rendszer, amikor egy leigázott népre váratlanul felvirrad a szabadság hajnala, amikor lehullanak a rabság bilincsei, amikor megnyílik a politikai foglyok börtönének ajtaja, akkor a szabadság mámorát megízlelő emberek valósággal úgy érzik, mintha a természet is megújult volna. Akik átélték, tudják: nincs semmi költői túlzás abban, hogy a szabadság illata benne van a levegőben, a szabadság íze benne van a napsugárban. Mintha kékebb lenne az égbolt, mintha új nap sütne ránk. Mintha valóban megújult volna a világ! Mások szerint a próféta itt a messiási időkről jövendöl. Egy olyan korról, amely nem a hetvenéves fogságot követi majd, hanem a bizonytalanul távoli jövőben köszönt be. Akkor, amikor Isten elküldi a Messiást, aki földi királyként fog uralkodni Jeruzsálemben. Elsősorban Izrael királya lesz, de a föld többi népe és királya is úrnak ismeri el maga fölött. Akkor mindenki Isten törvénye szerint fog élni, és ez még az állatok természetére is hatással lesz: „A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere” Amikor ember nem lesz többé embernek farkasa, megszelídülnek a természet farkastörvényei is. Olyan lesz minden, amilyennek Isten teremtő szándéka szerint mindig is lennie kellett volna. A babiloni fogságban senyvedő ószövetségi nép úgy vágyódhatott erre a valószínűtlen messzeségből felsejlő korra, mint ahogy Vörösmarty Mihály sóhajtott fel Szózatában: „Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán.” Ez lehet, miért ne lehetne, ugyanaz a korszak, amelynek reménységét János apostol villantja fel a Jelenések könyvében, amikor Krisztus majdani ezeréves uralmáról jövendöl. A Római levél 8. fejezetében pedig Pál apostol is kifejezi azt a reménységét, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon” mert „a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára”. Akkor beteljesedik a próféta jövendölése, hogy az ember munkájának gyümölcse többé nem vész el: mindenki bőségben élhet munkája eredményéből. Ez a boldog korszak még nem az az új ég és új föld, amelyről Péter második levelében olvassuk, hogy eljövetelét megelőzően „az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek”. Mert az ezt követően előálló új ég és új föld már a végső beteljesedés ege és földje lesz. Az a világ azonban annyira különbözik a mostanitól, hogy nincs szó a leírására. A VASÁRNAP IGÉJE Hogy milyen lesz, és mi lesz majd ott, arról Pál apostol csak annyit tud mondani, hogy „Isten lesz minden mindenben”. János pedig a Jelenések könyvének végén így vall: „íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük”; és „halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak”. Ez az az új világ, amelyért az Úrtól tanult imádságban - reménység szerint naponta - mindannyian így imádkozunk: „Jöjjön el a te országod!” „Jöjjön el a te országod, és legyen meg a te akaratod!” - mert a kettő összetartozik, sőt ugyanazt jelenti. Ahogy a mennyben Isten akarata közvetlenül és akadály nélkül mindig meglesz, abban az új világban így lesz meg Isten akarata a földön is. Késedelem nélkül, azonnal. Mert nincs ellenállás. Más szóval: nincsen bűn. Ahol nincs bűn, ott senki sem érzi úgy, hogy Isten ráerőlteti akaratát. Ellenkezőleg: mindenki maga is mindig azt akarja, amit Isten akar, mert belátja, hogy az a legjobb, és Isten akaratánál nem lehet jobbat akarni. Az írás tanúsága szerint nem kétséges, hogy ez a világ húsvétvasárnappal megszületett, és a maga rendelt idejében el fog jönni. Nem lehet siettetni, és nem lehet késleltetni. Amikor betelik az idő, Isten elhozza. Ez nem kérdés. A kérdés az, hogy részünk lesz-e majd benne? Megváltásunk műve nagypénteken „elvégeztetett”. Isten mindent megadott, Krisztus mindent megtett érte. Keresztségünkben mindannyian ajándékba kaptuk a polgárjogot Isten eljövendő új világába. Ám ha nem az alkalomhoz illő „fehér ruhában” jelenünk meg a régi helyére lépő új világ ünnepi lakomáján, akkor - gondoljunk Jézus példázatára a nagy vacsoráról — felállítanak az asztaltól, és örökre kiutasítanak. A „fehér ruha” pedig nem más, mint maga Krisztus. Őt kell magunkra öltenünk, és erre csak itt, a régi teremtésben, ebben a földi életünkben van hit által lehetőségünk. Rajtunk áll, hogy élünk-e vele. És mivel magunktól képtelenek vagyunk hinni, Isten Szendéikének kegyelmén múlik. Csak ő nyithatja meg szívünket a hirdetett evangélium és a „látható Ige” a Krisztus szent testének és vérének misztériuma előtt. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, Te azt ígérted, hogy egy napon már ezen a földön is határt szabsz a bűnnek és a szenvedésnek. Add, hogy ebből az ígéretedből a gyakran kilátástalan jövővel szemben reményt meríthessünk. És add, hogy utolsó leheletünkig ragaszkodjunk ígéretedhez, hogy a te szavadra egy napon új ég és új föld áll majd elő, és ott örökké veled élhetünk, mert ott bűn, halál, szenvedés nem lesz többé. Tarts meg minket kegyelmedben, hogy a múlandó javak kísértésének engedve el ne veszítsük mennyei örökségünket. Ámen. Nagy hálát adjunk az Atyaistennek ► Jubilate vasárnap hetében, melynek igéje: „Örvendj, egész föld, az Istennek!” (Zsolt 66,1), a Nagy hálát adjunk az Atyaistennek (EÉ 48) kezdetű, 16. századi magyar énekkel ismerkedhetünk meg. „Nagy hálát adjunk az Atyaistennek, / Mennynek és földnek szent Teremtőjének, / Oltalmazónknak, kegyes éltetőnknek, / Gondviselőnknek! // Adj igaz hitet a te szent Fiadban, / És jó életet minden utainkban; / Szentlelked által vígy be hajlékodba, / A boldogságba!” A gyülekezeti használatban talán azon énekeink váltak a legismertebbekké, melyek az énekverses liturgiák valamelyikében is szerepelnek; így 48. számú énekünk dallama a 7. énekverses liturgia bevezetéseként: Hála, dicsőség, Atya Isten, néked (Túrmezei Erzsébet verse). Találkozhatunk még a dallammal az egykori sárszentíőrinci lelkész, Sántha Károly versével összekapcsolva: „Csak te vagy, Isten, minden bizodalmám, / Benned van békém, benned nyugodalmam; / Bár minden elhagy ezen a világon, / Te vagy világom. (EÉ 353) A Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura (EÉ 483) pedig Huszár Gál 1574- es énekeskönyvében, „A magyar tanulóifjúság régi éneke” alcímmel jelent meg. „Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura, / És mindeneknek nagy bölcs ta-CANTATE m m m SÍj Eged lilén diczeríinc. nítója, / Akinek nem vagy te igazgatója, / Nincs oktatója. // Adj jó tanítómestereket nékünk, / Adj bölcsességet általuk minékünk, / Hogy jó erkölccsel, értelemmel éljünk, / Mi jó Istenünk!” Énekünk dallamszerkezete az új stílusú magyar népdal szerkezetét idézi elénk. Tán sokan tanulták még így az iskolában: „kupolás” szerkezet. Valóban, az első dallamsort a második igen hasonlóan, közel egyezően ismétli meg öt hanggal feljebb (A, A5v). A harmadik dallamsor a kezdőhang oktávjáról ereszkedik lefelé, majd az előzőeknél lényegesen rövidebb negyedik sor érkezik vissza az alaphangra. A sorok szótagszáma: 11, 11,11,5; a 11-es szótagszám 5 + 6 szótagra oszlik. így érthető meg a strófa rövid lezárása. Ez a ritmikussá vált szaffikus verselés 16. században jellemző alakja (tá ti-ti / tá tá / ti-ti titi / tá tá). A dallam első feljegyzését a boroszlói könyvtár (Breslau, ma Wroclaw) egyik kéziratának függelékében találták meg. A dallam, illetve variánsai szerepelnek más egyházak énekkincsében is. Lássuk most a feldolgozásokat. Gárdonyi Zoltán - Szívemnek kősziklája című, 1998-ban megjelent - kóruskötete kisebb együttesek számára is könnyen megvalósítható változatot ad közre: az uniszónó (minden szólam a dallamot énekli) koráit orgona és hegedű kíséri (34. szám). A hegedűszólam nagyobb nehézség nélkül megszólaltatható orgonával is. Gárdonyi Zsolt Hálaadó ének címmel négyszólamú vegyes karra és orgonára alkalmazta az éneket. ■ W. Kinczler Zsuzsanna Húsvét fénye új megvilágításba helyezi az életünket. Régi félelmeink, vissza-visszatérő szorongásaink, a feltámadás csodájával vitába szállni igyekvő kételyeink mindinkább háttérbe szorulnak. Krisztussal járni, vele és benne élni nem csupán megváltozott életmód vagy megújult életstílus, Sokkal több ezeknél: új teremtés, új alapvetés, új világlátás. Olyan megújult élet, amely már biztosan tudja, hogy mindig számolhat azzal, aki az élet Ura, teremtője és újjáteremtője. Életünk forgatagában oly sokszor megyünk el apróbb-nagyobb csodák mellett. Csodák mellett, amelyek színesebbé, teljesebbé teszik az életet, de a bennünket körülvevő kifordult értékrend nem tartja értékesnek jelenlétüket. A feltámadás után megújult látásunk hálásan fedezi fel az élet minden rezdülése mögött azt, aki kimeríthetetlen szeretettel, elfogyhatatlan gazdagsággal virrasztja ránk mindennapjainkat. Őt, aki élettel ajándékozott meg ebben a csodálatos világban, akinek gondoskodó, oltalmazó ereje mindig körülölel minket. Tőle bátran kérhetünk, őelőtte nem kell félnünk attól, hogy kiszolgáltassuk hiányainkat, fogyatkozásainkat. Ő nem hideg objektív, aki csak néz, néz és vár, hogy mikor vegye elő a látott tények közül azt, amivel markában tart. Azelőtt adott világosságot, igét, igazságot a világnak, mielőtt rájöhettünk volna, hogy mennyire szükségünk van rá. Azelőtt ajándékozta az élethosszig alapot adó hitet, mielőtt még meginogtunk volna, és személyesen átéltük volna az elveszettséget. Azelőtt tárta fel az örök perspektívát, mielőtt kétségbeesetten megláttuk volna saját jövőtlenségünket. Nem vár mást, mint hogy merítsünk megelőző szeretetének tiszta forrásából. Kérjünk hittel, bátran, meghallgatást és bőséget várva: jót minden utunkra, teljességet boldogságunkra. Ezért a lehetőségért nem elég egy egyszerű „köszönöm” Istennek többet kell adnunk: igazi dicsőítést. A dicsőítés pedig nem álságos helyezkedés, a pozícióban lévőtől jótett helyébe jót váró számolgatás. A dicsőítés a szív őszinte ujjongása afölött, hogy aki hatalmasabb mindennél, mégis eljött hozzám, közösséget vállalt velem, és nem engedi, hogy eltávolodjak tőle. A dicsőítés az Istennel járó ember felemelő pillanata, ami már valamit megsejtet abból, hogy mit jelent szemtől szemben, elválaszthatatlanul az Úrral lenni. ■ Ördög Endre
