Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-04 / 14. szám
2 -m 2010. április 4. FORRÁS Evangélikus Élet HÚSVÉT ÜNNEPE - JEL 1,9-18 Patmoszi húsvét Oratio oecumenica Mindenható Istenünk, szerető Mennyei Atyánk! Fiad, Jézus Krisztus nevében fordulunk hozzád, aki halott volt, de, íme, él örökkön-örökké, mert minden emberi értelmet meghaladó erőddel és szereteteddel feltámasztottad őt a halálból. A halál felett aratott győzelem ünnepének örömét tedd bennünk olyan elevenné, hogy az hasson át és éltessen minket a hétköznapokban is. Mindenekelőtt színed elé visszük imádságunkban azokat a testvéreinket, akik éppen ezekben a napokban néznek szembe a halállal, vagy vívnak haláltusát. Légy mellettük, adj nekik erőt, s munkáld bennük a hitet, hogy a halállal nemcsak elmúlik valami, hanem valami új kezdődik, amely a hozzád való megérkezésben éri el célját. Vigasztalásodba ajánljuk azokat a testvéreinket is, akik az elmúlt napokban temették szerettüket, vagy az előttünk álló napokban vesznek búcsút valakitől. Adj nekik enyhülést fájdalmukban, és vigasztald őket a feltámadás és a „van tovább” reménységével! Könyörgünk hozzád azokért, akik a lelki halál árnyékának völgyében járnak, akik reménytelenségbe sodródtak, és nem látnak a mélységből kiutat. Szentlelked ébressze fel bennük a reménységet és a hitet, s munkálja bennük az akarást és a cselekvést, hogy megújult erővel nézzenek a holnap elé. Rendelj melléjük az úton segíteni kész társakat, akik nemcsak biztató szóval és derűt sugározva fordulnak feléjük, hanem hirdetik számukra a megfeszített, de feltámadt Krisztust. Hisszük és valljuk, hogy nem véletlenül születtünk ebbe az országba, s lettünk e nemzet fiai. Láttasd meg velünk és sokakkal, hogy a bajt nem elsősorban a szegénység, a pénztelenség és a gazdasági válság okozza, hanem az erkölcsi mélység, a felelőtlenség, a fásultság, a reménytelenség és a hitetlenség. Lehajtott fejünket emeld fel, és áldj meg minden becsületes szándékot, amely nem rombol, hanem épít! Szerető Istenünk! Neked adunk hálát családunkért: szülőért, gyermekért, testvérért, közeli és távoli hozzátartozóért. Hálát adunk neked mindazokért, akik testvéreink a Krisztusban. Köszönjük, hogy Fiad, Jézus Krisztus feltámadása által meggyőztél minket arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé. Indíts minket arra, hogy szavakkal vagy szavak nélkül újra meg újra hirdessük egymásnak és szerte a világnak, hogy az Úr feltámadt, az Úr „valóban feltámadt”. Ámen. SEMPER REFORMANDA „A saját személyében Krisztus igaz volt, csak mert mások bűnét vette magára, lett bűnössé. Ezért támad rá a bűn. S ő eltűri, hogy megragadják, s keresztre hurcolják. Meghal, mintha maga követett volna el halálos bűnt. De a másoktól magára vett idegen bűn alatt oly tiszta szentség rejtőzött, hogy a bűn nem tudta azt legyőzni. Krisztus testében tehát a bűn is meghalt.” N Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó Józseffordítása) „Én, János, testvéretek a bajban és társatok az üldöztetésben...” - ezekkel a szavakkal kezdődik a Mária evangéliuma című rockopera. A szerzők a most húsvéti alapigéül szolgáló Apokalipszis-szakaszból vették ezt a mondatot (Jel 1,9), felelevenítve azt a régi hagyományt, hogy Jézus szeretett tanítványa azonos a Biblia utolsó könyvének szerzőjével. Ennek értelmében évtizedek teltek el, és immár aggastyán lett az egykor legifjabb tanítványból. Ő, aki - Jézus édesanyjával, Máriával együtt - egészen a keresztig kísérte Jézust, most találkozik a megdicsőült Krisztussal. Pedig a Golgota hegyét és Patmosz szigetét nemcsak mérföldek sokasága választja el egymástól, hanem a szó szoros értelmében ég és föld. A patmoszi száműzetésben ugyanis a mennyei Király jelenik meg Jánosnak, a kereszten pedig egy ízig-vérig földi szenvedő vívta haláltusáját. A kettő mégis egy és ugyanaz. Aki valóságos emberként vállalta a kínhalált, az most valóságos Istenként jelenik meg az apostoli-prófétai látomásban. Az egyház évről évre megteszi a Golgotától Patmoszig vezető utat, hiszen nagypéntek után következik húsvét. Nagypénteken mennydörgésszerű hang hallatszott, a patmoszi húsvétkor pedig trombiták szava. Patmoszi trombiták című versében Nagy Gáspár így dolgozza fel ezt a jelenetet: Patmosz szikláin a szél pörgeti, pörgeti egyre a fehér vásznakat; sodorja elém a hószín lapokat, mint valami ajándékba kapott határidőnaplót, mely Tőle való, egyedül Tőle. U Túléltem forró szurkokat... nézek a fehér lapok szövetén, A természettudományon tájékozódó ember a halált az élet részének tartja. A természeten tájékozódó teológus a múlandóságot a teremtésből vezeti le. Pál apostol nem a tudományon és nem a természeten tájékozódik, hanem a kinyilatkoztatáson. A bibliai teremtéstörténet és az ember bűnbeesésének története alapján mondja, hogy a halál nem az élet része, nem is a teremtésből következik, hanem a halál bűnkövetkezmény. Mint ilyen, a halál „ember által van” - az első ember engedetlensége által. De ugyanígy „ember által van” a föltámadás is: az első engedelmes ember, Jézus engedelmessége által. Ha tehát a halál bűnkövetkezmény, akkor a föltámadás engedelmességkövetkezmény. A történelemben a „Mi lett volna, ha...”kezdetű kérdéseknek nincs értelmük. Ez ugyanígy áll az üdvtörténetre is. „Mi lett volna, ha az ember nem esik bűnbe, nem válik engedetlenné Istennel szemben? Milyen lenne akkor a halál nélküli világ?” Nem tudjuk. Kár is találgatnunk. Valószínűleg nem lenne idő, mert az idő és a múlandóság szorosan összefügg. Milyen lenne egy idődén világban élni? Nem érdemes ezen törni a fejünket. Majd megtudjuk, ha eljön az ideje: ha időnk letelik, és a múlandóság mostani világát elhagyjuk. De az idő múló világának ettől függetlenül is vége lesz egyszer. Pál - mint általában az első századi kereszténység - azt remélte, hogy még az ő generációja idején. Ebben tévedett. De csak ebben. Mert az idő leteltének, az időhöz kötött világ felbomlásának idejét nem tisztünk tudni. Ez Isten titka. Azt viszont tudnunk kell, hogy aki az idő világából kilép, az nem elvész, hanem az időtlenségbe lép át. Jézus feltámadása éppen ezt nyilatkoztatja ki. És még valamit: az sziklák elvékonyult lemezein át Efezus felé, mikor vibráló lesz az ég, kifehérül a csönd is, oly nagyra van terhével: mintha üvegburában pattanó hártyák... Jánost megrendíti a Lélekben elragadtatva átélt találkozás a megdicsőült Krisztussal. A hét arany gyertyatartó között megjelenő különös lény, akinek haja hófehér volt, és szeme, mint a tűz lángja, jobb kezében hét csillagot tartott, szájából pedig éles kard jött ki, érthető módon mindenekelőtt rémülettel töltötte el őt. A szent és a profán találkozása mindig ilyen magasfeszültséggel jár. Első találkozásukkor így könyörgött Péter Jézusnak: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!" (Lk 5,8) Saul a damaszkuszi úton földre zuhant és megvakult, amikor mennyei fény kíséretében ugyancsak a feltámadott Úr szólította őt meg (Ap Csel 9,1-9). A maga költői eszközeivel Ady Endre is ezt fejezi ki Az Úr érkezése című versében: És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De őt, a fényest, nagyszerűt Mindörökre látom. János az Úr lába elé esik, mint egy halott. Ő pedig a „ne félj!” szavakkal élesztgeti és szólongatja őt. Közben pedig ráteszi jobbját. János előbb talán az ítélő Isten súlyos karját érzi magán, de aztán alighanem simogatássá szelídül ez az érintés. Emlékeztet arra a gesztusra, amellyel a földi Jézus megérintette és megáldotta az embert. időtlenségbe való átlépés által senki nem lesz mássá. Jézus sem lett mássá, mint aki ebben a múlandó világban volt. Időtlenül ugyanaz a Krisztus maradt! Ez hitünk számára hatalmas evangélium. Értelmünk számára viszont komoly figyelmeztetés: időtlenül azok maradunk, mint akik az idő világából való kilépéskor vagyunk. Más szóval: amíg az idő múlandó világában élünk, addig van módunk változásra. Addig kell, hogy Ádám engedetlen fiaiból - Jézus képmására formálódva - Isten engedelmes gyermekeivé szülessünk újjá. A múlandóság világában telő földi életünk semmi más, mint erre alkalmat nyújtó kegyelmi idő. A kérdés az, hogy élünk vagy visszaélünk vele. Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, fel fog tűnni, hogy Jézus szóhasználatában a halál egészen mást jelent, mint amit általában értünk rajta. Mi többnyire a biológiai halálra gondolunk. Jézus a biológiai halált sosem nevezi halálnak, hanem mindig körülírja. „Neféljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól félj etek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában” - mondja Máté 10,28-ban. Jézus szerint ez utóbbi jelenti a halált. Ebben az értelemben beszél ép testben járó-kelő emberekről nemegyszer úgy, mint halottakról. Ugyanakkor a biológiai értelemben halottakat „a sírban lévőknek” mondja. „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő (Emberfia) hangját...” - mondja János 5,28-ban. De a mon-Mint ahogy a „ne félj!” „ne féljetek!” köszöntés is oly sokszor hangzott az ő szájából. És természetesen ez volt a feltámadott Úr első szava is övéihez. „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó...’! hangzik tovább Jézus szava (1,17). Ezzel egyrészt az Ószövetségben a monoteizmus kizárólagos igényével megszólaló Úrral vállal közösséget, másrészt utal arra, hogy ő mindennek a kezdete és a vége. Szép hagyomány egy utazást, munkát, vállalkozást Jézus nevében kezdeni, majd az ő nevében bevégezni, neki hálát adni. Jézus az első és az utolsó, vagyis ő nem ideiglenes, nem átmeneti. Egy kabát, amelyet ilyenkor tavasszal hordunk, lehet átmeneti - de Jézus nem. Egy kor, amelyben élünk, lehet átmeneti - de Jézus nem. Egy festőnek lehetnek átmeneti stíluskorszakai - Jézusnak nem. Egyszer egy gyenesdiási ifjúsági konferencia után levelet kaptam egy ott hitre jutott fiataltól. Beszámolt arról, hogy édesapja nem örült megtérésének, hanem cinikusan ezt mondta neki: „Majd kinövöd! Ennyi idős koromban én is romantikus idealista voltam, világmegváltó tervekkel.. De Jézust nem lehet kinőni, mint egy cipőt vagy nadrágot. Ő nem cserélhető fel egykönnyen új eszmékre. Létével beleivódik az emberbe, nem lehet szabadulni tőle. Ezt élhette át János is, aki minden kedvezőtlen külső körülmény ellenére megmaradt Jézus tanítványának, akit még a patmoszi száműzetésben is elért a feltámadott kegyelme. „...halott voltam, de íme, élek örökdatnak folytatása is van: „...és kijönnek. Akika jót tették, az életre támadnakfel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel’.’ Mert az idő világából kilépve időtlenül azok lesznek, akik voltak: Istennel közösségben élő engedelmesek vagy Istentől elszakadt engedetlenek, Isten és Isten rendje ellen lázadók. Pál apostol szerint Ádámtól mindannyian az engedetlenség, a lázadás lelkét örököltük. Mindannyian az Istennel való közösség hiányával születtünk meg az idő és a múlandóság világában. Az egyetlen engedelmesnek, Isten Fiának kellett meghalnia ahhoz, hogy az engedelmesség lelkét, a fiúság Lelkét örökölhessük, aki által újra közösségünk lehet Istennel. Egyedül Jézus biológiai halála képes hit által megtörni a mi lelki halálunkat. Ezért a legmélyebb titkot, a legnagyobb igazságot mondja ki a keleti egyház liturgiájában minden alkalommal elhangzó, de húsvétkor - más-más szövegkörnyezetben - vagy negyvenszer megismétlődő kijelentés: „Krisztus halállal tiporta el a halált’.’ És ezt az ember Jézus tette. Aki „Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig’.’ (Fii 2,6-8) Ezért igaz, hogy „ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is”. „Mert ahogyan Ádámban mind-A VASÁRNAP IGÉJE kön-örökké” (1,18) - hangzik tovább Jézus szava. Ünnepek táján - talán húsvétkor is - gyakran kapunk üdvözletét távoli emberektől. „Jé, hiszen ő még él?" - kérdezzük olykor. Igen, Jézus életjelt ad magáról! Ő a világ élete: ha ki akarnánk őt taszítani, a világ szívét tépnénk ki. Ő az egyház élete: nélküle még a legjobb emberi szándékok is kudarcot vallanak. Ő kinek-kinek a személyes élete. Jánost hite miatt száműzték Patmoszra, de az élő Jézus oda is utánament. Jánosnak, miután jobbjával megérinti őt a feltámadott Jézus, elmúlik aléltsága, és teljesíti a rábízott feladatot: megírja azt, „amik vannak, és amik történni fognak ezek után” (1,19). Vagyis tanúskodik Jézusról mint feltámadottról, valamint az új égről és az új földről. Az élő Jézus éleszteni akar. És aki eddig testvérünk volt a bajban és társunk az üldöztetésben, az hozzá akar járulni - könyvének máig érvényes hatásán keresztül - Isten mai egyházának megelevenedéséhez és sokak újjászületéséhez. ■ Fabiny Tamás Imádkozzunk! Köszönjük neked, Urunk, mindazokat a szolgákat, akik a maguk patmoszi helyzetében is kitartottak melletted. És még inkább köszönjük a te végtelen szereteted, hogy őket a maguk helyzetében is utolértedfeltámadásod hírével. így adj a te mai patmoszi népednek is új életet. Ámen. AZ ÜNNEP IGÉJE nyáján meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek” - folytatja az apostol, és itt szándékosan nem a feltámadás szót használja. Mert az idő lejártakor, az időtlenség világának eljövetelekor mindenki életre kel ugyan, de akik az Istennel való közösségen kívül, nem az engedelmesség, hanem a lázadás gyermekeiként fejezték be életüket a múlandó világban, azok számára ez az életre kelés nem feltámadás lesz, hanem lelki értelemben halott állapotuk, Isten-nélküliségük időtlenné válása. A pokol és a kárhozat kifejezés nem mást, mint éppen az Isten-nélküliség időtlenné vált állapotát jelöli. Akik viszont földi életükben Jézus halálának gyümölcseként, a Szentlélek ajándékának elnyerése által visszatértek az Istennel való közösségbe, más szóval lelki értelemben már feltámadtak, azok számára Krisztus dicsőségben való megjelenése több lesz életre kelésnél: a hitben már a múlandó világban megtörtént feltámadásuk időtlenné válásának pillanata lesz. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! „Hódolattal ünnepeljük Krisztus feltámadását, mert íme, a kereszt örömöt hozott a világba! Áldjuk a föltámadott Urat, aki eltűrte értünk a keresztet, és halálával eltiporta a halált. Ó, dicsőséges és szentséges húsvéti Bárány, Krisztus! Ó, Bölcsesség, Isten Igéje és Hatalom! Emlékezzél meg rólunk, amikor eljössz a te országodba’.’ (A Liturgikonból) HÚSVÉT 2. NAPJA - 1KOR 15,21-23 „Ember által...”
