Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-03-21 / 12. szám
12 -m 2010. március 21. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet „Ide újra a szeretet jön” VII. országos evangélikus diákszínjátszó-találkozó ► Más korokba és más vidékekre utazhattak képzeletben mindazok, akik ellátogattak az Aszódon már hetedszerre megrendezett országos evangélikus diákszínjátszó-találkozóra. A fesztiválra március 11-én és 12- én került sor, párhuzamosan a hagyományos Petőfi-nappal, amely az iskola minden tanulója számára változatos programokat kínált: a színdarabok megtekintése mellett előadásokat hallgathattak diáktársaiktól, öregdiákoktól, tanáraiktól; részt vehettek szavalóversenyen és játékos vetélkedőkön, illetve múzeum- és kastélylátogatáson is. Benépesült az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma: saját tanulóikon kívül még százharminc vendéget fogadtak. A színielőadások Magyarország múltjának egy-egy szeletét idézték fel - vagy egy olasz halászfaluba, vagy éppen Meseország tájaira vitték el a Gedeon és a dühös férjek nézőt. Orosháza, Nyíregyháza és Sopron visszatérő gimnazista csoportjai mellett újak is érkeztek: általános iskolás csapatok Szombathelyről és Szarvasról. A találkozó csütörtökön délután Simon Attila iskolalelkész áhítatával vette kezdetét. A lelkész felhívta a diákok figyelmét arra, hogy Isten sok szerepet kínál számunkra, amelyeket szépen és jól meg lehet tölteni tartalommal. Azt kívánta a jelenlévőknek, hogy erősödjenek meg szerepeikben, és legyenek az élet jó színészei. Az aszódi gimnázium nevében Koncz István igazgatóhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy a zsűri nem sorrendet fog felállítani, hanem személyes értékelést, segítő tanácsokat fog adni a csapatoknak. Elsőként a helybeliek, a Spontán diákszínpad tagjai mutatták be - nagy sikerrel - Ion Luca Caragiale román drámaíró Farsang című vígjátéka alapján készült darabjukat. A Gedeon bácsi, a nők bálványa című előadást Lányi Erzsébet rendezte, aki egyben a rendezvény főszervezője volt. A díszletek és a szereplők ruhái, valamint a zenei betétek a 60-as, 70-es évek világát idézték fel. E vidám indítás után az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Comedio társulata lépett színpadra, Baranyainé Imre Julianna vezetésével. A diákszínészek Szenzációs Orosháza, 1930 címmel korabeli bulvár jellegű újsághíreket olvastak fel. A kávéházi hangulat megteremtéséhez nagyban hozzájárultak az elhangzott magyar slágerek és a málnaszörp is, amellyel a közönséget megvendégelték. A csütörtök esti program közös játékkal zárult. Ebben összekeveredtek a különböző iskolákból jött tanulók, és a stílus- és helyzetgyakorlatok, improvizációk előadása közben lehetőség nyílt egymás jobb megismerésére. Pénteken reggel a Petőfi-nap hivatalos megnyitója után folytatódtak a színielőadások. A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola Suliszínháza emlékműsort adott elő Sztehlo Gábor tiszteletére, Németh Gyöngyi rendezésében. A Gaudiopolis - az öröm városa című darab gyermekszínészei megdöbbentő érettséggel elevenítették fel a második világháborús Magyarországnak a Valahol Európában című filmből is ismert megrázó valóságát. Műsorukat a nap során még egyszer megismételték. Carlo Goldoni A chioggiai csetepaté című komédiáját mutatták be a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium és az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola közös színtársulatának tagjai. A darab, amelyet Horváth Ernő rendezett, egy olasz halászfaluban játszódik, ahol „negyvenezerből harmincezer a nő”. Érthető, hogy újra meg újra kitör a veszekedés, de a végén persze minden elrendeződik. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Non-nihil nevű csoportja két előadást is hozott Aszódra. Elsőként zenés performanszukat láthatta a közönség, „Mind egyek legyenek” (Jn 17,21) címmel. Ebben szavak nélkül, a mozdulatok erejével jelenítették meg a görög katolikus, római katolikus, református és evangélikus felekezetek harcát, közötti, a haza iránti vagy éppen az Isten iránti szeretetről. A zsűri tagjai, Kákay István, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója és Ka-Kávéházi hangulatban az orosházi színjátszók melynek végén mindnyájan a kereszt szimbóluma alatt egyesülnek. A programban ezután a Romhányi József által írt Misi meséi című zenés mesejáték következett, amelyet a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda Szivárvány társulata mutatott be. Felkészítőjük Himerné Dúló Erika volt. A fesztivált a nyíregyháziak második produkciója zárta, Szeretet Nyugatról címmel. A rendező, Tamás Melinda tanárnő bevezetésként elmondta: „Mi mindig mutogatni szoktunk, de most megmutatjuk, hogy tudunk beszélni is.” Az irodalmi összeállításban nyugatos költők olyan írásaiból válogattak, amelyek valamilyen formában a szeretetről szólnak: a szülő és gyermek közötti, a szerelmesek lina Katalin, az országos iroda oktatási és iskolai osztályának vezetője, volt aszódi tanár egyénileg értékelték a csoportokat, kiemelték erényeiket, és tanácsot adtak a hibák elkerülésére. Mindketten hangsúlyozták, hogy a színdarabok legalább annyira reprezentálják egy iskola oktató-nevelő munkáját, mint a kórusok vagy a rajzversenyek. Az aszódi találkozó résztvevői nemcsak élményekkel, tapasztalatokkal, hanem jobbító ötletekkel is gazdagodva térhettek haza. Talán a szívükben és gondolataikban maradt az utolsó előadás többször, jelmondat - szerűen felhangzó részlete is: „Ide újra a szeretet jön s mindenkinek fakad bocsánat. .J (József Attila) ■ Adámi Mária Interjú Lányi Erzsébettel, a diákszínjátszó-találkozó főszervezőjével- Van-e különlegessége ennek az évnek?- Eddig igazából mi, aszódiak játszottunk csak komplett darabot. Az iskolák jellemzően stílusgyakorlatokkal, rövidebb jelenetekkel érkeztek, ritka volt, hogy rajtunk kívül bárki teljes színdarabot játszott volna. Az idei év nemcsak a létszámban hozott változást - hiszen majdnem kétszer annyian vagyunk, mint korábban -, hanem abban is, hogy teljes darabokat látunk. Tehát ezen a találkozón - úgymond - minden tekintetben előreléptünk.- Mit lehet elmondani az evangélikus diák színjátszókról?- Ezzel kapcsolatban nagyon friss élményeim vannak, mert most novemberben voltunk egy regionális diákszínjátszó-találkozón Gödöllőn. Ezen hét-nyolc iskola vett részt, jellemzően pesti intézmények, és nagyon csodálkoztunk azon a közegen, amellyel ott találkoztunk. Nehéz megfogalmazni a különbséget, de igyekszem. Nagyon erős szexualitás jött le a színpadról. Gyakorlatilag azzal igyekeztek valami nagyot és újat adni azok a csoportok, hogy képzett színészeket megszégyenítő nyíltsággal játszottak egészen nehéz darabokat. A gyermekeink csak pislogtak. Kérdeztem is utána, hogy szeretnének-e így játszani. Ennyire kötetlenül, ennyire a férfi-nő közötti gátakat átlépve? Mindannyian azt mondták, hogy nem. Ezek a gyerekek más világban élnek, így, hogy evangélikus iskolába járnak. Számunkra az volt a tapasztalat, hogy ez jó!- Mivel a színészet egyben kitárulkozás is, talán szükségük van a diákoknak egyfajta rejtettségre, védettségre, amelyet egy evangélikus iskola adni tud?- így van. Azok a csoportok valami nagyon újat, formabontót akartak csinálni. Nekünk jólesett, hogy mi valami klasszikussal próbálkozunk. Az ottani zsűri is megjegyezte,- hogy ritkán látni ilyet. Talán pontosan azért, mert mi egyházi iskola vagyunk, nem a formabontás, nem a határ átlépésének irányába mozgunk, hanem egyszerűen játszatni akarjuk őket. Adni nekik, hogy minden tekintetben fejlődni tudjanak. Az elmúlt kilenc év alatt, mióta a színjátszó körünk létezik, ketten próbálkoztak meg a színitanodával. Nem többen. De nem is ez a célunk. A célunk egyrészt nyitni őket, másrészt, ami talán még ennél is fontosabb, közösségi élményt adni nekik. Nagyon ritkán élik meg a mai gyerekek a közösségi élményt. Itt kicsit kötetlenebbül vagyunk együtt, és nálunk az a jellemző, hogy ötödikestől tizenkettedikesig járnak a diákok a színjátszó csoportba. Azt gondolnánk, hogy ez nehezen áll össze közösséggé, mert annyira különböző korosztályokból vannak. Mégis valahogy évek óta működik valami közösségi szellem, ami megtartja őket. Ennek legjobb példája, hogy a sok éve érettségizettjeink a mai napig visszajárnak az aktuális év bemutatójára. Bár már nem ismerik a mostani generációt a drámaszínpadunkon, de a márciusi premier még most is jelent annyit nekik, hogy eljöjjenek, és kicsit visszaálmodják magukat a régi gimnáziumuk színpadára. És ugye mi egyéb hozná vissza őket, ha nem az a valamikor megtapasztalt közösségi élmény, amit drámásaink most is magukénak mondhatnak?- Mit ad a találkozó az aszódi gimnáziumnak?- Minden évben szeretettel várjuk a más iskolákból jövőket. Itt kapcsolatok szövődnek. A gyerekek felveszik egymást ismerőseik közé az IWIW-en, e-maileket váltanak, különösen a visszajárok.- Van-e jövője, van-e értelme az evangélikus diákszínjátszásnak?- Szerintem mindenképpen. Nekem jólesik, hogy olyan közegben játszhatunk, ahol nem kell feltalálnom valami egészen újat. Jólesik olyan közegben lennem, ahol vannak korlátok. Nem kell „kifordítanom” a gyerekeket, nem kell megtagadniuk önmagukat, hanem gyerekek maradhatnak. Nekem jólesik ez, és úgy látom, hogy nekik is. Jól érzik magukat ebben a közegben. Úgy gondolom, ennek mindenképpen van jövője. ■ A.M.
