Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-04 / 14. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. április 4. » 3 Felelős vagyok atyámfiáért Missziói konzultáció Piliscsabán ► Reménységgel előre - többekben megfogalmazódott ez a március 23-24-én tartott missziói konzultáció után, amikor egyházunk missziósai cseréltek tapasztalatot, szőttek együtt terveket, és csodálkoztak rá Isten Lelkének munkájára egymás szolgálatában, felismeréseiben. A Szeverényi János országos missziói lelkész által évente összehívott találkozó célja kettős: a szakmai továbbképzés mellett a lelki felfrissülést is hivatott segíteni. A főelőadó Kunszabó Zoltán római katolikus diakónus, az Esztergom- Budapesti Főegyházmegye Missziós Referatúrájának képzési felelőse, az Új Jeruzsálem Közösség alapítója volt, aki a katolikus egyház missziójáról szólva hangsúlyozta: Krisztust kell hirdetni, mert minden népnek joga van hallani az evangéliumot. Elutasította azt a véleményt, hogy a világ közönyös, és rámutatott arra, hogy sokszor azért nem jönnek az emberek a keresztény közösségekbe, mert ott sok magasröptű eszmefuttatás hangzik el, csak éppen a lényegről nem beszélnek. Elmondta, hogy egyházában a megújulási mozgalmak élen járnak a misszióban, de fontos, hogy együttműködjenek a plébániákkal, hiszen közösségi háttér nélkül nem lehet evangélizálni; az előbbi lendületessége és az utóbbi stabilitása olyan, mint amikor a harcba könnyűlovasságot és nehéztüzérséget egyaránt vezényelnek. Egy erősen hierarchikus egyház tagjaként utalt arra is, hogy milyen fontos a felsőbbség szerepe, hiszen „ha a legfelsőbb szinten fújják a kürtöt, annak nincs párja” A hozzászólók azon túl, hogy megállapították, mennyire hasonló a látásuk a katolikus testvérekéhez, több fontos gondolatot is megfogalmaztak. Elengedhetetlen az imádkozás, a tervezés, az adakozás, az ökumenikus gondolkodás, a laikusok szolgálata és a szeretetteljes aggodalom azokért, akik Krisztus nélkül a kárhozat felé tartanak. Jelen voltak az evangélikus egyház missziói bizottságának tagjai, akik a konzultáció előtt tartották ülésüket, valamint Gáncs Péter misszióért felelős püspök, az egyházkerületi missziói lelkészek, az egyházmegyei missziói felelősök és a missziói munkaágak vezetői, képviselői. Többször megfogalmazódott az, hogy erősíteni kellene a misszió iránti elkötelezettséget a lelkészek és a teológushallgatók között, és jó lenne, ha missziói bizottságok alakulnának a gyülekezetekben. Sok jó példáról is szó esett, melyeket az illetékesek jobban hirdethetnének az egyházi sajtóban, hogy ötletet kaphassanak azok is, akik jó szándékúak, de tanácstalanok. A munkaágak közül ezúttal a férfi, cigány-, börtön-, alkoholbeteg-mentő misszió, valamint a kórházi lelkigondozók tartottak megbeszélést, a résztvevők köre azonban kibővült egyes érdeklődőkkel, például a szép számban jelen lévő megyei felelősökkel. Egyházunkban egyre több férfikor működik, a veszprémi csoport vezetője, Lóczi Tibor ott is volt a találkozón. Bakay Péter cigánymissziós referens szerint egyre inkább bekerül a köztudatba a cigánymissziós munka is. Folyamatosan térképezik fel a gyülekezeteket, hogy hol vannak romák, illetve a szokásos nyári és őszi programjaik mellett több rendezvényen - például a májusi kerületi missziói napon is - részt vesznek. Bízik László börtönlelkész örömmel jelezte, hogy a budapesti börtönökben hamarosan megkezdi munkáját egy új, félállású lelkész, de még bizonytalan, hogy milyen felekezetű lesz. Roszík Gábor, a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének elnöke szólt a misszió által működtetett, váci APAC-körletről, valamint a közelgő börtönmissziós imahétről és Sólyom László köztársasági elnök tervezett májusi látogatásáról a börtönlelkészeknél. Az alkoholbetegekkel foglalkozó Középhalmi Misszió Alapítványnál a közelmúltban változás történt: dr. Sárkány Angyal hosszú évek hűséges munkája után átadta a kuratóriumi elnökséget Mikó Lászlónak. Molnár /ózse/kórházlelkész lelkesen beszélt a miskolci egészségügyi intézményről, ahol négy, különböző felekezetű lelkész is szolgál a kórház alkalmazásában (!), és mindennap van istentisztelet; s hogy dr. Csiba Gábor, az intézmény főigazgató főorvosa erősen szorgalmazza, hogy minden kórházban legyen hivatásos lelkész. Gyöngyszeme volt a találkozónak Visky András Júlia című monodrámája Dér Denisa előadásában. Erre a konzultáció negyvenöt résztvevője mellett a helyi gyülekezet negyven tagja is kíváncsi volt. Az elkötelezett missziós csapat, mely Piliscsabáról hazaindult, természetesen üj tudatában van annak, hogy fontosak az ötletek és a lelkesedés, de a misszió munkálója nem mi vagyunk, hanem a Szentlélek Isten. ■ Hulej Enikő Fényképes beszámoló az Evangélikus Missziói Központ honlapján: http://misszio.lutheran.hu Evangélikus széderest A balassagyarmati evangélikus gyülekezetben immár második éve ismerkednek a zsidó hagyományokkal a bibliaóra keretében. A haggada (a kivonulás történetének elbeszélése) segítségével jobban megérthető, hogy az egyiptomi szolgaságból való szabadulás ünnepe hogyan vált Jézus Krisztusnak, Isten egyszülött Fiának az emberiségért vállalt szenvedése és halála által az úrvacsora ünnepévé. 2009 böjtjében - a kezdetkor - még mindössze tizenketten vettek részt az alkalmon, idén viszont húsz főre kellett teríteni, hogy a templomot szimbolizáló főtt tojásból, a szolgaság emlékére könnyeket facsaró tormából, a téglák agyagát jelképező charoset mártásból, a bárányt is szimbolizáló maceszből és a „kárpászként” körbeadott petrezselyemlevélből mindenkinek jusson. A felszabadult légkörű alkalom egyrészt valóban felidézte a zsidó széderest hagyományait, hiszen az előkészületekből és az utómunkálatokból is nagy örömmel vették ki részüket a résztvevők, másfelől viszont végig - az ószövetségi teológia tükrében is - az egyetlen szabadítóra, Jézus Krisztusra irányult a figyelem - hiszen minden egyes jelképes cselekmény a végső megoldás felé mutatott. Az est végén az ajtók kitárása pedig kifejezetten a már megérkezett Illés próféta után jövő Messiás király fogadására utalt. ■ Bartha István Hyaena bipedis Olvastam, hogy a közhiedelemmel ellentétben a hiénák sokkal inkább élőzsákmány-szerzők, mint dögevők, hierarchikus felépítésű klánokban élnek, mindig falkában vadásznak, és semmilyen vad, legyen akár nagy testű ragadozó, nem érezheti magát biztonságban ott, ahol furcsa kacagásukkal, éhesen felbukkannak. Ők a szavannák és félsivatagok igazi urai, akár fejlett nőstényoroszlánokat is elejtenek, a gepárdok, leopárdok pedig örülhetnek, ha csak a zsákmányuk mellől kergetik el őket, és nem saját maguk válnak zsákmánnyá. Rendkívül intelligensek, hatékony vadászok, hihetetlenül szívósak; ha szükséges, több száz kilométeren keresztül is képesek üldözni kiszemelt áldozatukat. Leginkább éjszaka, de előfordul, hogy nappal is vadásznak, és mindig a legkönnyebben elejthető áldozatot szemelik ki: a nagyon fiatal, tapasztalatlan vagy az idős, beteg, legyengült égyedeket, így elvégezve egyben a „természetes szelekció” fontos feladatát is. Nagyon falánkok, mohók, mindent felfalnak, zajos lakomájuk alkalmával tizennégy kilogramm húst is képesek felzabálni, ami egy hetven-nyolcvan kilós állattól igen figyelemreméltó teljesítmény. Erőteljes állkapcsukkal csontot, fogat, szarvat és minden ehetetlennek tűnő porcikát képesek felőrölni. Szakkönyvek, lexikonok nem tartják számon, a szaktudomány sem jegyzi, mégis tapasztaljuk, hogy az emberi társadalom szavannáin és félsivatagos vidékein jelentős számban élnek a „kétlábú hiénák”, latinul Hyaena briss bipedis. Előre kell bocsátanom, hogy négylábú névrokonaikhoz szinte semmiben sem hasonlítanak, tudomásom szerint nem is keresztezhetők. Közös jellemzőjük, hogy könyörtelen ragadozók. A kétlábú hiénák különböző testalkatiak, színűek, szagúak és intelligenciájúak; egyénileg vagy falkában vadásznak, éjjel és nappal. Áldozataikkal kegyetlenek és kíméletlenek. Leginkább élő áldozatra buknak, de az elhunytakat sem tartják érdektelennek. Kiterjedt vadászterületük miatt mindenütt fellelhetőek: az utcán, a boltokban, a törvényhozásban, a törvényvégrehajtásban, a gazdaság szféráiban, a BKV-oál, MÁV-nál, Ferihegyen, a Wall Streeten, a bukaresti Victoria-palotában, különböző közintézmények zegzugaiban, médiában, egyházban. Azt hiszem, hogy nincs egyetlen szeglete, hajlata életünk színtereinek, ahol ne lennének jelen. Jellemző rájuk, hogy hiányzik a lelkiismeretük. A gátlástalanság, önzés, rosszindulat számukra erény, amely feltehetőleg a törzsfejlődés során ÉGTÁJOLÓ (t> bekövetkezett visszafejlődéssel magyarázható. A kétlábú hiénák, akárcsak négylábú névrokonaik, nagyon szívósak, kifejlett zsákmányszerző ösztöneik vannak, éberek, agilisek, gerincük szemtelenül hajlékony, pofájuk bőre vastag, mint a cipőtalp. És erkölcsi érzékük teljesen hiányzik. Mindenütt jelen vannak, elpusztíthatatlanok, élethivatásuknak tekintik a zsákmányszerzést, a vadászatot. A megragadott zsákmányt pedig nem engedik el, addig meg nem állnak, amíg a legapróbb darabokra szét nem szaggatják, földbe nem döngölik, el nem pusztítják. Ami azonban megkülönbözteti őket négylábú névrokonaiktól, az az, hogy kizárólag saját fajtájuk egyedeit szokták zsákmányul ejteni. Szinte válogatás nélkül támadnak, de józan vadászösztönükre hallgatva leginkább a kifáradt, sérült, legyengült vagy valamilyen okból kiszolgáltatott áldozatokat veszik célba. Egyik legveszélyesebb alcsoportja a kétlábú hiénának a médiahiéna. Ez a társadalom szavannáinak korlátlan ura, harapása mérgező, és nincsen ellene oltóanyag, megfertőz mindent és mindenkit. Leginkább az emberi értelmet, a józan észt szereti, és ezt emészti fel roppant nagy falánksággal. Erre volt példa az elmúlt hetekben, ahogyan egy roppant éhes médiahiéna-falka áldozatául esett Németország egyik legnépszerűbb püspök asszonya, Margót Käßmann. Nem mentegetni szeretném a püspök asszony tettét, az ittas vezetés tényét, amelynek megvan a jogi és erkölcsi következménye. Igazából az háborított fel engem, ahogyan az írott és elektronikus média kiéhezett hiéna módjára rácsapott erre a hirtelen kiszolgáltatottá vált asszonyra. Egy banális hibából világesemény lett két napig. Szétmarcangolni, széttépni, megalázni, földbe tiporni, ölni, ölni. Bármit megtenni, csak sztori, szenzáció, felkapott hír legyen, növekvő eladási index, nagy rúgás az egyházon. Van-e, lehet-e ennél nagyobb öröm a hiénák tálkájában? Két nap ömlött a feltuningolt, kiszínezett, ínycsiklandozó, jövedelmező sztori. Két nap egy nagyszerű, termékeny, értékes életpálya derékba törése. Egy család, egy közösség tragédiája. Óriási arányeltolódások, de aki mértéket, méltányosságot keres, az ne tegye. Talán a Holdon, a Marson, egy nagyon távoli bolygón, de ne itt közöttünk. Az egészet úgy is lehet értékelni, mint egy rosszul sikerült kellemetlen epizódot, lehet úgy fogalmazni, hogy a püspök asszony elnyerte méltó büntetését. Aid háborúba indul, az legyen tisztában azzal, hogy nem lakomára megy. De azért hadd figyeljünk oda egy jelenségre: ma ő lett a médiahiénák zsákmánya, holnap te is sorra kerülhetsz, én is, és akkor ez már nem epizód, hanem folyamat. A kétlábú hiénák nem természetes részei az ökoszisztémának. Ha kipusztulnának, én nem bánnám; ha végleg eltűnnének, nem történne más, csak tisztább lenne az ég kékje, szebben sütne a nap, bátrabban és becsületesebben nézhetnénk egymás szemébe. Nem félnénk a szavaktól, sem a rejtett gondolatoktól. Tetteinkért mernénk felelősséget vállalni, és talán fellélegezhetne az egész világ. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
