Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-04-11 / 15. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. április íi. !► 3 Somogy-zalai „keresztút” Teológuspassió 2010 ► Bár csak kellék volt a kereszt és a tövisko­rona, mégis megrendítően elevenedett meg segítségükkel a legnagyobb örömüzenet azon a tizenhat helyszínen, ahol a gyüleke­zetek tagjai és más érdeklődők megtekint­hették az idei teológus-passiójátékot. Több évtizedes hagyomány, hogy a harmadéves teológiai hallgatók - nagyjából éppen tanul­mányaik felénél - a nagyheti időszakban fel­­kerekednek, és egy általuk készített passió­játékkal látogatnak el egyházunk valamely vidékének gyülekezeteibe. Idén a választás a Somogy-Zalai Egyházmegye területére esett, így az évfolyam tizenkét tagja Siófok­tól Nagykanizsáig bejárta a Dél-Dunántúlt. A passiókörútra való közös készülés és az együtt végzett szolgálat az egyik legmeghatározóbb kö­zösségformáló élmény egy teológus életében. Az átélt találkozások és kalandok azt sejtetik, ez igaz lesz az idei évfolyamra is. De hogy miként tekin­tenek vissza ezekre a napokra, és hogyan érez­ték magukat a szenvedéstörténet karaktereinek bőrében, arról valljanak maguk a szereplők! Fintor Tamás - Tamás A passiójátékban több szereplőt is alakítottam. Voltam tanítvány (Tamás), és voltam katona is. Félreértve szavait odanyújtottam Jézusnak két kardot, elaludtam, amikor ő imádságra buzdí­tott. De milyen nagyszerű, ha a gyenge, alkal­matlan tanítványokon keresztül mégis meglát­hatják mások az Urat. Ez a reménységem, hogy az esetleges hiányosságaim, gyengesége­im ellenére is megmutatkozhatott ezeken az előadásokon keresztül is az Úr szeretete. Katonaként ostorozni és keresztre feszíteni Jézust... így egy kicsit még közelebb került hoz­zám az a tudat, hogy igen, énmiattam és énér­tem (is) történt... Pablényi László - Barabbás A szerepet igyekeztem kicsit másként beállíta­ni, mint ahogy az megszokott. Korunk egyik problémáját szerettem volna vele kidomborí­tani: a hiábavaló küzdelmet egy jobb vilá­gért - gazdasági, nemzeti csodára várva -, az egymással való ellenségeskedést, miközben nem vesszük észre az igazi megoldást: Jézus Krisztust. A passiójáték börtönjelenetében Barabbás felismerte, hogy nem az ő elképzelé­se volt a helyes. Adja Isten, hogy ez másoknak is megadathasson. Jézus Kajafás előtt - „Mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus!” Jambrik Zsolt - Péter Péter háromszor megtagadja Jézust, s kissé el­gondolkodtató a jelleme. Kardot ránt, fogadko­­zik, hogy ő még a halálba is Jézussal tart, végül mégis megtagadja az Urat? Igen! Mi, emberek nemcsak háromszor tagadjuk meg őt, hanem jóval többször. Tagadásunkon meglátszik közö­nyünk, embertársainkkal való kapcsolatunk is. Eltávolodunk tőle, s nem vesszük észre sze­­retetének jeleit. Mégis Péter volt talán a legboldogabb, mert végül emberi hibái megbocsáttattak, és Jézus feltámadt a sírból. Örömét énekben is kifejez­te, melyben - úgy éreztem - hitelesebben tud­tam felszínre hozni érzéseimet. Nagyon jól éreztem magam Péter szerepében, csodálatos embereket ismertünk meg, és az év­folyam is erősödött s összecsiszolódott. Bízom abban, hogy szolgálatunk és Krisztus örömüze­nete boldogságot tudott hozni még a megfárad­tak leikébe is. Arató Lóránd - Heródes Heródesnek lenni egyszerű volt, ugyanakkor ne­héz is. Egyszerűségét a szerep rövidsége jelen­tette, nehézségét pedig a gúnyolódás, Jézus megvetése és lenézése. Amikor elém hozták Jé­zust, nehéz volt csak azért örülni neki, mert le­járathatom. „Hát végre itt vagy!” - mondtam a jelenet elején, és most is ezt mondom magam­ban, de nem azért, hogy gúnyoljam, hanem azért, hogy hálát adjak neki, hogy hálát adjak jóságáért. Halász Alexandra - Mária Máriát nem volt egyszerű hitelesen alakítani, mivel át kellett élnem a szeretett gyermek el­vesztését, egy olyan tragédiát, amelyet elkép­zelni is borzasztó. Nemegyszer előfordult, hogy könnyeimmel küzdöttem, amint átfutott rajtam a gondolat, hogy milyen szörnyű lenne szeretteimet elveszíteni. Leginkább akkor tört rám ez az érzés, amikor várakoztam, és eköz­ben végignéztem és -hallgattam a keresztre fe­szítés eseményeit. Andrejek Mitja - Kajafás Korábban, amíg csak olvastam Máté evangé­liumát és a passió történetét, nem tudtam úgy átélni az eseményeket, mint most, amikor mindezt eljátszottam. Nehéz feladat volt szá­momra, mikor nekem kellett elítélnem Jé­zust. Kicsit féltem, most is sokat gondolok ar­ra a jelenetre, amikor ott állt előttem, és én vá­doltam őt. De Jézus végigment ezen az úton. Nekünk is követnünk kell őt, s akkor velünk marad mindvégig. ► Folytatás a 4. oldalon Meghosszabbított bajor-magyar partnerszerződés A Bajor Evangélikus Egyház zsinata március 20- 25. között tartotta Weidenben idei tavaszi ülésszakát, amelyen bajor részről újabb öt év­re meghosszabbították egyházunkkal a partner­egyházi szerződést. A két egyház immár hagyo­mányosan szoros összetartozását erősítette meg, hogy a szavazás során ellenszavazat és tar­tózkodás nélkül döntöttek a hosszabbítás mel­lett. Egyházunk zsinata a tervek szerint május­ban szavaz az egyezmény támogatásáról, majd októberben hazánkban kerülhet sor az ünne­pélyes aláírásra. A bajor zsinat ülésén Ittzés Já­nos elnök-püspök, dr. Korányi András, a zsinat lelkészi elnöke és Cselovszkyné dr. Tarr Klára külügyi osztályvezető képviselte egyházunkat. M EvÉlet-infó Mevisz-passió A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szö­vetség (Mevisz) Bárka szakcsoportjának szer­vezésében az idei nagyhéten is több helyütt mu­tattak be passiójátékot mozgássérült és őket se­gítő fiatalok. Passiókörútjuk során Celldö­­mölköt, Kemenespálfát, Vadosfát, Börcsöt és Répcelakot keresték föl. A záró alkalomra nagypénteken került sor a fővárosi Deák téri templomban. ■ Lukács Gabi felvétele Átkötés az Mó-osról az M24-esre Az idei húsvét szekuláris ajándéka az M6-0S autópálya immár Pécsig ve­zető új szakasza volt. Nem lennénk Magyarországon, ha a nagyszerdai ünnepélyes átadást nem árnyékolták volna be kósza hírek megsüllyedt völgyhídról, nem megfelelő szalag­korlátokról és egyéb kivitelezési hi­ányosságokról. Ezzel együtt, bár a használatbavé­teli engedély még csak ideiglenes, a magam részéről különösen is örülök ennek a déli sztrádának, hiszen egy­házkerületünk legtávolabbi régióit hozza közelebb. Nemcsak az év egyik európai kulturális fővárosának számí­tó Pécsre gondolok, hanem olyan ki­csiny gyülekezetekre is, mint Ma­­gyarbóly, Pogány, Komló vagy éppen Sümeg. Könnyebben megközelíthető­vé válnak a hősiesen kitartó végvárak is, mint Mohács, Baja és a többiek. Örülök továbbá, hogy egyházke­rületünk legnépszerűbb konferencia­­központja, valamint oktatási felleg­vára, a bonyhádi gimnázium és kol­légium immár alig másfél óra alatt el­érhetővé válik a fővárosból. Készü­lünk is nagy erőkkel Bonyhádra, ahol mindig történik valami. Legkö­zelebb, a tervek szerint - Deo volen­­te -, április 26-án, hétfőn délután át­adják az „Ónodi-birodalom” leg­újabb meglepetését: a néhai cipőgyár üzemcsarnokából született Bonyhá­di Evangélikus Atlétikai Centrumot. Igazi terhelési próbája május 15-én lesz, az egyházkerületi missziói na­pon, amelyre közel ezer vendéget vá­runk. De itt az ideje, hogy - egy kissé merész átkötéssel - az M6-osról át­térjünk a címben említett másik út­ra, az M24-esre. Ezt hiába keressük hazánk autótérképén, pedig nem kevesen koptatják immár két évezre­de. így húsvét táján érdemes újra meg újra felfedeznünk, mert ki tudja mi­ért, de gyakran letévedünk róla. Igaz, talán nincs eléggé kitáblázva, hiszen nem többsávos autósztráda, hanem keskeny utacska, de mégsem minő­síthető alacsonyabb rendű útvonal­nak. Ellenkezőleg! Olyan fontos fő­út, amelyen jelentős kétirányú forga­lom zajlik. Mire gondolok? Kire, kikre gondo­lok? Ha módosítjuk, pontosítjuk a be­tűjelölést, máris sokan kapcsolnak majd. Az M24-es, precízebben, az EMM24-es bibliai jelzése: Lk 24. Az evangélium e fejezetében olvasha­tunk az emmausi útról, amely Jeru­zsálemből vezetett le az Emmaus nevű faluba. Ezen a talán köves, ta­lán poros úton gyalogolt az a két Jé­zus-tanítvány, akikről meglehető­sen keveset tudunk. Az egyikük Kle­­opás, a másiknak viszont még a ne­vét sem jegyezte fel Lukács evangé­lista. Talán mert nem a nevük a fon­tos, hanem az, ami velük történt ezen a veszélyes úton, amelyet min­den bizonnyal nem védett semmifé­le szalagkorlát. Miért volt veszélyes az M24-es? ÉGTÁJOLÓ Netán a rablók miatt, mint a jerikói út, amelyről Lk 10-ben olvashatunk? Nem tudjuk, milyen volt a közbizton­ság az emmausi úton, de az biztos, hogy valójában már két sérült, kifosz­tott ember indult el vagy inkább menekült a szent városból. Ezek a ta­nítványok legfontosabb kincsüket veszítették el: a hitüket, a reménysé­güket. Két csalódott, kiégett ember poroszkált egymás mellett a totális kétségbeesés és kiábrándultság sza­­kadékának peremén, ahol nincs vé­dőkorlát. Vagy mégis van?! Az ismert történet első forduló­pontja, hogy valaki, váratlanul és hívatlanul, odaszegődött a csüggedt tanítványokhoz, mellettük, velük bandukolt Emmaus felé. Az M24- esen ugyanis tilos az agresszív előzés, mások leszorítása az útról. Viszont megengedett, sőt mi több, kívánatos a párhuzamos közlekedés. A furcsa idegen így kísérte a tanítványokat - mi már ismerjük az örömteli titkot: maga a Mester kísérte tanítványait! Empatikusán elfogadta az útirányt: ő is lefelé ment velük, vissza Jeruzsá­lemből, az ígéretes remények városá­ból a tanítványok korábbi életének színhelyére, sivár realitásába, Em­­mausba. A feltámadott Úr nem állí­totta meg, nem kényszerítette vissza­fordulásra dezertáló tanítványait, hanem tempójukhoz igazodva, „mo­bil védőkorlátként” gyógyító szavá­val megóvta övéit attól, hogy végkép­pen az összetört reménytelenség szakadékéba zuhanjanak. Talán kicsit bizarr hasonlat, de eszembe jut a mozgólépcsők velünk együtt haladó gumikorlátja, amely biztos kapaszkodót kínál a mélybe szállásnál éppúgy, mint a felszínre ju­tásnál. Az M24-esen ugyanis kétirá­nyú a forgalom: lejtmenet és hegyme­net. De hirtelen nem lehet irányt vál­tani, és nem is szabad visszafordul­ni. Előbb figyelmesen végig kell hall­gatni a Mester „peripatetikus biblia­óráját” a kapaszkodót, védő és tere­lő korlátot jelentő igékről, szentírá­si összefüggésekről. Előbb haza kell érnünk, ahol behívhatjuk őt életünk hajlékába. Ott ismerhetjük fel a két­ségeinket is legyőzni képes Urat a fe­lénk nyújtott, megtört kenyér aján­dékozó mozdulatából. Ekkor for­dulhat meg igazán életünk iránya. Le­gyen bármilyen késő, alkonyi vagy es­ti óra, lehet indulni újra felfelé, Jeru­zsálem felé, ahol vár, ahol visszavár a tanítványok közössége. Felmérések szerint hazánkban az emberek közel negyven százalé­ka „a maga módján vallásos”. Ez többnyire azt jelenti, hogy különö­sebb gyülekezeti közösség, egyhá­zi elköteleződés nélkül próbálja megélni valós vagy vélt hitét, ami igencsak kockázatos és kétséges vállalkozás... Húsvét egyik öröm­üzenete, hogy - kisebb-nagyobb vargabetűk, botlások és bukások után - a mai Tamásokkal, Péterek­kel és Kleopásokkal együtt vissza le­het találni a megtartó tanítványi körbe. Egészen pontosan: a Megtar­tó tanítványi körébe. Lapunk április 11-i dátummal jele­nik meg. E nap többek között a köl­tészet napja, ünnepe hazánkban, így, búcsúzóul, hadd idézzem Pi­linszky János reményt ébresztő hús­véti verssorait: „És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ.” (Harmadnapon) Reméljük, végre ráköszön a feltá­madás, a Feltámadott tavasza Ma­gyarországra is. Az M24-esen, mely­nek használatbavételi engedélye nem ideiglenes, élénkül a forgalom, immár nem lefelé, hanem felfelé... Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom