Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-03-14 / 11. szám
2 ■m 2010. március 14. FORRÁS Evangélikus Élet BÖJT NEGYEDIK VASÁRNAPJA (LAETARE) - 2MÓZ 16,11-15 Gondoskodom, tehát vagy! Oratio oecumenica Istenünk! Te vagy a világ teremtője, fenntartója és gondviselője. Kérünk téged az egész teremtett világért. Gyógyítsd betegségeit. Tapasztalja meg gondviselő szeretetedet. Váljék imává minden állandósága és változása, hogy téged dicsérjen, és rólad tegyen bizonyságot. Tedd rólad szóló énekké az életet, amely tőled származik, hogy dísze legyen a földnek. Te védd és óvd. Add, hogy vegye körül tápláló és vigyázó, gyengéd szeretetével teremtményed, a Föld. Világítsa be és derítse fel minden reggel éltető sugaraival teremtményed, a Nap. Tisztítsa és üdítse alkotásod, a szél. Öntözze és frissítse ajándékod, a harmat és eső. Add, hogy teremtményed, az ember újra visszatérjen a teremtettség rendjébe, tisztelje, szeresse azt. Vegye föl a teremtés ritmusát, hogy gyógyuljon testben és lélekben. Atyánk! Tudjuk, hogy ha te valamit elindítasz, azt véghez is viszed. Ha te változást adsz, annak a feltételeit is megteremted. A pusztába vitt népnek csodálatos módon enni adtál. Kérünk téged, adj enni minden éhezőnek. Teremts az ember szívébe hitet és bizalmat irántad, szeretetet és együttérzést a másik emberrel szemben, hogy szűnjék a nélkülözés a földön. Tégy minden élőt terített asztalod vendégévé, és add, hogy együtt, egy szívvel dicsérjünk téged jóságodért. Urunk, Jézus Krisztus! Te ötezer embert vendégeltél meg, és mentettél meg az éhségtől, mert arra volt szükségük. De nem hagytad őket tévedésben személyed felől. Megmutattad és elmondtad, hogy ki vagy te, mert erre még nagyobb szükségük volt. Te vagy a teljes élet igazi kenyere. Nekünk is a te ismeretedre van a leginkább szükségünk. Te táplálj bennünket a teljes élet kenyerével. Kérünk, adj minden ember szívébe tisztánlátást, hogy meg tudja különböztetni a szükségest a szükségesebbtől, a fontosat a fontosabbtól, és megismerjen téged, az egyetlen legfontosabbat. Add, hogy ez által minden ember eljusson az Istennel való örök közösségre. Ámen. SEMPER REFORMANDA „... nincs egyetlen zsoltár, amely ne magasztalná Istent hűségéért, igéjéért és igazságáért, és amelyben a lelkiismeret ne a hozzá való hűségét gyakorolná, hogy megértsük, Isten rendelésének teljesítése a jámbor hitben, az ő kegyelmében való megvigasztalódásban és az irgalmasságnak örvendező lelkiismeretben lakozik. Az Istenben örvendező szív pedig ezek szerint cselekszik, vagyis kényszer nélkül, víg kedvvel munkálkodik, és viseli a nyomorúságot.” M Luther Márton: Utószó a Zsoltárok könyvéhez (Szita Szilvia fordítása) www.mvluther.hu 1649 szeptemberében Descartes, a híres francia filozófus a svéd királynő meghívására megérkezett Stockholmba. Korábban leveleztek egy ideig, és Krisztina királynőnek olyannyira felkeltette az érdeklődését ez a bátor gondolkodó, hogy mindenképpen szeretett volna vele személyesen találkozni. Descartes egy ideig szabódott, nem akarta elfogadni a meghívást, de azután mégis elutazott Svédországba az érte küldött hadihajón. Ez a törékeny alkatú filozófus mindig is szerette a kényelmet, különösen is ragaszkodott a meleghez, egyszer még a kályhába is bebújt, amikor túl nagy volt körülötte a nyüzsgés. Stockholmban szinte szó szerint hideg zuhanyként érte a hír, hogy a művelt és érdeklődő királynő naponta szeretne tőle órákat venni, de egyéb elfoglaltságai miatt erre csakis hajnali ötkor tud időt szakítani. A filozófiájában nem túl tekintélytisztelő, de egyébként udvarias Descartes engedett a királynő kérésének, és hajnalonként tanította őt. De kényelemhez szokott szervezete sem a korán kelést, sem a svédországi hideget nem bírta, így hamar megbetegedett, és 1650 februárjában meg is halt. Mindig is arról volt híres, hogy nem ijed meg semmitől. Szembeszállt kora meghatározó gondolkodásával, a skolasztikával, az egyik legnagyobb szellemi építménnyel, amit valaha alkottak. Nem törődött a tekintéllyel, a cenzúrával, ellenségeivel, de a hajnali pára kifogott rajta. Kimondta az emberi kultúra egyik leghíresebb mondatát: „Gondolkodom, tehát vagyok”, hirdetve az ész, a ráció elsődlegességét, hirdetve, hogy az emberi lét alapja a gondolkodás. Azután léte elmerül, mert nem tud korán reggel gondolkodni. Olyan ez a történet, mintha azt tanulnánk a történelemből, hogy a márciusi ifjak hazamentek, mert esett az eső, és épp nem volt náluk esernyő, ezért berekesztették a forradalmat. Valahogy az emberi történetírásból igyekszünk kihagyni azokat a részleteket, amelyek túlságosan emberiek, hétköznapiak. Az ügy súlyához mérünk mindent. A történelemkönyvekből többnyire hiányoznak azok a fejezetek, amelyek a szent célokhoz képest jelentéktelenek. Ritkán olvasunk nemzeti hősök esetében fogfájásról, fázásról vagy épp álmosságról. Mintha nem léteznének ezek a problémák, mintha a történelem nagy alakjai mentesek lennének mindezektől az emberi tulajdonságoktól. A bibliai történetírás teljesen más. Ebben épp az a feltűnő, hogy minden apró részlet fontos. Ézsau egész örökségét eladja, mert éhes. Ha rajta múlik, oda az ígéret, amelyet még Ábrahám kapott. Jónás inkább hagyta volna pusztulni Ninivét, mert lusta volt. A hősködő Péter pedig egy szolgáló előtt sem képes bevallani, hogy Jézushoz tartozik. A Szentírásban arról olvasunk, hogy az ember nem érzékeli az egyes ügyek súlyát. Miközben Jézus vért verítékezve imádkozik, a tanítvány békésen alszik. Csak kicsinyes érdekei, kényelme, éhsége vagy fáradtsága számít. Kivéve persze, ha épp ő gondolja, hogy most szent célért harcol. Ilyenkor kíméletlen azokkal, akik ezt nem látják be. így nagy buzgóságukban a tanítványok leégetnének egy samáriai falut, elkergetik a gyermekeket Jézustól, csöndre intik a kiabáló jerikói vakot. Ha a tanítvány fontossága tudatában van, akkor reszkessen mindenki, aki nem segíti az ügyet. Döbbenetes ez a kettősség. Ha rólunk és kényelmünkről van szó, akkor nem hat meg az igazság, nem érdekel az ügy, csak megkapjam mindazt, ami jár nekem. Ha pedig a menet élén megyek, akkor ne zavarjon senki. Vajon hogy lát bennünket az Isten? Hogyan viseli el, hogy miközben megment, mi csak kényelmünkre tudunk gondolni? Vajon hogy viselte, hogy miközben kihozta a népet a rabszolgaságból, ők csak a hasukra gondoltak? Tényleg nehéz felfogni, hogy mi történt ott. Miközben az Isten elhomályosítja az egyiptomi istent, a Napot, kettéválasztja a tengert, új haza felé vezeti a népet, és szabadságot ad nekik, ők azt mondják, éhesek vagyunk! Elfelejtették már az összes csodát, nosztalgiával gondolnak az egyiptomi időkre, a boldog rabságra. Már nem érzik az akkori verések fájdalmát, csak az éhség marja őket. A szabadság értéktelenné vált számukra. A pusztában minden értéktelenné válik, minden elmélet, minden értelmezés, már nem számít az ékszer, nincs jelentősége a vagyonnak. A pusztában nincs hagyomány, nincs kultúra, ott csak egyetlen kérdés van, az élet. Ott minden a visszájára fordul. Nagy ügyek lesznek jelentéktelenek, szent célok értelmetlenek, mert nincs élelem, veszélyben az élet. Ekkor következik a legnagyobb csoda, a manna. Mert az Isten legnagyobb csodája nem a tenger ketA VASÁRNAP IGÉJE téválasztása volt, nem a tíz csapás, nem is a fürjek, hanem a manna. Mert ebben irgalom van. Megmagyarázhatatlan irgalom. Mi ez? Még mindig élünk, még mindig lehet, még ezt is lehet? Ezt kérdezhették egymástól Ninive lakói a negyvenedik reggel. Az előző éjjel úgy feküdtek le, hogy nem lehettek benne biztosak, hogy még látják egymást. Mi ez? Mi ez a napról napra megújuló kegyelem? A mannán keresztül megértheti a nép, hogy az Isten nem alkalomszerűen segít, nem egy-egy csodával továbblendít, nem egyszerűén ad, hanem gondoskodik rólunk. Adni, akár sokat is, könnyű, de egy életen keresztül gondoskodni valakiről, az maga a csoda. A pusztában új nép születik, amelynek az élete nem a saját kezében van. Talán megértik, hogy az Isten nem csupán krízisekben segít, egyébként pedig jól elvagyunk, hanem napról napra gondoskodik rólunk. Létünk alapja nem a tudásunk, nem hagyományunk, nem történelmünk, hanem az Isten mindennapi irgalma. ■ Ócsai Zoltán Imádkozzunk! Mindenható, örök Isten! Vétkeink ellenünk tanúskodnak, mégis hozzád fordulunk. Ne feledkezz meg kegyelmedről, és ne hagyj minket vigasztalás nélkül! Erősítsd szívünket igéddel, hogy ne a földiekért aggódjunk, hanem beteljünk országod javaival, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkönörökké. Ámen. Túrmezei Erzsébet Ha nem teszek semmit sem Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. Most megnyugoszom, most elpihenek békén, szabadon, mint gyenge gyerek, és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. S míg ölel a fény és ölel a csend, és árad belém, és újjáteremt, míg nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten, új gyümölcs terem, másoknak terem, érik csendesen erő, győzelem... ha nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.
