Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-03-21 / 12. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2010. március 21. » 7 Fiatalok tartós (?) együttélése Ha erről a témáról valaki cikket ír, darázsfészekbe teszi a kezét, s utána mérges csípésektől szenvedhet. A mindennapok által felvetett kérdéseket azonban nem lehet megkerülni. Olykor a csípést is vállalni kell. Ezzel a gondolattal írom e sorokat. Szabad velük egyet nem érteni. De érdemes-e? Fizikoterápiás kezelésen voltam, s közben a függöny mögött hallottam, amint egy nővér - az arcát sem láttam - hangosan panaszkodott. „Búcsúlevelet hagyott az asztalomon az élettársam. Tudatta velem, hogy a távollétemben elköltözött. Hatévi együttélés után arra sem méltatott, hogy a szemembe nézzen, és elköszönjön tőlem. Most mihez kezdjek?” S aztán sírásban tört ki... Egyik ismerősöm szomorúan mondta el, hogy partnere kiadta az útját. Huszonnégy órán belül el kellett költöznie a lakásból, amelyben évek óta boldogan éltek, legalábbis a szenvedő fél véleménye szerint. A két eset között nem telt el két hét. Nem tudom, milyen gyakori manapság társadalmunkban az élettársi kapcsolat és az együttélések megszakítása. Vélem, nem lehet kivételes a két eset. A megszokás, a kapcsolat elszürkülése, a globális válsággal együtt járó napi gondok növekedése, a sértődések gyakorisága, netán a hangos szóváltás ismétlődése mind-mind indok lehet a fájdalmas döntésre: vessünk véget a közös életnek. Vagy talán el sem kellett volna kezdeni az együttélést? A döntés bizonyosan a kölcsönös vonzódás következtében, szerelmesen, felfokozott érzelmi állapotban született. Fel kell tennünk, mindketten őszintén gondolták, hogy ez a legjobb megoldás. Talán még felelősen is, egymás boldogságáért. Lehet, hogy a szülők egyetértésével? Egyébként is, most ez a trend, az együttélés a szokás, ez a modern... Miért ne? Valójában a társadalom is tudomásul vette ezt a kapcsolati formát. Törvénybe is kívánják foglalni?! Vagy már meg is tették? De most mihez kezdjenek a magukra maradtak, akár elűzték a közös hajlékból, akár magukra hagyták őket? Lelkűk mélyén sebeket ütött a másik. Jóvátehetetlenül. Lehet, hogy soha be sem gyógyulnak ezek a láthatatlan sérülések? Elkíséri őket csalódásuk egy életen át? Nem mernek többé senkit bizalmukkal megajándékozni? Találnak-e újabb társat? Megannyi kérdés, amelyek meg sem születtek volna, ha ez a kapcsolat, ez a majdnem házasság létre sem jön. Lehet, hogy mégsem kellett volna összeköltözni?! Mit mondjak a szüleimnek? Megaláztak, becsaptak! Higgyek én még egyáltalán valakinek? Ki volt a hibás? Lehet, hogy én, lehet, hogy a másik? Vagy mindketten? - ezek járhatnak az érintettek fejében. Lehet, hogy mi, az idősebb nemzedék is rossz mintát adtunk a házasságra, s ezért félnek a fiatalok az elkötelezett kötődéstől, a házasságtól? Két ember együttélését nem az anyakönyvvezető hitelesíti. De a jó rend érdekében nyilvántartja, hogy ők ketten felelősen együtt akarnak élni, jóban, rosszban. Jó hangulatban és rossz kedvükben. Egymás sorsának formálóivá, egymásnak társaivá válnak abban a reményben, hogy ebben a szoros, intim közösségben megtalálják boldogságukat. Ennek tudatában elindulni egy közös ösvényen talán több, mint a fellángolás okozta érzelmi túlfűtöttségben összeköltözni?! Ha pedig keresztény gondolkodásunk is erősíti döntésünket, akkor nem maradhat el a másikért vállalt, Isten előtti felelősségünk belső motívuma. Ha tényleg arra a szent elhatározásra jutunk, hogy társunkkal együtt vállaljuk a közös élet minden szépségét és nehézségét, miért ne kérhetnénk erre a mindenható Isten áldását és felülről jövő erejét azokkal együtt, akik szívünkhöz közel állnak, barátok és rokonok, testvérek és jó szomszédok? Talán némi várakozással meg lehetne spórolni keserű órákat, a lélek sebeinek hosszan tartó gyógyulását és azt a ki nem mondott bizonytalanságot, hogy végül mikor maradok egyedül. Tudjuk mindnyájan, hogy a megkötött házasságok és a templomban megáldott esküvő után is érhet bárkit csalódás. De talán ha a hozzánk illő társsal és egy életen át kölcsönös illeszkedésre, alkalmazkodásra kész elszántsággal kezdünk hozzá a házasélet sok meglepetést tartogató, rögös útján való járáshoz, akkor nagy esélyünk lehet a kitartó boldogságra és az egymás mellett való megmaradásra. Nem ítélkezünk senki személyes döntése és egyéni sorsvállalása fölött. Ez a néhány sor csupán belső meditálásra, döntésünk meghozatala előtti imádságos csendre kíván mindnyájunkat biztatni, akár benne élünk egy élettársi kapcsolatban, akár már házastársak vagyunk, akár egyedül élünk. Segítsen Isten bennünket bölcs döntésre, hogy boldogok lehessünk az ő ajándéka szerint. ■ D. Szebik Imre A megújuló szerelem nevében Ősi igazság, hogy a szerelem a házasság évei alatt szép lassan meg kell, hogy fakuljon, hogy a szürke hétköznapok a ragaszkodást is elszürkítik. Sok lelkész figyelmezteti is erre a szabályra az esküvőn a házasulandókat, nehogy majdan csalódás érje őket. Természetes számunkra, hogy házasokként szép lassan hozzászokunk a másikhoz, rigolyáihoz, ha már megváltoztatni nem tudjuk őket. Tudomásul vesszük a fenti ősi igazságot. Ki-ki a maga bástyái mögé menekül, egyik a Helyszínelőket, a másik a számítógép képernyőjét bámulva, és csak néha fogalmazódik meg szívünkben a kérdés: erről álmodtam annak idején? Ha innen nézzük, a katolikus háttéren született Házas Hétvége lelkiségi mozgalmat igazi törvényszegésre találták ki: abból a meggyőződésből született ugyanis, hogy egyáltalán nem természetes, hogy a kezdeti lángoló együtt-létet szép lassan felváltja a kényelmes egymás mellett lét. E mozgalom hívei vallják, hogy Isten tud annyira törvénybontó lenni, hogy képes a legáltalánosabb törvényt, az elszürkülést hatályon kívül helyezni - ha mi is akarjuk. Mi is egy ilyen házaspártól, jó barátainktól kaptunk meghívást egy házas hétvégére. Bár az ötlet kezdettől fogva tetszett nekünk, a megvalósítás nehézségekbe ütközött: négy kissrác, ráadásul lelkészként a vasárnapi istentiszteletek terhe, a nagymamák tekintélyes távolságban... Nem könnyű ilyen helyzetben két és fél napra elszakadni és csak egymásra figyelni. De az Isten szeretete leleményes, és február 19-től 21-ig eljutottunk egy ilyen, elsősorban evangélikusok számára szervezett hétvégére Győrújbarátra. Most nem az a fontos, hogy ott mi történt, hanem az, hogy belül mi történt: hogyan gondoltunk végig közös kérdéseket, hogyan értettük meg a másik motivációit, hogyan könnyeztünk az új egymásra találás miatt. Mert nem igaz, hogy nem lehet fülig szerelmesnek lenni abba, akinek majdnem minden hibáját ismerjük. Nem igaz, hogy a közös múlt csak fal lehet közöttünk, és nem lehet híd. Nagy kaland egy ismeretlennek a szívét meghódítani. De sokkal nagyobb annak a szépségére rácsodálkozni, akivel esetleg évtizedeket végigküzdöttünk: együtt, egymásért, olykor akár egymás ellen is. Nagy élmény volt számunkra a felismerés, hogy a mi új egymásra találásunk nem maradt a magánügyünk. Természetesen senki nem szólt bele, hogy négyszemközt miről beszélgettünk, az előadásokon elhangzottak sem voltak kötelezően elfogadandó tételek: annyit és azt használtunk belőlük, amennyi és ami nekünk kettőnknek fontos volt. De döbbenetes volt hallani, hogy ezen a vasárnapon több istentiszteleten, misén is gondolnak ránk, egy egész imalánc számára vagyunk fontosak mi ketten. Mert a házasság nem csak magánügy: ha van honnan elindulni és van hová hazamenni, a munkámat, hivatásomat is másképp élem meg, mint a páros magány iszonyatában, amikor - Pilinszky szavával élve - az ágy közös, a párna nem. Épp ezért utólag kissé sajnáljuk, hogy a gyülekezettel nem tudattuk, hová megyünk, magánügyünkként kezeltük ezt a hétvégét. Papcsaládok vergődését látva rá kellene végre döbbenni: nem igaz, hogy a lelkészházasságok kérdése csak az ő ügyük, oldják meg, ahogy tudják... Biztató, hogy mind az előadók, mind a résztvevők között voltak evangélikus lelkész házaspárok, köztük egy püspök és a felesége is. Kiknek ajánljuk ezt a hétvégét? Keményen hangzik, de azoknak nem, akiknek a házassága romokban hever. Nekik más utakat kell találni, hogy újraépítsék kapcsolatukat. Valaki autósnyelven azt mondta: ez nem baleseti szerviz, inkább százezres felülvizsgálat és olajcsere. Fontos, hogy akik erre rászánják magukat, azok valóban legyenek jelen teljesen - nemcsak időben, hanem lélekben is, minden külső körülményt kikapcsolva. És végül: akik eljönnek, higgyenek abban, hogy házasságuk nemcsak az ő számukra, hanem Isten számára is fontos. ■ Hegedűs Attila és Tünde Tíz téveszme, amely szétzilálja a házasságot A válásról írt könyvében Linda Mintle családterapeuta sorra veszi a tíz leggyakoribb önámítást, amely végső soron a házasság felbomlásához vezet. Az alábbiakban ezeket ismertetjük röviden, a Cbn.com összefoglalója alapján. 1. A házasság - szerződés ♦ Igen, a házasság jogi egyezség, Isten szemében azonban ennél sokkal több. A házasság valójában szövetség, megszeghetetlen ígéret, életre szóló elköteleződés „jóban-rosszban” jólétben és szegénységben, egészségben és betegségben. Azt jelenti, hogy akkor is szereted a .másikat, ha éppen nincs hozzá kedved; hűséges maradsz, és megbirkózol a nehézségekkel. 2. Veled kötöttem házasságot, nem a családoddal ♦ Az igazság az, hogy nem csak a házastársaddal kötötted össze az életedet: a családja is hozzátartozik a hozományhoz. Ne áltasd magad azzal, hogy a családját félreteheted! Közöttük nőtt fel, ők nevelték olyanná, amilyennek megismerted. Igen, vannak más hatások is, és az ember sokat változik, de a fejlődést alapvetően a család határozza meg. 3. Meg tudom változtatni a házastársamat ♦ Tévedés! Nem valószínű, hogy múlhatatlan szereteted hatására meg fog változni az, hogy mindig elkésik, vagy hogy rendetlenség van a szobájában. Az együtt járás idején vedd észre az efféle figyelmeztető jeleket, főleg a súlyosabbakat, például ha sokat iszik, ha erőszakos a természete, vagy ha nem tartja meg az ígéreteit. A nászút után ezek a dolgok nagy valószínűséggel nem fognak javulni, csak romlanak. Az igazság az, hogy egyetlen dolgot tudsz befolyásolni: azt, hogy miként reagálsz a viselkedésére. Egyedül ezen változtathatsz. 4. Túl sok mindenben különbözünk ♦ A különbségek nem jelentenek komoly problémát, csak akkor, ha az értékrend és az erkölcsök terén mutatkoznak. Attól, hogy nem vagytok igazán összeillők, még nem megy tönkre a kapcsolat. Az igazi kérdés az, hogyan kezelitek a különbözőséget. Meg kell tanulnotok úgy alkalmazkodni, hogy az mindkettőtök számára elfogadható legyen. Vannak feloldhatatlan különbségek is; ezeket meg kell tanulnotok elfogadni. A konfliktuskezelés krisztusi módjára vonatkozóan pedig világos útmutatást találtok a Szentírásban. 5. Nem érzem többé azt a lángoló szerelmet - elmúlt, vége! ♦ A szenvedélyes szerelem nem tart örökké, a szeretet azonban egy életen át megmaradhat. Az ember időnként nem érzi, hogy szereti a másikat, ezért el kell határoznia, hogy mindig úgy fogja szeretni, mint önmagát. A kritika például erősen csökkenti a szeretet érzését; egyik oldalon lenézést, a másikon védekezést idéz elő, ami érzelmileg eltávolítja egymástól a házastársakat. Az igazság az, hogy a szeretet érzését sokféleképpen fel lehet erősíteni. Például úgy, hogy az ember minden negatív megjegyzését öt pozitívval ellensúlyozza. Sokat jelent, ha barátian elbeszélgettek és segítetek egymásnak. Nem szoktam kétségbe vonni, amikor egy-egy férj elmondja, hogy már nem érez lángoló szeretetet a felesége iránt. Csak azt próbálom megértetni velük, hogy a szeretet, a szerelem érzését újra fel lehet szítani. 6. A hagyományosabb házasság a megoldás ♦ Kiábrándultságában sok férfi úgy érzi, boldogabb lenne, ha olyan kapcsolatban élne, ahol a férfi az úr. Sokan elbizonytalanodnak a férfi-női szerepekkel, feladatokkal kapcsolatban. Az engedékenység fogalmát gyakran rosszul értelmezik, és sokszor visszaélnek vele. Isten a házasságban egyenrangúnak akarta a férfit és a nőt. Kétszer nyilatkoztatta ki a nemekre vonatkozó akaratát: a paradicsomban és Krisztus életében. Ez legyen előttetek a példa, amikor férfi és nő kapcsolatáról gondolkodtok. Meglátjátok: akárhogyan alakítjátok kapcsolatotokat, a kölcsönös engedékenység, tisztelet, biztatás és empátia elengedhetetlen. 7. Ilyen vagyok, nem tudok megváltozni: kellek vagy nem kellek? ♦ Aki nem hajlandó változni, az voltaképpen Isten ellen lázad: másként akarja berendezni életét, mint ő. Azzal, hogy azt mondja, nem tud megváltozni, elutasítja a megváltás és a megtérés keresztény élményét. Az ember mindig törekszik a tökéletességre, de ez a valóságban folyamatos küzdelmet jelent. Azt jelenti, hogy mindig kész vagy felülvizsgálni a viselkedésedet, és igyekszel Krisztushoz egyre hasonlóbbá válni. Ha a házastársak így élnének, kevesebb volna a válás. Az ember nem változik meg magától, csak ha akar. A változás lehetséges, de három dolog kell hozzá: akarás, engedelmesség és a Szentlélek ereje. 8. Volt egy házasságon kívüli kapcsolatom - el kell válnunk • A házasságon kívüli kapcsolat súlyos és romboló, de nem helyrehozhatatlan, ha mindkét házastárs akarja. A viszonyt fel kell számolni, bűnbánatot kell tartani, bocsánatot kérni és megbocsátani, majd újjáépíteni a házastársi kapcsolatot. Az egyik fél megszegte a szövetséget, de ha mindketten akarják, helyreállíthatják. Nem könnyű, de lehetséges. 9. Mindegy, mit teszek, Isten úgyis megbocsát ♦ Isten valóban megbocsát, ha megbánod a bűneidet, de ettől még igenis számít, hogy mit teszel. Tetteid természetes és lelki következményekkel járnak, ne vedd hát olyan magától értetődőnek Isten kegyelmét! 10. Menthetetlen a helyzet ♦ Ha feladtad, ha a jövő reménytelennek tűnik, ha eltávolodtatok egymástól, ha nem tudjátok kezelni a konfliktusokat, ha hibáztál, vagy bármi legyen is a probléma, higgy abban, hogy Isten akkor is tud cselekedni, amikor te már nem. Meg tudja változtatni az emberi szívet, képes csodát tenni, a legnehezebb körülmények között is bármit el tud érni. Ő a lehetőségek Istene. Közeledj hozzá, imádkozz a házasságodért, küzdj igazi ellenségeddel, a sátánnal, és reménykedve várd, hogy Isten megsegítsen! Ha házastársaddal együtt bensőséges kapcsolatban maradtok Istennel, házasságotok sugározni fogja ezt a meghitt kapcsolatot. A válás elkerülhető! Vegyétek észre a mai kultúra hazugságait, és a Szentírás igazságához ragaszkodva szálljatok szembe velük! Nincs házasság, amelyet ne fenyegetne a válás, de kezetekben van a lehetőség, hogy megelőzzétek! H Magyar Kurír