Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-03-14 / 11. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. március 14. *• 3 „Toronyélmény” Meditációs ösvény a templomtoronyban Meghívó logókiállításra A Magyarországi Evangélikus Egyház logópályázatára érkezett pályaművek válogatásából a Luther Kiadó az evangélikus könyvesboltban (1085 Budapest, Üllői út 24.) kiállítást rendez, melyet március 16-tól április 30-ig, hétköznapokon 9 és 17 óra között minden kedves érdeklődő megtekinthet. Vásárlóink leadhatják szavazataikat a nekik legjobban tetsző tervre, így a közönségdíjas pályázó egy értékes könyvet kap ajándékba. )»5 Buaapesi, (p ► Nagyböjti meditációs ösvény látogatható böjt harmadik vasárnapjától a balatonboglári evangélikus templom tornyában. Az elcsendesedésre és „zarándoklatra” vágyókat egész évben várja a „lélektúra” amelyről az alábbiakban az egyházközség gyülekezeti munkatársának gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal. Mindnyájan keressük a lehetőségeket, alkalmakat, helyeket arra, hogy legalább pár percre megálljunk, és továbbgondoljuk személyes életutunkat, küldetésünket. A Toronyélmény meditációs ösvény Jézus szenvedésének nyolc állomásán keresztül szeretne minél feljebb és közelebb vinni a feltámadás titkához. Az egész évben látogatható ösvény egyedülálló módon ad alkalmat arra, hogy belső utunkat járjuk. Nyolcvan lépcsőfok. Talán nem sok, de itt egy-egy lépés mégis számít, mert súlya van. Úgy, mint szavainknak, imádságainknak, s felfelé haladva nem csak a lépések lesznek egyre nehezebbek... Mindnyájan keresünk helyeket, tereket, melyek biztonságot és intimitást adhatnak ünnepeinken, hétköznapjainkban. A balatonboglári evangélikus templom különleges építészeti adottságaival elősegíti - nem csak böjtben -, hogy átélhessük a húsvét csodáját, és nekünk is legyen „toronyélményünk” ■ Czöndör István Egyházunk lelkészi középvezetőinek vizitációja az országos irodában ► A személyes kapcsolatteremtés szempontjából fontos és informatív találkozó helyszíne volt március 3-án, szerdán egyházunk országos irodájának Üllői út 24. szám alatti nagy tanácsterme. A tizenhét fős esperesi tanács tartotta itt ülését azzal a céllal, hogy személyesen megismerkedjenek az országos adminisztráció minden egyes dolgozójával. A találkozót Bence Imre, a Budai Egyházmegye esperese kezdeményezte még tavaly, Gabnai Sándor esperes felvetése alapján. A nap folyamán a püspöki tanáccsal - azaz egyházunk három püspökével - kiegészülve pontos beosztás szerint érkeztek bemutatkozó beszélgetésre az Üllői úti iroda osztályainak, munkaágainak dolgozói, referensei. Házigazdaként Kákay István országos irodaigazgató fogadta az esperesi és a püspöki tanács tagjait. Miután egyenként, pár szóval bemutatta munkatársait, átadta nekik a szót. A kollégák munkakörükről, napi feladataikról éppúgy beszámoltak, mint arról, hogy mióta dolgoznak az országos iroda kötelékében, valamint néhány szót szóltak családi hátterükről és egyházi kötődésükről is. Ezek után az esperes és püspök vendégek tettek fel kérdéseket a - nem egy esetben névről, telefonból már ismert - most „arccal” személyesen is megismert munkatársaknak. A találkozás a kölcsönös megismerkedés mellett tehát jó alkalom volt arra is, hogy az egyházi vezetők az egyes osztályok, munkaágak aktuális ügyeiről naprakészen tájékozódjanak. A nagy izgalommal és készülődéssel várt eszmecserén minden osztály és munkaág dolgozói megjelentek, azoknak a - többnyire lelkészi munkát végző - referenseknek a kivételével, akiknek a szolgálatát az esperesi kar már korábbról ismerte. A délután a gyűjteményeké volt: az Evangélikus Országos Könyvtár, a Levéltár, illetve a Múzeum a gyűjteményi vezetők részvételével az evangélikus egyházközségi gyűjtemények kezelésének témájában folytatott tárgyalást az esperesi tanáccsal. Mint Kákay István elmondta, örömmel fogadta a püspöki és esperesi érdeklődést, köszönetét fejezte ki az egyházvezetők egész napos aktív jelenlétéért, valamint megköszönte az iroda dolgozóinak pozitív és konstruktív hozzáállását is. Az első visszajelzések szerint az esperesek hasznosnak találták a találkozást, és kifejezték abbéli reményüket, hogy hasonló találkozókra a jövőben is - akár évente - sor kerülhet, folyamatossá téve és építve ezzel az egyházmegyék, egyházkerületek vezetői és az adminisztráció dolgozói közötti személyes kontaktust. ■ K.D. Hálózatépítés Lapunk 13., „Presbiteri” oldalán tudósít a Déli Egyházkerület Bonyhádon tartott gyülekezetvezetői konferenciájáról. Úgy érzem, fontos, hogy ebben az útkereső, tájoló rovatban is kitérjek a találkozó fő témájára, a lelkészi és világi vezetők együttműködésének kérdésére gyülekezeteinkben. A kérdés szomorú aktualitása, hogy az utóbbi időben számos egyházközségben pattanásig feszült a helyzet lelkészek és felügyelők, presbiterek között. A feszültség képénél maradva, több helyütt el is szakadt az a bizonyos húr: az egyházkerület fegyelmi tanácsa kénytelen volt felmenteni az érintett lelkészeket. Ennek a keserves folyamatnak a részleteiről interjú olvasható kerületünk és egyházunk internetes honlapján (részletek az interjúból lapunk 13. oldalán - a szerk.), így erről itt most nem kívánok szólni. Az viszont mindannyiunk érdeke, hogy tanuljunk a fájdalmas leckékből. Biblikus, teológiai alapokon kell tisztáznunk: mit jelent egyházunkban a vezetés, a pásztorolás felelőssége? Mit értünk egyetemes papságon? Mit jelent a kulcsok hatalma? Hol van a határa a gyülekezeti autonómiának? Hogy élik meg lelkészeink és felügyelőink az úgynevezett paritásnak, az egyházi és világi elem egyensúlyának protestáns örökségét? Ajándék-e a másik, vagy legyőzendő rivális? Ezekkel a nagyon is aktuális, nem egy helyen égető kérdésekkel szembesültünk a bonyhádi hétvégén, ahol a záró úti áldásban Jézus szavát idéztem. Ő tudatosan kettesével állítja szolgálatba tanítványait: „...elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahová menni készült” (Lk 10,1) Mi is a feltámadott Úr útkészítői lehetünk, ha megtanulunk együtt hallgatni a Mesterre, és odafigyelni egymásra is a hatékony együttműködés érdekében. Megkerülhetetlen kérdés: vajon szárny-e a másik vagy teher? Még személyesebbre fordítva a böjti önvizsgálatot: én vajon felemelő szárny vagyok-e a másik számára vagy nehéz kölönc? Netán egyszerre lennénk szárny és teher is?! „Szárny és teher” — ismerős lehet ez a cím, hiszen az Evangélikus Élet február 21-i száma interjút közölt Ónodi Szabolcs bonyhádi iskolaigazgatóval, aki tagja volt annak a tanácsadó testületnek, amely segítette a Szárny és teher című kötet megjelenését. Ezt a több mint kétszáz oldalas tanulmányt az úgynevezett Bölcsek Tanácsa készítette a nevelésoktatás rendszerének újjáépítésére és a korrupció megfékezésére Sólyom ÉGTÁJOLÓ (t) László köztársasági elnök megbízásából. Büszkék lehetünk arra, hogy a négytagú Bölcsek Tanácsában dolgozik Csermely Péter professzor is, aki tudatosan vállalja pécsi, evangélikus gyökereit. Erről megkapó őszinteséggel és hitelességgel vall a Miért hiszek? sorozatban megjelent interjúkötetben. (Hálózatok bűvöletében, Kairosz Kiadó, 2010) A neves hálózatkutatóval készült interjú számos olyan értékes gondolatot tartalmaz, amely témánk szempontjából is megszívlelendő útmutatás. Csermely Péter nemcsak szakszerű diagnózist ad társadalmunk válságos állapotáról, hanem a terápia felé is járható utat kínál. A bölcseket a legjobb szó szerint idézni: „A magyar társadalom szerkezete megzavarodott, elhasználódott és elöregedett. Az öregedő, elhasználódó hálózatok szempontjából is rendkívül fontos a válság és a válság utáni újjáépítés... A hálózat szerkezetét a válság megfiatalítja, pontosan úgy, ahogyan egy erdőt megfiatalít egy erdőtűz, amelyik felégeti a felgyűlt élettelen szerves anyagot” Talán meglepő, de nagyon is biblikus a krízisnek ez a reményteli perspektívája. Kikre lehet számítani ebben a tisztulási és megújulási folyamatban? Az evangélikus bölcsnek erre is van bátorító látása: „Minden olyan ember mérhetetlenül nagy kincs a környezetünkben, akiben még maradt egy szikrányi bizalom, aki képes normális, őszinte, a kölcsönös elismerésen és tiszteleten alapuló emberi kapcsolatok építésére. Ha már megtaláltuk a társainkat, szigetet kell képeznünk velük. A saját hálózatos játékelméleti eredményeink is megmutatták, hogy az együttműködők szigetei képesek tartósan fennmaradni a nem együttműködők tengerében is. Hasonlóképpen, a társadalom érték- és bizalomszigetei felbecsülhetetlenülfontossá válnak bármely válságos időszakban... Kiemelt a felelőssége azoknak a csoportoknak is, amelyek értékeket őriznek. Ennek egyik legfontosabb letéteményesei manapság az egyházak. Fontos lenne, hogy az egyházak még több, a tagjaik és vezetőik egész életével, egész integritásával alátámasztott, hiteles és világos értékítélettel segítsék a társadalom értéktisztázó folyamatát” Szeretném hinni, hogy bár egyházunk, gyülekezeteink élete is erősen fertőzött a kapcsolati zavaroktól, mégis az együttműködők olyan szigeteivé válhatunk, akik egymást és másokat is segítő, megtartó hálózattá fejlődnek. Ezt a gyógyító folyamatot igyekezett előmozdítani a bonyhádi konferencia is. Ehhez kaphatunk valóban bölcs tanácsot Csermely professzor könyvéből. Legyen övé a zárszó is: „A válság ilyen közösségi kapcsolódások esetén lesz a katasztrófából esély. Esély arra, hogy valami újat, jobbat állítsunk elő. A megoldás egyik nagyon fontos kulcsa a kezünkben van. Furcsa helyzet állt azonban elő. A kulcs egyikünknél sincsen külön-külön, hanem mindegyikünk kezében van, együttesen!” Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
